Új Dunántúli Napló, 1999. október (10. évfolyam, 269-298. szám)
1999-10-20 / 288. szám
1999. október 20., szerda ___________________ HÁTTÉR — RIPORT A kormány a tanácsrendszer felé mozdulna- mondja Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere A Szabad Demokraták Szövetsége minden erejével azon van, hogy jelenlegi, meglehetősen szerény népszerűségi mutatóit javítsa. A hazai politikában kissé szokatlan módon országjárásra indult a párt, az eseménysorozatot nemes egyszerűséggel roadshow-nak nevezték. A múlt héten ennek keretében látogatott Pécsre Demszky Gábor, a párt egyik ügyvivője, Budapest főpolgármestere.-Nagyon belekezdett az SZDSZ. Érthető, hiszen alig négy-öt százalékon áll a közvélemény-kutatások szerint. Ettől a mostani roadshow-tól a párt remél-e konkrét eredményt? Meg van határozva, hogy egy év múlva hogyan kell állni?- Azt remélem, hogy bő egy év múlva az SZDSZ meg fogja duplázni a jelenlegi eredményét, azaz legalább tíz-tizenkét százalékon áll majd. A mostani roadshow - amelynek során az összes megyét végigjárjuk - is így van időzítve.- A különböző koncertektől önmagában aligha remélhető az eredmény javítása...- Nagyon sokféle eseményt rendezünk. A SZDSZ kijön a Parlamentből és a szélesebb nyilvánosság előtt beszél a polgári liberális értékekről. Nem csak sajtótájékoztatókból és lakossági fórumokból áll a sorozat, de vállalkozói estélyek, kulturális és sportrendezvények is szerepelnek a programban. Minden megyében másképp alakul a program. A cél az, hogy egy szélesebb közönség véleményét ismerhessük meg. Űj formákat, új kereteket keresünk.- A sorozat szlogenje meglehetősen furcsa: „Mozgásban az SZDSZ". Ennek - túl azon, hogy valóban rengeteget utaznak - van-e bármiféle politikai töltete? Mozog valahonnan valahová a párt?- Az SZDSZ nem mozog se jobbra, se balra, hanem előre megy. Az SZDSZ világosan definiálja saját helyét: a Nyugat iránt elkötelezett polgári liberális párt vagyunk. Hitelesen kívánjuk képviselni azokat az értékeket és elveket, amelyeket a Fidesz az elmúlt másfél évben lejáratott. A Fidesz jelszóként, márkavédjegyként használta, aztán gyorsan félredobta a polgári értékeket. Amikor arról beszélünk, hogy mi a polgár, akkor azt mondjuk: polgár az, aki nem alattvaló, akinek elege van a hazugságból, aki jól akar élni, de nem lop. Mi nem akarjuk kisajátítani -ezt a fogalmat, annak örülnénk ha bizonyos értelemben minden párt polgári lenne.- Lehet tudni, hogy mennyibe kerül a pártnak ez a kampány- kőrút?- Pontos összeget nem tudok mondani, de viszonylag olcsón oldjuk meg. A fellépők gázsija is mérsékelt, hiszen részben szimpátiából vannak velünk.- Bródy, Koncz Zsuzsa és a Pa- Dö-Dő hiányzik... Az viszont, hogy Demszky Gábor itt van, annak tudható be, amit sűrűn hangoztat, hogy országos ügyekben azért meg kíván szólalni, vagy annak, hogy egyszerűen nincs elegendő népszerű arca a pártnak?- Főpolgármester vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne véleményem az országos politikáról. Kilenc éve töltöm be a legnagyobb közvetlenül választható tisztséget, és van mondanivalóm országos kérdésekben is. Az SZDSZ arculatát a feljövő generáció is formálja. Pécsi ön- kormányzati képviselőjelöltünk csak 22 éves, mégis felkészültebb mint sok tapasztalt politikus. Ez már a '90-es években diplomázott generáció, amelynek tagjai nyelveket beszélnek, kreatívak. Budapesten nagyon sok ilyen fiatallal dolgozom együtt- Maradtak még politizálni vágyó fiatalok? Vagy mind ott vannak már a Fideszben és a Fiatal Baloldalban?- Ügy látom, hogy rengeteg fiatal ábrándult ki a Fideszből, főként a liberalizmust hiányolják a pártból, és az etatista és arrogáns megnyilvánulások miatt fordítanak hátat a Fidesznek. Ezek a fiatalok most egyre nagyobb számban jönnek az SZDSZ felé.- Ön részt vett a Regionális Területfejlesztési Tanács ülésén. Milyen szerepet tud fölvállalni a döntési pozícióból kiszorult SZDSZ a 6-os út ügyében?- Inkább Budapest szerepéről beszélnék. A főváros kezdettől fogva tagja a fejlesztési tanácsnak, mi több, pénzt is biztosi- tott a tervezésre. Néhány fontos elemet mindenképp le kell szögezni. Uniós támogatásra akkor lehet számítani, ha egy kellően előkészített projekt van, és ezzel reálisan pályázni lehet. Ebben az ügyben nagyon sok minden történt. A másik: Budapest akkor tudja betöltetni a szerepét a régióban, ha az európai korridorok megépülnek, tehát kifeje- zetteji érdekelt abban, hogy az út megépüljön. A harmadik: a beruházás alapvetően az uniós csatlakozás időpontjától függ, a kormány ugyanis egymaga ezt képtelen finanszírozni. Ennek a régiónak az az érdeke, hogy az országépítési programban megfelelő helyet kapjon. Jelenleg nagyon nehéz a helyzet, óriási visszalépésnek látom, hogy a területfejlesztési tanácsot fölszámolják. Ebben nagyon nagy a kormányzat felelőssége.- Ön bejelentette, hogy a futball EB meghiúsulása miatt megmaradó 60 milliárd forintot nem stadionépítésre, hanem inkább országépítésre kellene felhasználni. Ez egy már egyeztetett ötlet, vagy amolyan horni, ad hoc bejelentés?- Végiggondoltam, hogy mit is lehetne ennek kapcsán mondani. Eddig ugyanis mindig azt hangoztatta a kormányzat, hogy azért nem épül meg a 6-os út, azért nem lesznek Duna-hidak, metró, mert nincs pénz. Most úgy látszik, hogy mégis van 60 milliárd. Szerintem ezt korszerű infrastruktúra építésére kell fordítani. ebbe pedig belefér a 6-os út fejlesztésének további előkészítése is. Azt, hogy 2002-ig a Népstadiont újítsák föl Pécs költségvetésének többszöröséért, annak ellenére sem javaslom, hogy ez a beruházás a fővárosnak is jót tenne. Ma vannak ennél fontosabb ügyek is.- A másik slágertéma a kormány azon szándéka, hogy az szja helyben maradó részét tizenötről öt százalékra csökkentse.- A szimbolikus összeg szimbolikussá degradálja az önkormányzatok szerepét is. Ha nincs saját bevétel, akkor gyakorlatilag nincs önkormányzatiság. Egy hajó üzemanyag nélkül kormányozhatatlanná válik. A demokrácia egy alapintézménye sérülne, hiszen nem csupán a gazdálkodásról van szó, hanem arról is, hogy akarunk-e sikeres autonómiát, helyi önrendelkezést. A kormány azt hiszi, hogy jobban tudja, mire kell egy településen pénzt költeni, mint a helyben választott önkormányzat és leosztja az összeget célzottan, normatív formában. Az SZDSZ amellett van, hogy a helyben megtermelt pénznek egyharmada maradjon a településénél, és csak kétharmadát vigyék a központba. A tervezet megvalósulása esetén az önkormányzatok az alapfeladataikat sem tudják ellátni, csődök sorozata várható.- Az SZDSZ terve szép, de akadnak-e hozzá partnerek?- A szövetségek, a kisvárosok, a települések partnerek. A parlamentben pedig az önkormányzati lobbiknak kell elérni, hogy ne tudják átvinni ezt a tervet. El kell mondani, hogy az egyes településeken ez mekkora bevételkiesést okoz, miként hozza lehetetlen helyzetbe az önkormányzatokat. Budapest és a nagyvárosok szolidárisak a kistelepülésekkel. Ráadásul hiába a kiegyenlítődés, ha a nagyobb városokban nincs pénz, annak a kistelepülésék is kárvallottja, lesznek. Nekik is szükségük van a városi kórházakra, iskolákra. A szegényebb települések még soha nem jártak jobban attól, hogy a gazdagabbaktól a kormány elveszi a forrásokat. A településeket érdekeltté kell tenni abban, hogy beruházásokat szerezzenek. Ha ezt az elemet kivesszük a rendszerből, ha elvész a dinamizmus, akkor a település nem érdekelt abban, hogy vállalkozásokat hozzon és kizárólag a központi költségvetés irgalmára lesz utalva. Ha ez megvalósul, akkor a tanácsrendszer felé mozdulunk el.- Egyetlen olyan önkormányzat sem kapott címzett támogatást, ahol ellenzéki vezetés van. Gondolom, kérdeznem se kell...- Ilyen politikát Tudjman és Meciar folytatott. Ez a politika nem Európa, hanem a Balkán felé viszi az országot. Nyolc évig nem volt nálunk politikai alapon pénzosztogatás, tavaly óta ez megváltozott. Orbán Viktor ezt úgy fogalmazta, hogy az ellenzéki vezetésű települések hamarosan kiszáradnak. Szerintem Pécsnél kevés polgáribb város van Magyarországon, de a magát polgárinak nevező kormány megbünteti, mert rosszul szavazott. Persze Pécs vagy Budapest erős városok és ki fogják bírni a megkülönböztető politikát, de mindez évekkel visszavetheti az ország fejlődését.- A kérdés nem kerülhető ki. Információi szerint készül-e Csur- ka még valamire ön ellen? Ter- vez-e bármilyen válaszlépést?- Csurka Istvánnal nem foglalkozom többet. Három pert indítottam ellene, a bíróság pedig dönteni fog. Ennél nagyobb baj, hogy a jogszabályok nem teszik lehetővé az egykori állambiztonsági dokumentumok teljes körű megismerhetőségét az érintettek számára. Amíg a múlt nem tárható fel, addig bármely magyar állampolgár áldozatul eshet hasonló manipulációknak. Lendvai Dávid Jegyzet--------% m mmm mmm m mmmmmmmmmmmmmmmmm Autólopások Az elmúlt szombaton ellopták Deutsch Tamás sportminiszter autóját, majd vasárnap Csurka Istvánét is. Mindez nem annyira meglepő, hiszen egy sorozat legújabb állomásairól van szó. Májusban Stumpf István, júliusban Bogár László államtitkár, augusztusban a malajziai, októberben az USA nagykövetségének drága gépkocsija tűnt el. Mit lehet tenni? Több megoldás is kínálkozik természetesen. A magas beosztásban dolgozók nem vásárolnak drága automobilokat, ellenkezőleg, használt, kétütemű Trabantokat lízingelnek, vagy egy kis szerencsével hozzájuthatnak a fénykorában Alfa Reumának csúfolt Velorex típusú gépjárműhöz, amelynek momentán még a Trabantnál is alacsonyabbak a lopási mutatói. Járható útnak tűnik, hogy sofőrt tartanak, lehetőleg olcsót, de izompacsirta típusút, akit éjjel nappal a gépjárműben tárolnak, persze oly módon, hogy napi három alkalommal azért rendesen megetetnek, megitatnak, kiengedik szükségre; ez utóbbi a feladatokat a magasabb beosztásúak egy alkalmas, úgyszintén pa- csirtaizmú személyzet beiktatásával oldhatják meg, szerényebb állásúak, például drámaíró indíttatású bohém politikusok saját kezűleg. Megtehetik embereink, hogy busszal, földalattival járnak, bár ez sem biztonságos, a tömegközlekedési eszközöket bármikor eltéríthetik. Fölug- rik egy pasas a metróra az Emkénél, hatlövetűt szegez a vezető halántékához: „Irány Majláthpuszta, vagy szétlövöm az agyadat!" S ekkor nincs mit tenni, irány Majláthpuszta. Tökéletes megoldás tehát nincs. Talán az autótolvajok elfogása segítene valamit, de ez azzal a veszéllyel is járhat, hogy miután kiugrálnak a rendőrök az autójukból hogy rajtaüssenek a bandán, köny- nyen ellophatják drága járművüket. Mert azt azért nem várhatjuk el tőlük, hogy Trabanttal üldözzék az ellopott csodaautókat. Cseri László Kirúgták Öklömnyi betűkkel ol- ta tapasztalható nem vasható, a tv-ben, rádió- megfelelő, személyhez, ban, naponta többször alkalomhoz nem illő látható, hallható, hogy primitív, közönséges kikirúgták, elzavarták, lapátra tették. Az illető lehet igazgató, miniszter, polgármester, csapatkapitány, rendőrkapitány, egyszóval bárki. Az olvasó, néző, hallgató azt gondolná, hogy ilyen közönséges, megbélyegző cím mögött nemcsak hanyagság, szakszerűtlenség, rossz munkastílus rejtezik, hanem törvénybe ütköző bűnös üzelmek is. Kiderül azonban, hogy ez koránt sincs így. Az elbocsátottak túlnyomó többsége tisztességes ember, jó családapa, kedvelt közéleti személy, aki rendesen végezte a munkát, sőt ezért többször is kitüntették. Most szégyenkezve tartja kezében az újságot, restelkedik családja, barátai, szomszédai előtt életének további szakasza folyamán, még akkor is, ha rövid időn belül megint alkalmazzák, sőt még magasabb tisztséget kap, és azt rúgják ki, aki őt „zavarta” el. Köteteket tenne ki a naponfejezések leírása. így például, nem „zsebelte be” valaki a pénzjutalmat, hanem kézhez vette. Vallásos szertartáson nem tört ki a „balhé”, hanem kellemetlen incidens zavarta meg (valakinek a mobiltelefonja a „Haj- mási Péter” dallamával jelentkezett). S nem azzal folytatom, hogy „hab a tortán” mikor a koporsón hibásan szerepelt a név. Nem először hallani, hogy lacafa...-tak, amikor valamilyen tevékenységet lassan, körülményesen végeztek el. Nincs már nyomdafestéket nem tűrő szó, mert már nem nagyon alkalmaznak nyomda- festéket sem. A közelmúltban magas rangú, egyetemet végzett kormánytisztviselő úgy nyilatkozott, hogy a Magyar Szentkoronát nem hurcolják körbe az országban. Hurcolják? Szerintem hurcolni a konyhakreden- cet szokták, nem a Szentkoronát. Dr. Szalai István hetedik oldal : holnap Riport „Bürokrácia + rosszindulat = 6 milliós büntetés!” hirdette a demonstráció transzparense vasárnap délután Szászváron. A településen az utóbbi tíz évben egy középület sem készült. Egy most lehetett volna - kérdés azonban, hogy a lakossági tiltakozás elnézőbbé teszi-e az építési hatóságot. Portré Berberovics László, a baranyai börtön parancsnoka termetre szinte pehelysúlyúnak tetszik. Ám hivatali szobája szekrényén ott a guillotine makettje. Vagyis munkájában fölöttébb szigorú ember. Portré Az eszperantó él még Szűcs István szerint főleg a műszaki szakmák művelői vonzódtak a mesterséges nyelvekhez. Érdekelte őket a nyelv szerkezete, rendszere, logikája. O is így került az eszperantó vonzásába valamikor a hatvanas években, s azóta hűséggel élnek együtt.- Kézenfekvő, hogy megkérdezzem: hányán beszélik ma Za- menhof nyelvét a világban?- Erre nagyon nehéz válaszolni, de bizonyára több tízezer ember ismeri. Egykor a keleti országokban volt divatja, ma főleg Dél-Amerikában, a latin országokban hódít. Ez azonban érthető, hiszen latin az alapja. Ugyanakkor be kell vallanom, hogy sajnos Magyar- országon egyre fogy a táborunk, öregszik az eszperantis- ták köre.- Baj ez?- Az idei világkongresszuson Berlinben sokan szomorúan vették tudomásul a tényeket, a kelet-európai visszaesést. A világ- szövetség vezetője Kép Enderby ausztrál jogász- professzor azt javasolta, hogy mozgalmunk ne csak az eszperantó nyelv terjesztését tűzze zászlajára, hanem kapcsolódjunk a nyelvhasználattal kapcsolatos emberi jogi kérdésekhez. Ugyanakkor az Európai Unió tagországainak eszperan- tistái nagyon aktívan dolgoznak azért, hogy az unió nyelvi problémáit ne söpörjék a szőnyeg alá. Szűcs István 1937-ben született Kaposvárott. A miskolci műegyetemen szerzett gépgyártó mérnöki diplomát. Gyermekkorától Pécsett él. Az eszperantisták Baranya megyei elnöke. Dolgozott tanárként, tervezőként, beruházóként. Nős, felesége szintén tervező. Két gyermekük és két unokájuk van.- Mire gondol konkrétan?- Könnyen belátható, hogy milyen helyzeti előnye van annak, aki az anyanyelvén mondhatja el gondolatait. Az unióban ilyen előnyt élveznek az utóbbi években az angolok és a franciák. Különösen az angol kezd egyre inkább „hivatalos” nyelvvé válni. Valamikor, évszázadokon keresztül a latin volt a világnyelv. Az eszperantó elfogadtatásával az uniónak az egykori latinhoz hasonló világnyelve lehetne. Gyorsan és könnyen tanulható.- Ön hazabeszél.- Bizonyára olybá tűnik, ám senkit sem akarok meggyőzni vélt vagy valós igazamról. Mindenesetre a világon nagyon sok barátot szereztem az eszperantóval. Legutóbb a nyáron egy gdanski tanárembert. Másrészt e nyelv birtokában könnyebben tanulhat az ember nyelveket, s kis odafigyeléssel bárhol tud kommunikálni. Kozma Ferenc