Új Dunántúli Napló, 1999. szeptember (10. évfolyam, 239-268. szám)

1999-09-27 / 265. szám

1999. szeptember 27., hétfő Háttér - Riport Kilencedszer indult útnak Budapestről a Médiahajó Visegrád, végállomás, nem megy tovább Megint ringatóztunk egy jót, megint láttunk sok érdekes arcot, körülbelül ennyi volt a kilencedik Médiahajó. Most aztán újra itt ülünk, és azon morfondírozunk, hogy mitől is volt tét nélküli ez az egész ügy, Stumpfostól, Kupástól, Borókaistól. Lapunk illusztris csapattal képviseltette magát. Velünk uta­zott Közéleti Tizenegyünk hat legtöbb szavazatot kapott tagja: Bellyei Árpád, a POTE rektora, Higi Gyula, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Kékes Ferenc, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke, Mikes Éva államtitkár, országgyű­lési képviselő, Somosi László, a Pécs Erőmű Rt. vezérigazga­tója és Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke. Visegrád felé. Balról Higi Gyula, Pauska Zsolt, Kékes Fe­renc, Mikes Éva, Szili Katalin, Bellyei Árpád, Somosi László Ez már nem az igazi, mondta a Táncsics nevű hajó fedélzetén családunk egy régi ismerőse, aki mostanság abban utazik, hogy minél több üzleti kapcso­latra tegyen szert, a beosztás és a cégnév érdektelen, tudjuk, lé­teznek ilyen állások. Kevesen vannak, fűzte hozzá, tavaly meg se lehetett moccanni, ráa­dásul idén a kutya se venné észre, ha leülnénk mondjuk Stumpf és Kéri politológusok mellé vitát vezetni, minekutána a Betlen valamiért mégsem vál­lalta el, azt hinnék, mi vagyunk az új undokak. Jobb híján a kiadott prog­ramfüzetet nézegetem, ha már CD-t nem adtak idén, helyes kis darab, benne van minden. Az is, hogy a kormány kikkel kép­viselteti magát. A névsorban meglepő elemként fedezem föl Szabó László Zsoltot, ő ugye a Magyar Televízió Rt. elnöke lenne, hát, legalább nem kön- törfalaznak a fiúk. Az elnök egyébként szombat este is megmutatta magát, ezen a ret­tenetes magyar szépségverse­nyen volt a zsűri elnöke (nagy taps köszöntse, mondta Geszler Dorottya, akin több volt a vako­lat, mint Horn Gyula villáján), majd rögvest utána Tusnádi Ju­dit következett a bemutatásban. Úgy szép az élet, ha zajlik. En­nek persze semmi köze a Mé­diahajóhoz, mi több, egyáltalán semmihez sincs köze, csak eszembe jutott. Félórás késéssel indulunk, mert a Nyilvánosság előtti alá­zat kapujában még nyilatkoz­nak néhányan, hogy ez mit je­lent egész pontosan, ne kérdez­zék, talán a Nyilvánosság előtti alázatot, de ez nem teljesen biz­tos. A szervezők azt írták, öl­tözzünk úgy, hogy egy részben szabadtéri, őszi rendezvényen veszünk részt, a többség mégis zakóban, öltönyben, fáznak is rendesen, Unicum viszont csak 11-től van (happy hour, hogy érthető legyek), Zwack Péter is hajóra szállt. No meg Kovács Attila is, pedig az újságok sze­rint az APEH-ban lenne dolga, lehet, hogy majd Visegrádra érte jönnek. Kunczéval beszél­getnek egy asztalnál, de nem lá­tok Kovács kezében magnót, pedig most arra is hivatkoz­hatna, hogy fölcsapott újság­írónak. Nem valami nagy a népvándorlás, három hajó egy­bekapcsolva (tavaly már vicce­lődtem ezzel, hogy Médiahajó, Médiahajók, Média, Médiákok, de nem kaptam érte Karinthy- gyűrűt, úgyhogy most nem próbálkozom), a lényeg, hogy mindenki ücsörög a helyén és cseveg. Azért Juszt (ezt a poént se sü­töm el) mégiscsak fölbukkan az asztalunknál, levág egy szoká­sos monológot a humortalan fiúkról, nem is telik bele sok és rendőrségi motorcsónak húz el a hajó mellett, de mégsem vi­szik el. Már Visegrádon az egyébként újabban élete leg­jobb formájában lévő Verebes István süt el egy poént, amikor mikrofont kell cserélnie, meg­jegyzi, hogy állítólag a Juszt lakásában is ezt csinálják. Kovács egyébként másnap se ment az APEH-ba, beteget je­lentett, nem is csodálom, tény­leg hűvös volt, azért szombatra már ki lehetett gyógyulni be­lőle. Közben a pénzügyminisz­terek reggeliznek, Kupa, Rabár és Szabó, valamennyi az An- tall-kormány tagja volt, ez a program már tavaly se nagyon sikerült, ők azért megteszik a magukét, két kifli között arról elmélkednek, hogy ki milyen adót tartana helyesnek, nem mintha ez bárhol is számítana. Dél körül már kezd kisütni a Nap, ennek örömére egymás torkának esik a két politológus, Kéri és Stumpf, bár utóbbi újabban kancellárkodik, ha ezt szabad egyáltalán így nevezni, megy a jobbos, megy a balos, helyes kis bokszmeccs, nézik vagy harmincán, köztük Rap- csák András, na jó, ő kettőt ér, akkor harmincegyen. Kémeim jelentik, hogy Rapcsákot egy ízben Schmuck Andor mellett látták ülni, hát erről lemarad­tam, azért megnyugtató, hogy vannak itt súlyos egyéniségek is, bár Schalkammer sehol. Hová tűntek a kelet-európai váteszek? Erről csevegnek kül­honi magyar írók és költők, ezt még kevesebben nézik, mint Stumpfékat, pedig ha az lenne a kérdés, hogy mondjuk hová let­tek a Médiahajóról a kormány- párti politikusok, biztos többen kíváncsiskodnának. A fidesze- sek és a kisgazdák ugyanis ta­valy is, idén is bojkottálták a rendezvényt, s a legelején fel­tett kérdést egyben meg is vála­szoltuk: az ügy azért tét nélküli, mert megszűnt valódi közéleti esemény lenni. Visegrád aztán maga a csa­lódás. Rettenetesen hosszú sor, ehetetlen ebéd, a mellettünk ülő Ómega-tagok is prüszkölnek, sehol semmi nyoma a tavalyi borkimérésnek, a sütemény pil­lanatok alatt elfogy, van viszont kínos, öndicsérgető Média- könyv-bemutató, még kínosabb Sajtópáholy-díjátadás, se pénz, se posztó. Ujpeti barátom kese­rűen jegyzi meg, csak azért jött, hátha lóvét is kap, de csak egy széket vihet haza. Az ügyet Ve­rebes menti valamennyire, nincs egy olyan félmondat, amiből ne csinálna poént. Rettenetes sramlizenekar jön, a nagysátorból mindenki pillanatok alatt kimenekül, pe­dig most következnek csak a „médiasztárok”: a legnépsze­rűbb rádiós és tévés személyi­ségek és adók. Jakupcsek, Bochkor, Stahl, Páljfy, Danu­bius és a tv2, állítólag szavazni lehetett, én mondjuk egy darab szelvénnyel nem találkoztam az újságokban, de ez nem jelent semmit, minden újságot én sem láthatok. Szerintem az RTL Klub nem örül különösebben az eredménynek, lévén a kezde­tekkor még főszponzorként in­dultak. Közben a távozás hímes me­zejére lépünk, így aztán le is maradunk az elektronikus sajtó kerékasztaláról, pedig Borókai Gábor és Szabó László Zsolt biztos nagyon érdekeseket mondott. Bevágjuk magunkat a mikrobuszunkba, és gyorsan nekiindulunk Pécsre. Konszenzuskereső politi­kánk eredményeként megálla­pítjuk, hogy mindezek ellenére egész nap jól elbeszélgettünk. Egymással. Lendvai Dávid •AJhtol a piacvezetők ta i át koznak,. Generál szponzor: MAHART Passnave Főszponzorok: Pannon Lapok Társasága Magyar Hírlap Rt. Stella Artois Szponzorok: Westel 900 Juventus Rádió Copy General Mai Nap 1999. szeptember 22. Támogatók, szolgáltatók: Pauker Nyomda Dunasecurity Kft. Novofer Kft., Szuperinfó MAG ICS Holding Kft. Motor Média Taxi 2000 Hungarocamion Rt. Komédium Visual Power Observer Euroweb Geografika Kft. Grafit-Szem Zwack Unicum Rt., Coca-Cola, Corso Vendéglátó és Catering Kft., Evian, Szobi Szörp Tói Tói j hetedik oldal---------Jegyzet--------­Da lolva szép az élet Szerintem jól mondta Friderikusz az Osztály- találkozó című műso­rában, hogy a valami­kori mozgalmi nóták dalolására való „felbuj- tás” érdekes jelenség, tán még a Tisztelt Házban is szóvá teszik. Nem tudom, ez valóban megtörténik-e, annyi viszont bizonyos, hogy tévénézői szememmel láttam: Bánó András és Udvaros Dorottya egykori osztálytársaival (a mai negyvenesek) bizony nem röstellték, hogy a meg­adott 5 másodpercen jóval be­lül sikerült rágyújtaniuk a Párttal, a néppel egy az utunk című örökzöldre. Amúri par­tizánok dala, Munkás gyász­induló, Intemacionálé - a többi feladvány is ment, mint a karikacsapás. Igaza volt annak a régi is­merősünknek (nem éppen a fennálló rendszer barátja), aki azon bosszankodott, hogy ezeknek a párt-nótáknak egy bajuk van: olyan fülbemá- szóak! Szó, ami szó, vagyunk még néhány millióan az ország­ban, akik szovjet him- nuszostól egész kis énekeskönyvre való zenei anyagot sajátítot­tunk el („csak tiszta forrásból”), amely tu­dáskincs, úgy tűnik, nagyjából egy életre szól. Magam is dúdolok néha va­lami dallamot, autóvezetés közben, a mellékhelyiségben, mindegy, s bizony, egyszer csak rá kell jöjjek, ez a Munka hadának a lépte do­bog! Mi több, előfordult már, hogy gyermekeimet örven­deztettem meg a történelem feneketlen kútjából elővará­zsolt zengeményekkel. Mit lehet erre mondani: ez van. Ami annyit jelent egy­ben: nem csak volt. Azt persze nem szeretném megélni, hogy tegyük fel, egy esküvőn az Akácos út, a Gyöngyhalász és a Székely himnusz mellé felkerüljön a dalos-repertoárba az Április 4-ről szóljon az ének, de még a Bunkócska sem. Persze, ki tudhatja, hogy kinek mitől ered meg a köny- nye egy lagziban?! Méhes Károly Lejárt a béka ideje Egy juccát „nevezett ki” tőzsdei tanácsadó­jává Óla Pehrson svéd művész. Pehrson elekt­ródákat kötött a levele­ire, és a növény ezeken keresztül, „levelezés” útján üzeni, hogy venni kell vagy eladni. Ha levelei gyor­sabban növekednek, mint a stockholmi tőzsdén a 16 leg­nagyobb forgalmú részvény indexe, akkor Óla vásárol, ha lassúbb a növény, akkor elad. A „jós jucca” maga is ér­dekelt abban, hogy hasznot hajtson. Ha jó tanácsot adott, akkor vizet és fényt kap, ha viszont rosszat, akkor gazdája nem ad neki inni és lehúzza a redőnyt. Elképzelem, szegény juc- cának mennyire le kellett volna állnia a növekedéssel, szinte száradásnak indulnia, összehúznia magát, ha már az 1929-es New York-i tőzsdek­rach idején is igénybe vették volna ez irányú szolgáltatá­sait. Amihez képest - mint tudjuk - az 1998-as nyári ma­gyar zuhanórepülés tiszta nyereség volt a részvényekkel rendelkezőknek. Ötletes gondolat a remek művész bünte­tési elképzelése is. Ha talál a növény, kap vi­zet és fényt, ha nem, nem. Igazi kárörven­dőként őszintén bízom benne, hogy az elkövetkező néhány évben virágzó fejlő­désnek indul a stockholmi tőzsde, Óla meg szépen hord­hatja a tápsót, napfényt, télen meg a kvarclámpát szeretett növényéhez, amely az árfo­lyammal párhuzamosan las­san az egeket verdesi. Osztán mikor a Volvo-rész vények duplájukat érik mostani áruk­nak, levelei a plafont súrolják, és annyira kiterebélyesedik, hogy kiszorítja nappalijából derék gazdáját, akinek dzsun­gelkés kell ahhoz, ha tévét akar nézni. Igazán briliáns elmére vall Óla Pehrson találmánya, min­denféle káros befolyástól, fél­revezető információtól füg­getlenül tud dönteni, itt van korunk új tőzsdeguruja. Szerencséje, hogy a boldo­gult emlékű André Koszto- lanyval nem kell versenyre kelnie. Móczán Zoltán if hetedik oldal holnap Rendszerváltás Az egyházak számára a hosszú és kényszerű együttműködés az Egyházügyi Hivatal égisze alatt azt is eredményezte, hogy a kialakult status quo megboly- gathatatlannak tűnt - még akkor is, mikor már bőven lehetett volna bolygatni. Portré _____________ Pf eiffer Mártonnak mozgal­mas éve van. Az öröm: idén kettős jubileumot ünnepel, immáron 30 éve tűzoltó és 25 éve nős, lányukat pedig nyáron adták férjhez. Az üröm: édes­apja nemrég hunyt el. Azt mondja, ez egy kicsit sok volt Portré Lám, még nem írtak le Dénesi Ödön életéveit meghazudtoló, több ember becsületére váló vitalitással van megáldva. Az a ritka típus, aki puszta megjelenésével, ízes beszédével, humorával csodát tud vará­zsolni maga körül. Mindig van nála egy csipetnyi jókedv. Amikor a minap a városháza emlékérmét vehette át, azonnal eszébe jutott egy régi intelem. Nyugdíjba menetele idején kol­légái közül valaki megjegyezte: „Evvel végleg leírnak téged, öregem!” S lám, nem írták le. Persze az is igaz, hogy Dönci bá’, ahogyan barátai és ismerő­sei hívják, ma is a közélet fi­gurájaként ismertetik. Mostan­ság a Magyarok Világszövet­sége helyi csoportjának orszá­gos rendezvényét szervezi, ő az aradi tizenhármakra való meg­emlékezés pécsi ünnepségének egyik koordinátora. Amikor nála jártam, éppen a díszes meghívókat postázta. S ez így természetes számára. A társaság köz­pontja, aktív szerepvállaló. Aki egyéb­ként sajátos „özvegyem­ber” életet él, hiszen második feleségével nem közös fedél alatt lakik (e távolságban is szép a kapcsola­tuk), s ekként saját magára és a vele lakó 21 éves unokájára főz, mos, takarít. Olykor meg­locsolja a virágokat, melyek között a tágas lakásban akad olyan is, ami még Beregszász­ról való, s 1955-ben hozták át Pécsre a szülei, a családegyesí­tés sikeres tortúrája után. Ä vi­Dénesi Ödön Ybl-díjas építészmérnök. 1921-ben született az Ung völgyében, a kies Fenyvesvölgyön. Az ötvenes években került Pécsre, s e város lett valójában otthona. Másodszorra is nó'sült. Elsőfelesége néhány éve elhunyt, a házasságból egy gyermekük született. rág édesanyjának emlékére zöldell. A családegyesítés ma­gyarázata: Dönci bá’ maga is Beregszászon járta ki az ele­mit, szülei egyetlen gyermeke­ként lett 1944-ben katona, s ekként szakadtak el egymástól. Városépítész volt, aki Kár­pátaljáról a Mecsek-aljára ke­rült. Övé Pécsett az Uránváros és a szigeti városrész, vagy ép­pen Komlón a szilvási lakóte­lep. Akkor dol­gozott, amikor égető szükség volt a lakás. Büszke az elmúlt évekre, nem szé- gyelli, hogy vö­rös-csillagos ki­tüntetései is ott vitrinben, sőt azt egykor sztahano­vista volt. Nem politikai meg­virítanak a sem, hogy győződésért, a munkáért kapta. Fehér haj, pajesz, hasonlóan hófehér tömött bajusz - és fö­lötte csillogó szemek. Se több, se kevesebb Dönci bá’, aki ha álmodik, biztosan a tervező­asztal mögött ül, és óriási bol­dogságköröket rajzol. Akkorákat, hogy mindenki beleférjen. Kozma Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom