Új Dunántúli Napló, 1999. szeptember (10. évfolyam, 239-268. szám)
1999-09-09 / 247. szám
1999. szeptember 9., csütörtök Baranyai Tükör Dunántúli Napló 5 Az önkormányzatoknak kell majd üzemeltetniük a dél-baranyai regionális vasutat? Ezer kilométert elpasszolnának Az ezredforduló személyszállítási elképzeléseiről tanácskoznak a vasúti és a közúti szállítás szakemberei a Közlekedéstudományi Egyesület tegnap megnyitott kétnapos konferenciáján. Bevezető előadásában Sárdi Gyula (képünkön), a MÁV Rt. vezérigazgató-helyettese elmondta: a hamarosan megalkotandó személyszállítási törvény mindkét közlekedési alágazat számára külön-külön is fontos, de tevékenységük összehangolásának is nélkülözhetetlen alapja. PÉCS A vasúti tarifák infláció feletti növelése, a költségek csökkentése, a teljesítmény fokozása a feltétele annak, hogy a MÁV Rt. az elkövetkező években komolyabb nyugati hitelekhez jusson, és kilábaljon a mostani, csődközeli helyzetből - hangzott el a tegnap megkezdődött, kétnapos, Személyszállítás 2000. című konferencián. A MÁV a jövőben elsősorban a páneurópai vonalak fejlesztésére törekszik. Ezért a vasúthálózat regionális, vagy megyei jelentőségű részeinek üzemeltetését, amennyiben szükségük van rá a helyieknek, az önkormányzatoknak fogják felkínálni - fogalmazott előadásában Sárdi Gyula. A délbaranyai regionális vasút tehát valószínűleg erre a sorsa fog jutni. A társaságnak jelenleg egyébként 20 milliárdos hitelállománya van, ami 2005-2006-ig tovább duzzadhat. A cég a személyszállításban 30, az áru- szállításban 60 százalékos piacvesztést könyvelhetett el tíz év alatt.- Átfogó reformra van szükség a teljes és folyamatos csőd elkerüléséhez. Ennek érdekében a MÁV egy év múlva két részvénytársaságra bomlik, a vállalkozóira és a pályavasúira, és holdingszerűen működik tovább - mondta Sárdi Gyula. A Pécsi Területi Igazgatóság egykori vezetője úgy véli, mivel több mint 1000 kilométernyi vonalat szeretnének a közeljövőben „lekapcsolni” magukról, a Volán társaságokkal való párbeszéd rendkívül fontossá vált. A Pannon Volán Rt. fejlesztési terveiről a cég illetékesei egyelőre nem akarnak nyilatkozni, de információink szerint még ebben az évben - a pontos időpont az Ikaruson múlik - több új busszal gyarapodik majd a 321 járműből álló géppark.- Bár a csúcsidőszakban - tehát reggel hattól nyolcig, illetve délután egytől ötig - növekszik a forgalmunk, összességében nem tapasztalható számottevő emelkedés az utasszámot tekintve - tájékoztatta a Dunántúli Naplót Micskei Tibor, a Pannon Volán kereskedelmi osztályvezetője. Tarifa- emelésre a Volán társaságoknál eddig mindig év elején, januárban vagy februárban került sor, éppen ezért most is erre számíthatunk. A személyfuvarozó cég buszainak döntő többsége Ikarus típusú, de van már több Scania alvázra épített egyedi konstrukciójú jármű is. Á cég kocsijai évente megközelítőleg 20 millió kilométert teljesítenek, körülbelül 40 millió embert szállítanak. A Pannon Volán jelenleg 91 önkormányzattal áll szerződéses kapcsolatban. Nimmerfroh F. Egyre kevesebb az ingázó Baranyában jelenleg 36 ezer ember dolgozik a lakóhelyén kívül. Az évtized eleje óta folyamatosan csökken az ingázók száma megyénkben. 1990-ben még 51 ezren utaztak naponta. Pécsre egyre többen jönnek a gazdasági hullámvölgybe került térségekből. Komlóra még mindig több mint félezren járnak be, ám a bánya tervezett bezárásával ez a szám nagy mértékben mérséklődik. Az ingázók többségét a Pannon Volán szállítja, naponta 12 ezer embert. A Pécs-Mohács havi bérlet ára 16 ezer forintba, a pécs-sik- lósi 11 ezerbe, a pécs-komlói 7 ezerbe kerül. A MÁV-nak a Mohács, Siklós, Sásd és Szigetvár felől érkező vonalain naponta négyezren ingáznak. A havi bérletért a Szigetvár-Pécs viszonylatban 9600 forintot, a Mohács-Pécs, Siklós-Pécs és Sásd-Pécs vonalon több mint 15 ezer forintot kell fizetni. Újabb kiállítás nyílik a várban PÉCSVÁRAD Október elején Samu Géza szobrászművész műveit a várban kiállítják, és előreláthatólag az alkotások végleg a városban maradnak. A szobrok tegnapelőtt érkez- i tek meg, elrendezésüket a jövő héten kezdik. A művészt baráti szálak fűzték a településhez, özvegye ezért döntött úgy, hogy a huszonnégy alkotás Pécsvá- radon kapjon helyet. Az állandó kiállítás helyszíne egyelőre bizonytalan, az egyeztetések már folynak. Az ötletet a Samu Géza Alapítvány is támogatja. W. K. Fesztivál minden mennyiségben A vénasszonyok nyara örökifjú hölgynek maszkírozza magát az idén is. A Pécsi Napok ’99 programja, megtoldva a Pécsi Kulturális Központ igazgatóhelyettesének, Bükkösdi Lászlónak a dán vajaskenyérpartijával, remek kikapcsolódást ígér. PÉCS Soha ennyi szponzor! A fő-fő „nyolcak” mellett 37 kisebb cég sürgölődik az idén, hogy méltó legyen a városhoz a már hagyományos ünnep - tudtuk meg dr. Újvári Jenő alpolgármestertől tegnap a Dominikánus Házban tartott sajtótájékoztatón. Várhatóan most lesz a legnehezebb választani, hogy a szeptember 16-i, Széchenyi téri nyitányt követően melyiket tiszteljük meg a szeptember 26- ig lezajló mintegy 200, egymást váltó és párhuzamosan futó program közül. Szeptember 17-én millenniumi emlékbizottság alakul, majd az esemény- sorozat 25-én és 26-án bordalfesztivállal zárul. Vendégeink lesznek jazz-zenekarok; Lee Konitz, a világhírű altszaxofonos, továbbá neves írók, a flamenco és a keleti hastánc csábos képviselői. Természetesen lesz szépségverseny, és a komolyzene kedvelőit is rendkívüli választék várja a Líceum Templomtól a Bazilikáig. Randevúznak egymással egyházak és ön- kormányzatok; a nemzetiségek bemutatkozását arab és iszlám kulturális nap gazdagítja. Színre lép a Pécsi Alkalmi Színház „komolytalan”, de korántsem alkalmi társulata. Mint Bükkösdi László (képünkön) kiemelte, a szervezésben nagy érdemei vannak a Laterna Magica Egyesületnek, ismét vendégeket fogad a Dunántúli Napló, amely a programról naponta értesíti a nagyérdeműt. A tájékoztatót dán vajaske- nyérparti és egy korty pécsi cirfandli koronázta meg. B. R. Hírek Röviden Áramkimaradás Pécsett. Tegnap hajnalban áramszünet volt Pécsett a történelmi belvárosban és a tőle északra fekvő utcákban. A DÉDÁSZ szakemberei a hibát kevesebb, mint háromnegyed óra alatt kijavították. Az üzemzavart az egyik transzformátorállomás rendszerének meghibásodása okozta. (ns) Leverte a felesége veséjét. Egyelőre súlyos testi sértés miatt indult eljárás egy komlói férfi ellen, aki egy családi veszekedés közben úgy elverte a feleségét, hogy a nőnek az orra és három bordája is eltörött. Csak a kórházban derült ki, hogy az áldozat egyik veséjét is el kell távolítani. (sn) Elhanyagolta gyermekét. Volt élettársa ellen tett feljelentést a pécsi rendőrkapitányságon egy nagykozári férfi, mert a nő olyan mértékben elhanyagolta a februárban született közös gyermeküket, hogy a csecsemőt augusztusban kórházba kellett szállítani. Az anya a különélés alatt eladta a férfi bútorait is. (sn) Ebadta piti problémák KOMLÓ, SIKONDA A sikeres kutyakiállítás nem múlt el nyomok nélkül: a kempinget már megtisztították a szőröktől és egyéb „termékektől”, de a kerítésen kívül más piszka az ebek egyéb nyomainak eltüntetése. Az illetékesek ígérik: a sikondai parkoló és a buszmegálló környékét haladéktalanul rendbe rakják. Többen sérelmezték, hogy a Komlói Napok keretében megtartott kutyakiállítás után senki sem takarította Sikon- dán a buszmegállót és az előtte lévő parkolót. A kutyák után ott maradtak a letagadhatatlan nyomok. A kempingben bonyolított országos rendezvényre több, mint nyolcszáz ebet vittek gazdáik, akik gépkocsijaikat az időszakosan fizetőként üzemeltetett parkolóban hagyták. Természetesen kedvenceik, ha úgy adódott, óhatatlanul az aszfaltra piszkítottak, és a szépítkezésekkor összegyűlt szőrcsomókból is jutott a közterületre. A helyszínen láthatók igazolják: a kiállítás valóban nem múlt el nyomtalanul. A kemping udvarát már tisztába tették.- A kerítésen kívüli terület nem hozzánk tartozik, arra a parkolót fenntartónak kell több figyelmet fordítania - mondja Barics Józsefné, a kemping vezetője.- Azóta nem jártam a helyszínen, de megnézzük, és ha valóban szükség van rá, akkor haladéktalanul rendbe tesszük a környezetet - ígéri Hering László vállalkozó. Németh L. Teljesen járhatatlanná vált az út Pécsett, a Barátúr utca végén. A sok eső alámosta az úttestet, és a víz a törmelékektől elzárt csatorna helyett a házak alapjait áztatja. A hangulatos kis tettyei utca lakóinak a legnagyobb gondot az okozza, hogy otthonukat legfeljebb lánctalpas járművel lehet manapság megközelíteni. fotó: wéber t. Vadásztársaságok a pác »an: kevés a terület, sok a jelentkező Az 1997. március 1-jei vadászati törvény minden társasagot nehéz helyzetbe hozott. A régi egyletek pénzügyi gondokkal, az újonnan létrehozottak pedig területért küzdenek. Bár megyénk nem hangos a csatározásoktól, problémák itt is vannak. BARANYAI KÖRKÉP Az országban csaknem negyven helyen dúl területszerzési háború vadásztársaságok és földtulajdonosok között. Az utolsó törvény ugyanis a földtulajdonhoz köti a vadászat jogát, amivel élhet az ezt birtokló közösség, vagy haszonbérleti szerződést köthet a vadakat gondozó társasággal. A Baranyában 1997-ben létrehozott 54 vadászterületből mindössze tizennégyen gyakorolják jogukat a tulajdonosok, a többit bérbe adták. A legnagyobb bajban azok a vadásztársaságok vannak, akik két éve kimaradtak az osztozkodásból. Megyénkben csak a kölkedi Botond Bérkilövő Vadásztársaság maradt föld nélkül, Somogyapátiban és Sásdon a területek határa képezi per tárgyát. Ebből a szempontból így is a békésebb megyékhez tartozunk.-A területek kialakításakor tizenöt pernek néztünk elébe - fogalmazott Fáik Konrád, a megyei földművelésügyi hivatal Vadászati és Halászati Felügyelőségének vezetője. - Szerencsére a legtöbbször a józan ész győzedelmeskedett: a felek sikeresen megegyeztek a határok meghúzásában. A tulajdonosok húsz helyen tudtak a vadásztársasággal sikeresen egyezkedni, másutt a vadállomány védelmében kényszerhasznosítás lett az ügy vége.- A területek kialakítását egy szakmai és érdekképviseleti zsűri végezte. Figyelembe kellett vennünk a földdarab ökológiai és művelési adottságait, eredeti rendeltetését és a biztonságos vadászat lehetőségét - folytatta a felügyelő. - Hiába végezte tizenkét ember a tervezést, az elégedetlenekkel mégis nekem kell pereskednem. Azok a vadásztársaságok sincsenek könnyebb helyzetben, amelyeknek sikerült földet bérelniük.- Területünk a rendezéskor a kétharmadára csökkent, a taglétszám azonban maradt, így felvételt nem hirdethetünk - hangoztatta Léber György, a babarci Béke Vadásztársaság vadászmestere. - A költségeink megkétszereződtek, de a bérleti díj például a huszonötszörösére emelkedett. Ennek következtében a tagdíjunk a tízszeresére emelkedett, ami országos viszonylatban még olcsónak nevezhető. Bevételt csak a külföldi vadászok jelentenek, ők azonban egyre ritkábban jönnek. A ba- barciak idén fele annyi vendégre számíthatnak, mint az eddigi években. Ennek fő oka az, hogy hazánk a szomszédos országokénál drágább vadász- terület. Barabás Béla Vendégvadászat - úri muri A külföldiek magyarországi vadászata nem nevezhető olcsó mulatságnak. A költekezés már a határon elkezdődik, itt ugyanis fegyverenként kétezer forintot kell a meghívott vadásznak kifizetnie. A vadászati engedély havonta hatezer forintjába kerül Nimród kegyeltjének. A teríték reményében tett látogatást vadászati irodák biztosítják, jutalékuk naponta tizenöt német márka. # Amennyiben a külhoni polgárnak sikerült élete nagyvadját elejteni, a trófeák bírálatát végző Vadászati Felügyelet irodájába veheti útját. Jelenleg szarvasra a legnagyobb a kereslet, egy agancs szemrevételezése ezerötszáz forintot kóstál. Ha igazán szép példány és érmet is nyer, akkor kettőezerötszázat. A nagy érvágás utazás előtt éri a külhonit: egy tízkilós agancs ára ugyanis 1 300 000 forint, egyetlen újabb kiló pedig még hétszázezer forintnyi márkakiadást jelent. Tizenöt kilogramm felett már grammonként hetven márkával drágul a bikák fejéke. Mindezt figyelembe véve lehetséges, hogy mégsem azért jönnek hozzánk kevesebben, mert a hazánkat egzotikumnak tartó vadásznemzedék kiöregedett.