Új Dunántúli Napló, 1999. szeptember (10. évfolyam, 239-268. szám)
1999-09-23 / 261. szám
1999. szeptember 23., csütörtök Háttér - Riport Eltűntnek nyilvánítva Alig van olyan hét, hogy „közszolgálati” közleményként a rendőrség ne kérné a segítségünket, mert valaki valahonnan eltűnt. Hivatalosan úgy szokták ezt megfogalmazni: ismeretlen helyre távozott. Vajon kik ők, és mi az az ismeretlen hely, ahová vágynak - vagy dehogyis vágynak, csak mennek, menekülnek. És a legfőbb kérdés: vajon előkerülnek-e azok, akik eltűntek? Tíz évvel ezelőtt rendőrök sokasága indult a Komlóról eltűnt kislány keresésére a városban és környékén archív fotó: laufer László A Dunán túli’Naplóban utoljára az augusztus 23-i számunkba került be felhívás, amely kéri, hogy ha bárki tud valamit egy középkorú pécsi férfi sorsáról, jelezze. Bár - mint Varga Mátyás őrnagy, a Pécsi Városi Rendőrkapitányság munkatársa elmondta - az efféle felhívások után 60-70%-ban megkerül az eltűnt személy, ezúttal ez még nem történt meg. Úgy volt, hogy az ügyről a férfi felesége beszélni fog lapunknak, azonban a tervezett találkozó végül is egy - valószínűleg az újból átélt izgalmak miatti - rosszul- lét miatt elmaradt. Varga őrnagy arról számolt be, hogy az eset - sajnos - tipikus. A férfi munkahelye, ahol évtizedeken át dolgozott, megszűnt, és ő családtagjainak unszolására sem volt hajlandó a végzettségénél alacsonyabb szintű munkát vállalni. Ez sorozatos konfliktusokhoz vezetett, voltaképp az eltűnést is egy csúnya összeveszés előzte meg. Egyedül maradt a lakásban, ám innen kezdve senki nem tud róla semmit, olyannyira, hogy még a szomszédok sem látták eltávozni. MMN 1 ‘ <,»»& MH Ami a szürke, hétköznapinak mondható gyakorlatot illeti, egy-egy eltűnés bejelentése után a rendőrség rutinszerűen ellenőrzi a szóba jöhető kórházakat, mentőket, a nyilvántartásokat. Gyerek vagy fiatalkorú esetében mindez azonnal történik, akár csak a felnőtteknél, ha bűncselekményre vagy öngyilkosságra utaló körülmények állnak fenn, ha nem, esetleg megvárják az előírt 72 órát. Elvégre elég gyakran előfordul, hogy valaki „csupán” egy-két éjszakára marad távol otthonról. Ilyenkor, ha fel is lelik az illetőt, kérésére a családtagjával (itt mindig férjet, illetve feleséget kell érteni) nem közlik tartózkodásának helyszínét. Varga Mátyás elmondta, hogy roppant sok gondot okoz a fiatalok intézeti szökése. Vannak notórius szökdösők, akiket 10-15 alkalommal vittek vissza például a Mikes Kelemen utcába.- Megesett az, hogy míg az igazgatónővel váltottam néhány szót, a folyosón elrohant mellettem valaki. Szinte ösztönösen .utána nyúltam, és döbbentem kellett látnom, hogy ugyanaz a fiú volt, akit tíz perce hoztam vissza! Azonban tény, hogy a lakásotthonok átadása óta a szökések száma drasztikusan csökkent, hiszen a tavalyi 179 gyermek- és fiatalkorú eltűnéséhez képest idén eddig „csak” 78 esetünk volt (a felnőtteknél ez az arány 35:26). A másik óriási gond a prostitúció virágzása. A családból szökdöső lányok nagy része ezen a területen keresendő. A szórakozóhelyek, kuplerájok ellenőrzése ezért is fontos feladat. Dr. Fenyvesi Csaba ügyvéd (kis képünkön) eddigi pályáján számos eltűnési esettel találkozott. Kriminológusként különös következtetésre jutott.- Az eltűnések számomra nagyon szoros összefüggést mutatnak a leplezett emberöléssel. Elvégre ki mondja meg hónapok, de akár csak néhány nap múlva is, hogy egy kútba dobott, vízbe fúlt, a Mecseken talált, állat rágta halott milyen körülmények között hunyt el? Összezúzott, megégett emberek történetét lehetne sorolni. Ami szigorúan az eltűnést illeti, például a 14 éven aluli gyermekekkel történő esetek mögött gyakorta ott áll az emberölés - lásd a tíz évvel ezelőtti komlói Orsós Anikó esetét. Ezért ha egy bejelentett eltűnést követően felületesen kezeljük az ügyet, akkor az idő múlásával olyan információkat veszítünk el, amikre később már senki nem emlékszik. Az elsődleges adatgyűjtés tehát alapvető. Ugyanakkor a nyomozás ilyen esetekben roppant nehéz, hiszen nem tudjuk a legfontosabb kérdésre a választ, nevezetesen, hogy mi történt? Elszökött-e az illető, belépett az Idegenlégióba, öngyilkos lett, külföldre ment a barátnőjével - ki tudja?-Ott volt a Farkas Helga- ügy - folytatja Fenyvesi Csaba. - Ma már, annyi évvel a történtek után 99,99%, hogy az eltűnt személy nem él, erre jóformán csak matematikai esély van. Ha egy ilyen esetnél az események hátterében nem volt valami családi konfliktus, akkor rögtön valószínűsíthető, hogy bűncselekmény történt. Ugyanakkor a különös esetek sora is végtelen. Svájcban 1991-ben egy glecs- cserbe fagyva megtalálták azt a férfit, aki 1974-ben tűnt el egy turistaút alkalmával. Mint kiderült, egy német államügyészről volt szó, akit a nála lévő látcsőről azonosítottak a rokonok több, mint másfél évtizeddel az eltűnése után! Nekem magamnak volt egy megoldatlan ügyem, amire máig sem derült fény. Egy eltávozáson lévő kiskatona egy kalocsai családi ebédről kiment vécére. Soha nem tért vissza. A keresés is eredménytelen volt, egészen másfél évvel későbbig. Akkor a Sió-csatorna egyik mellékágából került elő, katonaruhában, és végül a koponyája alapján tudták azonosítani. De hogy miképp jutott Kalocsától 200 kilométerre, kik vitték oda, és hogyan került a csatornába, valószínűleg már sose fogjuk megtudni. Hála istennek, nem minden eltűnés ér ilyen tragikus véget. Egy ízben a görcsö- nyi szociális otthonból jelezték, hogy nincs meg egy 90 év feletti néni. Este kilenckor, • télvíz idején kezdtük keresni az otthon parkjában, miközben tudtuk róla, hogy egy szál pongyolában sétált ki. Itt a ,józan paraszti ész” segített, ugyanis arra gondoltam, hogy ilyen kutya hidegben bizonyára a meleget kereste. Mi jöhetett szóba? Csakis az épület mögötti disznóól. Valóban ott találtunk rá szegényre a trágyadombon, és még szerencsére túl is élte a kalandot! A Magyar Vöröskereszt nemzetközi keresőszolgálata főképp háború és természeti katasztrófa sújtotta területeken kutat eltűnt személyek után. Még a mai napig is keresnek a II. Világháborúban eltűnt magyarokat, illetve olyanokat, akik 56-ban távoztak az országból. Persze, nem feltétlenül élő személyekről van szó ennyi idő távlatából, azonban a kárpótlás, ilyen-olyan hagyatéki ügyek miatt az is fontos lehet, hogy valamiféle feljegyzés maradt-e az illetőről, mondjuk, a volt Szovjetunió területén. Azonban a budapesti iroda munkatársa elárulta, nagyjából 20%-os sikerrel végzik tevékenységüket. A hivatalos formulák szerint egy-egy eltűnés esetében öt év sikertelen kutatás után történhet meg a holttá nyilvánítás. Az elévülés - akár csak az emberölés esetében - 20 év. Pécsett jelenleg 5 ügy felderítetlen (mind felnőttkoráé), a legrégebbi 1992-es: ugyanis egy, még 1989-ben eltűnt idős hölgyről feltételezik, hogy már elhunyt. Méhes Károly hetedik oldal Jegyzet Vándorló világ Figyelem, ahogy a népek mozognak. Bár - tegyem hozzá - népekről nem igen hallunk, csak buszba bújtatott 10-20-50 abházról, afgánról, albánról, s ki tudja még miféle nációk zöldhatáros együtteseiről. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy amott, ahonnan útnak indultak, egyre kevesebb bennszülött lehet. Vélem ugyanis, hogy nem csak felénk migrálnak. Nekem azonban elégséges a hazai statisztikánk, éber határőreink hány embercsempészt tartóztattak fel. Oly sokat, hogy nézetem szerint egy-két volt világbirodalom kezd egészen kiürülni. Földbe döngölt népessége átcsoportosulni. Mint most az örmények. Róluk ritkábban hallunk, de a napokban mindjárt kétszázat találtak az algyői Tisza-híd alatt. A mexikóiak szoktak ilyen tömegben átlopakodni az USA-ba. Már ebből is látható, a népmozgás világjelenség, emlékezzünk csak a jávai vizeken, vagy a Floridaiöbölben menekültekkel zsúfolt ócska teknők elsüllyedésére. Ha valahonnan - bárhonnan - „belénk É szöknek”, keserves fejtörés következik, mi legyen velük, hol a szállásuk, mibe kerül majd az ellátásuk? Már az osztrákok is határozottabbak: Magyarország felől? Akkor azonnal vissza velük oda! Vagyis hozzánk, s attól kezdve ismét indul az előbb már említett kör: szállás, ellátás stb. Mondhatjuk, persze, kis ország lévén egyedül megállítani a világot nem tudjuk. (Túl sok hivatkozási alapunk nincs is: századelő, ’56. Mig- ráltunk mi is.) Arra azonban kíváncsi vagyok, mikor és milyen eredménnyel zárul ez a folyamat? Végül is nem csak háborúkról és az ezzel járó menekültáradatról hallunk, olvasunk, szerzünk tapasztalatokat, de a várható háborúkról is. Tele van a világ olyan fészkekkel, ahonnan szinte teljes népek repülhetnek ki más országok felé. Lassan ki kellene alakítani saját válaszunkat is. Mészáros Attila Róka Móka Nyomozok az egyik legkedvesebb gyerekkori könyvem után: Róka Móka bábszínháza. Szeretném elolvasni a gyerekeknek otthon. Sehol sincs. Senki sem tud róla. Furcsa kalandjaim voltak. Úgy emlékeztem, hogy a szerző Vázsonyi Endre, de kiderült, ő a Rémusz bácsit írta - az megvan! Hosszas kutakodás után kiderült, Endrényi vezetéknevű író követte el a Róka Mókát, és arra is jól emlékeztem, a megjelenés éve 1972, akkor végeztem az első elemit. A pécsi könyvtárak azonban - bár némelyikük a katalóguscédulának még birtokában van - a könyvvel rég nem tudnak szolgálni. Fölhívtam hát egy derék antikváriust, akiről tudtam, áldozatos buzgalommal kutat fel akár ősnyomtatványokat is. Első kérdése ez volt: Drága uram, mennyit szán erre a könyvre? Egy pillanatra elgondolkodtam, osztottam- szoroztam, majd kiböktem: Ezer forintot. No, ezzel véget is ért az akció, hiszen kiderült, hogy csupán az, hogy az antikvárius postailag riasztja kollégáit az ország minden csücskében, több ezer forintra rúg. A következő állomás a Móra Kiadó volt. Egy férfiúi hang közölte, hogy emlékszik ilyen című könyvre, de az nagyon régen volt, a sorozatos költözködéseknél mindenük elveszett, illetve ellopták (mi sem természetesebb!). Utolsó mentsvárként jött a mesés Lázár Ervin. Tőle érdeklődtem, vajon ismer-e egy Endrényi Magda írónőt és egy Fésűs Éva illusztrátort. A rajzolót ismeri - minő öröm! -, kapja is gyorsan a telefonkönyvet nagy tiszteletű barátom, hogy segítsen a számmal. Öt Fésűs Éva van - hogy az a! Azóta őket hívogatom. Üzenetrögzítőkkel beszélgetek, a tizennegyedik kicsöngésig hallgatom a búgó hangokat. A gyerek meg nő, nődögéi. Olvasom neki a Rémusz bácsit. Méhes Károly hetedik oldal holnap Riport . Valaki hazudik. Úgy tűnik, jelenleg ez az egyetlen dolog, amit a Pécsi Gyermekotthon ügyében biztosan ki lehet jelenteni. Vagy néhány gyerek nem mond igazat, vagy az a férfi, akit a gyerekek igen súlyos vádakkal illetnek. Portré ______________ Ma rton István csupa energia és lendület 72 évesen is. Naptárában majd minden lapon sűrűn vannak bejegyzések. Legalább felerészben városvédő egyesületi elnöki tisztségéhez kapcsolódó programok. Nemrég Pécs Közgyűlése Városháza Emlékéremmel ismerte el munkásságát. Portré A Bóbitától a Levendulaszínházig 1998-ban egy nagy nemzetközi bábfesztiválon a közel 100 fős szakmai zsűri neki ítélte a grand prix-t. A sors, vagy éppen a Pécsi Nemzeti Színház fintora, hogy nemzetközi karrierje elindulásával szinte egy időben kellett távoznia a pécsi Bóbitából.- Sorsszerű volt az indulása ?- Visszatekintve a gyermekkoromra, voltak előképei ennek a pályának, persze akkor ezt nem sejtettem. Tele voltam ambícióval, de nem tudtam, milyen irányba induljak el. Aztán azt mondta valaki, hogy próbáljam meg a Bóbitánál. Ma már biztosan tudom, hogy ebben a •világban vagyok otthon.-Nehezen indult?- Rendkívül gátlásos voltam, nem mertem megszólalni a nyilvánosság előtt. De a színház terápia is, és sokat segített az iskola, meg a tíz év gyakorlat. Majd öt évig szabadúszó voltam.- Mi történt akkor?- Elkezdtem óvodapedagógiával foglalkozni, ebből könyvet is írtam, s voltaképpen elindult a szólópályám.- Milyen változást jelentett kiszakadni a Bóbita közösségéből?- Nehézségekkel és köny- nyebbségekkel járt. Ha mérlegre teszem, úgy látom, így jobb. Akkor volt infrastruktúra ma mar számos konferenciára hívnak előadni. Ezután visszatértem a Bóbitához, de már más jellegű darabokat csináltam, s Szabó Zsuzsa 1962-ben született Pécsett. A Komarov Gimnáziumban érettségizett, majd elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola báb tagozatát. 1981-től, öt év megszakítás sal 1998-ig a Bóbita Bábszínház tagja. Ma a Levendulaszínház művészeti vezetője. Öt rangos alkotói díj birtokosa. Egy lánya van. mögöttem, de sok kötöttség is, ami az alkotómunkát nehezítette. Most olyan partnerekkel dolgozom, akiket valóban partnereimnek tekintek, igaz, az ország különböző részein élnek.- Eladhatóak is a darabok?- Igen. Bár elsősorban szakmailag igényes helyekről, kapok meghívást.- Nem fenyegeti az önismétlés veszélye?-Talán nem, bár költői színháznak nevezem, amit csinálok. Ez egyfajta skatulya, komolyan meg kell gondolni, hogy ezen belül mekkora a mozgástér. Ugyanakkor kétségtelen, meg is kell élni.- Vidéken lakik.-Átformáltam az életemet, Cserkútra költöztem. Egy óriási ingatlanon lakom, ahol nyaranta művészeti táborokat szervezek. Ott megélem, amit korábban nem: hogy a természetnek van egyfajta önmozgása. S ha kinyitom az ajtót, beáramlik a harmatos hideg levegő. Cseri László