Új Dunántúli Napló, 1999. szeptember (10. évfolyam, 239-268. szám)
1999-09-11 / 249. szám
10 Dtinántúli Napló Riport 1999. szeptember 11., szombat Egyre többen ülünk be felnőtt fejjel az iskolapadba Tanulni életfogytig kell Egy újsághír szerint valahol Dél-Amerikában egy 110 éves asszony beiratkozott az iskolába, hogy írni-olvasni tanuljon. Ennél is elgondolkodtatóbb, hogy ma Magyarországon már többen vesznek részt a hagyományos iskolarendszeren kívüli oktatásban, mint azon belül, és a fejlett világra különösen jellemző, hogy az emberek felnőtt fejjel ülnek be ismét az iskolapadba. Az alábbiakban arra keresnénk megközelítő válaszokat, hogy az öregedés, illetve az öregedéshez való viszonyunk mennyire lehet serkentője vagy gátja ennek a világtendenciának. Szakfolyóiratokban, hetilapokban a rendszerváltással járó társadalmi átrétegződésról, az értelmiség szerepvállalásáról, az új „eredeti tőkefelhalmozás” és a politika elitképző hatásairól folynak a viták. Ezzel együtt a társadalom szociológiai értelmű kettéhasadásáról is. Miközben gyűrűzik az eszmecsere, zajlanak a társadalmat átalakító reálfolyamatok is. Az „értelmiségi” hagyományos fogalma kiürülőben van, a „kül- detéses”, a szocializmusból örökölt, a társadalomért felelősséget érző humán értelmiségi szerepe anakronisztikussá válik. A tudás piacosodásával a közgazdasági, jogi, szakmai ismeretek lesznek konvertibilisek - az individuális képességek piaci cseréjében a haszonelvű tudás viszi a prímet. A kis nemzetek régiójában a nyelvtudás, és mindenütt a hasznos ismeretek, amelyek a teljesítmény- és piacelvű gazdaság „nyelvére” lefordíthatok. Aki nem tanul, azt kilöki a munkaerőpiac. A tudásalapú társadalom kialakulása dr. Koltai Dénes egyetemi docens, a JPTE karává alakult Felnőttképzési és Humán Erőforrások Intézetének igazgatója (kis képünkön) szerint az aktuális tudás szükségletével, életfogytig tartó tanulással jár. Ez nemcsak a modem társadalmak képét rajzolja át, hanem olyan hagyományos, merev társadalmakét is, mint India. Az Egyesült Államokban a középfokú oktatásból kilépők 65-70 százaléka egyetemet végez, mondja az intézet vezetője. Az individuális motívumok, akarati tényezők óriási szerepére Clinton is példa, akinek a nagyapja még lumpenként élt Angliában. Köztudott, hogy az ismeretek halmaza ma már egy-két évenként megduplázódik. A hagyományos, reguláris iskolarendszer ezzel nem is tud lépést tartani. A permanens - az életen át tartó - tanulás elvét már 1960-ban Montrealban meghirdették. A „Life Long Leawing” a kommunikációs képesség, a változásokhoz való rugalmas alkalmazkodás alapelvein épül, de a negyvenéves felismerés csak az 1985-ös párizsi konferencia után válik tömeges gyakorlattá. Ez nemcsak az információhoz való hozzáférés előnyeit jelenti - az Egyesült Államokban a háztartások közel harmada rendelkezik internettel - hanem hogy Párizs után Kolumbiában nagyon rövid idő alatt 70 százalékkal csökkent az analfabéták száma, és elsők közt Angliában, de másutt is, az életen át való tanulás életformává vált. Kanadában ma a felnőttek 40 százaléka tanul, Németországban 18 millióan vesznek részt olyan képzésben, amely az évi nyolc alkalmat meghaladja. Sajnos vannak a tudás birtoklásának részint szociológiai gyökerű szakadékai is, amelyek hazánkat is érintik. Döbbenetes tény, de a felmérések szerint a lélekszámhoz mérten azokban az országokban a legmagasabb a funkcionális analfabéták száma, ahol a legtöbbet néznek tévét - az Egyesült Államokban, Mexikóban és Magyarországon! Az analfabéták száma, mint ahogy erről már írtunk, 800 ezer nálunk, ezen felül a funkcionális analfabétáké 1,2 millió. Az is tény, hogy ma hazánkban mintegy 75 000 ezer felnőtt „diákja” van a dolgozók középiskoláinak. Az érdeklődés növekedését Pécsett a Kodolányi Gimnázium is igazolja, ahol négy-öt éve mintegy hétszázan, ma pedig több mint ezren tanulnak. Abban a szakember és a „nebuló” is egyetért, hogy az idősebbeket - ha már egyszer beültek az iskolapadba - nem kell tanulásra ösztökélni. Legfeljebb abban kell segíteni, hogy az első kudarcélményeken túl tudják tenni magukat. Az a tipikus vélemény viszont, hogy „öreg fejjel” nehezebb tanulni, némi finomításra szorul. Elég csak emlékeztetni arra, hogy Thomas Mann időskorában írta a Doktor Faustust, Lukács György a nagy összefoglaló művét, Déry Tibor a legmaradandóbb regényeit, de számos természettudományos felfedezés is csak felhalmozott tapasztalaton alapuló kutatómunka gyümölcse lehet. Kézenfekvő következtetés, hogy a termékeny, nagy alkotók egész életükben használták a fejüket. Dr. Koltai, valamint a pécsi Mentálhigiénés Intézet igazgatóhelyettese, dr. Koltai Mária pszichiáter (csak névrokonok) is említi, melyek azok a tényezők, amiket az idősebb korban történő tanulásnál érdemes figyelembe venni. A motiváló tényezőkön túl ma már egzaktan vizsgálni tudják, hogy ki- nél-kinél mennyire domináns a jobb vagy a bal agyi félteke, az illetőnek milyen motorikus képességei vannak - azaz helyesen választ-e új szakmát, új munkahelyet, amikor például átképzi magát. De arra is van példa, hogy idősödő ember ilyenkor talál igazán önmagára. A tanulással a felnőtt ismét feladatot kaphat, közösségbe kerülhet - azaz a tudás megszerzésének, túl a hasznosíthatóságán, lehet egy kvázi-gyógyító mentálhigiénés funkciója is. A lélektan kétféle intelligenciát különböztet meg, tudom meg dr. Koltai Máriától, aki életkorát meghazudtoló empátiával beszél az öregekről. A „fluid intelligencia” a fiatalok mozgékony intelligenciáját jePÁLYÁZATI FELHÍVÁS Komló Város Önkormányzati Képviselő-testülete pályázatot hirdet a Közösségek Háza (közművelődési intézmény) vezetői állására Képesítési és egyéb feltételek:- szakirányú felsőfokú végzettség- legalább 5 éves szakmai gyakorlat- büntetlen előélet- magyar állampolgárság Bérezés: a közalkalmazottakra vonatkozó jogszabályok szerint. A pályázathoz csatolni kell:- szakmai önéletrajzot- szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzelést- az intézmény vezetésére vonatkozó programot- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt- a végzettséget igazoló okirat másolatát A pályázat benyújtásának határideje: 1999. szeptember 20. Az állás elfoglalásának ideje: 1999. november 1„ meghatározott időre. A pályázatot Komló Város Polgármesteri Hivatal jegyzőjéhez (dr. Somogyi Károly 7300 Komló, Városház tér 3.) kell benyújtani. Komló Város Önkormányzati Képviselő-testülete ■ ■ ■ i. I I l-j } Nyaralótulajdonosok figyelem! Kiadó nyaralókat keresünk a Balaton déli partján, kedvező feltételekkel. Patrizius Kft. 7501 Nagyatád Pf. 55. Tel/fax: 82/453-407 (38621) ________________________ 72/333-608 LAMBÉRIAFUTÁR Heti gyűjtőfuvarban műanyag lambériát 960 Ft, fenyőlambériát 1360 Ft-os bruttó áron Baranya és Somogy megyében díjtalanul házhoz szállítjuk! Pécs, Ferencz u. 10. Közlekedésünk elérkezett az állandó csúcsforgalom szintjére, az utakon már nem lesz kevesebb autó... • Személy- és teherautó-javítás • Karosszéria- és fényezőüzem • Értékesítés kedvező finanszírozási konstrukciókkal • Autókozmetika • Alkatrész-forgalmazás • Műszaki vizsgáztatás AUTÓCENTER C Kft. Márkaképviselet Pécs, Koksz u. 125. Telefon: 72/539-539 Mercedes Benz Fontos, hogy az idősebb ember olyat tanuljon, amit nem érez tehernek illusztráció: Müller andrea lenti, „tiszta lapra” írható ismeretekkel, fogékonysággal. A „kristalizált intelligencia” az idősebbeket jellemezheti sok tapasztalattal, de a lényeg kiemelésének, a szelektálásnak a képességével. Fontos, hogy az idősebb ember olyat tanuljon, amit szeret, amit nem érez tehernek. Az idős ember a halál közelségétől is érintve jobban át tudja érteni a körülötte zajló életet, mérlegelőbben tudja tapasztalatait összegezni, s általában is bölcsebben dönthet. „Maradj örökké fiatal, sikeres” - ma ennek a szlogennek a jegyében élünk. A gondolkodásmódnak főként az USA a reprezentánsa, ahol hallatlan erővel kutatják az örök ifjúság titkát. Az öregedéssel persze a tanulás egyik legalapvetőbb pillére, az emlékezet gyöngül. Ez bizonyos anyagok - acetil-ko- lin, glutaminsav - hiányát jelzi, amelyeknek az ingerület-átvitelben van ösztönző szerepük. Mint Koltai Mária elmondta, az emlékezetet, gondolkodást már számos gyógyszerrel tudják befolyásolni, de valószínűleg ennél is fontosabb, milyen az életmódunk, hogyan viszonyulunk a rajtunk is telő időhöz, öregjeinkhez, akik a modern társadalmak növekvő hányadát alkotják. Ami a tanulást illeti, ezek mellett az a legalapvetőbb, hogy működtetjük-e az agyunkat. Ez kreatív tanulást feltételez, olyat, amely minél több érzékszervünket fogja tréningbe. Aki az iskolái „elvégzése” után leáll, mondván, „befejezte”, leszoktatja erről magát. Nagy hiba,, hogy az iskolákban a „memoriternek” csökkent a szerepe, holott fontos kondicionáló tényező, és bár paradox, a tanulást magával a tanulással lehet legjobban fejleszteni - életkortól függetlenül. B. R. Építkezők, lakásfelújítók, FIGYELEM! Típusváltás miatt raktáron lévő első osztályú Dunaferr LUX lapradiátorainkat kedvezménnyel vásárolhatja meg a D-ÉG Áruházakban! D-ÉG Dunaújváros Kft. 2400 Dunaújváros Lokomotív út 3. 25/583-861,583-349 D-ÉG Pécs Kft. 7630 Pécs Közraktár o. 14. 72/332-184 D-ÉG Pest Kft. 1171 Budapest Pesti u. 239. 1/257-7484 2143 Kistarcsa Szabadság o. 14. 28/470-459 Felvilágosítást a területi D-ÉG Áruházakban kaphat. A kedvezmény a hirdetés megjelenésétől a készlet erejéig tart. Viszonteladóknak további kedvezményt adunk! KÉZBESÍTŐT KERESÜNK AZ ÜJ DUNÁNTÚLI NAPLÓ TERJESZTÉSÉRE Az AS-M Baranya Megyei Irodája az Új Dunántúli Napló terjesztésére vállalkozói igazolvánnyal rendelkező kézbesítőt keres a BAKSA-TÉSENY, községekbe. TENGEBI A kézbesítő feladata az Új Dunántúli Napló előfizetőkhöz történő kijuttatása, az előfizetői példányszám folyamatos emelése, valamint az esedékes díjak beszedése. Fizetés jutalékos rendszerben. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen az Új Dunántúli Napló Siklósi Ügynökségén, Siklós,Herenvölgyi út 8. Telefon: 06-30-9570-237