Új Dunántúli Napló, 1999. augusztus (10. évfolyam, 209-238. szám)
1999-08-29 / 236. szám
I 8 ★ MOZAIK * 1999. augusztus 29. A kőkorszak európa bölcsője Előbb használtak követ, mint a görögök Tíz évig is tarthat a teljes feltárás Egy barlangász véletlenül bukkant rá Az időutazásban részt vettek: SCHILLER ZSOLT (SZÖVEG) KALLUS GYÖRGY (FOTÓ) Amint arról a híradások beszámoltak, a romániai Kisompolyban szenzációs régészeti leletre bukkantak a tudósok. Lapunk munkatársai azonnal a helyszínre siettek, hogy a magyar sajtóban elsőként „egyenes adásban” tájékoztathassák az olvasókat az újdonságról. Tízórás autózás után érkezünk meg Kisompolyba, s jó kilométernyi gyalogút vár még ránk. A gyönyörű völgyben jégeső fogad, ám a diónyi jégdarabok sem veszik el kedvünket a kalandtól: időutazás résztvevői vagyunk. Teheneiket hajtó pásztorok köszönnek ránk, az ég kitisztul, mire megérkezünk. A látvány akár csalódás is lehetne: körben elhelyezkedő fehér köveket látunk, amelyek alig félméteresek. Ez lenne a csodálatos lelet?! Ám házigazdánk, dr. Horia Ciugudeanra megnyugtat bennünket. A mondás, miszerint nem a méret a fontos, ezúttal fokozottan igaz.- Közép-Európában találtak már korábban i. e. 3000-ből származó hasonló építményeket - magyarázza nagy hévvel a gyulafehérvári nemzeti mú„Mindenhol találtak szétszórt emberi csontokat, s ebből arra következtetünk, hogy a helyet temetkezésre és áldozatbemutatásra használták" Szemünk fénye, a kalciumhiányos Gondoskodni - negyven évre előre Amint már szó esett róla e lap hasábjain, Magyarországon szinte már népbetegség az időskori csontritkulás, amelyet azért is neveznek „hallgatag gyilkosnak”, mert a betegség tünetei ugyan csak időskorban jelentkeznek, de a kiváltó okok fiatalon lépnek működésbe. Magyarán: gyerekeink vannak veszélyben, mert a csonttömeg fiatalkorban, 21-25 éves korig alakul ki, és ilyenkor kellene gondoskodnunk arról, hogy szemünk fénye, a gyerek kellő mennyiségű kalciumot vigyen be szervezetébe. Márpedig nem így történik. Egy négy évvel ezelőtt‘“Végzett magyar vizsgálat szerint az általános iskolás gyerekek a szükséges kalciummennyiség kétharmadát sem fogyasztják el naponta. Ami még tragikusabb, hogy a fiúk 38, a lányok 41 százaléka esetében az ajánlott bevitel felét sem tapasztalták az orvosok. A lányok esetében különösen veszélyes ez, hiszen a nők általában a szülés, szoptatás és a változó kor miatt felnőttkorban még több kalciumot veszítenek, még veszélyeztetettebbek, mint a férfiak. Mit egyen tehát a gyerek? A kérdés nem is olyan egyszerű, mint látszik. A kalcium legfontosabb forrása a tej. Ahhoz azonban, hogy az orvosi előírások által ajánlott napi 1000 milligramm kalcium a szervezetbe jusson, 9 deci tejet kellene megitatnunk gyerekeinkkel naponta, márpedig tudjuk, hogy ennyit talán még üdítőből sem isznak meg, noha az manapság sajnos sokkal divatosabb, mint a tej. Ez az ajánlott napi kalciumbevitel 1000 mg, tehát igazán nem jelentős mennyiség. Ha azonban ezt az ezer milligrammot kizárólag egy-egy táplálékfajta segítségével kívánnánk bevinni a szervezetbe, jó néhány, amúgy ínycsiklandó ennivaló esetében bizony egy életre megundorodnánk. A szükséges mennyiségű kalcium beviteléhez naponta rizsből például tizenkét és fél kilót kellene megennünk, de még babból is tíz deka híján egy egész kilót. Öt kiló fehérkenyeret, vagy csaknem négy kiló karfiolt. Nyolcvan deka sóskát, és hogy a magasabb kalciumtartalmú halakról se feledkezzünk meg: még filézett pontyból is fejenként több mint három kilóból kellene a rácpörköltet elkészítenünk. Olajos halból négy tízdekás dobozt kéne befalatoznunk, almából meg egyenesen tizenhét kilót. Marhahúsból jutna fejenként 10 kiló a szükséges mennyiségű kalcium bevitelére, és ha kolbászból volna a kerítésünk, akkor is meg kellene ennünk belőle naponta öt és fél kilót. A tej és a tejtermékek híresek a magas kalciumtartalmukról, de vajból például négy kilót kellene a már említett öt kiló fehérkenyerünkre kennünk, hogy eleget tegyünk egészségünk parancsának. Nagyon fontos tehát fiatalkorban az arányos, kiegyensúlyozott, tejtermékekben, halakban gazdag táplálkozás. Vagy ha nem, hát van egy másik, egyszerűbb megoldás: a táplálékkiegészítők, vitaminok fogyasztása. Magyarország ebben a múltban is, ma is úttörő szerepet vállalt. Például a Pharmavit-készítmények egyike, a most megújult Plusssz Junior tablettánként 150 milligramm kalciumot tartalmaz. Ez azt jelenti, hogy gyermekünk, ha ragaszkodik hagyományos étrendjéhez (és eszerint napi kalciumszükségletének alig felét juttatja szervezetébe), nem kell mást tennünk, mint naponta egy-két Plusssz Junior pezsgőtablettát megitatni vele, és máris pótoltuk a hiányt. Azt már nem is említve, hogy a tabletták a kalciumon túl létfontosságú vitaminokat, köztük C-, B- és E-vitaminokat is tartalmaznak, így pótolva azokat a vitaminokat is, melyek az egészségtelen táplálkozási szokások miatt szintén leginkább hiányoznak. Miért épp a kalcium? Miért olyan fontos? Sőt, a tudomány szerint éppenséggel mind fontosabb. A kalcium a szervezetben legnagyobb mennyiségben jelen lévő ásványi anyag. Gyakorlatilag kettős kulcsszerepe van: szabályozza az idegi impulzusokat, az izom-össze- húzódást, aktiválja az enzimeket, illetve részt vesz a csontok felépítésében. Márpedig világszerte megfigyelt jelenség, hogy időskorban minden tizedik ember csontritkulásban (osteoporosisban) szenved. S hogy majdan az idős embereknek ne törjön üvegpohárként a karja, combja, bordája, arról most gondoskodhatunk azzal, hogy mit adunk a gyerekeinknek. (X) zeum igazgatója. - A konstrukció mindenhol hasonló, azaz kör alakú. Az ittenihez hasonlóan azok is vallási, kultikus célt szolgáltak. Mindenhol találtak szétszórt emberi csontokat, s ebből arra következtetünk, hogy a helyet temetkezésre és áldozatbemutatásra használták. Ám az eddigiek fából készültek. A kisom- polyi viszont kőből! Az eddigi ismeretek szerint Európában egyedülálló módon. A kőkorszak igazi kezdetét ugyanis ezer évvel későbbre teszik. Előtte legfeljebb csak kőhalmokat találtak. Az igazgató úgy beszél a leletről, akár egy kisgyerek a legkedvesebb játékáról. Egy, a feltárás során előkerült ötezer éves kőbalta kettétört fejét adja | a kezünkbe. Nem mindennapi érzés. Horia úr egyik szeme sír, a másik nevet. Egyrészt zavarja íme, ilyen az angliai Stonehenge, amelynek titkát máig sem ismerjük a hirtelen jött népszerűség, hiszen, mint mondja, a kutatók a csendes munkához szoktak, s különben sem szeretik, ha a hivatalos publikációk előtt napvilágra kerülnek az eredmények. Másrészt viszont örül a híradásoknak, hiszen a teljes feltáráshoz - amely akár tíz esztendőt is igénybe vehet - sok-sok pénzre, támogatókra van szükség. A helyiek azt remélik, hogy a szenzációs lelet hírére talán külföldi támogatók is jelentkeznek, ahogyan erre másutt már többször volt példa. Hogy lesz-e Kisompoly Stonehenge turisztikai „kis- öccse”? Aligha. Hiszen, amint mondtuk, a méretek összehasonlíthatatlanok. dr. Horia, a tudós-igazgató azonban elégedetten hajthatja álomra a fejét: a mostani lelet okán személye, s persze maga a kisompolyi kőhalom kitörölhetetlenül bekerült a tudománytörténet nagy könyvébe. Az „öcsi” öregebb Az angliai Stonehenge vagyonokat köszönhet az őskövek révén az idegen- forgalomnak. Több tucat utazási iroda szervez programot, s egy évben mindössze négyszer (karácsony és újév táján) tart zárva az „időgép”. A dél-angliai Salisbury-síkságon felfedezett menhíreket időszámítás előtt 2000 felé emelhették. A többméteres kőoszlopok súlya egyenként elérheti az ötven tonnát. A Kisompoly (Ampoita) mellett található tömbök nincsenek még teljesen kiásva, ám „csak” másfél méteresek lehetnek és legfeljebb ötszáz kilósok. De... Majd' ezer évvel korábban kerültek a helyükre. Ráadásul az angliai leletekkel ellentétben itt nem találtak fa- és agyagtárgyakat, csak köveket. Ez pedig a tudás magasabb szintjét jelenti. Ha valaki ellátogat Kisompolyra, ne érezzen csalódást az angliainál lényegesen kisebb lépték miatt. A szenzáció ugyanis nem a kövek mérete, hanem az „életkora”. S ez történelmi szempontból legalább olyan jelentős. Sőt... Pihenjen a Paradicsomban! Nyolcszemélyes villáinkban pihenhet családjával, barátaival. Budapesttől csak 70 kilométerre! • 125 gyönyörű, teljesen felszerelt villa • tiszta levegő • csodálatos környezet • horgásztavak a közelben • túralehetőségek • fűtött úszó- és gyermekmedencék • óriáscsúszdák • játszóterek • ugrálóvár • kosárlabda-pálya • strandröplabda-pálya • étterem • snackbár • shop • konferenciaterem Tel./Fax: (06) 34 493-802, (06) 34 493-820, e-mail: villaparkvargesztes@mail.matav.hu Internet: www.villaparkvargesztes.matav.hu *1999. IX. 20. - 1999. X. 31. közötti időszakra érvényes napi ár. A bérlés teljes villánként történhet, maximum 8 fő/ház. Bizonyos időszakokban többnapi tartózkodás szükséges. I xtvAroesztbs Villapark V ( »