Új Dunántúli Napló, 1999. szeptember (10. évfolyam, 239-268. szám)
1999-09-28 / 266. szám
1999. szeptember 28., kedd Háttér - Riport (1 ENÍ 3SZE :r> m .TÁS F ■ÉCSI El [Ti ÉS 1 IÁI TAi MÁI 1A( \ 1 I98 I8-90 35. rész Isten malma őröl, csak lassan A pécs-baranyai rendszerváltás eseményei sorában - véli többek között Werner Imre kanonok - nem csak egyházi szempontból volt fontos 1988 őszén a Szent Jobb országjárása. A nemzeti ereklyét a város határában Pécs vezetői várták, és rendőri díszkísérettel hozták a székesegyházba, ahol - lapunk akkori tudósítója szerint - nyolc-tízezer ember várta, hogy első királyunk keze előtt, mely valamiképp mindig is az erős és független ország szimbóluma volt, hódoljon. Természetesen az ünnepségen jelen voltak a megyei és városi tanács, a párt és Hazafias Népfront vezetői, akik közül a szónok, dr. Tekeres Miklós azt hangoztatta, hogy „ne a széthúzás, az eltévelyedés, a kételkedés, hanem a közös ügy, a magyar haza legyen mindünk számára a legfontosabb”. Ezzel bizonyára az egyháziak is teljes mértékben egyet tudtak érteni. Bíró László katolikus püspök (kis képünkön) nem sokkal korábban került a Székesegyház plébániájára. Valóban, ő is úgy emlékszik, hogy a Szent Jobblátogatás már-már demonstrációba fordult.- Estére elkezdett esni az eső, de a több száz fős ifjúsági csoport a dzsámitól a Janus Pannonius utcán síri csendben j vonult végig. Ilyen típusú ösz- ‘ szefogással egy évvel később, a Taize-találkozó szervezése kapcsán találkoztam, amikor 1989 januárjától már látványosan segítségünkre voltak az iskolák, iskolaigazgatók. Minden tekintetben lehetett érezni a születő szabadságot, és amikor májusban megszűnt az Egyházügyi Hivatal, az ember tán már arra is gondolhatott, hogy ahol megjelenik vagy beszél, azt nem jelentik a spionok, nem hallgatják le a telefont, mint addig.-Jelentették-e ezek a változások azt is, hogy kiszélesiilt a cselekvések területe?- Igazság szerint sokkal többet már nem tudtam tenni, mint annak előtte, csak talán az egész struktu- ráltabb lett. A székesegyház plébánosaként felügyelhettem azt, hogy ami már addig is szétszórtan megvolt, most egymásra épülhessen. Véget ért a vakon- dok-élet. Persze, sok furcsasággal is találkoztunk. Jöttek nagypapák, akik azt mondták: annak idején a fiamat nem kereszteltet- tem meg, mert akkor azt hirdette a rádió; most elhozom az unokámat keresztelni, mert azt hallom, ez kell. És mindany- nyian tudjuk, hogy a (volt) párttagok hirtelen elkezdtek templomba járni, és eszükbe jutott, hogy valamikor milyen szépen ministráltak. Korábban is jártak „kommunisták” templomba, akik ’89-től nem jöttek többet, mert undorodtak azoktól, akiket ott láttak.- Volt-e valamiféle „koncepció" a történelmi egyházak részéről, miképp, mit kellene csinálni a lehetőségek kapujában?- Volt egy szép régi szokás, hogy az összes felekezet papjai hetente egyszer összejöttek. Ez egy imádságos, teológiai együttlét volt. Érdekes módon a rendszerváltás eseményeit ez megsínylette, mert hirtelen annyifelé hívtak bennünket, mindenütt szenteltvizet akartak használni. Úgyhogy miután jóformán kevesebbet találkoztunk, arra volt csak mód, hogy informáltuk egymást olyan hirtelen támadt napi gondok ügyében, mint iskolaalapítás, vagyonvisszaszerzés. Molnár János katolikus plébános ma is úgy érzi, hogy túlzás rendszerváltozásról beszélni. Ennek az is lehet az oka - mint véli -, hogy az egyházaknak, ezen belül a fő erőnek számító katolikus egyháznak nem volt szerepe a társadalmipolitikai történésekben.-Az egyház apolitikus volt, aki valamelyest megpróbált politizálni, azt megpróbálták csití- tani. Ha ezt az utókor másképp látja, akkor meg van csalatva. Ugyanakkor az is tény, hogy az egyház a leghierarchikusabb és legdemokratikusabb szervezet egyszerre. A rendszerváltásról egyébként is az a véleményem, hogy önmagunkat kell megváltoztatni belülről, különben humbug az egész. Lehet tapsikolni, de minek?- 1989-1990-ben úgy tűnt, hogy az egyház a történelmi tradíció folytán mégis egyre inkább jelen van a mindennapokban. Legalábbis a külső jegyek ezt mutatták.-Nem félek kimondani, nekem hányingerem volt már, amikor egyfolytában a Boldog- asszony anyánkat énekeltették az emberekkel. A katolikus egyháznak inkább azt kellett volna tisztáznia, hányadán áll önmagával, milyen elvtelen kompromisszumokat kötött a múltban. Ugyanakkor itt semmi szükség az átvilágításra. Az egyháziakat az élő Isten világítja át.- Vajon kihasználták-e a történelmi pillanatot?- Ha valami nem úgy történt, mint ahogy történhetett volna, akkor az nem az egyház hibája, hanem az embereké. Ha az egyház valamiről lemaradt, akkor a magyar állampolgár maradt le róla! Balikó Zoltán nyugalmazott evangélikus lelkészről, miután az első önkormányzati ciklusban aktív képviselőként is tevékenykedett, azt hihetnénk, nagy jelentőséget tulajdonít a •politikának. Jóllehet, csak a szolgálatot ismeri, ami nem biztos, hogy a politikusok alaptulajdonsága.- A rendszerváltás nem tény, hanem eseménysorozat, ami ugyan valamikor elkezdődött, de a mai napig is tart. Isten malma őröl, de lassan és finoman. Ami mindebben engem egyházi részről érdekel, az nem politika, hanem annál mélyebb valami. Egyrészt az egyházi formációkon belül is jó lenne, ha megtörténne a rendszerváltás, és azok a személyek, akiket még az Egyházügyi Hivatal terjesztett fel, és az Elnöki Tanács nevezett ki, lassan visszavonulnának. Vallom, hogy az állam is az egyházaktól kapja az erkölcsi-lelki indíttatásokat. És ebből a szempontból sokszor kétséges, hogy a kommunizmus alatt a papság átérezte-e, mivel tartozik a magyar népnek és a magyar államnak!- Volt-e egyezményes elv a kárpótlást illetően?- Eltérőek a vélemények. Van, aki „mindent vissza” alapon gondolkodik. Én azt mondom, hogy amit törvénysértően elvettek, az visszajár - de csak akkor, ha erre mód és anyagi lehetőség van. Elvégre sok minden most is funkcióban van, és ezeknek a - többnyire szociális-oktatási - intézményeknek működniük kell! Szóval az a lényeg, hogy a kárpótlásra ne menjen rá se az egyház becsülete, se az önkormányzat ne szenvedjen csorbát. Ehhez is lelkiekben kell felnőni, mint minden feladathoz! Méhes K. Az egyházak és az Állami Egyházügyi Hivatal felettébb hosszú és kényszerű együttműködése azt (is) eredményezte, hogy a kialakult status quo megbolygathatatlannak tűnt - még akkor is, amikor már nyugodtan lehetett volna bolygatni. Nem véletlen, hogy a papok és a lelkészek elsősorban egyházon belüli rendszerváltásról beszélnek ma is. hetedik oldal Jegyzet A Háziasszony Eleinte még csak arra gyanakodtam, hogy erősen sekélyes a rek- lámfilm-szereplők felhozatala, azért kell több különböző terméket is ugyanazzal a figurával eladni. Itt volt ugye először az a hirdetés, amelyből megtudtuk, hogy a hölgy férje szereti Szilviát, ám ez mégsem baj, mert a nevezett valójában nem is egy gaz, csábító, erkölcstelen asszonyszemély, hanem egy papírtörlő, amelynek mindig nagy hasznát lehet venni, főként ha a hölgy ura - az a mamlasz - kilöty- tyinti a kávéját. Néhány hónapja újra láttuk szívünk hölgyét, akinek lakását ezúttal úgy ellepte a vízkő, hogy már a kékben úszó reklámfilm elején szabadkozni kénytelen szerencsétlen, miszerint eszünkbe ne jusson körülnézni (már amennyire ez így tévénézés közben egyáltalán lehetséges), de azonnal jön a megoldás, kap hirtelen- jébe’ olyan vízkőoldót, hogy csak na, mi pedig immár kíváncsiskodva fürkészhetjük a lakás minden zegét és zugát, azt is, hogy nem rejtegeti-e a férje valahol mégiscsak Szilviát. A dolog már idáig is kellően tragikus, mert hát a magyar nők volnának itten egységesen megalázva, de mindez még mindig nem volt elég. Pár napja vetítik a televíziók a legújabb műremeket, amelyben az Elsőszámú Magyar Háziasszony ezúttal mosóport osztogat egy szupermarketben. Neki bizony bevált, mondja, és mindenkit buzgón a vásárlásra biztat. Most már biztos vagyok benne, koncepcióról van szó. Elegendő egyetlen hiteles arcot találni, és az összes létező háztartási terméket el lehet adni vele. Nemsokára bizonnyal mosogatószert, súrolóport, vízlágyítót, öblítőt, fehérítőt, ablakpucolót, wc-ke- fét és felmosórongyot ajánl majd szíves figyelmükbe a hölgy, majd nemsokára megjelenik a férje is, kezében a papírtörlővel, csupa férfiholmit sóz majd ránk. Aki magyar, velük tart! Lendvai Dávid Olasz levél A börtön ablakába. Nyájas olvasó, bizony, oda soha sem. Már hogy egészen eddig nem volt világosság, hanem leginkább csak áporodott sötét. Nyüszítve húzták tehát meg magukat a világ rabjai átizzadt, hideg vackukon. A humanizmus, a szeretet, az emberség, a barátság, meg ilyenek mesz- sze kerülték e helyeket. (A történelmi hűség kedvéért, Földünk haladó nemzetei - így például az e hasábokon a későbbiekben invokált olasz - nem kifejezetten ezért létesítették ezeket a műintézményeket - a szerk.) Nade. Ismét a humanizmus zászlaját emeljük magasra, egy Petrarca, egy Lorenzo Medici szülőföldjéhez és szellemiségéhez méltón. Végre egy igazságos börtönreform. Mint kiderült ugyanis, a büntetés-végrehajtók minden külső befolyás nélkül, pusztán emberségből gondoltak egyet: megpróbálnak emberi körülményeket teremteni (ide)oda- benn. Először is: a börtön töltelékei számítógépet használhatnak. A rácsokat és szűk ablakokat, hogy olyan lehangoló sötét ne legyen, üvegtáblára cserélik. Mindenki saját konnektorába dug- doshatja eztán borotvá- ját-rádióját-tévéjét, amilyen dugdosnivalója csak van neki. Sőt. Pajzánabb vonulatra terelve az előbbieket, olyan helyiséget is létesítenek majd, ahol az elítéltek egy teljes napot tölthetnek családjukkal, minden felügyelet nélkül. Intimszférában. Szóval Itália szellemisége hál’ istennek nem sokat változott. Arrafelé még hisznek az emberi szóban. De kell is: a börtönök tele vannak vidám, bűntelen, merő tévedésből odakerült palermói gyerekekkel, vicces kedvű bérgyilkosokkal, keresztapákkal, behajtókkal: ők csak ne szenvedjenek a bűnözők helyett. Persze vannak, akik nem így gondolják, sőt! Hangsúlyozzák, a börtön nem üdülőtelep. Ezeket majd később kivégezzük. De addig is támogatjuk a tervet. Hátha mi is beköltözünk. Tibay Gábor J hetedik oldal holnap Interjú _________ He rnádi Gyula író. Lapunk vendége volt szombaton a Pécsi Napok keretében Hernádi Gyula. Az ellentmondásos életművel rendelkező írót többek között Jancsóhoz fűződő kapcsolatáról, filmes és irodalmi terveiről faggattuk. Portré_________ Rippl Béla vendéglős. „Naponta 15-20 perc. Ennyi időt kell egy ilyen bajuszra fordítani. Igényes vagyok a vendéglőmre. Úgy gondolom, ezt a külsőmben is meg kell jelenítenem.” Portré A tűzoltók között nőtt fel Pfeiffer Mártonnak mozgalmas éve van. Az öröm: idén kettős jubileumot ünnepel, immáron 30 éve tűzoltó és 25 éve nős, lányukat pedig nyáron adták férjhez. Az üröm: édesapja nemrég hunyt el. Azt mondja, ez egy kicsit sok volt.-Az egész családja békési. Hogy került Pécsre?-Apám is tűzoltó volt, és hatéves koromig állandóan ide- oda helyezték. Pécsett azonban nem jött újabb parancs.- Ezek szerint hamar eldőlt.- Egyéves koromban már tűzoltólaktanyában laktunk, tulajdonképpen itt nőttem fel.-Eminens tanuló és K1SZ- titkár a gépipari technikumban. Nem figyeltek fel önre?- Mehettem volna a jogra, de az egyenruhát választottam.- A magyarázat?- Egyszerű. Két év alatt tűzoltó lehettem, ott pedig öt évet kellett volna várni a diplomára. így végül én lettem a legfiatalabb tűzoltó.- '72-ben mégis kimegy Moszkvába, tűzoltómérnöki szakra. Mondják, sokan kint lettek szerelmesek.- Ez nem érintett. Akkor már ismertem a későbbi feleségemet, akivel ’74-ben össze is házasodtunk.- Moszkvában?-Itthon. De ’75-ben egy évre kijött velem. Gyerekre vágytunk, és az orvos azt tanácsolta, minél többet legyünk együtt. Igaza lett, ’76-ban meg is született a lányunk. Pfeiffer Márton megyei tűzoltóparancsnok 1950. október 6-án született a békési Gyomán. ’56 óta él - egy ötéves moszkvai kalandot leszámítva - Pécsett. Tűzoltómémöki diplomáját '77-ben veszi át. ’84-től ’95-ig parancsnokhelyettes. Immár négy éve ő az első számú tűzoltó Baranyában. Nős, egy lánya és egy fia van.-A következő évben diplomázik, mégiscsak szolgálati főelőadóként tér vissza.-Máshova mehettem volna parancsnoknak is, de én maradni akartam. Utólag is azt mondom, jól tettem, mert aki akkor vezető lett, ma már nincs a helyén.-Bölcs előrelátás. Járja a szamárlétrát, majd visszamegy Moszkvába. Hiányzott?- Tudományos fokozatot szerezhettem volna, de mire idáig jutottam, a képzést itthonról leállították. Egy kicsit bántott, de most már nem foglalkozom vele. így is volt értelme, úgynevezett magasból mentő készülékekkel ugyanis a Szovjetunió kétszeres feltalálója vagyok.- Nehogy ebből baja legyen.- ’93-ban megnyertem a parancsnoki pályázatot, bizonyos okokból mégsem neveztek ki két évig. Viszont azóta itt vagyok. Remélem, ebben az is szerepet játszik, hogy elismerik a szakmai tudásomat. Lendvai Dávid k