Új Dunántúli Napló, 1999. november (10. évfolyam, 299-328. szám)
1999-11-08 / 306. szám
6 Dunántúli Napló Gazdasági Tükör 1999. november 8., hétfő Agrártámogatás: elfogyott vagy nem? A híresztelések ellenére nem fogyott el teljesen az agrárpiaci juttatás, a sertésexport továbbra is támogatásban részesül. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szerint felesleges volt félreverni a harangokat, hiszen csak a juttatás módszere változik meg. A sertéshús exportját továbbra is támogatja a minisztérium BUDAPEST A hónap elején még arról szóltak a híradások, hogy a támogatási keret kimerült, a termelők a továbbiakban csak a saját forrásukból finanszírozhatják termékük piacra jutását. Aztán nem sokkal később már a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium cáfolta ezt a hírt, azzal a megjegyzéssel, hogy az FVM-nek saját tartalékaiból sikerült átcsoportosítania pénzeket. A kormány ugyanis átmeneti jelleggel engedélyezte az agrártárcának, hogy a piacra jutási keret feltöltésére 3 milliárd forintot belső forrásokból az alapra átutalhassanak. Az idén 9,2 milliárd forint ilyen jellegű támogatást nyújthatnak, ha elfogadja a parlament az 1998. évi zárszámadást. A 3 milliárd forint átcsoportosítását a parlamenti döntéshozatalig terjedő időszak szükségletei indokolják. Kosa Ferenc helyettes államtitkár elmondta, hogy december 31-ig minden exporttámogatási igényt ki tudnak elégíteni. Bár a megyében a vágóhidak közül nagyobb mennyiségű sertéshúst csak a Délhús Rt. szállít külföldre, az exporttámogatás elmaradása meglehetősen nagy riadalmat keltett a termelők körében is. A sertéshús exportja viszont nem fog leállni amiatt, hogy Magyarország idén már kimerítette a 6,4 milliárd forintban meghatározott támogatási keretet - magyarázkodott a tárca - ugyanis ez csak a direkt támogatásra vonatkozott. A három évvel ezelőtt a Kereskedelmi Világszervezettel (WTO) kötött megállapodás rögzíti, hogy az egyes években szubvencióra mekkora összeget fordithat és mennyi termék kivitelét támogathatja a magyar kormány. Erre az évre vonatkozóan állapították meg ezt az összeget, amelynek 80 százalékát október közepére már valóban kimentették. Az exporttámogatások felfüggesztése azonban nem jelent igazi gondot a termelőknek. Jelenleg a kormány kilónként átlagosan 60 forint támogatást ad a sertéshús kiviteléhez, valamivel kevesebbet az élősertés exportjához. Emel- let a terméktanács is kiegészíti a kivitelt, mégpedig az államinál nagyobb, 100 forintos összeggel, így ha valóban kimerülne a 6,4 milliárd forint állami támogatási keret, a terméktanács átveheti a minisztérium szerepét. B. G. Kisvállalkozókat telepítenek az ipari parkba Nem rögzítik szigorúan a profilt A már meglévő és még várt nagybefektetők mellé kis- és középvállalkozókat kíván letelepíteni a Pécsi Ipari Parkba a létesítményt kezelő részvény- társaság.- A városban, illetve a környékén végzett felmérés alapján úgy tűnik van érdeklődés kezdeményezésünk iránt - tájékoztatta lapunkat Kékes Péter (képünkön), a Pécsi Ipari Park Rt. igazgatója.- Elsősorban azokra a kis- és középvállalkozókra számítunk, akik kinőtték, illetve bővülő tevékenységükre alkalmatlannak találják korábbi telephelyüket, esetleg belvárosi bázisukat az ipari parki új műhelyek, raktárak egyikére váltanák. Mint az igazgató elmondta, pénzintézetek bevonásával sikerült megfelelő finanszírozási konstrukciót találni a program megvalósítására. A részvénytársaság lízing formájában fizet a beruházás során megvalósuló műhelyekért, raktárakért, bemutatótermekért, amiket bérleti úton értékesít. A park remélt új lakói számára nem rögzítik szigorúan a profilt, ugyanúgy fogadják a gyártó, kereskedő, javító és más egyéb szakirányú vállalkozásokat is. E programhoz kapcsolódik a létesítmény új szolgáltatóházának megépítése, amelyhez még idén megkaphatja a Phare-támogatást a részvény- társaság. Kaszás E. Gyakorlat a farmokon A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a fiatal agrárszakemberek és az agrár felső- oktatásban (elsősorban negyedik, ötödik évfolyamos) tanulók részére hirdet pályázatot. Az amerikai farmgyakorlat időtartama 6 illetve 12 hónap. A résztvevők teljes ellátásban és havonta 600-650 dollár zsebpénzben részesülnek. Ebből kell fedezniük a részvétel és egészségbiztosítás költségeit. Pályázhatnak azok a fiatalok, akik közép- vagy felsőfokú mezőgazdasági végzettséggel rendelkeznek, vagy a felsőfokú mezőgazdasági intézmény 3.,4.,5. éves hallgatói, 19-26 év közötti életkornak, van gépjárművezetői engedélyük, vállalják a fizikai munkát, s legalább középfokú angol nyelvismeret birtokában vannak. Az ausztrál programon 6 fő vehet részt. A jelentkezéshez szükséges jogosítvány, felsőfokú angol nyelvismeret, 450 dollár adminisztrációs költség befizetése, közép-, illetve felsőfokú mezőgazdasági végzettség. Ide is jelentkezhetnek a felsőoktatási mezőgazdasági intézmény з. ,4.,5. éves hallgatói. A minimális kereseti lehetőség havonta 640 ausztrál dollár. A vízum költségét (körülbelül 25 ezer forintot), valamint a program teljes időszakára vonatkozó biztosítási díjat a kiutazó diák finanszírozza. Jelentkezés november 15-ig a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium megyei hivatalában (Pécs, Rákóczi и. 30.). Segítség a megváltozott munkaképességűeknek Phare-forrást nyertek a támogatók PÉCS A Szülőföld Alapítvány a pécsi Regionális Munkaerőfejlesztő és -Képző Központtal, a Baranya Megyei Munkaügyi Központtal, valamint a Regionális Foglalkozás-egészségügyi Központtal együttműködve Phare-pályázatot nyert idén ősszel. A támogatásból megvalósított program olyan embereken segít, akik megváltozott munkaképességük megállapításáért kénytelenek a különböző szintű orvosi felülvizsgáló bizottságokhoz folyamodni.- Az ilyen helyzetbe került emberek döntő része ezt az állapotot olyan krízisként éli át, amely nemcsak egzisztenciáját, de emberi értékeit, kapcsolatait is veszélyeztetheti. Számuk országosan 70 ezerre tehető, Baranyában több mint 5 ezer ember került hasonló helyzetbe az elmúlt évek során. Legtöbbjük súlyos betegséggel birkózva, illetve az addigi életéből kibillentő balesetet követően találja szembe magát az új elvárásokkal, különböző lehetőségekkel - vázolta a feltárt körülményeket dr. Fodor Imréné (képünkön), a PRMKK igazgatója. Hazánkban az utóbbi években a korlátozottsággal élő emberek rehabilitációjának elve és gyakorlata került előtérbe a rokkantság, mint társadalmilag elismert státus szemlélettel ellentétben. A Szülőföld Alapítvány tanácsadó szolgálata azt a célt szolgálja, hogy kiegészítse és összekapcsolja az egészség- ügyi, foglalkoztatási és rehabilitációs erőfeszítéseket, ugyanakkor mentálisan is segítse a rászoruló embereket. A szervezet közreműködik az érintettek reális helyzetértékelésének kialakításában, egészségügyi és foglalkoztatási lehetőségeik feltárásában, munkaalkalmasságuk újraformálásában, illetve a támogató, önsegítő csoportok megalakulásában. A tapasztalatok szerint a program a megváltozott munkaképességet minősítő folyamat során elbizonytalanodott, helyzetüket nehezen átlátó embereket abban támogatja hatékonyan, hogy sorsuk irányítását képesek legyenek újból saját kezükbe venni. Az ingyenes szolgáltatást hetente egy- egy alkalommal, csütörtökönként 13-16 óra között vehetik igénybe az érdeklődők a Baranya Megyei Munkaügyi Központ pécsi kirendeltségén. Az újszerű kezdeményezéssel, a szakmai programmal kapcsolatos információt kérni, illetve bejelentkezni a 72/512- 857 telefonon is lehet a tanácsadás ideje alatt, illetve kedden és szerdán 13-16 óra között a 06/ 30 95711-976 számon. K. E.