Új Dunántúli Napló, 1999. október (10. évfolyam, 269-298. szám)

1999-10-16 / 284. szám

1999. október 16., szombat Háttér - Riport Qenüszerváltás Pécsett és Baranyában 1988-90 11 40. rész MSZP: a teljes bizonytalanság időszaka Az állampárt az 1989. októbert megelőző időszakban sem élt át épp nyugalmas időszakot, de a teljes elbizonytalanodás a szakadás után következett be. A tagság nagy része végképp nem tudta eldönteni, mit tegyen - menjen vagy maradjon. Nem jutott hálás feladat a december­ben megválasztott Baranya megyei irodavezetőnek, Kocsi Lászlónak (képünkön), akit az időszak legfontosabb kérdéseiről faggattunk.- Nem volt egyszerű az élet az ok­tóberi pártszakadás után. Lehe­tett tudni, hogy van MSZP, de hogy ez a párt mit akar, hol lehet megtalálni és kik a vezetői, erről meglehetősen kevés információja volt az embereknek.- Pedig eredetileg egyszerű­nek tűnt. Amikor megjöttek a kongresszusi küldöttek, még ar­ról volt szó, hogy az ő dolguk lesz tájékoztatni az apparátust a teendőkről. Itt azonban volt egy közel másfél-két hónapos idő­szak, amikor a nagy bizonyta­lanság miatt egyértelművé vált, hogy ki kell egészíteni az infor­mációkat. Emellett kel­lett egy kis időt hagyni arra is, hogy az embe­rek eldönthes- sék, felhagy­nak a politiká­val, vagy foly­tatni akarják, immár az MSZP-ben. Azok egyébként, akik decemberig átléptek, alapí­tó tagnak számítottak. Ebben az időszakban kellett létrehozni a párt szervezeti struktúráit is. A megyei szervezetet fel kellett építeni és meg kellett választani • az operatív vezetést.- Ott tartunk, hogy hazajön­nek a küldöttek és bemennek az MSZMP-irodába.- Akkor még a József Attila utcába, mivel csak később köl­töztünk át a Tüzér utcai Moz­galmi Házba. Egy ideig tehát még ott folyt a munka, mi több, ott volt az első pártértekezlet decemberben, ahol Menczer Gá­bort választották elnöknek, en­gem pedig irodavezetőnek. Az apparátus egy része később is a József Attila utcában maradt, lebonyolítani az átadás-átvételt.- Kik voltak ők?- A korábbi gazdasági, üze­meltető szervezet munkatársai. A párt kijelölt néhány olyan in­gatlant, amelyet használni akart, a többiről pedig lemon­dott közcélokra.- Korábban nem volt irodave­zetői funkció a pártban. Pontosan mit kellett csinálnia? Szervezni kellett a pártot?- Mivel én voltam az egyetlen függetlenített politikai státusú munkatárs, nekem jutott az a kétes dicsőség, hogy a felmon­dóleveleket aláírjam - tömegé­vel. De természetesen szervezni is kellett. Már a legelső időszak­ban voltak jóslások, hogy mek­kora is lesz az új párt. Volt, aki azt mondta, hogy a tagság fele átlép az MSZP-be, és voltak olyanok, akik reális számot mondtak - közéjük tartozott Ormos Mária. Nagyon sokan jöttek be, és tájékozódtak, hogy mi is a helyzet.- Miért pont ön lett az irodave­zető?- Úgy vélem, azért választot­tak meg engem, mert én voltam a reformkörök mozgalomnak a megyei szóvivője, és a megyei reformkörök képviselője az or­szágos koordinációs tanácsban. Részt vettem tehát a folyama­tokban, rendelkeztem informá­ciókkal. Az volt a feladatom, hogy egy lepusztuló, gondolati­lag kétséges, politikailag bizony­talan, infrastrukturális, techni­kai és pénzügyi szempontból is zavaros átmeneti időszakban egyfajta kezdeményező szerepet vállaljak magamra. Mivel ez volt a főállásom, nekem volt er­re energiám, időm. Később ne­kem jutott a kampány operatív irányítása is. A megválasztá­somban annak is jelentős szere­pe lehetett, hogy korábban ne­kem kellett kapcsolatot tarta­nom az ellenzéki pártok, szerve­ződések vezetőivel is. Az ellen­zéki erők vezetői egyébként megmondták, nagyon rendes dolog, hogy így lemondtunk a hatalomról, de arra azért ne szá­mítsunk, hogy ezt bármiképp is meg fogják majd hálálni. Úgy vettem át a munkát, hogy eljött az igazság pillanata, de tudni kellett, hogy egyszersmind el­jött a hazugság pillanata is. Vilá­gos volt, hogy miközben alapve­tően jó úton halad az ország, eközben iszonyatos hazudozá- sok, acsarkodások kerülnek majd a felszínre. De ez az acsar- kodás már megvolt a korábbi időszakban, még a párton belül is, úgyhogy fel lehetett készülni rá.- Az MSZMP-vel hasonló viták voltak? Azt mondták, hogy ide az íróasztalt, mert az a miénk?- Érdekes módon nem. Ők tudomásul vették, hogy elment mellettük a történelmi gyors. Sokáig emésztették is magukat emiatt. Jóval később döntöttek úgy, hogy számukra folytatható, fölvállalható az MSZMP. Meg­győződésem, hogy még ma is úgy gondolják, a rendszerválto­zás egy átmeneti és szükséges rossz, amit el kell viselni, de az ideák helyesek, csak átmeneti­leg fel kell függeszteni azok megvalósítását. De nem vesze­kedtünk, elég simán el lehetett intézni az ügyeket. Nem vitat­koztunk azon, hogy a családi ezüst étkészletet hogy osszuk meg.- Mit lehetett mondani azok­nak, akik megkeresték önöket?- Megnyugtatni nem nagyon lehetett őket, de ez az identifiká­ciós válság is már korábban kez­dődött. Sokaknak egy egész életútja kötődött a párthoz. Ne­kik azt mondani, hogy minden rendben van - ezt nem lehetett. Azoknak lehetett megnyugtató a helyzet, akik a kemény re­formmaghoz tartoztak, de köz­tük is akadtak olyanok, akiknek voltak fenntartásaik.- Az új tagkönyvek kiadása is az ön dolga volt?- Igen, de érdekes módon még olyan esetünk is volt, hogy politikai iskolabizonyitványok aláírására kértek minket. Ennek ugyan nyilvánvalóan semmi ér­telme nem volt, mégis úgy érez­ték, az, amit marxista-leninista szakosítóval töltöttek, nem volt haszontalan idő.- Hány párttag lépett be?- Eleinte nagyon kevés, ké­sőbb azért több. Év végén körül­belül kétszáz tagunk lehetett Pé­csett. Ma ez a szám megközelíti a hatszázat. Ez persze egy tízez­res párttagsághoz képest némi­leg más dimenzió. jpjppÉjippl iHllllil IMI- Figyelték-e, hogy azok, akik korábban párttagok voltak, mely más pártokba léptek be?- Direkt módon természete­sen nem figyeltük, de az feltűnt, ha egy-egy ember máshol vállat valamilyen közéleti szereplést. Volt egy kérdés, amelyben ne­kem határozott álláspontom volt. Az embereknek meg kel­lett adni azt a szabadságot, hogy eldönthessék, hogyan to­vább. Ha ezt egyszer megadtuk, akkor az a korrekt, ha nem pró­bálunk később semmilyen er­kölcsi értékítéletet megfogal­mazni róluk. Érdekes volt meg­figyelni, hogy milyen hirtelen váltás következett be néhány embernél. Azok is hangosan kommunistáztak, akik koráb­ban párttagok voltak. Ennek el­lenére arra biztattam a munka­társaimat, felejtsék el, hogy mindenféle listákat tegyünk közre - mondjuk választási idő­szakban - arról, hogy ki min­denki volt párttag.- Ez komolyan felmerült?- Volt ilyen ötlet. Ökölbe szo­rul még a lábujja is néhányunk­nak, amikor azt hallottuk, hogy egyesek mik akarnak lenni, és ennek érdekében miket monda­nak. Nem csoda, ha valakinek eszébe jutott, közzé kéne tenni, hogy ezek a hölgyek és urak mégis kicsodák, hol voltak ko­rábban.- Mi lett a pártdokumentu­mokkal?- Szerencsére nagyon jó mun­kakapcsolatunk volt a levéltár­ral. Az archívumot egy az egy­ben átadtuk. Ők megnézték, hogy mi van az anyagokban, utána született egy elképzelés arról, hogy ezt hol lehet elhe­lyezni és az átszállítás hogyan oldható meg. Minden simán ment, pedig voltak rémhírek. Egyszer például fölhívtak telefo­non, hogy valamilyen papírokat égetnek a volt pártiskola udva­rán. Kivizsgáltattam az ügyet, és kiderült, hogy nem irattáro­zásra készült, tantermi és osz­tály-feljegyzéseket égettek el.- Föl sem merült, hogy néhány anyagot el kellene süllyeszteni?- Biztos fölmerült egyesek­ben. Azt azonban nem tudom, hogy akiknek módjában állt, azok ezt megtették-e vagy sem. Sem elegendő hatalmam, sem elegendő eszközöm nem volt ahhoz, hogy mindenre kiterjed­jen az figyelmem. Amit tud­tunk, azt átadtuk. Sokakban megfogalmazódtak aggodalmak amiatt, hogy kiknek milyen fel­tételek mellett juthatnak később a kezébe az anyagok. A problé­ma megoldódott, a levéltári tör­vény rendezte a helyzetet.- Önöknél semmilyen anyag nem maradt? Még másolatok sem?Ahhoz, hogy ön hozzáférjen egy 87-es megyei pb-ülés anyagá­hoz, ahhoz be kell mennie a levél­tárba?- Pontosan. Sem a törvény nem engedi, sem a technikai fel­tételek nem alkalmasak erre.- A rendszerváltás slágertémá­ja volt a vagyonátmentés. Ön lá­tott vagyont átmenteni?- Nem. Ez persze nem zárja ki, hogy ilyen volt.- Mik lehettek a kiskapuk? Mert ami látszott, az az volt, hogy a párt korrektül lemondott a va­gyonáról.- Volt néhány országos eset, amit sokáig emlegettek, de ezek mind központi ügyek voltak. Helyben nagyon nehéz lett vol­na bármit átmenteni. A gépko­csikat például - egy kivételével - eladtuk, volt egy pártgarázs is, de ez sem lett az MSZP-é.- A kapcsolati tőkéjét azonban mindenki átmentette.- Azt gondolom, ez természe­tes folyamat. Ez a világon min­denütt így van. Lendvai Dávid etedik oldal ■ni»--------Jegyzet—— ■ Mi a gond a Tu A Dunántúli Napló szeptember 22-i számában tu­dósított a Tudás-Vár Alapítvány sajtótájékoztatójá­ról. Ezt megelőzően hirdetőújságokban, falragasz- o-kon, szülőknek irt meghívókban olvashattunk ar­ról, hogy Pécsett „magániskola” nyitja meg kapuit. Egyik szórólapjukon a város első magániskolájá­nak nevezik magukat. A Tudás-Vár kezdeményezői által tartott tájékoztatókon azonban kiderült, hogy nem magán­vagy alapítványi iskola alakult Pécsett, hanem egy ún. „magánta­nítói szolgálat”, amely ugyan iskolaszerűén működik, ám nem ad ki bizonyítványt. Eszerint viszont működését szakmai és törvé­nyességi szempontból nem ellenőrizheti senki. A magántanítói szolgálatnak nem kell megfelelnie a közoktatási törvényben elő­írt szigorú iskolalapítási feltételeknek, azaz nem kell szakmai-tör­vényességi szempontból megfelelő pedagógiai programmal ren­delkeznie, nem kell bizonyítaniuk, hogy az iskola működésének megvannak a személyi és tárgyi feltételei, ill. hogy rendelkezésre áll a hosszú távú működés költségeinek fedezete. A Tudás-Várba járó gyerekek jogi értelemben nem járnak isko­lába, még akkor sem, ha beiratkoztak a budapesti K.É.K. Alapít­ványi Általános Iskolába, mivel ők az intézménynek csupán ma­gántanulói. A jelenlegi törvényi rendelkezések szerint a szülők­nek joguk van magántanulóként iskolába íratni gyermeküket. Ez azt jelenti, hogy a tankötelezettség teljesítése olyan módon való­sul meg, hogy a tanuló iskolájában csupán osztályozó vizsgát tesz, a tanórákat nem látogatja, szüleinek kell gondoskodni arról, hogy az osztályozó vizsgára felkészüljön. A nyilvántartásba vett iskolák működésének szakmai és törvé­nyességi ellenőrzése a jegyzőn keresztül biztosított. Amennyiben a jogszabályban előirtaknak nem felel meg az iskola működése, a törvényességi ellenőrzést ellátó jegyző a nevelési-oktatási intéz­mény működését felfüggesztheti. Tekintettel arra, hogy a Tudás- Vár nem iskola, a gyermekek és szüleik számára nincs állami ga­rancia arra, hogy ott valóban elsajátítják az általános iskolai tan­anyagot és felkészülnek a továbbtanulásra. Ez magántanulók ese­tében amúgy is a szülők felelőssége. Amennyiben az iskola igaz­gatója, ahol a gyermek magántanuló - ez jelen esetben a buda­pesti iskola igazgatója lenne -, nem lát esélyt arra, hogy tanköte­lezettségét magántanulóként teljesíti, értesíti erről a gyermek la­kóhelye szerint illetékes önkormányzat jegyzőjét, aki dönt arról, hogy a tanuló milyen módon teljesítse tankötelezettségét. A Tudás-Várban L. Ron Hubbard, a Szcientológia Egyház szü­lőatyjának oktatási technológiájával oktatnak, ugyanígy a ma­gántanulókat vizsgáztató K.É.K. Iskolában is. Ugyan a Tudás-Vár és a K.É.K. Iskola képviselői hangsúlyozzák a Szcientológia Egy­háztól való jogi függetlenséget, ám ez a mi szempontunkból ke­vésbé lényeges. A közoktatási törvény 13. § (1) bekezdése sze­rint „A szülőt megilleti a nevelési, illetőleg nevelési-oktatási intéz­mény szabad megválasztásának joga. A nevelési, nevelési-oktatá­si intézmény szabad megválasztásának joga alapján gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének, saját vallási, illet­ve világnézeti meggyőződésének, nemzeti vagy etnikai hovatarto­zásának megfelelően választhat óvodát, iskolát, kollégiumot.” Eszerint egy világnézetileg elkötelezett iskolánál nem elegendő csupán annak kijelentése, hogy nem tesz világnézeti szempont­ból különbséget a jelentkező gyerekek és tanárok között, hanem szükséges pedagógiai programjában, a szülők tájékoztatásakor ki­fejtenie esetleges világnézeti elkötelezettségét annak érdekében, hogy a szülők gyakorolhassák a fenti jogukat. Ez azt is jelenti, hogy amennyiben a szülő kifejezetten nem kívánatosnak tartaná, hogy gyermeke valamelyik eszmerendszert magáénak valló intéz­mény tanulója legyen, tudjon arról, hogy hová nem célszerű írat­nia gyermekét. Tehát, legyen lehetősége választani, avagy éppen nem választani az adott - világnézetileg elkötelezett - iskolát. Avagy lehetséges, hogy L. Ron Hubbard tanulás-módszertani rendszerének semmi köze az általa alapított szcientológiához? Erről a jelenlegi helyzetben csak a gyermekeiket a Tudás-Várba járató szülők tudnak meggyőződni - egy idő után. A Tudás-Vár kapcsán érdemes még elgondolkodni arról is, hogy jó-e a jelenlegi törvényi szabályozás a tankötelezettség ma­gántanulóként történő teljesítéséről, kívánatos-e, hogy az iskolák mellett „kvázi iskolák” működjenek. Nagy Erzsébet pedagógus hetedik oldal hé I főn Riport A képviselő-testület fel­oszlatta magát. Drávasza- bolcson a képviselők éjszaká­ba nyúló ülésen határoztak: befejezik. A gondok fő oka a szerény többség szerint az, hogy a polgármesterrel lehe­tetlen együttműködni és az önkormányzat pénzügyi hely­zete folyamatosan romlik. Portré Filák Lajos, az Intercom pé­csi vezetője. A filmes beteg­ségről: „Ha azt kérdezi, nem a szülők rángattak folyton moziba. A baráti körrel jár­tam. Egyszer csak elkapott. ” Portré Segíteni, mert csak ez számít Szalai János atya hosszú évtizedekig a papi szeminárium csöndes falai között oktatott. Aztán jött egy nagyon „életszagú” feladat: se­gíteni, hogy minél többen segíthessenek - volt kinek.- 1987-ben tértem vissza Pécs­re, miután Cserháti püspök úr közbenjárására újra működhe­tett a Caritas segélyszervezet. Épp időben történt, hiszen 1988 nyarán már jöttek az er­délyi menekültek, akikről gon­doskodni kellett. Nagyon emlé­kezetes idő ez, hiszen csak egy asztalunk, egy székünk volt, de kint az utcán sorban álltak az adakozók. Ettől kezdve nem is volt megállás, csak különböző időszakok. Hiszen mikor há­rom év múlva az erdélyiek meg­állapodtak, szinte azonnal kez­dődött a jugoszláv válság, és onnan kezdve már a menekült- táborok felállítását és a külföld­ről érkező adományok elosztá­sát kellett megszerveznünk.- Megrázó élmények?- Mindenkép­pen. Kaptam éj­szaka egy tele­font, hogy ötven embert hozná­nak át a határon svéd önkéntesek, szerezzek autót. Nagy nehezen minden feltétel összejött, de a határőrök mégsem engedték át a menekülteket.- Közben szegényedett a helyi lakosság is. Jutott rájuk is idő?- A magyarokkal intézmé­nyesen csak 1994 után tudtunk foglalkozni. Akkor jöttek létre Baranyában és Tolnában a Caritas-csoportok, akkor kez­dődött a képzés, a szociális tan­folyamok. Sajnos, nekünk min­Szalai János atya 1923-ban született Tamásiban. Pécsett végezte a Hittudományi Főiskolát, Budapesten doktorált. Római tanulmányok után lelkipásztorkodott, majd 1961-től 1987-ig Győrött tanított a papi szemináriumban. Azóta az egyházmegyei Caritas vezetője Pécsett. dent újra kellett tanulnunk, hi­szen negyven év kiesett. Olyan gyakorlati tapasztalatokat is ér­tek ez alatt, hogy a rászorulók­nak jobb élelmiszert vagy mos­tanában élelmiszerjegyet adni, mint pénzt, mert azt, sajnos, el­isszák. Az is igaz, hogy roppant nagy szükség van az önkénte­sekre, de felelős feladatot csak fizetség fejében várhatunk el.- Lelki munka?- Hozzá kell szokni. Sokszor félrevezetnek bennünket is, szidnak vagy át­koznak. De az esetek többsége azt mondja: to­vább. Idős ember vagyok már, felajánlottam a le­mondásomat, de amíg nem mentenek fel, szívesen csinálom.- Visszavágyik néha a szemi­náriumba tanítani?- Szerettem tanítani, a rend­szeres teológia volt szakom. De legalább olyan fontos elbeszél­getni a ferences templom kapu­jában ücsörgő koldussal, akiről már azt merem mondani: a ba­rátom. Méhes Károly

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom