Új Dunántúli Napló, 1999. október (10. évfolyam, 269-298. szám)
1999-10-22 / 290. szám
1999. október 22., péntek Forradalom Es Szabadságharc - 1956 Dlinántúli Napló 19 Tíz nap alatt kibomlott a szabadság „Az igazak harcának győzelem a rendje” - idézi tanulságként József Attilát dr. Debreczeni László, az ÁNTSZ Baranya Megyei Intézet helyettes megyei tiszti főorvosa. 1956 őszén és telén orvostanhallgatóként a pécsi diákok egyik vezetője volt. A pécsi katonatanács-perben közülük egyedüliként ő szerepelt. A megtorló hatalom először két és fél év, majd másodfokon három és fél év börtönbüntetésre ítélte. Az ország összes egyeteméről kizárták. Minden megpróbáltatása ellenére nem lett megkeseredett ember. Évtizedekig láthatatlan, de jelenvaló üvegfal vette körül. Hat év kihagyás után fejezhette be az egyetemet, de utána nem hagyták, hogy Pécsett találjon állást. Komlóra ment bányaorvosnak. Húsz évet a szénbányáknál dolgozott, majd hármat a MÉV-nél, ott végül üzemi főorvosként.- Elfogadtak, terepszínűvé váltam. 1985-ben megkerestek a komlói kórházból, hogy kinéztek igazgatónak. Mondtam nekik: nagy megtiszteltetés, de tudjátok az előéletemet? „Tudjuk - válaszolták -, hogy volt valami 56-os történeted. De nem gond, vannak összeköttetéseink.” Ám ez, a rendszerváltás előtt négy évvel, kevés volt - meséli jellemző esetként. Dr. Debreczeni Lászlónak valóban van 56-os története. ták és Főiskolások Egyesült Szövetségét, a MEFESZ-t.- A diákparlamentet lefújni nem merték. Arra jutottak, hogy kézben kell tartani a dolgokat. Meghívták a megyei párt- bizottság első titkárát, Farkas Lászlót, a városi pártvezetőséget, az egyetemi pártvezetőséget. Hogy maradjon valami diák-önkormányzati jelleg, valakit A belső oldalán voltak a pontok: Mit kíván a magyar nemzet? Mit kíván a pécsi egyetemi ifjúság? Olyan elevenbe vágó kérdések voltak benne, mint a nemzeti függetlenség, a szólásszabadság. Az első oldalon pedig Kiss Dénes főiskolás nagyhatású verse, a Velünk vagy ellenünk szerepelt. Késő este a tömeg szétoszlott. Másnap azonban a pesti forradalom hatalmas lökést adott a pécsi eseményeknek.- Az egyetem vezetése oktatási szünetet rendelt el, de mindannyian bementünk és ott hallgattuk együtt a rádiót. Aztán megkezdődött a MEFESZ szervezése, a röpiratok szerkesztése. Debreczeni László 1956-ban egyetemistaként és ma- A Pécsi Orvostudományi Egyetemre jártam. 1956 nyarán már forrongott az ország. Az emberek sorban álltak az Irodalmi Újságért, mert az hozta le leginkább a reformgondolatokat. Én is olvastam ezekről, sőt egyszer elmentem Pestre egy Petőfi Kör-i vitára. Szeptemberben minden évfolyamon vezetőségválasztást tartottak a DISZ- ben. A miénk, az ötödik évfolyam kezdte. Én felálltam és elmondtam az innen-onnan ösz- szeszedett gondolatokat a nagypolitikáról, egyetemi politikáról, a nemzeti függetlenségtől kezdve a demonstrátori ösztöndíjig. Megállt a levegő a teremben. Beszédem hatására a vezetőségválasztáson én kaptam a legtöbb szavazatot, a jelölőbizottságot ugyanis félresöpörték az évfolyamtársaim. De ezt még jóvá kellett hagynia az egyetemi DISZ-bizottságnak. Nekem csak a tudományos diákkörökkel foglalkozó vezetőségi pozíciót ajánlották fel. Az évfolyam felháborodott. Néhány héttel később, október 22-én diákparlamentet tartottak az egyetemen. Jó előre meg volt hirdetve, és nem lehetett lemondani. Délelőtt összeült az egyetemi pártbizottság és aggódott, hogy mi lesz majd délután. Az egyetemi ifjúság ugyanis fel volt bolydulva. Két nappal korábban Szegeden volt már egy ilyen diákparlament, ahol heves jelenetek zajlottak. Kiléptek a DISZ-ből az egyetemisták és újjáalakították az 1949-ben feloszlatott Magyar Egyetemisoda kellett ültetni a pulpitusra a hallgatók közül, hogy levezesse a gyűlést. Rám esett a választás. „Kedves lányok és fiúk! ” megszólítással kezdte, ami meghökkentően formabontó volt az „Elvtársak!” helyett.- Először Farkas László tartott tájékoztatót szokásos stílusban aktuális politikai kérdésekről, de már ezt is bekiabálások és kopogások zavarták. Aztán egy hallgató kért szót, és elkezdte olvasni a harmadik évfolyam követeléseit. Nem kevesebbet, mint hogy állítsák vissza a nemzeti függetlenséget, a szovjet csapatokat nemzetközi ellenőrzés mellett vonják ki az országból, a koncepciós perek bűnöseit vonják felelősségre, és így tovább. A pártemberek csití- tani próbálták a diákokat, de eredménytelenül, ezért otthagyták a gyűlést. Közben a városban elterjedt a gyűlésen történtek híre. Az egyetem udvarán és a 48-as téren sűrűn álltak az emberek. Már nem tartotta vissza őket a félelem.- A hirtelen visszaszerzett szólásszabadság érzete mámorí- tóan hatott. Mindenki kimondta azt, ami a lelkét nyomta. Mi is megalakítottuk a MEFESZ-t. Ott helyben meg is választottunk egy ideiglenes intézőbizottságot. Azok félrevonultak és megfogalmazták a pécsi egyetemisták követeléseinek 21 pontját. Aztán különszámot jelentettünk meg az egyetemi újságból. Megalakult a Baranya Megyei Munkásság Nemzeti Tanácsa. A népgyűlésen felmerült, hogy rendvédelmi feladatok is vannak, meg híre járt, hogy az oroszok mozgolódnak, tehát szükség van valami rendvédelmi és katonai erőre is. Ezért felállították a Forradalmi Katonatanácsot is. A parancsnokának az egyetemisták javasolták Csikar Kálmán alezredest, a katonai tanszék vezetőjét. Vagyis szegényt mi toltuk előre, pedig vonakodott. Ludovikát végzett tiszt volt, és nagyon higgadt, jó felkészültségű, intelligens, humánus ember. Később megmentette az esélytelen várost az ostromtól, és megmentette a diákokat, amikor szinte puszta kézzel akartunk nekimenni az orosz tankoknak. A katonatanácsba egyetemisták is bekerültek, és megkezdődött a rendvédelmi járőrözés: egy katona, egy rendőr, egy egyetemista nemzeti szinű kar- szalaggal.- A katonatanácsban serte- pertéltem én is, afféle összekötőként. Ugyanis megalakult két egyetemi zászlóalj. Pécs akkoriban nem volt helyőrségi város. Itt csak a fel sem fegyverzett a bányász-zászlóalj állomásozott, amely közmunkán dolgoztatott „osztályidegenekből” állt. Ez a három zászlóalj volt a véderő, amire a katonatanács támaszkodhatott, de nem volt aggodalom bennünk. Valami különös eufóriában éltünk azokban a napokban. Mi, fiatalok szinte lázban égtünk. Emlékszem: felvonultunk a Kossuth-szoborhoz. És ott a talapzatáról ismertettük az egyetemisták követeléseit. Aztán október 26-án a Széchenyi téren volt hatalmas népgyűlés. Megalakult az üzemek küldötteiből a városi forradalmi bizottmány. Oda engem is beválasztottak. November 3-án, pénteken végre úgy tűnt, hogy győzött a forradalom, elnyugodtak az indulatok. Az oroszok elmentek, megalakultak a pártok, a Nagy Imre-kormány végső formájában felállt.- Úgy látszott, hogy hétfőn már elkezdődhet a normális élet. Elmentem haza, hogy annyi nap után saját ágyamban aludjak. Szombat hajnalban felrázott édesanyám: „Lacikám! Nagy baj van. Itt vannak az oroszok.” Ez volt életem legnagyobb sokkja, pedig a megtorlás időszakában következett még rám jó néhány. Azóta is sokszor gondoltam rá, hogy teljesen vakok voltunk. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy a győztes forradalom veszélyben van. Magamra kaptam a ruháimat, elrohantam az egyetemre a diákszállóhoz. Láttam, hogy a Rákóczi úton harckocsik vannak. Visz- szafordultam és a Timár utcán át eljutottam az Egyetem utca sarkáig. Onnan láttam: az oroszok már körbevették a 48-as teret, a diákszállóra irányulnak a tankok ágyúi. A városháza épületében közben az oroszok letartóztatták Csikor Kálmánékat, akik ott várták a reggelt. Az előző este tárgyaltak Bojcov gárdaezredessel, a város határához érkezett szovjet páncélos egység parancsnokával, aki azt ígérte, csak reggel jönnek be a városba, ha Csikor Kálmánék garantálják, hogy nem lesz provokáció. Én a letartóztatástól tartva nővéremnél bújtam el november elején. Csak 1957. március 13-án tartóztatták le. Akkor viszont 25 hónapra elnyelte a megtorló hatalom gépezete.- Az életem nem szerencsétlenség, nem egy tragédia. Nem vagyok megkeseredett ember - mondja. - Megtaláltam a helyemet. Keserves menetelés volt, sok nehézséget kellett leküzdeni. Vannak soha nem gyógyuló sebek, el nem feledhető emlékek. 1956 is ilyen. Ma is álmodom olykor róla, de a mindennapjaimat már nem határolja be. A pályám végén olyan tízéves szakaszt mondhatok magaménak, ami nem lett volna, ha nincs ilyen „előzményem”. Megjártam a poklokat, de valahogy ettől lettem az, ami ma vagyok. Dunai Imre Páncélosok Pécsett, a jogi egyetem előtt Fiatalok tüntetése a 48-as téren, a Petőfi-szobornál Szovjet tank a Széchenyi téren, a dzsámi előtt archív fotók Tények és titkok az „ötvenhatos” archívumban Mindenki számára nyílt a 2500 folyóméternyi dokumentum Nemrégiben egy 80 éves bácsika kereste fel a Közép-Európai Egyetem mellett működő Nyílt Társadalom Alapítvány archívumát. Úgyan, kerítsenek már valamiféle dokumentumot, amelyik bizonyítaná, hogy az ötvenes évek végén kitört váci börtönlázadás kiváltó oka egy ebédre adott romlott tészta volt. Ő ugyanis, mint egykori börtönlakó hiába meséli bárkinek, kinevetik, szenilisnek nézik. Márpedig neki életbevágóan fontos igaza alátámasztása. Mink András, az archívum tudományos titkára addig kutakodott a vaskos dossziékban, míg rá nem lelt egy „anonim jelentésre”, s benne a tényre: bizony, a romlott tészta feküdte meg - a szó szoros és átvitt értelmében - a rabok gyomrát. Kik írták az „anonim jelentéseket”? Nem titkos ügynökök, hanem a Szabad Európa Rádió azon munkatársai, akik az 1956-ban disszidált magyaroktól gyűjtöttek információkat, s azok egyrészét műsoraikban hasznosították, más részét pedig a SZER archívumában helyezték el. Minthogy Soros György jóvoltából, az USA-val kötött szerződés alapján a Közép-Európai Egyetem 50 évre megkapta a Szabad Európa Rádió mellett működő kommunizmuskutató intézetek és archívumok teljes gyűjteményét, ezek az anyagok itt, Budapesten is hozzáférhetők. De itt van a világ egyik legnagyobb lengyel és orosz szamizdatgyűjteménye is. A körülbelül 2500 folyóméternyi dokumentumból 20 méternyi lehet az 56-os eseményeket megörökítő anyag. Birtokukban van egyebek mellett a Budapesti Pártbizottság egyik 1957-es ülésén készült jegyzőkönyv arról, mikor és hogyan ünnepeljék meg „az ellenforradalom leverésének évfordulóját”. „Az ünnepség október 31- én vagy november 4-én legyen? Mit kezdjenek a Kerepesi temetőben sebtében eltemetett holttestekkel? Ha kihantolják azokat - közöttük az „ellenforradalmárok” földi maradványait is -, merjék-e odahívni a családtagokat?” Ilyen és hasonló kérdésekről folyt a vita. A dokumentáció érdekes darabja „A forradalom és szabadságharc a hazai rádióadások tükrében” című, Münchenben készült kiadvány, amely az 1956. október 23. és november 9. között elhangzott híradásokat sorakoztatja fel. Különösen megrendítőek a helyi rádióbeszámolók, amelyek világgá kürtölték a megtorlások borzalmait és felszólították a Nyugatot, segítse a forradalmat. Az alapítvány archívumába bárki betérhet, olvasgathat, jegyzetelhet kedvére, de dosz- szié, könyv vagy kazetta nem hagyhatja el az épületet. T. M. A 1 Emlékezzünk ‘56-os hőseinkre fotó: laufer László
