Új Dunántúli Napló, 1999. október (10. évfolyam, 269-298. szám)

1999-10-05 / 273. szám

1999. október 5., kedd Otthon - Lakberendezés - Divat Dunántúli Napló 11 Ősruhák a vadság korában A mai művelt ember szinte ruhástul születik, ám a vad­ság korában még egy ágyékkötő is elég volt. A földkerekség minden népe azonban lassan felöltözött, bár állítólag ruhára ma sem lenne szükség. A hideg, illetve a meleg elleni védekezés majdnem csak az utolsó célja az öltözködésnek. A nemi különbségek hangsú­lyozása, a csoportok összetar­tozása még ma, az egyénies­kedő ruhák korában is jobban meghatározza a viseleteket, mint a ruha praktikus volta. Az sem igaz, hogy védekezé­sül burkoljuk magunkat szö­vetekbe, hiszen elég csak a télvíz idején nejlonharisnyá­ban tipegő nőkre gondolni, akiknek a ruhája egyébként is átlagosan csak 50-10 száza­léka a férfiakénak. Ma talán már csak a divat- tervezőknek fontosak a szí­nek, de az őstársadalmakban az együvé tartozást a törzsi színekkel is kifejezték, ám ezen belül a nők és a férfiak elkülönítését is fontosnak tar­tották. Volt, ahol a férfinak vörösesbarnára, a nőnek hal­ványsárgára kellett festenie magát. Érdekes tapasztalatot szerzett egyszer Darwin is, aki egy piros rongyot adott egy tűzföldi bennszülöttnek, mert az hitte, fázik. A férfi azonban rögtön csíkokra hasí­totta az anyagot, és szétosz­totta társai között, hogy dísz­ként használhassák. Az ősruhákból a mai korba sok elem hagyományozódott át. Ilyen például az ágyékkö­tőből rövidült öv, vagy az ab­ból meghosszabbodott forma, a szoknya. Ennek kezdetleges típusa fűszálakból, háncsros­tokból, falevelekből készült, s ha a banán- vagy a tulipán­szoknyára gondolunk, látható, hogy a régi ötletek folyton visszatérnek a divatban. A ruhákat ma is éppen úgy tudjuk hordani, mint egykor: vagy a nyakunkra, vagy a vál- lunkra, vagy a derekunkra akasztjuk őket. Az ősember is rájött, hogyha egy bőrdarabot középen átlyukaszt, és a fején át fölhúzza, beboríthatja vele a felsőtestét. Ebből alakult ki később a dél-amerikai pon­cho, de a lukas bőr volt a tu­nika őse is, sőt a mai ing és a legtöbb női ruha ugyancsak innen származik. Később, ahelyett, hogy ki­lukasztották volna az anyagot, vállra borították, s elöl fogták össze a két szélét. Az ilyen módon kitalált köpennyel szü­letett meg az a ruhatípus, amelyből később, ujjakkal ki­egészítve kaftán lett. Vannak még mindezeken kívül tokszem öltözetek is, amelyeknek közös őse a négylábú állat bőre volt. A mellső lábakkal a karját, a hátsókkal a lábát takarta be az ember. A nadrág létrejötte is érde­kes lehetett, hiszen valójában az történt, hogy a lábburkot összeolvasztották az ágyék­kendővel. Amikor pedig az egyesülés lefelé történt a kapca irányába, megszületett a harisnya. A tökéletes apróságok Az öltözködésben akkor lesz teljes a hatás, ha a leg­apróbb részletek is a he­lyükre kerülnek. Ez azt je­lenti, hogy a divatékszere­ket, a kiegészítőket is na­gyon nagy gonddal kell megválasztani, mert egy rossz döntéssel az öltözék teljes harmóniája elvész. Míg régen egy-egy finom, elegáns, nemesfémből készült ékszer is elég volt, a divat ma a túlzó méreteket is megen­gedi. Nem is kell a drága aranyhoz, platinához, ezüst­höz ragaszkodni, bár néhány valóban különleges, egyedi bizsu ára igen magas is lehet. A természetes, elegáns vi- seletekben dominál az ara­nyozás, az ezüstözés, használ­ják a kristályokat, gyöngyö­ket, a kőutánzatokat, és a gyémántcsiszolású kristályok, a strasszok sem mentek ki a divatból. A kiegészítők terén is érez­teti hatását a világpolgár­szemlélet, így a tervezőkre ih- letőleg hat az egyiptomi, az ázsiai, az indiai folklór. Megmaradt a romantikus stí­lus vonzereje is, a kimondot­tan nőies formákkal. Általá­nos szabály, hogy míg tavasz- szal és nyáron nyugodtan vi­selhetünk nagyméretű, élénk színű ékszereket, a tél vissza­fogottabb darabokat kíván. A mostani őszi időszakhoz vi­szont jól illenek a szürkés, kékes vagy földszínű kőután­zatok, a fa- és aranykombiná­ciók. Ünnepi alkalmakkor a „kevesebb több” szabálya ér­vényesüljön, nagyobb a hatás, ha egy-egy igazán izgalmas darabot veszünk fel. Egyetlen kivétel a Chanel-láncokat visszaidéző stílus, ilyenkor többsoros nyakbavalókat vá­laszthatunk, de csak kosz­tümhöz, vagy legfeljebb szoknya-blúz összeállításhoz. Bútorok csillagokról elnevezve Nem fűz misztikus magyarázatokat, ám mégis távoli csillagok­ról nevezte el egyéni világú, XXI. századot idéző bútorait a pé­csi Almásy Dévai László. A fiatal tervező munkáiból most kiál­lítás is látható a Képcsarnok Ferenczy Termében. Még csak 30 éves, de már any- nyit tanult, ami másnak egy életre elég volna. Almásy Dévai László az Iparművészeti Főis­kola alkalmazott grafika és lát­ványtervezés szakjain szerzett diplomát, mint vizuális kom­munikációs tervező. Tanít a JPTE-n, szerzője az Elektroni­kus Képalkotási Tanszék tan­menetének. Videofilmjeivel fesztiválokon járt, látványter­veivel Torontóban lett dobogós egy grafikai világversenyen, képzőművészeti munkáival pé­csi galériákban találkozhattak az érdeklődők. Németországban belsőépí­tészként és bútortervezőként dolgozott, de talán a legtöbbet Londonban tanulta, ahol a leg­modernebb számítógépes mo­dellezési technológiákat sajátí­totta el, s a multimédia, az in­teraktív programozás lehetősé­geit kutatta. Most bútorait láthatják az ér­deklődők, igényes kézműves­munkával készült darabokat, amelyekben funkció, forma és anyag teljes egységet alkot.- A tárgyaim az én ég és föld között lebegő személyiségemet is tükrözik - mondta el. - Van bennük egy enyhe futurisztikus beütés, a régi korok tapasztala­tával, és mindazzal együtt, amit tanultam. A fémet, a fát, az üveget szeretem használni, de hogy mi születik meg végül, azt nálam mindig a feladat hatá­rozza meg. A tervező úgy látja, a mai kor már túl van a posztmodem utórezgéseken, a formák letisz­tultabbak, s most nem az a leg­izgalmasabb kérdés, miképp lehet a különböző tereket ösz- szebarkácsolni, hanem az, ho­gyan teremthető meg a stílusok szerves kapcsolódása. A high- tech, a minimal, a romantika mind ott van a ma bútorterve­zésében. Almásy jelképrendszere is multikulturális. Elsősorban a nappalik tervezője, székeiben talán nem lehet elterülve tévé­sorozatokat nézni, lehet viszont elkölteni egy ebédet ízléses környezetben, vagy vendéget fogadni a márványlapos asz­talra készített teával.- A számítógépes tervezés lehetőségét még itthon sem használják ki igazán - állapí­totta meg. - Pedig az esetleg túlságosan technikainak tekin­tett jelleget a személyiség ere­jével fel lehet, és fel kell tudni oldani. A legfontosabb pedig most is az, hogy a létrejött tárgy befogadható legyen, és persze, hogy megfeleljen a kornak. S hogy mivel piheni ki magát egy-egy hónapokig tartó terve­zési fázis után? Festéssel, hogy feltöltődjék. Bár, ahogy elné­zem, az a gyanúm, sohase fá­radt. Almásy Dévai László alkotásaival a Képcsarnokban Több ezer éves vázatörténet Az étkezéshez használatos edényekhez képest luxuscikknek tűnhet a csupán a szépségéért tartott, s a virágok elhelyezésére szolgáló váza. Ez a magas, karcsú edényforma azonban csak látszólag tartozik az egyszerű díszek közé. A váza története az emberiség­gel egyidős. A bronzkori Euró­pában fémből, nemritkán aranyból készültek a vázák, sőt olyan is van köztük, mint a hí­res bavayi, amely agyagból van, de fémvázát utánoz. Csak az ókori Görögország­ban 350 alapformát lehetett ta­lálni, s ezek közül 30-at gyak­ran használtak. A díszítések te­kintetében a vörös és a fekete alakos fajtát különböztethetjük meg. Nagy érték, hogy a vá­zákra festett képi világ segítsé­gével fennmaradtak a görög mi­tológia s a hétköznapi élet apró mozzanatai is. Az akkori alko­tók olyan büszkék voltak mun­kájukra, hogy az edény aljára gyakran még az aláírásukat is odahelyezték. A rómaiak után Európában hosszú évszázadokra eltűntek a nemes vázaformák, majd a kí­nai művészet kezdte éreztetni hatását, a szép anyaggal és színnel, a merész stilizálással. Létezik bronzot utánzó, úgyne­vezett hu váza, a Han-dinasztia korából (i.e. 206 - i.u. 220), de máig a legtökéletesebbnek tar­tott kerámiák közé tartoznak a Szung-kor (960-1279) kék, szürke, piros színegyütteseiből építkező kiun vázák, vagy a ké­kes árnyalatú jin-ain darabok, amikből még Marco Polo is ho­zott magával. Európában is a keleti formák és színek hatására újult meg a vázaművészet a XVII-XVIII. századtól kezdve, ám még fel kellett találni a Kí­nában már régen ismert porce­lánt. Ehhez valójában alkimista kísérletek segítettek, csak ép­pen arany helyett porcelán lett a nagy vállalkozás nem várt eredménye. A váza ekkor a klasszikus görög-római vonalakat követte, ez jellemezte a hazai, például a telkibányai porcelángyár mun­káit is. Ä múlt század vége felé éppen a pécsi Zsolnay-gyár ve­zette be az új irányzat, a sze­cesszió virágdíszeit. Változott az anyag is: a por­celán átadta helyét az üvegnek, s ezzel megnyílt az út a mai, gyakran extravagáns formák felé. Apróságok A főrmakultúráért. Pé­csett is rendeznek olyan na­pot, amelynek hagyományai Belgiumban 15 éves múltra tekintenek vissza, s amely­nek keretében szakemberek a tárgykultúra, a lakberen­dezés lehetőségeivel, szabá­lyaival ismertetik meg a kö­zönséget. A pécsi belváros­ban 10 üzlet vesz részt az első ilyen típusú, hagyo­mányteremtő szándékkal létrehozott ingyenes tanács­adásban, október 16-án. Szelíd Naomi. Már Naomi Campbell is lassan kiörege­dett manökennek számít, le­het, hogy ezért választott magának egy 21 évvel idő­sebb partnert. Campbell ál­lítja, hogy hónapokig elvan szex nélkül, ám a kibírhatat­lan természetéről hírhedt topmodell ismerősei ezt ne­hezen hiszik el. Lótusz a falon. Új világ- szabadalom az a különleges külföldi szilikonfesték, amelyet fejlesztői a lótusz­virághoz próbáltak meg ha­sonlatossá tenni. Ez a nö­vény ugyanis eső után azonnal száraz és tiszta lesz, a víz lepereg róla. A virág leveleiről ellesett mikro- struktúrát alkalmazva erő­sen víztaszító, kültéri festék született. ara tokát! a lehetőségei vonalán! Lányoknak a hívás alapdíjas; , 488-5603 06 90 230-557 A hívás díja 99 Ft*áfe/f>«rc*6,60 Ft*áfa k t«XefoaBzá« nem hívható a 27, 26, 62, 63-«* kársatokból,rádiótól«főáréi, oyilvóoo* utcai káaaűiékrói.k ­Éjjel-nappal hívható! jju* Axel Springer-Bp. Kft. Miotext Td-^-lsiS A bútor átváltoztatásához elég egy szép szövet, vagy egy szebb mintájú ágytakaró is. Becsomagolt berendezés Új huzatot varrni többnyire olcsóbb, mint kárpitossal el­készíttetni a bútorra a ruhát. A divat azonban azt is meg­engedi, hogy egyszerűen csak becsomagoljuk a megunt be­rendezési tárgyakat. A textilbőség a jelszó a bútorok lepelbe öltöztetésekor, de arra is ügyelni kell, hogy a vég­eredmény használható és látvá­nyos is legyen egyszerre. Legegyszerűbb, ha a kopott, vagy csak megunt eredeti hu­zatra kész ágytakarót dobunk. Nem baj, ha dúsan redőzve a földre hull a szövet a székről vagy a fotelről, de az igazán mutatós eredmény akkor szüle­tik, ha csavarva, tekerve, nagy masnikat kötve dolgozunk. Le­hetséges megoldás, hogy a székről leomló anyagot kétol­dalt kötjük csomóra, de egy kis karfás széket úgy is beborítha­tunk, ha a téglalap alakú anya­got hosszában a támláján és ülésén vezetünk végig, majd a hátul lelógó textil egy-egy sar­kát a széklábak köré tekerjük, s középen összekötjük. Egy fo­telre 2x2 méternyi szövet kell, egy kisebb méretű szófához 2,5x1,8 méternyi anyag is elég. Öreg asztalunk öszekaristolt lábait is elrejthetjük, ha a már leterített asztalt egy másik anyaggal körbekerítjük. A szö­vetet, amelynek felső széle rá­feszül az asztal élére, összetűz­zük vagy összekötjük, használ­hatunk díszes függönyzsinórt is. Anyagból az asztal kerületé­nek és a magasságának szorzata kell, de ha nem kötjük, hanem csomózzuk, még 1 métert ad­junk hozzá. Claudia végleges eltűnése Most már biztos, hogy vége a szerelemnek Claudia Schiffer topmodell, és az amerikai mágus, David Copperfield között. Azt, hogy a hölgy új baráttal mutatkozik, a bűvész nem kommentálta, ám rajon­gói azt vehették észre, hogy a sztármanöken minden képe eltűnt Copperfield internetes oldalairól. A mágus azonban mégsem tud véglegesen le­mondani a szőke, hosszú lábú hölgyekről, új könyvének bemutatójára a chilei televízió műsorvezetője kísérte el, aki egyébként megtévesztésig ha­sonlít Claudiára. gyári áron! A valódi fa természetes melegsége! Telefon: 438-324 Ajánlatunk: Cser„R" Tölgy szalag Szegélyléc Polifoam . Nyitva tartás: Pécs, Nagyárpádi út 7. (áfás árak) 2430 Ft/m2 4990 Ft/m2 79 Ft/m 200 Ft/fm h-p.: 8-17, szó.: 8-12 óráig 1 h f Hodnik m Ildikó Gy. »Io

Next

/
Oldalképek
Tartalom