Új Dunántúli Napló, 1999. szeptember (10. évfolyam, 239-268. szám)
1999-09-02 / 240. szám
1999. szeptember 2., csütörtök Háttér - Riport Nem túl kedvezőek a beremendi morbiditási és mortalitási adatok. Találgatások vannak, tények azonban - egyelőre - nincsenek. Sokak számára kézenfekvő, hogy „főbűnösnek” a cementgyárat kiáltsa ki, ezt azonban most még semmi és senki sem erősíti meg. A problémáról dr. Sándor Jánossal, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Humán Közegészségtani Intézetének tanársegédjével, dr. Vermes Évával, az ANTSZ Település- és Környezet-egészségügyi Csoportjának vezetőjével, és Tóth Nándorral, a Duna-Dráva Cement- és Mészművek munka- és környezetvédelmi osztályvezetőjével beszélgettünk.- Sándor úr, ön készítette azt a felmérést, amelynek adataitól akár meg is rémülhetnének a beremendiek. Mit kell tudni erről a munkáról? Sándor János: Intézetünk egy informatikai szolgáltatást végez, amely a települések morbiditási és mortalitási adatait összegzi. Beremend a legrosszabb körzetek között van. Amikor magyarázatot kerestünk, a cementgyárra gyanakodtunk. Úgy véljük, hogy a daganatos megbetegedések nagy száma elvben összefügghet azzal, hogy mi jön vagy jött ki a gyárkéményen. Hogy az adatoknak a használati értékét növelni tudjuk, további elemzéseket végeztünk. Az itt kapott adatok is azt mutatták, hogy a daganatos megbetegedések okai helyben keresendők.- Mi kellene ahhoz, hogy az esetleges ok-okozati összefüg- gés egyértelműen kiderüljön? S. J.: Egy helyszíni, úgynevezett epidemiológiai vizsgálat. Amit mi csináltunk, arról Be- remenden senki nem tudott. Ha azonban úgy ítéljük meg, hogy a kérdéssel komolyabban foglalkozni kell, akkor muszáj lesz az ott élő emberekkel kapcsolatba kerülni, adatokat gyűjteni, kérdőíveket készíteni, adott esetben még vért is venni. Ez költségesebb, időigényesebb munka, és ráadásul számolni kell a pszichés hatással is.- Pszichés hatása annak is van, ha a beremendiek egyszerűen azt tapasztalják, hogy elég sokan halnak meg leukémiában vagy tüdőrákban. S. J.: Amikor a vizsgálat eredménye miatt a gyár vezetőivel találkoztam, szóba került, hogy a háziorvos a problémára már korábban felhívta a figyelmet. Egy ilyen adatsorban azonban semmi sem fekete vagy fehér. A településen például kiugróan magas a tüdőrák aránya, mintegy 15-20 százalékkal magasabb az egyébként is rossznak számító országos átlagnál, de ennek elvben akár az is lehet az oka, hogy Beremen- den ennyivel többen dohányoznak. Még egyszer mondom, ahhoz, hogy valamit megerősítsünk vagy megcáfoljunk, el kell menni és adatokat kell gyűjteni.- Mi kell ehhez? Vermes Éva: Hatósági eszközökkel közvetett módon az ÁNTSZ ösztönzi a gyárat arra, hogy a környezetvédelmi szempontokat a működés során érvényesítse, hogy áldozzon erre, figyelje, hogy a lakosság a gyár környezetében milyen módon él, esetleg szűrőprogramokban való részvételre ösztönözzön, monitoring-programokat végezzen. Más eszközünk nincs. Tóth Nándor: Mivel csak a gyanú árnyékáról beszélhetünk, a hatóság nem is kényszerít- hetné a gyárat. Egyébként elhatároztuk, hogy ezt a részletes vizsgálatot megcsináltatjuk.-A ma észlelhető'betegségek nyilván nem az elmúlt egy-két év esetleges szennyezései miatt alakultak ki. V. É.: A jelenlegi tumoros megbetegedések oka valamikor 15-20 évvel ezelőtt keresendő. Akkor vélhetően más feltételek mellett, más körülmények között üzemelt a gyár. T. N.: Az alapvető gyártási technológia évtizedek óta változatlan. Egyelőre azonban vitatjuk, hogy a daganatos megbetegedések összefüggésben lennének a gyárral. Amikor az ANTSZ jelezte nekünk a problémát, úgy döntöttünk, elemi érdekünk, hogy ezt az ügyet tisztázzuk, ezért tavaly decemberben megkerestük Sándor urat. Kértük, hogy amint ideje és lehetősége van rá, végezze el azt a vizsgálatot, amelyet mi meg is finanszíroznánk. Sajnos idő hiányában ez a megállapodás a mai napig nem jött létre.- Mennyibe kerülne ez a vizsgálat? S. J.: Gondolom, több millió forintba. Ugyanakkor nem hiszem, hogy ez lenne a legfontosabb tényező.-Nagy segítséget jelentenének a 15-20 évvel ezeló'tti adatok. Ezek megvannak? V. É.: Az ülepedő por kivételével ilyen adatok sajnos sehol sincsenek. Biztosan tudni kellene, hogy a tumorkeltő anyagok kikerültek és ezt a lakosság belélegezte, illetve mezőgazdasági terményekkel együtt elfogyasztotta. Ma több adat áll rendelkezésünkre. A cementmű negyedévente szigorú rend szerint vizsgálja, hogy mi hagyja el a kéményt, és kilencvenöt óta félévente mi is végeztetünk méréseket. A vizsgált szennyezők között vannak olyanok, amelyek a mért értékeknél jóval nagyobb koncentrációban tumort okozhatnak, de úgy tűnik, jelenleg aggodalomra nincs ok.- Milyen anyagok, lehetnek vagy lehettek veszélyesek? V. É.: Az elégetlen szénhidrogének között vannak például olyanok, amelyek tumort okozhatnak. Amely anyagokat mérni kell, azokat mérik is, különben nem kapna a gyár a környezetvédelmi hatóságtól engedélyt.-Még mindig nem világos. Más koncentrációban került a levegőbe az, ami 15-20 éve került, vagy változott valami? T. N.: Mint mondtam, a cementgyártás technológiája alapvetően meghatározott. A gáz halmazállapotú szennyező anyagokkal nálunk semmilyen gond nincs, ezért soha, semmilyen bírságot nem is fizettünk. A kén-dioxid, szén-monoxid, szén-dioxid, a nitrogén-dioxi- dok mérve vannak. Ami viszont korábban nagy probléma volt, viszont ma már jóval kisebb, az a szilárd szennyezőanyag. A korábbi évtizedekben több ezer tonnát bocsátottunk ki évente, jelenleg ez a mennyiség nem haladja meg a kétszáz tonnát. Nyolcszáz-kilencszázezer tonnás éves termelés mellett ez világszínvonalúnak számít. A gyár kapacitása egyébként nem, vagy csak alig változott.- A pormennyiség tehát csökkent. Ez miért érdekes? V. É,: Azért, mert a porszemcsékhez tapadva távozik a mikroszennyezők nagy része. Ezek vezethetnek esetleg a tumorok kialakulásához. T. N.: Ezt még feltételes módban sem mondanám, ugyanis ennek a pornak az a tulajdonsága, hogy rendkívül hamar leülepszik, így szerintem ki lehet zárni, hogy nagyobb területre eljuthattak volna a szennyező anyagok. Azt kellene inkább megvizsgálni, hogy a volt gyári dolgozók, akik viszont biztos, hogy ebből naponta kaptak, hogyan és miben haltak meg - ha meghaltak.- Erről vannak esetleg belső adatok? T. N.: Nálunk biztosan nincsenek, és arról sem tudok, hogy máshol lennének.- Ha be is bizonyosodna, hogy a daganatos megbetegedésekben közrejátszott a 15-20 évvel ezelőtti szennyezés, akkor mit lehetne csinálni? V. É.: A szűrőprogramok sűrűbbé tételével valószínűleg lehetne segíteni azokon, akiknél még nem alakult ki a daganat, vagy csak kezdeti stádiumban van. T. N.: Az országban szinte valamennyi cementgyár ilyen technológiával működik, tehát ha ez valóban egy ennyire bűnös iparág lenne, akkor mindenhol óriási lenne a gond, és már régen nem lenne cement- gyártás. Mindezek ellenére felvállaltuk, hogy a siklósi kórháznál legyenek időszakos szűrővizsgálatok, mi több, ennek az anyagi hátterét is biztosítottuk. A program azonban csak most indult meg. — Nemsokára tehát itt is lesznek adatok. Az epidemiológiai vizsgálathoz mennyi idő szükséges? S. J.: Ehhez sok mindent kell tudnunk, ezért nehéz becsülni. Szívesen mondanám azt, hogy három hónap, vagy azt, hogy fél év, de ez nem ilyen egyszerű. Adatokat kell kérni, utánamenni dolgoknak, lekérdezni. Az epidemiológiának ez a szörnyű tulajdonsága. Az úgynevezett kvantitatív rizikóbecslés sokkal egyszerűbb. Igaz, ez meglehetősen rideg, hiszen olyan adatokat ad meg, hogy - teszem azt - a tüdőrák élettartamra eső rizikónövekedése tíz a mínusz harmadikon. Ezt nem túl könnyű értelmezni. V. É.: Az utóbbi sokkal egyszerűbb módszer, mint a tényleges, személyes, epidemiológiai vizsgálat. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a lakosság életmódjából, a környék bányáiból, de máshonnan is származhatnak káros hatások. Nem vitatom, hogy 15-20 éve a szálló porral, vagy más módon kikerülhettek egészségkárosító anyagok, amelyeknek szerepe lehetett a tumoros megbetegedések kialakulásában, de csupán feltételezések alapján, egyértelműen terhelő adatok hiányában nagy körültekintést igényel ez a munka. S. J.: „Azért fogjuk önt most megbökni, hogy tisztázzuk, van-e valami baja.” Azt gondolom, érezhető, hogy ez gyökeresen más munka. Minden azon múlik, hogy az emberek igénylik-e, és együttműködnek-e? Ha valami bizonytalan, akkor egy esetleges kisebb részvételi aránnyal teljesen torz adatokat kaphatunk, így pedig egy fillért és egy percet sem volna érdemes ráfordítani. Lendvai Dávid Jk (A megye morbiditási és mortalitási, térképes adatai az interneten a www.antszbar.hu és a cable.dravanet.hu cím alatt találhatók.) hetedik oldal Jegyzet Örökzöld jövőkép „Mire ezek a levelek lehullanak" - ígérte 1914. júliusában az utólag sorszámozott I. világháború befejezésének terminusaként II. Vilmos. Később néhányan úgy emlékeztek: a harcias német császár ezt egy fenyőfa alatt állva mondta. De nem ettől örökzöld a háború. Hogy Hitler mi alatt állt, amikor 60 éve a II. világháború nyitányára vezényelt seregét jövőkép-útravalóval látta el, azt sajna elfelejtettem. Pedig alighanem olvastam róla visszaemlékezést, amire most éppen nem tudok visszaemlékezni. De sebaj, ezekben a napokban majd csak beletoccsanok néhány olyan tévécsatornába, ahol épp a világháború van műsoron, és a visszatekintésekből netán erre is fény derül. Ami rendjén is van. Természetes, hogy aki fontos események részese volt, megája róla az információit, és azokat könyvben kiadják. A dolog ez után kezd örökzöld üzletté válni. Akár a háborús emlékműállítás nemes szokása. A fejlődésnek köszönhetően azonban ma már nemcsak olvashatunk a világháborúk leghíresebb hadvezéreiről (és -tői), a legnagyobb csatákról, hanem az utóbbiakat meg vehetjük sűrűn reklámozott videokazettán is. Sőt jó néhány éve már az 1991- es Sivatagi viharba is belekukkanthatunk. Már az sem lepne meg, ha hamarosan piacra dobnák a Jugoszlávia bombázásának legizgalmasabb részleteit összegző műsoros videót. Ugyanis még mindig a háború a legnagyobb üzlet. Évtizedekkel később is. És nyílván így lesz majd a jövőben is, hiszen ezt láttatja velünk a filmipar. A „Csillagközi invázióban” homo sapiens daliák és amazonok „masíroznak” csillagrendszerről csillagrendszere: a földi háborúkat letudva óriásrovarokkal hadakoznak zöldsapkás mentalitással. És „the end” felirat előtt katonás pátosszal szól hozzánk a narrátor: így lesz ez az idők végezetéig. Szép kis örökzöldség. Dunai Imre P. Howard A minap röppent fel a hír, hogy előkerült néhány Rejtő Jenő-levél a világ túlsó feléről, Costa Ricából. A Ladányi család - Rejtő barátai - őrizték őket hatvan éven át, mígnem a levelek visszatértek a feladóállomásra, Budapestre. Egy rokonhoz. „Ne szólj szám, nem kapsz migrén- írja valahol Rejtő Jenő az örökérvényűnek tűnő mondást egyik levelében Fülig Jimmy nyelvezetén, majd így folytatja- „Esz pedig olcsóbb fejfájásra, mint asz pirin. ” P. Howard meglehetősen régen, 1940-ben vetette papírra a sorokat, s akkor még nem gondolhatta, hogy eljön az idő, amikor az ember hallgatagon is főfájást kaphat. Főleg így, a honi demokrácia kilencedik esztendejének végén- amikor szintén nagyon drágák a gyógyszerek és az aszpirin. Megtapasztalva például többek között, hogy a közélet rezdüléstelen, s hogy lassan egy évtized sem elég arra, hogy a politikai életünk erkölcseiben változzék valamelyest, s hogy feljussunk legalább Piszkos Fred színvonalára. Rejtő - ha köztünk élne még rájönne, hogy igazából nem is a száj beszél manapság, hanem a pénz. Elgondoltam magamban, hogy mi történne, ha mondjuk P. Howard letekintve az égből reinkamálná Freddi barátunkat, aki lezseren beülne a legközelebbi kocsmába, majd azonnal elnyerné kártyán valamelyik képviselőnk mandátumát. De nem azért, hogy beüljön a Parlamentbe, hanem rohanna egyenest a Postabankba, ahol jó eséllyel elérheti a csatlakozást a következő, menetrendszerű VIP-lis- tához. És ezzel bekerülhet azok közé, akik meglehetős kedvezménnyel kaphatnak kölcsönt, a jó ízlést alig sértő, alacsony kamattal. És legközelebb Piszkos Fredről, mint vállalkozóról hallanánk, aki jónevű ruhatisztító szalont üzemel, és már az sem érdekli, hogy a listán a neve nyilvánosságra kerül. Tisztára mosott (másutt jól kamatoztatott) pénzével röhögne a markába és enné Nagy Levin főztjét, a sertésbordába göngyölt libamájat, jóféle őszibarackbefőttel. Kozma Ferenc Portré Mindenféle újságcikkek” Szerkesztő kollégánk tegnap vette át a pécsi közgyűlés ünnepi ülésén a Pro Civitate kitüntetést. Közel 40 éve van a pályán: jó döntésének tartja, hogy annak idején hallgatott középiskolai magyartanárára. Annak ellenére - mondja most hogy minden megjelent cikk esetében számolni kell a szőnyeg szélével is. Sok a kritikus olvasó - de nagyon sok a szép élmény is. «- A pályám egy korábbi szakaszán az azóta néha leszólt „kávéházi újságírás” bizonyos szempontból élő gyakorlat volt. Több emberrel volt módunk találkozni, beszélgetni, sok helyszínre juthattunk el, hosszabban foglalkozhattunk egy-egy témával. Az ember munka közben nem gondol mindig „a történelemre”, legfeljebb egy jó tudósítást akar írni, aztán utólag derül ki, hogy fontos helyen járt, fontos emberekkel találkozott. De adódnak olyan esetek is, amikor a riport írásakor pontosan tudjuk: testközelben vagyunk a történelemmel. Számomra ilyen esemény volt például a berlini fal lebontása.-A sajtóval, az újságíróval szemben sok követelmény él. Ma a híreken, a tájékoztatáson van a hangsúly. Hogy miről és milyen módon teszi ezt a sajtó, az természetesen befolyásolhatja az emberek gondolkodását. Az én esetemben ez a hatás akkor lehetett erősebb, amikor nem szerkesztő, hanem napi újságíró voltam. Talán a Pro Civitate elismerésben ez is benne foglaltatik. Megfigyelhettem, hogy a Napló általam szerkesztett kulturális oldalain szívesen jelennek meg a város művészeti és kulturális életének szereplői, mert ezeket az oldalakat sokan olvassák.- A mai olvasói és szerkesztői szokások nem teszik lehetővé, hogy az író - mint magyar klasszikus - újságíró is legyen. A napilapokból kiszorultak a tárcák, az irodalmi műfajok. Én regényre, novellára soha nem gondoltam. Novemberben viszont megjelenik egy válogatás régebbi írásaimból az Értelmiségi Klub kiadójának gondozásában „Színe és visszája - Mindenféle újságcikkek” címmel. Újraolvasva ezeket az írásokat, jólesően érzem ugyanazt az örömet, amit annak idején a riportok helyszínén, az interjúalanyok társaságában és az írógép mellett ülve éreztem. Mészáros Attila hetedik oldal holnap Riport A bodorfái kúria árnyékában. A ház elrejtett, soha el nem mondott meséi között ott van az is, hogy az államosításhoz beleegyező nyilatkozat kellett. Amit persze nem mindenki írt alá önként, de a forma az forma. Nem volt kivétel a bodorfái kúria sem. Portré _______ Le ánykereskedő karmaiból menekült. Amikor Bódis Irént színésztársai körbeveszik és ő mesélni kezd a múltról, legtöbben csak tátott szájjal hallgatnak. Vagy dőlnek a röhögéstől. Gárdonyi Tamás 1938-ban született Gárdonyban. A középiskolát Budapesten végezte, majd Pécsett magyar-történelem szakos tanárnak tanult. 1963. január 1-jétől újságíró. Dolgozott a győri lapnál is. 1982-ben visszajön Pécsre a Dunántúli Naplóhoz. Most a DN felelős szerkesztője. Elvált, két fia van. Megdöbbentő beremendi adatok
