Új Dunántúli Napló, 1999. szeptember (10. évfolyam, 239-268. szám)
1999-09-03 / 241. szám
1999. szeptember 3., péntek Háttér - Riport Bodorfái kúria árnyékában Gyakran mentem el a bodorfái kúria előtt. Elhanyagolt, magányos épület. Soha sem gondoltam volna, hogy tizennégy szobát rejt. Udvarában néha egy idős asszonyt láttam. Fekete volt, vékony, elveszett. Minden alkalommal azt éreztem, a ház mesélni akar. Soha sem volt időm - vagy éppen arra jártamkor kedvem -, hogy megállják, és meghallgassam. Szigorú ember lehetett. Talán a tízes évek végén készülhetett a fotó. Szemmel láthatóan ollóval, kissé eltévesztve a szabályos ívet, vágták ki ovális formáját. Világos szem, dús, rövid bajusz, oldalra fésült haj, csíkos nyakkendő. A ház építtetője. Mondják, nagyon magas kort ért meg. Karosszékében, a kúria előtt üldögélve, talán ————-—-— takaróval a dereka körül, némán vette tudomásul, hogy elveszik a vagyonát. A házat, benne a tizennégy szobával. Persze, a körülötte lévő birtokot is. „Az elvtárs unottan rágyújt egy cigarettára és az óráját nézi. Minek teketóriáznak ezek annyit. Az elvtárs itt van Budapestről, nyakkendő' nélkül, szétterpesztett lábakkal, leereszkedő' mosollyal. ” lami gazdaságtól. A világos tekintetű hajdani tulajdonos leszármazottját akkor azonban ez már nem befolyásolta. Átlépett azon, hogy gazdaváltás történt. Nem foglalkozott azzal sem, hogy gyorsan futnak az évek.-Csak egy elképzelést tartott reálisnak a körülötte tompán zajló világban: kiemelni múltját a mind mélyebb homályból. írni kezdett. Apró emlékképeket. Valahonnan, a gyerekkorból. A kiadáA ház elrejtett, soha el nem mondott meséi között ott van az is, hogy az államosításhoz beleegyező nyilatkozat kellett. Amit persze nem mindenki írt alá önként, de a forma az forma. Nem volt kivétel a bodorfái kúria sem. Az idős ember a karosszékben ült, süttette magát a bágyadt őszi fényekkel. Valaki, a sok szoba egyikében, talán egy rokon, aki már megunta az állandó macerálást, alákanyarított egy nevet. A ház építtetőjét. Attól kezdve különös, kacs- karingós lett a kúria sorsa. Állami gazdaság révén valakiknek kiadott lakások lettek itt. Lakta később az a bizonyos, fekete, vékony asszony is. Tulajdonképpen a rendben tartása lett volna az egyik dolga. 1A rendszerváltás hirtelen jött. Megérlelt egy, már addigra is agyonhajszolt ötletet. A régi kúriát, a családi vagyon omló emlékét vissza lehetne kérni, szerezni. Naiv és hiábavaló gyűjtés indult, hogy felújításához a pénz meglegyen. Közben szép gondolatok kergetőz- tek a fejében: alkotóház, művésztelep? A szétágazó és nagy rokonság közös, együtt lakott fészke? Messze a városoktól, távol a munkahelyektől. Egy keskeny út melletti magányos házban. Tervezők kezdtek el dolgozni. Baráti alapon, költségvetések készültek. Huszonkét- millió forint. Ez volt a neves építész terve megvalósításának 1989-es költségvetése. A gyűjtés során pár ezer forint jött össze. A cél azonban makacs feladattá görcsösült. Kiszorított szinte minden mást. A kúria egy vállalkozó tulajdonába került. Megvette az álsukból remélt bevételből a célt akarta megvásárolni. Felújítás, költözködés, régi béke. A nagycsalád közös életének meleg fészke. Itt, az intézet udvarán, tiszta vizet csobogtat a Zsolnay-szökő- kút. Árnyékos helyet keres, egy padot, amelyik előtt kevesebben mennek el. „Tudod-e, hogy a házad, a földed, az erdő', a szeretet, magad tervezte parkod, kezed által ültetett fáid fölött már nem ragyog a nap arany fénye. Hogy szétdarabolják földi javaid, kitépik ablakod és csak a varjak károgása válaszol. ” Üzenet a nagyapának. Áthangolódott üzenet a gyerekkorból, a bodorfái fák árnyékában töltött felhőtlen nyarak idejéből. Mintha nem változott volna azóta a világ. Mintha a vállalkozó sem adta volna még tovább, most már egy még újabb tulajdonosnak a kúriát. „Arra gondoltam - mondja most, a szökőkúthoz közeli pádon üldögélve, jobbján egy szociális gondozóval -, hogy abból a tizennégyből nekem elég lenne a legkisebb szoba. A hajdani gyerekszoba. A többiben a család.” „Indult volna, de akkor megint jött egy autó. Rájött, hogy egyedül van és fél. Reménykedett, talán egyszer majd megszűnik a járművek áradata - de hirtelen dörgés-villámlással eső szakadt a nyakába. ” Ki tudja, mikor készült ez a fotó! Mintha strandon lenne, de sehol a medencének partja. Sehol egy megpihenést ígérő nyugágy. Sovány gyerekfelnőttek, kantáros fürdőtrikókban. A víz felé fejkendős, sokszoknyás asszonyok figyelnek, csípőre tett kézzel. Talán az akkori, a bodorfái nyarakhoz hozzátartozott egy közeli fürdő tiszta, hűvös vize is. Talán a későbbi, a feszült években, amikor (A felnőttek tanácskozásai izgatottak voltak.... Biedermann báró is így mentette meg a puszta életét), a településszéli strand zsi- bongása oldotta a kúria visszafojtott csendjét, homályba vesző békéjét. Apró termetű. Apródfrizu- rája kicsit rendezetlen. Tétován közeledik. Csak egy pénztárcát szorongat a kezében. Később széles mozdulattal jelzi, menynyi írása van otthon. S tervrajzok, költségvetések halmaza a kúriáról. „Mindenfélét odahordanak”, panaszolja. Az új tulaj elkezdhette a felújítást. Talán ha a „magad tervezte parkod, kezed által ültetett fáid” lombja ismét árnyékot rajzol a megszépülő falakra, megnyugszik. Olyan lesz, amilyennek ő képzelte. Persze, egy másik világban. Mészáros A. - Fotó: Tóth L. ..”"T &W8MM v. M %'■#'1 he tedik oldal Jegyzet Csók(a)-rege A jól nevelt ember köszön. Mi több, manapság a köszönésben való tobzódás figyelhető meg, ami egyben a magyar nép hihetetlen nyelvi furfangját is folyamatosan illusztrálja. Itt most nem a szabvány Jó napot stb. variációkra gondolok, hanem a lazulásra. Valaha, jó huszonöt éve társult a Szia mellé a Hello, mint az amerikanizálódás „első csö- kevénye”. Aztán sorban az újdonat verziók, amik nagyjából a Csókolomból etimo- logizálhatóak. Jött a Cső, a Csőtészta, a Csővezeték, a Csocsi, a Csóka, illetve a Helló-ból a Hali, a Hajháló. Ma ezek abszolút ódiva- túak. Köszönj, és megmondom, mikor születtél - szinte így működik a dolog, mert nagyon áptudéjtnek kell lenni ahhoz, hogy a folyton változó köszönési szleng a sajátunk legyen. Beköszöntött a halmozás kora is, aki ad magára, már csak így üdvözöl: Helló, szia, szevasz. A korántsem halott magyar népköltészet máris megszülte ennek a rigmusváltozatát, ami szintén alkalmazható módfelett udvarias köszöntésül, imigyen szól: Helló, szia, szevasz, / van-e nálad terasz? / Ha nincs nálad terasz, / helló, szia szevasz. Örökbecsű darab. De a Csókolom további megújhodása is ad okot némi meglepődésre. Sokáig tartotta magát a Csákány, amiből a Frédi & Bénin nevelkedettek Csákányi Lászlót gyártottak, sőt utóbb Csákányi Lászlónét. De az igazán nagytudásúak szerint már-már ez se menő, a legfrissebb a kevésbé eredeti Csótány felkiáltású üdvözlés. Persze, azért játszik még a Csokoládé, illetve a Csokoládépuszta (némi sertésillatot idézve meg). Egyszóval, szerintem az egymás szavakkal való üdvözlése az egyik legemberibb dolog, jó, hogy folyamatosan meg tud újulni. Még akkor is, ha a nyelvkönyvek első leckéjében továbbra is a Jó napot szerepel, és a Csótány valahol nagyon hátul. Méhes Károly Költségvetés A minap a feleségemmel kölcsönösen leszavaztuk egymást a költségvetési vitánkban, s ezzel majdnem megroppant a korábban biztos talajon álló koalíciónk. Később, az ebéd közben sikerült szerencsésen tisztázni a dolgokat, és megállapodtunk abban, hogy az egész csak félreértés volt. Bár máig nem tudtuk még eldönteni, hogy a nyílászárók szigetelése a fontosabb momentán, avagy a gyermekeink kimeríthetetlen igényeinek figyelembevétele. Persze mi sem frakcióálláspontot tükröztettünk, csupán egyéni vélekedésünknek adtunk hangot a bizottsági ülésen, a dolgok előkészítésének menetében. Alighanem nem csak mi ketten, valamint a kisgazda- és a Fidesz-frakció érezzük a front erőteljességet így szeptember táján - az iskolaév kezdete és a télre való készülődés idején -, hanem mások is hasonlóképpen vannak vele. Mi tagadás, családpróbáló időszak ez, de előbbutóbb túljutunk rajta. És reménykedjünk. Hiszen soha nem volt még olyan szeptember, amit ne bírt volna ki a pénztárca, és amit ne követett volna a többi őszi, majd téli hónapok sora. Legfeljebb a vidékfejlesztésből csípünk le valamit. De félre az iróniával. A költségvetés az ország kor- mányozhatóságának és stabilitásának záloga. Fontosabb kérdés aligha kerülhet a Parlament elé az év utolsó etap- jában. S bár többnyire légkört forral a kormányzópártok és az ellenzék viszonylatában - óriási vitákban csúcsosodva -, örök a remény, hogy a konszenzus mindig létrejön. Ez talán az egyetlen stabilnak mondható szokás politikai életünkben. Éppen ezért furcsállom, hogy a torgyániáda részévé kezd válni a pénzosztás mikéntje, s hogy a kisgazdák éppen a költségvetés kapcsán óhajtják fölemlegetni ismét, hogy nélkülük kormányos nélkül maradhat az ország. Kozma Ferenc Portré Leánykereskedő karmaiból menekült Amikor Bódis Irént színésztársai körbeveszik, s ő mesélni kezd a múltról, legtöbben csak tátott szájjal hallgatják, vagy dőlnek a röhögéstől. Kulka János is kapacitálta, hogy talán meg kéne írnia élete történetét, de ő csak rálegyint. Nincs hozzá kedve. Irénke a fényes szelek nemzedéke; proligyerek volt, a szó valódi értelmében. Édesapja (utcaseprő Baján, majd 46-tól Pesten munkás) nevelte fel őt és testvéreit (öt lányt), hiszen anyjuk korán elhalt. Nyomorban nőttek fel. Apjuk olykor azt a kenyeret hozta haza este, amit reggel becsomagoltak neki. Csoda-e, hogy tizenévesen két testvérével egy bűvészember vonzásába került? Kocsmákban léptek fel. Ő székeken tornászott, egyik testvére énekelt, a másiknak meg tűket szurkáltak át a testén. Később derült ki, hogy a „bűvész” igazából leánykereskedő, s éppen az Isztambulba tartó vonatról szedték le őket a csendőrök. Aztán jött Budapest, a malteros- lány-szerep, majd a Lam- part ebédlője, ahol kézilány. Igaz, fellép a kultúrcso- portban és felfigyelnek rá. Érthető tehát, számára azok a cudar ötvenes évek a legszebbek, amelyekre sokan ellenkezőleg emlékeznek. Ötvenháromban végzett a színművészeim (az edénygyárból emelték oda), s a munkáslány epizódszereptől a szegény asz- szonyokon, a szomorú anyákon át jutott el sokféle hasonló Bódis Irén a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja. Bácsalmáson született 1929-ben, de élete Bajához, Budapesthez, majd 1953 óta Pécshez kötődik. Öt unoka boldog nagymamája. Elsőférje Daridai Róbert színművész volt, közös lányuk Katalin, második férje néhai Bors Gyula, közös lányuk Agnes. feladatig; legutóbb Szabó István filmjében mondott egyetlen mondatot. Azt is angolul. Bitskey Tiborról, Soós Imréről, Margittay Ágiról és sok nagyszerű kollégáról beszélgetünk egy uránvárosi panellakásban, fényképeket nézegetve, s meglehetősen nehéz tudomásul venni, hogy sokan nincsenek már köztünk. Akik élnek, azok is megöregedtek. Akár a valaha „bögyös” és szép szemű Irénke, aki a napokban hetven éves és csodálatos teremtés. Bár sem a színpad, sem a film (38 neves filmrendezővel dolgozott együtt és már a 80. forgatásán is túl van) nem kényeztette el nagy szerepekkel. Csupa apró felvillanás, akár az első film- szerep az Úri muri-ban, parasztlányként. Akkor is meg- paskolták az arcát, hogy „Jó voltál, aranyom!" Amikor megkérdem, hogy nem fáj-e néha, elmosolyodik: - Ha egy parányi kerék hiányzik az órából, megáll. Kozma Ferenc hetedik oldal holnap Rendszerváltás A kerekasztal sarokpontjai. Az ellenzéki egység első próbája a kerékasztal- tárgyalás lett, amely párhuzamosan zajlott az országos egyezkedéssel. Baranyában is mind erőteljesebben megmutatkoztak a nézetkülönbségek, különösen az SZDSZ és az MDF között. Portré Egy magyar szoprán Torinóban. A nyár azzal telt el, hogy Propszt Evelyn keményen dolgozott egy sörözőben, mert pénzt kellett keresnie. Ugyanis az akadémiai ösztöndíjából nem mindenre futja majd Olaszországban. * k I i
