Új Dunántúli Napló, 1999. szeptember (10. évfolyam, 239-268. szám)

1999-09-26 / 264. szám

1999. szeptember 26. ★ MAGYARORSZÁG-PÉL-PUNÁNTÚL ★ 3 Az ősember, úgy 30-35 ezer évvel ezelőtt jött mondjuk, Hor­vátország irányából, és végig bóklászta a nagy hegyet, a Mecseket, aztán valahogy meglátta Dombóvár Irányában a feltörekvő vízgőzt és elindult a hőforrás Irányába, hiszen arrafelé biztos élelmet talált. Dombóvárott meglakott egy darabig, s azután ment Tata Irányába, eljutva Érdre és a Subalyuk-barlangba. Ez az útvonal csak akkor fogad­ható el, ha igaza van Szabó Kál­mán nyugdíjas tanárnak, akit tiszteletbeli régésznek fogadtak a hivatásosok. Csak hát vita van közöttük. Dr. Gaál Attila, a szekszárdi Vosinszky Mór Mú­zeum igazgatója azt mondja, hogy Szabó tanár úrnak igen ér­tékes és érdekes - más korból lévő - tárgyai vannak, csak az állítólagos neandervölgyi ős­ember leleteinek szenteli az idejét. Az igazgató kijelentette: „semmiképpen sem tudom iga­zolni azt, amit a tanár úr mond. Sőt. Még jó indulattal sem mondhatom azt, hogy a mezolit (átmeneti kőkor) időből szár­maznának a leletei, nemhogy a neandervölgyi időkből”. Szabó tanár úr azt akarja el­érni, hogy az általa bizonyítot­tak alapján a kevesek által is­mert felfedezőhelyet (kettő van belőle) a tudósok kutassák meg. Szabó Kálmán 1975-ben dinnyeültetés közben vette ész­re, hogy sok kő hever szana­szét. Összeszedte a zsákmányt, később otthon beazonosította a köveket, s a tudományos leírá­sok alapján biztossá vált előtte, hogy a megtalált szerszámkész­let a neandervölgyi ősember tu­lajdona volt. Negyedszázadig tartott, míg eljutott abba az időszakba, ami­kor ismét többet foglalkozhat a kövekkel. Most azt mondja: két ember csinálhatta ezeket a szerszámokat, ő és az ősember. Mivel ő nem tud pattintani, így csak az ősember ügyeskedhe­tett 30-35 ezer évvel ezelőtt. A szerszámkészlet elárulja ma­gát, korábban is mást készítet­tek és később is mást, válaszol­ja.- A szekszárdi régészek jó barátaim. Azt mondják, hogy nincs igazam. Akkor döntsön az akadémia, mondom én - je­lenti ki a nyugdíjas pedagógus. - Nincs más igényem, mint hogy ássák meg a területet és akkor ők is elhiszik, hogy erre is járt a neandervölgyi. Az ember nézi a kicsorbult kőbaltát és hiszi, hogy az így van, aztán a kezébe kerül egy kő és észreveszi a három pat­tintást rajta, ami alapján kiala­kult a kőkapa, s maga is azt ér­zi, hogy valamit megtalált a múltból, mint vendéglátója. A szekszárdi múzeum igaz­gatója arra is felhívja a figyel­met, hogy az új törvény szerint - bármennyire is kedveli Szabó Kálmánt - lelőhelyre csak bün­tetés terhe mellett mehet ki. Sőt olyan szigorú ez a törvény és annak egyik módosítása, ami alapján még a muzeológusnak is engedélyt kell kérnie, ha a te­rületre megy. Hazafi József Civilt a pályára! A civil szféra meghatározó­ja lehet a közművelődés fejlesztésének is - erről Hámori József, a Nemzeti Kulturális Örökség minisz­tere beszélt tegnap a Társa­dalmi Egyesülések Szövet­ségének (TESZ) Pécsett tartott háromnapos orszá­gos fórumának zárónap­ján. A miniszter többek kö­zött rámutatott a civil szer­vezetek felelősségére a he­lyi önkormányzatok köz- művelődési célú forrásai­nak feltárásában, illetve felhasználásuk ellenőrzé­sében. MTI Baja vakmerő autótolvajai Vakmerővé váltak a Baján működő autótolvajok. Nem­rég egy Volvót védett üzemi területről kötöttek el, az őr szeme láttára. A merészség okára fény derült, amikor le­fülelték a tettest: a telephely szabadnapos biztonsági őre volt a tolvaj. A másik eset már-már félelmetes. Egy 14 millió forint értékű Audi A6- os gépkocsit a garázsból lop­tak el. A tulajdonos és neje szinte rajtaütött a tolvajokon, mégsem tudták megakadá­lyozni a lopást. Hiba futottak a kocsijuk után. A feleség a jármű kilincsébe is beleka­paszkodott, ezért még in­kább porul járt: elesett és a kulcscsontját törte. D. I. Szakad a part, omlik a pince A jó öreg szekszárdiak szorgalmasan fúrták a hegyet. Pin­ce kellett annak a rengeteg bornak, ami a kitűnő löszdom­bokon termett. Az már nem újdonság, hogy ezeket a pincé­ket az évszázadok során elhagyták, elfeledték, úgy ahogy betömedékelték. A városvezetés nagy gondban van: 17 kilométer hosszú pince van a föld alatt, amelyeknek még kijárata sincs. Ezek vagy beszakadnak, vagy nem. A pin­ceprogramban részt vevő váro­sokban, így Pécsett is örökké kevés a pénz, hogy folyamato­san karbantartsák a pincéket. Szekszárdon újabban gondot jelentenek azok a szurdokok, amelyeket a hegy rekonstrukci­ója során vízelvezetőnek hasz­nálnak, s kitűnő útak is egyben. A közelmúltban a Bottyán-he- gyen halt meg egy szőlőterme­lő. Tizenöt méter mély üregbe esett. Korábban egy idős nénit sodort el az ár. Szeleczky Jó­zsef irodavezető szerint több völgyben is gondot okoznak a partfalak. Korábban a Kisbö-dőben, a Cinkában temettettek be - meg­felelő műtárgyak építésével - a vízzel olyan szurdokokat, ame­lyek 10-15 méter mélyek. A bajt tetézi az, hogy a gazdák az újabb utat a partszélre helyez­ték, ill. helyezik, így mindig életveszélyben vannak az arra járók. A mostani tragédia ismét az omlékos lőszfallal bíró szur­dokokra és mélyedésekre hívta fel a figyelmet. Szekszárd városának 1999- ben mindössze 35 milliója volt a rejtőzködő pincék ellen és a partfalak megerősítésére. Hazafi J. Áramtermelő ékszerek a szájban Furcsa divat terjed a fiatalok körében: a testékszer fémka­rikák használata. A természetgyógyászok szerint azonban ezek sajátos veszélyekkel járnak viselőik számára. Ahogy a tetoválás tűszurkálásai is okozhatnak bajt, és nemcsak azzal, hogy esetleg allergiát kiváltó festékanyagot Juttat­nak a bőrbe. Azt állítják, hogy a szájban levő, például a nyelvbe lőtt fémkarikák és az amalgámtö­més együtt - a nyál jelenlétével, közvetítésével - elektromos áramot gerjeszthet. Annak ál­Elhelyezésük módja miatt eleve megvan annak az esélye, hogy a nyelvbe, ajakba, orr- és fül­cimpába, mellbimbóba, köl­dökbe, sőt nemi szervekbe be­lőtt testékszer fémkarikák bár­mely testtájon allergiás reakció­kat, sérüléseket és gyulladáso­kat váltanak ki. E furcsa divat - valamint a szintén népszerű te­toválás - lehetséges káros kö­vetkezményei azonban nem­csak a bőrön jelentkezhetnek. Egyes vélemények szerint a közvetett hatásuk szinte belát­hatatlan, illetve nehéz vissza­következtetni, hogy a kínos eredmény okozója egy „csinos” testékszer volt. Német természetgyógyászok arra a veszélyes kombinációra figyelmeztetnek, amelyet a ma divatos arany- vagy egyéb fém­ből készült karikák különböző testtájakra történő belövetése és a szájban, vagyis a fogakban található amalgámtömések együttes jelenléte okozhat. landó jelenléte pedig veszélyes betegségforrás a fejben. A fémek között állítólag mér­hető is az elektromos áram, va­gyis valóságos kis elem jöhet létre a szájban. Ugyanakkor eb­ben a kombinációban mérgező anyagok - például az amalgám- ból higany - ionjai szabadulhat­nak fel és juthatnak a gyomor­ba. A bajor természetgyógyá­szok szövetsége szerint nem ta­nácsos a fülcimpa átlyukasztá­sa sem. Ezzel ugyanis aku- punktúrás pontok találhatók el. Mint ismeretes, a kínai ere­detű akupunktúra lényege az, hogy a test bizonyos pontjain vékony, finom tűket vezetnek be a bőr alá a esi energiának ne­vezett belső életerő egyensúlyá­nak helyreállítása érdekében, amelyről azt tartják, hogy a me­ridiánokon vagyis csatornákon keresztül árad szét a testben. Mind a 12 meridiánnak külön érverése van, és az akupunktú­rát alkalmazó orvosnak gondo­san meg kell vizsgálnia, mielőtt eldönti, hogy mely pontokat in- gerli. A tűszúrásokkal nem csak használni lehet, de hozzá nem értő módon, ékszerbelö- véskor, tetováláskor károkat is lehet okozni. D. I. Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából Jusztina nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 6.33, nyugszik 18.39 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 14-től 16 óráig a 505-000-es telefonszámon. Hírszerkesztő: LENDVAI DÁVID Igazságos név. A Justina a Jusztusz (Justinús) női megfelelője. Azt jelenti: igazsá­gos, igazságszerető. Ekként becézhető: Jusztika, Tina. Mobil hívószámunk: 06-30/9505-550 Internet Napi szemelvények olvashatók az Új Dunántúli Naplóból az Interneten www.baranyanet.hu *** HÍREK *** HÍREK *** Nyitott kapuk. Az Európai Örökség Napok alkalmából ma olyan múzeumok is kinyitnak Pécsett, amelyek egyéb­ként nem látogathatók. Az érdeklődőket délután fél ket­tőtől várják a Széchenyi téri Régészeti Múzeum előtt. A cél a Reneszánsz Kőtár, a Római Kőtár és a Későrómai Kápolna. (Id) Kiskéssel szúrt az asszony. Királyegyházára kellett vonulni­uk tegnap a mentőknek, ahol kissé eldurvult egy családi perpatvar. Az asszony kiskéssel megszúrta a férjét az ol­dalán. A férfit Pécsre szállították és megműtötték. (Id) Tengelici sírrongálók. Négy sírt rongáltak meg tegnap a rend­őrség számára ismeretlen tettesek a Tolna megyei Tenge- lic temetőjében. A kár 200 ezer forint. (Id) Gyalogost gázolt. Súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállí­tották kórházba azt a férfit, akit tegnap késő este egy személygépkocsi gázolt el Kaposvár belterületén, a 48- as úton. A férfit a helyi kórház intenzív osztályán ápol­ják. (ld) Vízállások és hőfokok a Dunán és a Dráván. Mohács 248 cm, áradó, 19,0, Őrtilos 31 cm, apadó, 14,0, Barcs nem jelzett, Drávaszabolcs 234 cm, apadó, 14,7 fok. Lesz miié fordítaniuk a félmilliót Tegnap összesen kilencszáz- ezer forintot sorsoltunk ki elő­fizetőink között. A játékban azok vettek részt, akik a lap­ban megjelent kérdésekre he­lyes választ adtak. A szeptem­beri 100 ezer forintot Ajtai Fe­renc komlói olvasónk nyerte. Azon előfizetőink közül, akik júliusban, augusztusban és szeptemberben is jól válaszol­tak, 100-100000 forintot nyert Szele László szűri, Szűcs Jenő pécsi, Hársfa utcai és Varga Géza, szintén pécsi, Éva utcai olvasónk. A fődíjnak, a félmillió forin­tos takarékbetétkönyvnek Bella János felsőszentmártoni előfizetőnk örülhet. Bella János nem volt külö­nösebben meglepődve, ami­kor közöltük vele a jó hírt ­bár eddig mindössze egyszer nyert, akkor egy mosógépet. A pénz (ez hogyan van mindig így?) ismét a legjobbkor jött - alighanem a faluban építkező gyerekek házára fordítják majd. Bella János rokkant- nyugdíjas, felesége is most fe­jezi be az aktív munkát. Két lányuk és négy unokájuk van. Több mint húsz éve előfizetői a Dunántúli Naplónak - most már alighanem azok is marad­nak. (Bár lapzártánkkor Belláné még tréfának vélte a hírt, e sorokat olvasva vélhe­tően már elhiszi, hogy nyer­tek.) Továbbra is megéri előfizet­ni, új akciónkban januárban összesen nem kevesebb, mint kétmillió forintot sorsolunk ki. L. D. A félmilliós takarékbetétkönyvet érő három szám sorsolása a Sétatéren j\'A SSGffiÖBŰ U

Next

/
Oldalképek
Tartalom