Új Dunántúli Napló, 1999. október (10. évfolyam, 269-298. szám)
1999-10-24 / 291. szám
6 * HAZAI TÜKÖR ★ 1999. október 24. ormánykörökben a hazai ipar, egyenesen az Ikarusz vagy a Rába elleni támadásnak vélték a baranyai megye- székhely döntését. Ugyanis a nagyobb részében önkormányzati tulajdonban lévő Pécsi Tömegközlekedési Rt. 22 darab Mercedes autóbuszt vásárolt a napokban. A gépkocsik folyamatosan érkeznek. Jelenleg nyolc ilyen „luxusautóbusz” járja a város utcáit. esztendős «krek Sasvári Jakab és Szamosvári András 1914. október 13-án született Tarjánban - Simonek vezetéknévvel. A magyarosításkor nem kaptak engedélyt ugyanarra a névre, ám ez családi kötelékeiken mit sem változtatott. Hét testvérük már csak az égiek közül letekintve láthatta a minap az őket köszöntő születésnapi vendégsereget... Szabómesterséget űző édesapjuk hétéves korukban meghalt. Ezután édesanyjuk egyedül nevelte, taníttatta a gyerekeket. András cipész lett Felsőgallán, Jakab ugyanott fodrásznak tanult. Aztán mindketten a dorogi bányában kaptak munkát. A Dorog-szerte ismert, örökké nyüzsgő Joki bácsi nyugdíjba vonulásáig sok-sok kilométert tett meg a föld alatt a bányászokat szállító „népes” vezetőjeként. Három gyermeke, öt unokája és négy dédunokája van. Feleségét négy éve vesztette el. András bácsi 1946-ban feleségével és annak kitelepítésre kárhoztatott szüleivel Németországban telepedett le. Visszatért tanult szakmájához, megbecsült cipész lett a környéken. Két gyermeke, két unokája van. Minden évben hazalátogat. A jókívánságokhoz mi is csatlakozunk. Jó egészséget, békés éveket kívánunk a nyolcvanöt éves ikreknek! Fenyvesi Károly Mercedes buszokkal a Mecsek alián Dr. Toller . László, Pécs t ... t város polgármestere visszautasítja a kormányzati körökből érkezett vádat. Mint mondotta: bár a Mercedeshez hasonló ajánlatokkal rukkoltak volna elő a hazai autóbuszgyárak! Máris éltek volna a pozitív diszkriminációval. De a döntést meghozó tizenöt fős testület nem tehetett mást, mint hogy elfogadta a Mercedes- gyár vezetőinek igen kedvező, Pécs számára szóló, egyedi ajánlatát. Ugyanis a város lakói naponta követelték a tömegközlekedés javítását, s ez elől nem lehetett már kitérni. A további vádakra - üres a város kasszája - válaszolva Toller leszögezte: a szegény ember kötelessége, hogy tartós holmit vegyen. Nos, lassan egy hónapja tesztelik az új buszokat a pécsi sofőrök, s akár az utasok, a legnagyobb elégedettség hangján nyilatkoznak róluk. Igaz, más szempontból. Nem csak a küllem okán. Gurbó Gyula egyenesen áradozik a jármű kényelméről, a fordulékonyságról, a Mercedesek erejéről. Ő azon szerencsés gépkocsivezetők közé tartozik, akik elsőként ülhettek be a vadonatúj járművek volánja mögé. Szerinte a váltó olyan, mint az álom, a fék nem „húz” semerre. A háromszáz lóerő észre sem veszi, hogy olykor tömve van a csuklós. Élvezet vezetni. Nyolc-tlz órás műszak után fele annyira sem fáradt, mint korábban. Kóczián Lőrinc, a Pécsi Tömegközlekedési Rt. vezérigazgatója szerint is irigylésre méltó helyzetbe került a város, hiszen alig akad olyan megyeszékhely, ahol a helyi közlekedés egyszerre huszonkét új járművet kapott volna. Nem beszélve a márkáról. De miért éppen Mercedest vásároltak? A válasz meglehetősen prózai: a I megpályáztatott nyolc autóbuszgyártó (-szállító) I cég közül - köztük volt az Ikarusz, a Rába, a MAN és például a Scania is - a legkedvezőbb ajánlatot a Mercedestől kapták. Ehhez járult egy kedvező banki lízing-hitelkonstrukció, úgyhogy hét év alatt gond nélkül kifizetik majd a buszok árát. Ennyi tehát a történet, és ehhez társul a pécsiek öröme. Az évente közel százmillió utast , szállító tömegközlekedési részvénytársaságnak a várost járó 160 autóbusza között rövidesen 1 huszonkét luxuskocsi jár. De meglehet, hogy egy idő után még több lesz, hiszen napirenden a kiöregedő kocsik folytonos cseréje. Ugyanis a f pécsi buszok átlagkora - a mostani fiatalítást is I beleértve - éppen 12,5 év. ■ Kozma Ferenc ■ Nem szab határt a mozgásképtelensége A művész, aki az ecsettel szép dolgokra képes 0» ■ Negyven évnek kellett eltelnie, hogy igazán boldog lehessen. S mindez a festészetnek köszönhető. Mert végül is ő két ember egy testben. Van egy Czibolya Erzsébet, akit ötéves korában járványos gyermekbénulás tett mozgás- képtelenné. És van Czibolya Erzsébet, a festő, aki szárnyalni tud, aki nem ismer korlátokat, akit a képei teljes értékű művésszé emelnek. Czibolya Erzsébet - a tolókocsihoz kötött - korábban gyakran volt szomorú. Azt mondja, a mozgásképtelenséget nem lehet megszokni. Ötéves koráig ugyanolyan futká- rozó kislány volt, mint a többi. Álmaiban gyakran újraéli azokat a vidám napokat. Keserű az ilyen álom után az ébredés. Ám jön Czibolya Erzsébet, a festő, és megvigasztalja: az ecsettel szép dolgokra képes, az alkotásnak nem szab határokat a mozgásképtelenség. A festésre egy barátja vette rá. Azt mondta: neked olyan szép lelked van, biztosan gyönyörű képeket tudnál festeni. Megpróbálta. Nem ment könnyen. Vízfestékkel kezdte, a szájába fogott kis iskolásecsettel. Az első kísérletek rosszra sikeredtek, gyenge mázolmányok lettek. De Erzsébet megérezte az alkotás ízét. És onnantól már nem volt visszaút. Sokszor volt türelmetlen önmagával szemben. Ráérzett, hogy mit kellene kihozni a képből, ám még nem volt teljesen ura az ecsetnek. Meg kellett beszélnie önmagával, hogy csak apránként juthat előre. El kellett sajátítania mindent: az ecsetkezelési technikát, a színkeverékek összeállítását. Nem volt köny- nyű. De ő már megszokta, hogy az apró sikereknek is nagyon kell örülni. Egy év múltán állt először közönség elé, a szájjal és lábbal festő művészek hatvani tárlatán. Félt ettől a naptól. Leste a tárlatlátogatók arcát, így próbálta lemérni képei fogadtatását. Élénk színei, harmonikus kompozíciói megállásra késztették a szemlélődőt. Képei sikert arattak. Azóta már több kiállításon is szerepelt. Legutóbb a szakemberekről álló zsűri két képét fogadta el, úgy, hogy nem tudták, azokat egy mozgásképtelen alkotta. Sohasem szerette, ha megkülönböztették. Kisgyermekként, amikor már egyetlen végtagját sem tudta mozgatni, sokszor készakarva rosszalkodott, várva a reakciót. Éppúgy megdorgálták, mint egészséges nővérét. Egyfajta teszt volt ez, hogy teljes emberként kezelik, nem szánni való teremtményként. Hogyan dolgozik? Szülei családi házában él. Ők készítik elő a festéket, a lapot. Ez utóbbit az asztalra fekteti, aztán szájába veszi az ecsetet, festéket kever, és apró pontokat hagyva a vásznon, összeállítja a képet. Képei derűt sugároznak. Ilyennek látja a világot?- Nem - mondja -, de azt szeretném, ha a világ ilyen lenne. Az emberek végül is jók. Sokszor olyan kevés kell a boldogsághoz, de gyakran megtörténik, hogy ezt a keveset sem akarják adni. Naponta fest. Ahogy egyre jobban belemélyül a festészetbe, úgy döbben rá, hogy mennyire keveset tud még. És ez újabb munkára ösztönzi. Mert feladni sohasem szabad. A siker apránként áll össze, és akkor is elérhető, ha az ember ötéves korában szinte egyik napról a másikra arra ébred, hogy egyik végtagját sem tudja mozgatni. Az élet így is lehet jó, ha az ember nagyon akarja. Tompa Z. Mihály Megjelent a TV Kéthetes 2. száma- rejtvény- humor- horoszkóp Keresse a hírlapárusoknál! SS«»-6 nin r W a i {
