Új Dunántúli Napló, 1999. november (10. évfolyam, 299-328. szám)
1999-11-12 / 310. szám
1999. november 12., péntek Hazai Tükör Dtinántúli Napló 3 Milliárdok tűntek el A Magyarországon bejegyzett mintegy 60 ezer civil szervezet közel 300 milliárd forintnyi vagyont mozgat. A költségvetés jövőre 92 milliárd forinttal támogatja a civil szférába tartozó alapítványokat, szakszervezeteket, pártokat, egyesületeket. Ez év áprilisától kezdődően összesen hét helyszínen (Budapesten, Szegeden, Debrecenben, Kaposvárott, Szombathelyen, Miskolcon és Kecskeméten) rendeztek regionális tanácskozást. A Dialógus a civil Magyarországért elnevezésű konferenciasorozat záró tanácskozására tegnap került sor a Parlamentben. Stumpf István kancelláriaminiszter előadásában utalt arra, hogy a civil szervezetek között érzékelhető megosztottság miatt előbb-utóbb szükség lesz egy köztestületre, amely a teljes civil szféra álláspontját közvetíti a kormánynak. A civil társadalom óriási erőt képvisel, hazai fejlődése megfelel a nyugat-európai mintáknak. Míg Magyarországon a rendszerváltás idején alig 100 alapítvány működött, és számuk 1991-ben is csak 4100 volt, addig ma húszezret tartanak nyilván. Az egyesületek, pártok, szakszervezetek is óriási fejlődésen mentek keresztül, számuk az alapítványokhoz hasonlóan megtöbbszöröződött. Az összes civil szervezet alig egynegyede kérte eddig közhasznúvá, vagy kiemelten közhasznúvá minősítését. Ennek oka a Legfelsőbb Bíróság főtitkára szerint az, hogy a kiemelt minősítés és az adókedvezmény az átlagosnál szigorúbb nyilvántartást, közzétételt követel meg, amely feltételnek nem mindegyik szervezet kíván eleget tenni. Az Állami Számvevőszék vizsgálata rámutatott, hogy a rendszerváltás óta 30-40 milliárd forint tűnt el egyesületi formában gazdálkodó társaságoknál. Lomnici Zoltán lapunknak elmondta, hogy a bejegyzett civil szervezeteknek alig több mint a fele tesz eleget adó- bevallási kötelezettségének. Sejtése szerint a 60 ezer szervezet legalább a 30-40 százaléka ténylegesen nem is működik. (horváth) Teljes ruhacsere A BM rendvédelmi szervezetei egységesen fekete-kék alapszínű egyenruhát kapnak a jövő évtől. A rendőrök, a határőrök, a tűzoltók és a polgári védelmisek eltérő tevékenységére a megkülönböztető jelzések, a különböző színű parolik utalnak majd. A teljes ruhacsere hat-hét év alatt valósul meg. Ennek során először a szolgálati ruhákat váltják fel újakkal, az úgynevezett ünneplő ruhák továbbra is megmaradnának. Egységesítik a tábornokok ma még eltérő színű egyenruháját is. A napokban tartott ruhabemutatón a belügyminisztert tájékoztatták arról, hogy a polgári védelmiseknél az idén fejezték be a gyakorló ruhák cseréjét. A miniszter jelezte, hogy emiatt náluk utoljára vezetik be az új egyenruhát. A tárca tervei szerint az évekig elhúzódó ruhacserét úgy oldják meg, hogy az érintettek az éves ruhapénzükből mindig egy adott új ruhatípust vásárolnának. Ily módon minden rendvédelmi szolgálatnál fokozatosan átállnának az új öltözékre. Egyenruha-ügyben ezt megelőzően Horváth Balázs ex- belügyminiszter készíttetett új típusú ruházatot. Akkor a rendőröknél például a háború előtti csákó típusú sapka került előtérbe a jelenlegi tányérsapka helyett. MTI (j£d Kommentár az, I. oldalon) Olcsóbb lett a hívás Megtörte a Matáv monopóliumát a Pannon GSM: november 15-étől az internet csatornáin keresztül is továbbít nemzetközi hívásokat, ezzel mintegy 30 százalékkal csökkentette a nemzetközi beszélgetések díját. Egy nullával több a tárcsázáskor, 30-40 forinttal kevesebb percenként a számlázáskor. Ez a lényege a mobilszolgáltató tegnap bejelentett ajánlatának. A vezetékes hívással csaknem azonos minőségben továbbított hang tehát olcsóbb, kapcsolási díjat nem számítanak a beszélgetés után, a szolgáltatásnak sem havi, sem belépési dija nincs. Az ügyfeleket az új lehetőségről a 1741-es ingyenes számon tájékoztatják a részletekről. E-mail fogadására is alkalmasak lettek a szolgáltatóval üzleti kapcsolatban álló mobil-előfizetők. December 1-jétől havi 300 forintért akár 640 karakternyi levelet is fogadhatnak az internetről három SMS-üzenet formájában, illetve rövidebb üzeneteket küldhetnek is e-mail-címekre az ügyfelek. A vidéki, főleg a határszélen élő előfizetőknek jó hír: a társaság fejlesztési elképzelései között azonos súllyal szerepel a hálózat bővítése, illetve a vételi lehetőségek javítása. Fokozatosan javuló minőséget és nagyobb kapacitást ígérnek partnereiknek. Magyarok - határon innen és túl A kormány és a parlamenti pártok képviselői, valamint a határon túli legitim magyar szervezetek vezetői ültek asztalhoz a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉT) tegnap kezdődött kétnapos tanácskozásán. A meghívottak - nagyrészt zárt ajtók mögött - egyebek mellett az úgynevezett státustörvény előkészületeiről cserélték ki nézeteiket. Tőkés László Királyhágó-mellé- ki református püspök és Szent- Iványi István, a parlament külügyi bizottságának vezetője elnökletével tartja második ülését a Magyar Állandó Értekezlet. Az idén februárban érdekében tett kormányzati intézkedéseket, majd a tanácskozás legfontosabb témáira tért át. Úgy fogalmazott: akár a schengeni egyezménynek való megfelelésünkről, akár a határon túl élő magyarság beúgynevezett jogidegenek jöttek most össze. A MÁÉT bizottságainak feladata éppen az, hogy kimunkálják e különbségek eltüntetésének lehetséges módszereit. A több országban ellenérzést kiváltó kettős állampolgárság megadásán kívül más, kompromisszumos megoldások is kínálkoznak. A készülő státustörvényben kell például szabályozni a magyarság beutazásának feltételeit úgy, hogy ne turistaként, Duray Miklós, Németh Zsolt, Tőkés László és Szent-Iványi István fotó: feb/kallus györgy életre hívott fórumot Göncz Árpád köztársasági elnök levélben üdvözölte. Egyebek mellett azt irta: nehezen tud elképzelni hasznosabb folyamatot, mint a határon belül és kívül élő magyarok folyamatos párbeszéde. Ezt a gondolatot erősítette megnyitóbeszédében Németh Zsolt külügyi államtitkár is, aki sorra vette a vajdasági, az erdélyi, a felvidéki és a kárpátaljai magyarok utazásáról esik majd szó, olyan megoldásokat kell kínálniuk a jelenlévőknek, amelyek nem okozhatnak törést a magyar-magyar kapcsolatokban. Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja tiszteletbeli elnöke egyebek mellett azt emelte ki, hogy noha a tárgyalóasztal körül elvileg mindenki egyforma joggal mond véleményt és szavaz, valójában jogon belüliek és hanem a nemzet tagjaként kezeljék az érkezőket. Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának főosztályvezetője a Fe- renczy Europressnek a tanácskozás tétjéről elmondta: az a legfontosabb, hogy az Orbán- kormány és a határon túli szervezetek képviselői megtalálják az alkotmányban rögzített teendőket illetően a közös hangot. Takács Mariann Lezárult a költségvetés vitája Befejeződött a jövő évi állami költségvetés részletes vitája. Ezt követően az építési törvény módosításával, majd az agárgazdaság 1998. évi helyzetéről készített jelentéssel foglalkozott a parlament. A költségvetési vita során senki nem vonta kétségbe, hogy szükség van a gyengébb bevételszerző képességgel bíró önkormányzatok kiegyenlítő támogatására, de az ellenzék szerint az erre szolgáló pénzt nem a gazdagabb településektől kellene elvonni, mert így csak egymáshoz szegé- nyítik őket. A kisgazda és a szocialista képviselők egymásra licitálva részletezték, hogy melyikük hány tíz- vagy százmilliárddal adna többet a mezőgazdaságnak és miért. Kis Zoltán (SZDSZ) volt FM-államtitkár azonban úgy vélte, hogy ezek a számok csak politikai jelszavak, amikre majd lehet hivatkozni a választások idején. Inkább azt kellene elemezni, hogy a pénz elköltése szolgálja-e a kitűzött célokat, mert erről eddig senki sem beszélt. Kis szerint meg kellene különböztetni az „egy-két hektáros, két-három tehenes” parasztok népességmegtartó támogatását a minőségi terméket korszerű módon előállító gazdálkodók valódi agrártámogatásától. „A béke angyala szállt át a házon”, amikor az oktatási bizottság mindkét oldalról támogatott módosító javaslatairól esett szó. Ezek többek között a minőségi bérpótlék visszaállítását és a felsőoktatásban dolgozó kutatók bérelmaradásának csökkentését tartalmazták. A megvalósításhoz azonban sajnos nemcsak szakmai egyetértés, hanem pénz is kellene. Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi törvény előírja, hogy a földművelésügyi miniszternek évente az Ország- gyűlés elé kell terjesztenie beszámolóját az agrárgazdaság helyzetéről, a termelők jövedelemviszonyairól, a főbb célok megvalósulásáról, a megtett intézkedésekről, és a költségvetési támogatások felhasználásáról. Most első alkalommal készült el ez a jelentés, amelynek elfogadásáról határoznia kell az Országgyűlésnek. S. Á. Hírcsatorna Növekedés. Az idén 4,2 százalékkal növekszik a GDP a Pénzügyminisztérium legfrissebb előrejelzése szerint - közölte Thuma József, a tárca helyettes államtitkára. Elmondta: a várakozásoknak megfelelően alakultak októberben az államháztartás és a központi költségvetés folyamatai. Kedvcsináló. A gyermekgondozási díj januári újbóli bevezetésének célja a gyermekvállalási kedv növelése és a családi élet biztonságának megteremtése - mondta a szociális és családügyi miniszter csütörtökön. Harrach Péter kijelentette: a demográfusok szerint e díjazás lehet képes leginkább hatni a gyermekvállalási kedvre. Roma iskolák. Pokorni Zoltán oktatási miniszter csütörtökön hivatalában fogadta Farkas Flóriánt, az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökét. Farkas Flórián a találkozót követően a sajtónak úgy nyilatkozott: megállapodás született arról, hogy 2000. szeptemberében két roma iskolacentrum kialakítása kezdődik meg. Pártbarátság. A tavaly nyáron kötött együttműködési megállapodás kiterjesztéséről tárgyalt szerdán a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség és a Magyar Demokrata Néppárt elnöksége - jelentette be csütörtökön Surján László és Pusztai Erzsébet, a két tömörülés elnöke. Elsősorban az együttes elnökségi ülések tartását, valamint a megyei és helyi együttműködéseket szorgalmazzák. Próbálkozások. Pártként való bejegyzését kezdeményezte a bíróságon az 1996 óta társadalmi szervezetként működő Kisgazda Szövetség. Cseh Sándor elnök nem kívánta cáfolni azt az értesülést, hogy ez a lépés összefüggésben áll az új parlamenti frakció létrehozásának szándékával. A bíróság ugyanis - az alapító dokumentumok hiányosságai miatt - mindeddig nem jegyezte be azt a Szabó Lukács független képviselő révén ismertté vált Magyar Egység Pártját, amelynek frakcióját a két független honatya létrehozná. A cukorbetegekért. A cukor- betegség késői szövődményének tekinthető „diabéteszes láb” kifejlődésének megelőzése érdekében országos prevenciós hálózat alakult DIA-PED Alapítvány néven. Biczó István, az alapítvány ügyvezetője a cukorbetegek november 14-ei világnapja alkalmából elmondta, évente háromezer embernek kell amputálni a lábát a diabétesz későn diagnosztizált szövődményei miatt. Westend City Center. Tegnap Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében ünnepélyesen felavatták a Nyugati pályaudvar szomszédságában épült bevásárlóközpontot. A 60 milliárd forintos beruházás egy év alatt készült el. Az épületet Finta József tervezte. fotó: feb/körmendi imre A család minden tagjának szól! A televízió-és rádióműsorok részletes, képes ismertetésén kívül gyógyító horoszkópot, heti időjáráselőrejelzést orvosi tanácsot, rejtvényeket és rengeteg olvasnivalót is tartalmaz. Már szombaton kérje az újságárusoktól!