Új Dunántúli Napló, 1999. november (10. évfolyam, 299-328. szám)

1999-11-01 / 299. szám

1999. november 1., hétfő Háttér - Riport Vita Egyetemi integráció (1. rész) Milyen lesz a Pécsi Tudományegyetem? (1.) Az alábbi írással új vitasorozatot kezdünk lapunkban. A Janus Pannonius Tudományegyetem, a Pécsi Or­vostudományi Egyetem és a szekszárdi Illyés Gyula Tanárképző Főiskola egyesülésével január elsejétől működő Pécsi Tudományegyetem névre keresztelt megaintézmény létrejötte kapcsán az egyetemi integrá­ció elméleti és gyakorlati kérdéseiről vitázhatnak a sorozat szerzői. Elsőként - két részben, ma és jövő hétfőn - dr. Barakonyi Károlynak (képünkön), a JPTE korábbi rektorának írását közöljük, amelyet dr. Bauer Miklós egykori POTE-rektor cikke követ. Kettejük rektorsága idején született meg 1995-ben az a szándéknyilatkozat, amely az integráció felé tett első lépésként értékelhető. Természetesen lapunk várja a témában a hozzászólásokat - amelyeket lehető­ségeinkhez képest folyamatosan közlünk. Amint az a sajtóból is ismert, a magyar felsőoktatás fejlesztésé­nek támogatását a kormány és a Világbank az intézmények mo­dernizációjához - és nem az in­tegrációhoz - kapcsolta. Amíg például Debrecen, Szeged váro­si egyetemei szemmel láthatóan megindultak a támogatott úton, addig az integrált pécsi egyetem még mindig a pályára állítás gondjával küzd. Ma reálisan fennáll annak a veszélye, hogy Pécs városa a riválisokkal szem­ben hátrányos helyzetbe kerül. A város közvéleménye, amely mindig is érdeklődéssel követte felsőoktatási intézményei sorsá­nak alakulását (az egyetemi vá­ros - városi egyetem koncepció fejlődését, realizálását), úgy vé­lem, ezúttal is igényt tart a tájé­koztatásra. Mi okozta ezt a fias­kót, hogyan jutottunk ide? Van-e esély a kibontakozásra? Mi a további teendő? A történet még 1950-ben kez­dődött, amikor is az akkori sztá­linista modell szerint felszabdal­ták az Erzsébet Tudományegye­tem maradékát is: a soproni Hit- tudományi Kar kivált, a mara­dékból két egykarú egyetem, a Pécsi Tudományegyetem (Állam- és Jogtudományi Karral) és a Pécsi Orvostudományi Egyetem jött létre (az már csak groteszk érdekesség, hogy az előbbi dé­kán, az utóbbi rektor titulusú vezetővel...). Mindkét intéz­mény létrehozta saját gazdasági szervezetét, műhelyeit, igazgatá­si apparátusát, könyvtárait, sportlétesítményeit, kollégiuma­it és elindult az önálló fejlődés rögös, pazarló és kisstílű útján. Az oktatás és a kutatás terüle­tén az együttműködés a minimá­lis szintre esett vissza: még azok a tanszéki struktúrák is párhu­zamosan épültek ki, amelyek az azonos diszciplínákat szinte azonos tartalommal és mélység­ben művelték (pl. az akkor köte­lező politikai tárgyak oktatása). Hasonló „autarchia” virágzott a statisztika, szociológia, testne­velés stb. területén is. 1970-ben a Pollack Mihály Műszaki Főiskola létrehozása egy újabb sziget kiemelkedését jelentette az izoláció tengeré­ben: a művelődési és az egész­ségügyi tárca után az építésügyi mint újabb irá­nyító hatóság lépett színre, fenntartva - ha nem növelve - a városban mű­ködő felsőokta­tási intézmé­nyek széthúzá­sát. Az együtt­működés csíráit a regionális számítóközpont létrehozása kapcsán lehetett egy időben fel­fedezni. A 70-es évek végére Pé­csett már öt „önálló” és büsz­kén elszigetelt felsőfokú intéz­mény működött: az eddig emlí­tettek mellett az ugyancsak äz 1948-tól létező Állami Pedagó­giai (később Tanárképző) Főisko­la, valamint a Liszt Ferenc Zene- művészeti Főiskola pécsi kihelye­zett tagozata. Mindez a sokszí­nűség egy akkor még 100 ezer lelket számláló városban... Az első integrációs lépés 1975- re datálható, amikor a Pécsi Tu­dományegyetem az MKKE' ta­gozatából átalakított Közgazda­ságtudományi Karral kétkarúvá vált, majd ezt követte 1982-ben a Tanárképző Főiskola integrá­ciója (és a Janus Pannonius név felvétele). Ezzel a pécsi felsőok­tatási intézmények száma négy­re csökkent. Az 1989-es rendszerváltás azt az illúziót gerjesztette, hogy az ország fokozatosan lebontja azokat az intézményeket, azo­kat a formációkat, amelyeket az 50-es évek önkényuralma ho­zott létre, és visszaállítja a 40 évvel korábban Magyarorszá­gon (és Pécsett) is már létezett, és a fejlettebb nyugati országok­ban ma is tovább élő struktúrá­kat. Az egységes egyetemi szer­vezetek lerombolását az 50-es évek elején a hazai egyetemi ta­nári kar is elítélte (ha ennek nem is adhatott hangot). A de­mokratikus viszonyok helyreál­lításával adódott volna a lehető­ség az akkori pusztítás nyomai­nak eltüntetésére, az univerzitás szellemének, a tradicionális egyetemi struktúrának helyreál­lítására is. Erre azonban nem került sor. A hajdani szétdarabolt egyete­mek utódai az elmúlt több mint 40 év során önálló életre keltek: kialakították saját érdekhálói­kat, szakmai nevet és elismerést szereztek maguknak, önálló in­tézményként beépültek társa­dalmi környezetükbe. Az évtize­dek során hozzászoktak a szak­minisztériumi irányításhoz, ha­tékonyan kiépítették érdekérvé­nyesítő csatornáikat. Szokások, tradíciók szilárdultak meg, hoz­zászoktak a hatalmi rekvizitek és a státusszimbólumok haszná­latához. A 90-es évek elejétől az intézmények szakmai önállósá­ga jelentős mértékben meg­növekedett: az intézmények megízlelték a (szakmai) autonó­mia ízét, leváltak a minisztériu­mi irányítás direkt járszalagjá- ról. Érthető, hogy önként nem szívesen mondtak le frissen kiví­vott önállóságukról. Az új tradí­ciók, az új érdekviszonyok, a napi érdek erősebb, mint a haj­dani politikai sérelem felszámo­lása, a régi - lassan feledésbe merülő - hagyományok feleleve­nítése. Következmény: inkább tovább élünk a múlt örökségé­vel. Miért került mégis az integrá­ció kérdése ilyen vehemens mó­don napirendre? Nos, az elapró­zott hazai felsőoktatási struktú­ra, a szűkös anyagi erőforrások, az egyidejűleg jelen lévő pazar­ló gazdálkodás és erőforráshi­ány, az államháztartás évtize­dek óta halogatott és ismét kü­szöbön álló reformja 1990 után napirendre tűzte ezt a kérdést is. Az 1995-ös létszámleépíté­sek után kialakult kritikus hely­zetben a felsőoktatás képviselői ígéretet tettek az e téren évek óta halogatott integrációs lépé­sek megtételére. Pécsett egyre többekben me­rült fel az igény a történelem vi­harai által szétvert nagy múltú pécsi egyetem visszaállítása, egy közép-európai-európai viszony­latban is jelentős oktatási-tudo­mányos centrum létrehozására. Ehhez járult az „Universitas” szellem kiterjesztésének gondo­lata: az interdiszciplináris köze­ledés erősítése, a különböző tu­dományágak szimbiózisának megteremtése; a tanszékek, ku­tatócsoportok, egyéb egységek közötti korlátok lebontása és szakmai együttműködésük elő­segítése (szinektika); a színvo­nalas és nemzetközileg is elis­mert oktatáshoz, interdiszcipli­náris kutatáshoz szükséges kri­tikus tömeg létrehozása; multi­diszciplináris, a hallgató számá­ra átjárható egyetem létrehozá­sa, amely jobb feltételeket te­remt képességük kibontakozta­tásához, a társadalmi igények­hez való jobb illeszkedéshez (pályamódosítások); hatéko­nyabb, karcsúbb, professzioná­lis gazdálkodási, igazgatási és management rendszerek kiala­kítása. Az áttörést az 1995. év hozta meg, amikor egy év előkészítő munka után az Országgyűlés és a kormány meghozta a szüksé­ges döntéseket a JPTE és a Pollack Mihály Műszaki Főisko­la integrációját illetően. Ez az in­tegráció mindmáig az ország egyik legteljesebb felsőoktatási integrációja, amely tényleges struktúramódosításokat is tar­talmazott. Ugyanezen év szep­tembere fordulatot hozott a POTE és a JPTE kapcsolatában is. A szeptemberi POTE évnyi­tón részt vett Fodor Gábor ak­kori kultuszminiszter is. Az ezt követő szűkebb körű beszélge­tés után érlelődött meg Bauer rektor úrban és bennem a gon­dolat, hogy át kellene gondolni a két nagy egyetem integrációjá­nak kérdését, és megtenni az el­ső lépéseket (lélektani háttér­ként megemlítem, hogy ezen a nyáron felröppent egy miniszté­riumi - később cáfolt - hír a POTE esetleges megszüntetésé­ről). A kezdeti lépések meglepően gyors eredményeket hoztak: úgy tűnt, megtört a több évtize­de hizlalt jég. Bauer rektor úr­ral 1995. november 25-i dátum­mal aláírtuk és közreadtuk az integráció keretét jelentő doku­mentumot. A dokumentum megfogalmazta az integráció célját, előnyeit és csapdáit, a ve­szélyek kivédésének garanciáit, a további potenciális partnerek listáját, a támogatásra megcél­zott projektek felsorolását, az átmenet szervezeti kérdését, a leendő egyetem névvariációit, az előkészületi lépések sorrend­jét, ütemezését. 1996. június 30-ra ütemeztük az integrációs kérelem benyújtását és 1997. jú­lius 1-jére az integrált egyetem indítását. Dr. Barakonyi Károly JPTE KI K, Stratégiai Menedzsment Tanszék * (A cikk második részében - jövő hétfőn - az 1995 óta eltelt idő­szak eseményeit élemzi a szerző.) hetedik oldal Jegyzet Háló, kontra rács A bűnüldözők fel akar­ják térképezni Magyar- országot. Amit a mi Telekink végzett Afriká­ban, hát az semmi ehhez a vállalkozáshoz képest. Bár az ő nagy földrajzi felfedezése is „fekete közeg­ben” született, de azért a Ru- dolf-tó mégse az alvilág! A mi térképészeink ugyanis a hazai szervezett bűnözést szeretnék kartográfiai rendszerbe foglal­ni. Ismeretlen világ. Amit en­nek felfedezéséhez biztos tám­pontként figyelembe lehet venni, az a szervezett bandák száma. A becslések szerint 150-240 között van. A két szám között elég nagy a hézag ahhoz, hogy kiindulópontként szerepelhessen. Azt pedig vég­képp sejteni sem lehet, „da­rabszámra” ez hány maffiózót takar. Márpedig ha nincs a tánciskolában kályha, nehéz lesz a keringő végére érni. A fantáziát azonban meg­mozgatja a terv. A cél a külön­böző fajsúlyú bűnszövetkeze­tekhez és befolyásos alvilági csoportokhoz tartozó bűnö­zők kapcsolatrendszerének feltérképezése. El lehet képzelni, hogy mondjuk 200 maffia szétágazó és sokirányú kapcsolatait rávetitik a térképre. Gya­korlatilag nyilakkal lesz tele az ország, egymást érik és metszik, mutatnak Sze­ged felől Miskolcra, Szombat­hely felől Budapestre, onnan aztán mindenhova. Ami azt jelenti, hogy az ország térképe fekete rácshoz hasonlít majd. Eddig nem is lenne baj. Bár ettől a fekete rácstól nem hogy az országot, de az egész Kárpát-medencét sem lehet majd látni, ám van valóságtar­talma. Mert a bűnszövetkeze­tet könnyű kapcsolatba hozni a börtönráccsal. Csakhogy nem különösebben nehéz a szervezett csoportok szőtte hálóval sem. Ez utóbbi pedig pillanatnyilag hatékonyabban működőnek tűnik, mint az előbbi. A nagy halak ugyanis éppen ettől a hálótól védve ke­rülik el a rácsot. Csak azt nem értem, ha a térképészek tud­ják, hova kell őket bejelölni, miért nem mennek egyből ér­tük? Mészáros Attila Eurovécé Az egyik reggel a köz- szolgálati rádió híreinek a végén, mintegy azzal a szándékkal, hogy a kü­lönböző rémtettek elso­rolása után mosolyt csal­janak a dolgozni, jobbí­tani igyekvő polgár ajkára, be­számoltak arról, hogy Rómá­ban iksz cégnél nincsen vécé. Ha a munkatársakat elkezdi kínozni a Bőd Péter Ákos-kór, azaz szólítja őket a biológia, bizony kereken egy óra vécé­szünetet kapnak a főnök úr­tól, hogy otthon elintézhessék kis- és nagydolgukat. Érdekes, teszi hozzá a selymes hangú bemondónő, a távoliét idejét nem ez szabja meg, hanem sokkal inkább az, ki milyen messze lakik e vécével még a 21. század küszöbén sem ren­delkező irodától. A régi rómaiak, meg kell ad­ni, abszolút kultúrnépek vol­tak, egyfolytában fürdőbe jár­tak, vízvezetékeket építettek szerte Európában, lehetetlen, hogy a természetes szükségle­tekre ne gondoltak volna. El­végre ez az a hely, ahová még a császárok is gyalog jártak, úgyhogy, ha annak idején fog­lalt volt a mellékhelyi­ség, Julius Caesar jog­gal mondhatta volna: „Te is fiam, Brutus?” De hát ez csak vicc, én például már voltam vécén Olaszországban, és ezen nem az Adriai-tengert értem... Elgondolkodtató azonban, hogy mi lehet mindennek az üzenete a honi médiában? A magyar dolgozó adjon hálát, amiért olyan fejlett társada­lomban élhet, ahol a munka menetében nem okoznak fennakadást a fentiek (és itt most feledkezzünk meg gyor­san holmi utcára rondító rendőrtábornokról). De vél­hetjük azt is, lám, az olaszok már odáig vitték, hogy nyu­godtan leléphetnek több órás vécészünetre, attól az Alfa Rómeó, a parmezán sajt és a Versaci-cucc az marad, ami­nek ismerjük. Szóval mindenki azt magya­ráz bele, amit akar. És persze, könnyelműségekre is okot ad­hat az ilyesmi: még a végén ki­találja valaki, hogy így kell iga­zán eurokonformnak lenni. Méhes Károly---------------------------------------- Portré — Pé csváradi galopp Annak idején - bár Kakas Sándornak már csak életkorából is kö­vetkezően túl hosszú időre nincs módja visszanézni - valósággal be- leszerelmesedett a lovakba. Vállalkozása nevébe belefoglalta a „gall” kifejezést is, lévén a franciák címerszimbóluma a kakas. ^/hetedikoldaj holnap Rendszerváltás Azok a szép napok. Az MDF történetének legfényesebb és legboldogabb napja az volt, amikor hivatalosan is az első szabad választás győztesének nyilvánították a pártot. Ám a győzelmet megelőző hetek is megszépültek az emlékezet­ben. Az MDF két baranyai kam­pányfőnöke, dr. Bányai Elek és dr. Wéber János emlékezik a történtekre. Portré Perícs Péter tanár, helytörté­nész, a Siklósi Vár- és Múze­umbaráti Kör hajdani elnö­ke, jelenlegi tiszteletbeli el­nöke egy új siklósi kötet elő­készítésén munkálkodik.- Megvannak még a lovai?- Nincsenek. Pontosabban édesapám vette át a céget, átvit­te Szentlőrincre. Gyönyörűek! Biztos nekik is szerepük van ab­ban, hogy egyik lányom állatte­nyésztést tanul az egyetemen.- Fel-felül rájuk?- Soha... most már. Egyszer leestem, törött a csontom.- Márpedig a lovaglás és a csa­tazaj nincs messze egymástól.- Aki közéleti szerepre vállal­kozik, szokjon hozzá a támadá­sokhoz. Időben abba kell hagy­ni, s én ezt éreztem, amikor úgy gondoltam, eddig és nem to­vább.- Milyen elő­nyét tapasztalta?- Széles látókö­rűséget ad és tű­rőképességet. Ezt megtanulni csak pofonok árán le­het.- 13 évet lehúzott a közigazga­tásban. Szerencsés időszaka volt?- Büszke vagyok rá. Ebben a 13 évben felértékelődött Pécsvárad rangja. Sok mindent érzek a „gyermekemnek”, az inf­rastruktúrától a sportcsarnokig. Pezseg például a sportélet, és én imádom a kézilabdát.- Most vállalkozó.- Teljes energiámmal. Kide­rült, mi minden fér az időbe.- Eredetileg azonban építész­nek tanult.- Igen, mert ez a szakma al­kotásra ad lehetőséget. Állandó­an a szemem előtt tartom: táj és építészet.- Ezt már a Zengő szép kör­nyéke szülte?- Nem, a szülőföld. De ami­kor először megláttam Pécsvá- radot, valóban elámultam. Nem gondoltam volna, hogy itt fogok élni.- Ez a legszebb korszak az életé­ben?- Nem, a gyer­mekkorom. Soha annyi őszintesé­get nem kaptam, mint akkor az egyszerű falusi emberektől.- Kifizetődő az őszinteség?- Ma is meg tudok nyílni bár­ki előtt - ha hasonlót tapaszta­lok részéről. Néha-néha vissza­igazolódik, hogy valamit jól csi­náltam, jól döntöttem. Becsül­ni tudom azokat, akik korábbi támadásaik ellenére ezt elisme­rik. így hát azt kell mondjam, hogy csak hosszú távon kama­tozik az őszinteség, viszont a legjobb befektetés. M. A. Kakas Sándor Döbröközön született 1952-ben. Általános iskoláit itt, a gimnáziumot már Pécsett járta ki. A Pollackon szerzett épí­tészdiplomát. Volt Pécsváradon tanácselnök, nyolc évig polgármes­ter. Mától a megyei területfejlesztési tanács titkárságvezetője. Nős, felesége orvos, három lánya egyetemista. k

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom