Új Dunántúli Napló, 1999. szeptember (10. évfolyam, 239-268. szám)

1999-09-18 / 256. szám

Utazás 14 Dünántúli Wapló Útravaló Pangó Adria. A turisták elmaradása Dubrovnik vi­dékét sújtja a legjobban, ott júliusban 38 százalékkal kevesebben nyaraltak, mint egy évvel korábban. A hazai és a külföldi turisták köré­ben továbbra is az Isztriai- félsziget a legnépszerűbb, ott csak 10 százalékkal ke­vesebb a turisták száma, mint egy évvel korábban. Nőtt a bevétel. Az első félévben az idegenforga­lomból 1,091 milliárd dollár bevétel származott, ami egy százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi adatot - adta közre a KSH. A meg­növekedett bevétel ellenére a vendégek száma csökkent. Az év első hat hónapjában 2,2 millió vendég 6,2 millió éjszakát töltött el a kereske­delmi szálláshelyeken. Kerékpárral Karintiá- ban. Az elmúlt évben rop­pant népszerűek lettek a bi­ciklis kirándulások, moun- tenbike-túrák Karintiában. A kerékpártúrákhoz túrave­zetőt, térképet és felszere­lést is biztosítanak a legtöbb helyen. A kirándulásokhoz egyéb szórakoztató rendez­vények is párosulnak. Növényt tilos. Az EU-tag- országok növényegészség­ügyi hatóságai felhívták a magyar illetékesek figyel­mét arra, hogy az utasforga­lomban résztvevők sokszor kísérelnek meg beviteli tila­lom alá eső növényeket az EU-tagországokba csem­pészni. A lebukás komoly büntetéseket von maga után. Gasztronómiai térkép. Az .Asztali örömök éve” al­kalmából elkészült a Magyar Turizmus Rt. gasztronómiai térképe, amely hazánk kony­háinak kulináris értékeit mu­tatja be régiónként. A kiad­vány hat nyelven 200 ezer példányban készült el. Iroda a Bakonyban. A Bakony hegység idegenfor­galmi látványosságait, a tér­ség érdekességeit, program­jait, az igénybe vehető szol­gáltatásait népszerűsíti a jö­vőben az az új Tourinform iroda, amely a napokban nyílt meg Zircen. őszi kirándulás Trentinóban A különös táj télen ideális síparadicsom Az észak-olaszországi Trentino több szempontból különleges helyet foglal el az autonóm Trentino-Déltirol tartományban. A természeti szépségek miatt is egyszerűen csak a szuperlatívu- szok vidékének nevezik e területet, de emellett elbűvölő várak, kastélyok, középkori freskók is találhatók e tájon. Trentino bebarangolására, különös vidékeinek felfedezésére legidáli- sabbnak az ősz kínálkozik, ami ott kellemesen enyhe. nuzni vagy raftingolni a vad pa­takokban. Trentino minden év­szakban kínál élményt, télen például messze földön híres, ideális síterep e táj. A sportolás, és természeti élmények mellett nem elhanya­golható a régió konyhája. E vi­A Prags völgye a sötétzöld színű Wildseevel Az észak-olasz régió Bozen és Trient provinciákból áll össze. A tájképet alapvetően a 410 ki­lométer hosszú Etsch folyó ha­tározza meg, amely e területről az Adria felé veszi útját. Az Etsch völgyében gyümölcsöző hegyi teraszokon számtalan szőlőtőkét látni, hiszen e táj ne­vezetes bortermelő vidék is. A művészeti értékek iránt érdeklődők számára Trient vá­rosának felkeresése ajánlható, melynek óvárosában figyelem­reméltó paloták láthatóak fres­kókkal telefestett homlokzattal, a dómtéren pedig érdekes ba­rokk neptunkút áll. Ezek mel­lett néhány más jelentős kultúr- emléket is érdemes megtekin­teni, úgy mint a román-gótikus dómot, és az egykori herceg- prímási székhelyet, a Castello del Buonconsigliót. A Fassa-völgy megint csak gyönyörű élményeket kínál. Itt gyűlnek össze a hatalmas he­gyek, a Latemar, a Marmolada, a Rosengarten és a Langkofel. A Dolomitok fehér sziklái ki­váló mozivászonként szolgál­nak a naplementék és napföl­kelték csodálatos színkavalkád- jához. Az alpesi hegyek lábai­nál számtalan szép tavat is ta­lálhatunk. A Fanes-Sen- nes-Prags természeti park ré­szét képező Pragsi völgyben, a hatalmas Seekofel hegy alatt a sötétzöld színű Wildsee méltó a nevéhez, valóban vadító lát­ványt nyújt. A Lago di Mol- veno vizében pedig a Brenta- gruppe hegycsoport tükröződik vissza és bűvöli el látogatóit. Különös látványosságai mel­lett Trentino egy valóságos szabadidős paradicsom. A helyi enyhe őszben számtalan lehető­ség nyílik túrázni, sárkányre­pülni, biciklizni, vitorlázni, ke­dék különösen a szarvas, őz és vaddisznóból készült speciali­tásairól, a gombás ételekről, va­lamint az ízletes Grana sajtról híres. Mindehhez leginkább a Marzemino vörösbor illik. Ez utóbbi kipróbálása céljából kü­lönösen a szeptembertől októ­ber közepéig tartó szüret idején érdemes ide látogatnunk, ekkor ugyanis a borpincékben váloga­tott minőségű borokat kóstolha­tunk végig. Megtalálták az erdélyi Stonhenge-t Szenzációs régészeti leletre bukkantak a gyulafehérvári Nemzeti Múzeum munkatársai a Gyulafehérvár közelében fekvő Kisompolyban (Ampoi- tában). Az angliai Stonehenge- hez hasonló, hatalmas faragat­lan kőoszlopokból álló épít­ményt fedeztek fel, amely nyil­vánvalóan szentélyként szolgált a bronzkori napkultusz idején. A kisompolyi szentély szinte a Salisbury közelében fekvő Sto­nehenge mása: a kizárólag fehér színű kőoszlopokat (menhireket) körben állították fel egy dom­bocskán. A lelet érdekességét az adja, hogy ilyen építményeket eddig csak Nyugat-Európában (Nagy-Britanniában, Franciaor­szágban) találtak, és a szent kö­rön belül óriási mennyiségű szénre akadtak. A páratlan régészeti lelet egy­előre nem látogatható, ám mie­lőbb szeretnék előkészíteni ide­genforgalmi hasznosítását. Turistakopasztás Velencében Velencében sokkal magasabb árat fizettetnek szolgáltatásokért a turistákkal, mint a helybéliekkel, és a kétféle mérce a nem odavalósi olaszokat is sújtja. A legújabb botránykő az illem­helyek tarifája: a lagúnák váro­sának nemrégiben felújított száz nyilvános vécéjében 1000 lírát (kb. 130 Ft) kémek a turis­táktól, míg a helyi lakosok en­nek csak a felét fizetik. A he­lyiek egyfajta bérlettel igazol­hatják, hogy Velencében van az állandó lakhelyük: 6000 líráért vásárolhatnak egy elektronikus kártyát, amellyel három éven át kedvezményes áron vehetik igénybe szükség esetén a nyil­vános illemhelyeket. A turisták magasabb árat fi­zetnek más szolgáltatásokért is: 6000 lírát például a vízibuszért, amelyen a helyiek 1500 líráért utazhatnak. A látogatók napi 30 ezer líráért (4 ezer Ft) találnak parkolóhelyet, míg az odavaló- siak 150 ezerért válthatnak bér­letet egész hónapra. A nem Velencében lakó ola­szok sok turistával együtt a leg- felháborítóbbnak azt tartják, hogy a város 13 templomába csak 3000 ezer líra (400 Ft) be­lépődíj ellenében juthatnák be, míg a velenceieknek ingyenes a belépés. Igaz, a 15 ezer lírába kerülő kombinált bérlettel je­lentős a megtakarítás. 1999. szeptember 18., szombat Egyre kelendőbbek az üdülési csekkek Az üdülési csekkeket érté­kesítő Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. (NÜSZ) július végéig 1,54 milliárd forintos forgalmat bonyolított, a csekkek közel egynegyede a fővárosban talált gazdára - nyilatkozta Hunyor Ágnes sajtótitkár. Idén már 820 helyen váltha­tók be a csekkek, 620 külön­böző kategóriájú szálláshe­lyen és 200 utazási irodában. A NÜSZ tapasztalatai szerint egyre több cég él azzal a lehe­tőséggel, hogy üdülési csekk formájában, részben adómen­tesen támogatja az alkalma­zottak nyaralását. Ezt mutatja az is, hogy a cégek július vé­géig csaknem kétszer annyi csekket vásároltak, mint egy évvel korábban. Mintegy 30 százalékkal nőtt a Nemzeti Üdülési Szol­gálat Alapítvány által a nyug­díjasok, diákok, és más támo­gatott csoportok számára vá­sárolt csekkek értéke is. Az alapítványon keresztüli forga­lom igen nagy része, 40 szá­zaléka Budapesten bonyoló­dik. Kellemes pihenés Samoson A görög szigeten október végéig nyár van Igazi nyugodt pihenést ígér Samos, a zöldellő görög szi­get. Kilométer hosszú strandjait, a tenger kristály- tiszta vizét nem csak nyáron élvezhetjük. A szezon e szi­geten májustól október vé­géig tart, akárcsak a nyár. A hőmérséklet napközben még most is 26 fok körül alakul, és a víz is kellemes. Az Égei-tengeri szigetek kö­zött Samos az egyik legter­mékenyebb földdarab. Magas hegycsúcsok fehér sziklákkal, dús erdővel borított hegyolda­lak amelyekhez lejtős völ­gyek simulnak, délen végte­len part finom homokú stran­dokkal és a kékeszöld tenger­rel. Vathy, az északkeleti olda­lon fekvő főváros még meg­őrizte tipikus görög falusi ka­rakterét. Közelében igazi ter­mészeti paradicsom a Flam- mari fennsík, háttérben az Agia Zoni és Zoodochos Pigi kolostorokkal. A legtöbb nyaraló a fővá­rostól nem messze, a Pytha- gorio kikötőbe érkezik. A kis települést a híres filozófus és matemati­kusról, Pyta- gorasról ne­vezték el, akinek a mó­lón egy szo­katlan, mo­dem emlék­művet is állí­tottak. Az ókorban Pythagorio helyén állt Samos régi fővárosa. A látványos óvárostól délre egy magaslaton a Logothétis vár látható. A legjelentősebb szentély Pythagoróhoz közel, Ireonnál található, amelyet Héra isten­nőnek szenteltek. Innen a neve - Herion. Kokkari, az északi parton fekvő egykori halász­falu nem csak a szép kavicsos strandjai miatt az egyik leg­kedveltebb célpont, bár az egész szigeten itt a legnagyobb a nyüzsgés a mélykék, kelle­mes hőmérsékletű vízben. In­nen több ösvény kígyózik az Ambelos hegy felé, amelyek több kedves, hegyi falut szel­nek át. A második legnagyobb város Karlovassi. Közelében az 1435 méter magas Kerkis hegy oldalában dús fenyőerdők nő­nek, amelyek fáját használják fel a szigeten tradicionális ha­jóépítéshez. Samos számos lehetőséget kínál a pihenés és a szabadidő eltöltésére. A tengerben nem csak fürdeni, de búvárkodni, szörfözni, vitorlázni lehet. A sziget specialitása a száraz fe­hérbor, a Samaina Sec, vagy a Fokianos rozé. Szuvemírként fűszereket, mézet, szép szőtte­seket, vagy kerámiákat érde­mes vásárolnunk. Kokkari halászfalu, a kedvelt kirándulóhely A laktanyák is találatokat kaptak A Dunán kényszerből nagy a ladikforgalom Már megszokták a nélkülözést Háború. Az újvidékiek csak így emlegetik a tavaszi NATO- bombázásokat, amelyek 77 napig tartottak, ebből 55-ször tá­madták a repülőgépek a vajdasági várost. ÚJVIDÉK A város mindhárom hídját le­rombolták, ezen kívül a lakta­nyák és más katonai objektu­mok, valamint a kőolajfino­mító kapta a legtöbb találatot, viszonylag kevés ház sérült meg. A Dunán olyan élénk az élet, mint Velencében, csak itt kényszerből. A vizen átkelni kompon, vagy ladikokkal, esetleg 30 km-es kerülővel le­het. A komp ingyen van, de nem menetrend szerint közle­kedik, autót csak különleges engedéllyel visz át, amit persze nem lehet megszerezni. A csó­nakokba kevesen fémek be, egy út 5 dinárba kerül. Újvidé­ken a bankban körülbelül 6 di­nárt adnak egy német márká­ért, a feketepiacon viszont 12- 13-at. Persze, hogy mindenki az utcán vagy a piacon vált be, és nem a bankban. Egyébként is a márkát a boltokban min­denhol elfogadják, csak a visz- szajárót dinárban kapja meg az ember. A benzint bonra adják - sorba kell állni érte -, havonta 20 liter a fejadag, csak éppen nincs üzemanyag a kutaknál, a feketepiacon viszont kétszer annyiért lehet hozzájutni. Mi­vel az üzletek eléggé üresek, sokan rászorulnak, hogy feke- tézzenek, mindent vesznek és mindent eladnak, amin egy ki­csi haszon van. Sokat nélkü­löznek az újvidékiek, ehhez azonban az utóbbi években gyakori háborúk miatt már hozzászoktak. Ottani újdonsült ismerősöm említette, hogy a havi átlagfizetés 100 márka körül van, csak éppen alig van munkalehetőség. Ennek elle­nére a kis kávézók, sörözők tele vannak vendéggel, még úgy is, hogy ott 10 dinár az üveg sör, ami a boltban csak 3,80. Horváth László Szerezz a lehetőségek vonalán! Lányoknak a hívás alapdíjas: . 488-5603 .. telefon.záni on Fiúknak: 06 90 230-557 A hívás díja 99 n*kh/?erc>6f60 Ft-áfa A t*lefoöRzass n®m hívható a 27, 28, 62, 63-as kóris«t#JtfeÖl,Tádlótsl«foüról, ayilviao« utcai készülákrSi.j Éjjel-nappal hívható! Axel Sjajiger-Bp, Síft. Aaiiotext i \ i i i Kaszás Endre

Next

/
Oldalképek
Tartalom