Új Dunántúli Napló, 1999. november (10. évfolyam, 299-328. szám)
1999-11-11 / 309. szám
4 Dunántúli Napló Baranyai Tükör 1999. november 11., csütörtök Ezer forint lesz a répa BARANYAI KÖRKÉP A termelők kutatják az okokat: vajon mi volt az oka a rossz zöldségtermésnek? A piacokon most még nem érződik ennek a hatása, de az előrejelzések szerint január-februárban már elképzelhető, hogy egy kiló gyökérhez ezer forint alatt nem lehet majd hozzájutni. A pécsi vásárcsarnok árszakértője először visszakérdez: Van-e hobbikertem, s ha van, termeltem-e idén zöldséget? Mert a répa, a gyökér termése az idén minden várakozást alulmúlt, nem is nagyon érti, mi történhetett, talán az időjárás, talán valami gombafertőzés érte a palántákat. Az időjárás azért nem volt kedvező, mert a növekedés időszakában sok volt a csapadék, azután gyorsan fejlődtek a gyomok is. Fertőzést - legalábbis olyat, amely általános vészt jelentett volna a zöldségekre - viszont nem jeleztek a növényvédő állomások. Jelenleg még elfogadható áron lehet kapni a répát (70-80 forint) és a gyökeret (250-260 forint), ám az árszakértő sem tartja kizártnak azt a megyeszerte keringő értesülést, hogy például gyökérhez február vége felé ezer alatt nemigen lehet majd hozzájutni. Akinek lehetősége van, most vásárolja meg az egész téli adagot. A termelők egy részét képviselő Zöldség-gyümölcs Termék- tanács munkatársa, Fodor Zoltán túlzott mértékűnek tartja a majdani áremelkedés mértékét, ám azzal egyetért, hogy az idén legalább 30 százalékkal kevesebb zöldség termett, mint tavaly. Ez már csak így van évek óta - mondja -, a piac önmagát szabályozza. Tavaly sok volt a répa, még takarmánynak is jutott, éppen ezért az idén a gazdák kisebb területen vetettek. A szakértő szerint ez így is lesz „az idők végezetéig” - vagy legalábbis addig, amíg nem lehet megvalósítani a termelők regisztrálását. Mert csak abban az esetben lehetne szó arról, Feketén A pécsi nagybani piacon árusító, neve mellőzését kérő kereskedő szerint nem csak azért lesz drága a zöldség, mert rossz volt a termés. Szomszédaink felvásárlói a jól eladható terméket kamionszámra szállítják ki az országból. A kereskedő szerint szinte naponta fordulnak meg a horvát, bosnyák, szerb, román és orosz szállító járművek a piacon. A termelők meg örülnek, ha túladhatnak a terményeiken, mert a hiper- és megamarketek megnyitása után érezhetően csökkent a kereslet. Számla nélkül a vámosok a határon nem engednék át a kamionokat, ám erre is van megoldás: állítólag egy büfében, álfelvásárlóktól aránylag olcsón, néhány száz márkáért lehet hozzájutni hamis számlákhoz. hogy szabályozzák a termelést. Márpedig az egy év alatt termelt zöldségmennyiség igen tetemes részét az őstermelők állítják elő. Hogy mennyit, azt lehetetlen felmérni. B. G. Visszajár a pénz, ha a hozzátartozó elviszi az urnát Feltámadnak a temetőink Öt éven belül minden temető parkosított, kerítéssel körbevett, utakkal, vízvételi lehetőséggel, wc-vel ellátott kulturált emlékhely lesz. Feltéve, ha a temetkezésről szóló, nemrégiben megjelent jogszabályok az elsőtől az utolsó betűig megvalósulnak. A hiányosságok pótlására kötelezett önkormányzatoknak nagy anyagi megterhelést jelent a törvény teljesítése, különösen azokon a kistelepüléseken, ahol szinte semmi nincs meg az előírtakból. Az új előírások minden temetőre vonatkoznak illusztráció: laufer l BARANYAI KÖRKÉP A temetőkről és a temetkezésről szóló törvény hatályba lépésének napján, október elsején jelent meg az a kormányrendelet, amely részletesen leírja, hogy az önkormányzatoknak és a szolgáltatást végző vállalkozásoknak miképpen kell eljárniuk a temetők létrehozása, működtetése közben. Bár a jelenlegi állapotokat figyelembe véve a jogszabályalkotók egy-, illetve ötéves határidőt szabtak meg a rendeletben megfogalmazottak teljesítésére, valószínűleg sok önkormányzat nehézségekbe ütközik majd, amikor felméri a különbséget a felvázolt jövő és az aktuális helyzet között.- Fontos volt az új szabályozás, hiszen az 1970-es törvény már elavult, megváltoztak a tulajdonviszonyok, a gazdálkodási körülmények - mondta Szabó Mihályné (kis képünkön), a Pécsi Temetkezési Vállalat igazgatója. - A tisztességes, méltó temetés és a halott nyughelye előtti tiszteletadás joga mindenkit megillet, és szükség volt az alapelvek, illetve a kötelezettségek rögzítésére. A rendelet ugyanakkor olyan feladatokat ír elő, amelyeket még Pécsett is nehéz lesz teljesíteni. Minden temetőt kerítéssel kell körbevenni, és gondoskodni kell arról is, hogy a környezet megfelelően fásított, parkosított legyen. A parcellák között százötven méterenként vízvételi lehetőséget kell biztosítani, és mindenütt fel kell építeni egy nyilvános illemhelyet is. Abban a városban, melynek közelében, húsz kilométeren belül nincs boncolóhelyiség-csoport, a temetőben ki kell alakítani egy ilyen létesítményt. A már lezárt sírkertekben is vannak kötelezettségei a fenntartónak. A kerítés, a vízvételi lehetőség és a rendszeres hulladékszállítás itt is kötelező. Szigorúan véve: az elkövetkező öt évben minden elhagyott, elhanyagolt régi temetőt ki kell csinosítaniuk a településeknek.- Pécsett még most készül a helyi önkormányzati rendelet a Városházán, mi pedig felmérjük, hogy az elvártakhoz képest milyen hiányosságaink vannak a temetőinkben. A törvény nem tesz különbséget a különböző nagyságú temetők között, az előírások egyként vonatkoznak mindegyikre - mondta az igazgatónő. Év végéig kaptak haladékot a temetkezési vállalkozások, hogy megváljanak minden olyan eszköztől, kelléktől, ami a földbe temetés után nem bomlik le természetes úton. Jelenleg a ham- vasztási belső urnák műanyagból készülnek, így nem temethe- tők majd a földbe. Megszűnik a ritka, de azért rendszeresen előforduló érckoporsós temetkezés is.- Új elemként jelent meg, hogy az eltemettető időarányos kártérítést kap abban az esetben, ha például elvisz, vagy áthelyeztet egy urnát azelőtt, hogy a hely feletti rendelkezési joga lejárt volna - hangsúlyozta az igazgatónő. S. G. Kié a végső kötelesség? Míg korábban mindenekelőtt az együtt élő házastárs volt köteles gondoskodni az elhunyt temetéséről, addig az új szabályozás szerint ez először is annak a kötelessége, aki azt szerződésben vállalta. Őt követi az a személy, akit az elhunyt a végrendeletében erre kötelezett, csak ezután következik az együtt élő házastárs, majd a közeli hozzátartozó, és legvégül a települési önkormányzat. A törvény szerint az eltemettetőt csak a halotti bizonyítvány kiállítása után felmerülő költségek terhelik. A hatósági halottszállítás költségeit a rendőrségnek kell állnia. Előfizetőinknek meghirdetett „Jegyezze és keresse fel” című játékunk során a pécsi Kórház téri Húsáruház ajándékkosarát adta át tegnap Szluka György áruházvezető (balról) Nagy Dezsőné, Szontag László, Haraszti Gyula és Láng Antal pécsi, valamint Tóth János ivánbattyáni nyertes olvasónknak. Röviden Diabétesz világnap November 13-án, szombaton 14 órától tartja a Pécs-Baranya Megyei Diabétesz Szövetség a megyei ünnepségét a pécs-hirdi kendergyár nagytermében. A helyszínen a rászorulóknak vérnyomás- és vércukormérést tartanak 13 órától. A Diabétesz Világnap rendezvénye a Budai vámnál lévő autóbusz-pályaudvarról közelíthető meg, a 13-as és a 113-as járatokkal. (cs) / Helytörténet Atán Átán a volt iskolaépületben kápolnát és helytörténeti gyűjteményt alakít ki az önkormányzat, csaknem hárommillió forint értékben. Az építkezés megkezdődött, az avatás, illetve a szentelés várhatóan tavasszal lesz. (cs) Gödrei felajánlás Ingatlant és ingóságot ajánlott fel az önkormányzatnak egy amerikai állampolgár, akinek a hegyháti községben élt édesapja nemrég hunyt el. A rendelkező meghagyta, hogy a bevételből faluház épüljön, és gyarapítsák a könyvtári állományt, (cs) Elküldött polgárőrök A Pécsi Polgárőrség állományából csaknem kétszázan léptek ki az elmúlt egy év során, ugyanis nem fizették a tagdíjat. Sokan közülük ráadásul nem feleltek meg a szakmai, főként a lélektani elvárásoknak. (cs) Albínó kacsa Kásádon hófehér albínó kiskacsa született a Kossuth utcai házivadkacsa-telepen. Négy társa a hagyományos színű tolldiszeket viseli. A gazda az aprójószágot Hápinak nevezi. (cs) Vízállások Vízállások és vizhőfokok a Dunán és a Dráván: Mohács 200 cm, apadó, 10,0 fok, Őrtilos -21 cm, apadó, 10,5 fok, Barcs 34 cm, áradó, 10,4 fok, Drávaszabolcs 138 cm, áradó, 10,6 fok. Végzettség kell a támogatásokhoz SZENTLŐRINC A márciusban a 35 év alatti agrárvállalkozóknak kiírt támogatási rendszerben alapkövetelmény volt a megfelelő szakképesítés. Az Újhelyi Imre Mezőgazdasági Szakközépiskola a megyében elsőként az ezüstkalászos után indította az aranykalászos gazdatanfolyamot.- Az EU-tagországaiban már követelmény az agrártámogatások igénybevételénél és a föld- vásárlásnál a középfokú szak- képesítés. A csatlakozás reményében az iskolánknak is biztosítania kell annak a lehetőségét, hogy minél több agrárvállalkozó legalább a középfokú szak- képzettséget megszerezhesse - mondta Szabó Zoltán igazgató. Az idén indított alapfokú szakképesítést nyújtó 510 órás ezüstkalászos gazdatanfolyamot minap végezte el náluk 23 felnőtt, és máris indították 21 tanulóval a 600 órás, középfokú végzettséget adó aranykalászos tanfolyamot. E két képzés költségeinek felét a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fedezte. Évek óta már az érettségit adó négyéves, levelező tagozatos képzés mellett különféle speciális tanfolyamokat is szerveznek. 2000-ben indítják a technikus végzettséget adó agrárvállalkozó képzést. B. M. L. A kantinban marad a cigaretta A rendőrségi, tűzoltósági, polgári védelmi épületekben, valamint a határőrség berkein belül január elsejétől tilos cigarettát árusítani. A laktanyai kantinokban viszont nem tiltja a honvédelmi miniszter rendeleté a dohánytermékek forgalmazását. BARANYAI KÖRKÉP A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának szabályairól szóló törvény megjelenése után az illetékes minisztériumok megalkották a fegyveres szerveknél alkalmazandó jogszabályaikat. A Belügyminisztériumhoz tartozó rendőrségre, polgári védelemre, tűzoltóságra és határőrségre azonos szabályok vonatkoznak, míg a katonai objektumokban a honvédelmi miniszter külön rendelkezése a mérvadó.- A november elsejei határidőre elvégeztük a dohányzóhelyek kijelölését az igazgatóságon és a kirendeltségeken is - mondta Lovász József dandártábornok (képünkön), pécsi határőr igazgató. - Jelenleg ugyan még lehet kapni cigarettát az épületünkön belül is, de január elsejével ez megszűnik. Ma már tilos a dohányzás a fegyveres szervek által használt gépjárművek utasterében is, amennyiben abban nem dohányzó személy is utazik. Az épületekben a tilalmat egy esetben lehet feloldani, mégpedig rendezvények alkalmával. Ilyenkor az esemény időtartama alatt rá lehet gyújtani, de csak akkor, ha az adott helyiség zárt légterű, de a légcsere megoldható, valamint nem szükség- szerű, hogy nem dohányzó személy ott tartózkodjon, vagy egyszerűen áthaladjon. Amennyiben valaki megszegi a törvényt, először szóbeli, majd írásbeli figyelmeztetést kap, végül egészség- védelmi bírságot rónak ki rá. Az sem kizárt, hogy korlátozzák az adott intézmény területén való tartózkodását. A honvédségi kantinok megmenekültek a szigorú szabályozás alól, mert a Honvédelmi Minisztérium rendelete szerint a munkahelyi büfékben, kantinokban van lehetőség cigaretta árusítására - igaz, külön engedély kell hozzá. A dohányzó- hely kijelölése viszont szigorúan kötött. Nem lehet füstölni a katonai felsőoktatási intézmények oktatási helyiségeiben, a tárgyalótermekben, az étkezőkben. A hadköteles és a szerződéses állomány elhelyezési körleteiben, szolgálati helyiségeiben szintén nem jelölhetnek ki a parancsnokok dohányzóhelyeket. Mig a határőrségen az utasok határozzák meg, hogy előkerülhet-e a cigaretta, addig a katonaságban rendeletileg tilos rágyújtani minden szárazföldi, légi, vízi szállító és harci járművön. Schneider G.