Új Dunántúli Napló, 1999. augusztus (10. évfolyam, 209-238. szám)

1999-08-28 / 235. szám

1999. augusztus 28., szombat Hazai Tükör D!inántúli Napló 3 Ugrásra készen a frakciók Tegnap a MIÉP és az MSZP nyitotta, szeptember 12-én a Fi­desz zárja a szezonnyitó frakció- ülések sorát. Mint az a körkér­désünkre adott válaszokból kide­rül, a nyári szabadságukról visz- szatérő képviselők a parlament őszi ülésszaka előtti stratégiai egyeztetésen leginkább a költ­ségvetésről és az adótörvények­ről alakítják ki álláspontjukat. Orbán Viktor miniszterelnök és a fideszes miniszterek is részt vesznek a vezető kormánypárt frakciójának szeptember 10-én kezdődő háromnapos siófoki ta­nácskozásán. Répássy Róbert frakcióvezető-helyettes szerint a munka gerincét a szakmai kabi­netek helyzetértékelése adja majd. Valószínűleg a jövő évi költségvetés fő számairól, illetve az adótörvényekről esik a leg­több szó, miközben mód lesz a miniszterek, illetve a kormány te­vékenységének értékelésére is. Répássy úgy véli: képviselőik többségének tetszik a kabinet ed­digi határozottsága, ám kifogá­solják, hogy bizonyos ügyekben a kormány defenzívába vonul. Átengedi a kezdeményező szere­pet az ellenzéknek, holott nem a kisebbségnek kellene kitalálnia, , piiről szóljon a politika.- A kisgazda miniszterek, ál­lamtitkárok és megyei elnökök részvételével augusztus 30-án Gödön, 31-én pedig a Képviselői Irodaházban egyezteti az őszi ülésszakra vonatkozó elképzelé­seit az FKGP frakciója - mond­ta Túri-Kovács Béla, a képviselő- csoport helyettes vezetője. A leg­fontosabb téma itt is a büdzsé és az adótörvények alakulása, ezen belül az FVM-nek jutó állami tá­mogatás mértéke. Túri-Kovács leszögezte: a Torgyán József által kért 413 milliárd - amelyhez ra­gaszkodnak - inkább alul-, mint felülértékelt összeg, ennél sokkal többre volna szüksége a tárcá­nak. Mint megtudtuk, a képvise­lőcsoport a T. Ház elé kerülő törvénytervezetek közül a legna­gyobb figyelmet a szövetkezeti törvény módosítására, a Btk. szi­gorítására, illetve az önkormány­zati képviselők összeférhetetlen­ségének szabályozására fordítja majd. A II. félév feszítettebb időbe­osztása miatt a gyorsabb, mégis hatékonyabb törvénykezésre tö­rekszik az MDF - számolt be a képviselőcsoport terveiről Balsai István frakcióvezető, aki el­mondta, hogy szeptember 3-án tartják szezonnyitó ülésüket. A demokrata fórum egyetért azzal a kormányzati elképzeléssel, hogy a jövő évi költségvetésben kiemelt szerepet kapjon a csa­lád- és otthonteremtési támoga­tás, ellenzi azonban az áfa-vissza- térítés átfutási idejének 30-ról 45 napra történő emelését, mert az egymillió kisvállalkozót hozna lehetetlen helyzetbe. Balsai re­méli, hogy az őszi ülésszak men­tes lesz a korábban tapasztalt, durva hangvételű összecsapá­soktól. Szerinte a frakciók e té­ren példát vehetnének a mindig mérsékelt és higgadt hangnemet megütő MDF-ről. Az elkövetkező hónapokban az embereket leginkább érintő témákra, például az egészség­üggyel és a mezőgazdasággal kapcsolatos előterjesztésekre szeretnék összpontosítani figyel­müket a szocialisták - avatott be az e hét végén Balatonfüreden zajló frakcióülés várható dönté­seibe Lamperth Mónika, a képvi­selőcsoport helyettes vezetője. Magyarázatképpen elmondta, hogy elsősorban olyan kérdések­kel foglalkoznak a frakció mun­kacsoportjai, amelyeket szerin­tük az Orbán-kormány eddig ha­nyagolt. A szocialista honatyák szerint a nyári szünet nem feled­tetheti a kormánypártok által le­begtetett, őket érintő botrányo­kat, mint ahogy nem lehet bele­nyugodni a működésképtelen háromhetes ülésezési rendbe sem. Az MSZP arra törekszik, hogy végre meghonosodjon a T. Ház falai között a kulturált vita­stílus, de - tette hozzá a képvise­lőnő - „amíg a kormány nem hajlandó a párbeszédre, addig a patkó másik oldaláról nehéz pél­dát mutatni”. A költségvetés alultervezett kiadásairól és felültervezett be­vételeiről is szó lesz az SZDSZ szeptember 2-án és 3-án a Mát­rában tartandó frakcióülésén - fogalmazott Fodor Gábor, a kép­viselőcsoport helyettes vezető­je, aki szerint ezekben a napok­ban döntenek majd arról is, hogy milyen stratégiát kövesse­nek a szabaddemokraták az őszi ülésszak során. Az már biztos, hogy harmadszor is be­nyújtják az általános hadkötele­zettség eltörlését szorgalmazó javaslatukat, de feszegetik a nyugdíjpénztárak működésé­nek alkotmányosságát is. A MIÉP tegnapi frakcióülésé­nek helyzetértékeléséből kide­rült, hogy a párt támogatja a kormány családpolitikai, vala­mint a kis- és középvállalkozáso­kat felkaroló intézkedéseit, elveti viszont a csak a bankszférának előnyös, a hazai realitásokat nél­külöző költségvetést - tudtuk meg Győri Béla szóvivőtől. El­mondta: a MIÉP-frakció csak akkor szavazza meg a Torgyán által kért 413 milliárdos FVM- támogatást, ha a miniszter bizo­nyítani tudja, hogy a pénz a rá­szorulókhoz jut, s azt nem a tsz- lobbik fölözik le. A képviselő- csoport hamarosan kezdemé­nyezni fogja az ukránokkal, ro­mánokkal és szlovákokkal kötött alapszerződések felülvizsgálatát, s szót emel a háromhetes parla­menti munkarend megváltozta­tása érdekében is. Takács Mariann Elraboltak egy kilenc hónapos csecsemőt a Pest megyei Újszilváson A Pest megyei Újszilváson csütörtökre virradó éjszaka ismeretlen tettes elrabolta a 31 éves K. Ilona házából kilenc hónapos gyerme­két, Sz. Mátét. A rendőrség nagy erőkkel folytatja a nyomozást, a tettest azonban egyelőre nem találják. Az első feltételezések szerint nem valószínű, hogy a kisfiút „idegen” vitte volna el. A kisfiú eltűnését a lányával és unokájával egy házban élő nagymama fedezte föl csütör­tök kora reggel. Az édesanya - elmondása szerint - előző este fél tizenegyig nézte a tévét, majd lefeküdt. Reggel a kertka­pu és a ház ajtaját résnyire nyitva találták. Mivel a gyer­mek járni még nem tud, bizo­nyosra vehető, hogy Mátét va­laki elvitte a lakásból. A rend­őrség nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást, egyelőre minden konkrét eredmény nélkül. Amint azt az RTL Klub televí­ziónak nyilatkozva Pálffy Já­nos, a Ceglédi Rendőrkapi­tányság századosa elmondta, bár valóban nincs gyanúsított, valószínűsítik, hogy a gyerme­ket nem idegen rabolta el, erre ugyanis semmilyen jel nem utal. Az apa külön él a családtól, mivel nincs jóban Máté édes­anyjával. Bár az első feltétele­zések szerint köze lehet a gyer­mek eltűnéséhez, a rendőrség ezt a lakásán lefolytatott hely­színi szemle és tanúvallomása alapján egyelőre nem valószí­nűsíti. Miután a nyomozók egyelőre sötétben tapogatóz­nak, a lakosság segítségét kérik a nem mindennapi bűntény felderítéséhez. A kisgyermek­ről vagy ismeretlen elrablójá­ról információval rendelkezők a Ceglédi Rendőrkapitánysá­got a 06-53-310-066 számon hívhatják, de a bejelentéseket a 107-es számon is megtehetik. Lendvai D. (&> Kommentár az 1. oldalon) A blöff napja. Két baloldali ifjúsági szervezet rendezett ezzel a címmel demonstrá­ciót a Fidesz budapesti székháza előtt abból az alkalomból, hogy Orbán Viktor mi­niszterelnök éppen egy éve tett bejelentésével elindította a „megfigyelési ügy” néven elhíresült lavinát. fotó: feb/diósi imre Harc a kollégiumi helyekért Elégedetlen a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetsége a kollégiumi helyzettel. A diákok számának növekedésével nem tar­tott lépést a férőhelyek száma. A minisztérium fejlesztési program­jait most dolgozzák ki a szakértőik. A szervezet tanácskozásán meg­állapították, hogy az összesen 39 ezer férőhely kevés, a házak zsú­foltak és korszerűtlenek. Koncz Gábor elnök lapunknak elmond­ta, hogy jelenleg kétszer annyian járnak főiskolára, egyetemre, mint korábban, de a kollégiumi férőhelyek száma ezzel nem tar­tott lépést, az igénylők fele kima­rad. Á diákotthoni elhelyezésre jogosult, de helyhiány miatt el­utasított hallgatók lakhatási tá­mogatásban részesülhetnek, aminek mértéke intézményen­ként változó, ám szinte sehol nem fedezi az albérlet költségeit. A szaktárca illetékese, Gál András Levente is elismeri, hogy a kollégiumok infrastrukturális fejlesztése nagyon fontos, de eh­hez több milliárd forint kellene. Erre vonatkozóan egyelőre csak tervek léteznek a minisztérium­ban, konkrét programok még nincsenek. Sok vitát vált ki a rászorultság megállapításának módja is, mert vannak, akik ki tudják játszani a szabályokat és hamis jövedelem- igazolásokkal jogosulatlanul is bejutnak. Előfordul, hogy pro­tekcióval, ismeretség vagy meg­vesztegetés útján kerülnek be hallgatók a kollégiumokba - mondta el lapunknak az egyik intézmény magát meg nevezni nem kívánó tisztségviselője. A havi kollégiumi díj a felső- oktatási törvény, illetve az egyik kormányrendelet szerint min­denhol legfeljebb háromezer­ötszáz forint lehetne, de ez a gya­korlatban kevés helyen van így. A szabályozások nem határoz­zák meg a kollégiumok által nyújtandó alapszolgáltatások körét, ezért az oktatási intézmé­nyek nagy része plusz juttatás cí­mén sok mindent külön felszá­mol. A havonta fizetendő térítés így öt-hat ezer forintra is megnő. Ez azonban még mindig elfogad­hatóbb összeg, mint a négyszer- ötször magasabb albérleti díj. (wilk) Hírcsatorna Az első régió. Hajdű-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye megalakítja az Észak-Alföld Re­gionális Fejlesztési Tanácsot, az alakuló ülést augusztus 31-én Debrecenben tartják. Erről álla­podtak meg a három megye és a megyei jogú városok vezetői pénteken, a hét elején kezdett tárgyalásaik befejezésekor. A ta­nácskozást követően bejelentet­ték: a régió központja Debrecen lesz. Ugyanakkor a munkaszer­vezet - az Észak-Alföld Regio­nális Fejlesztési Ügynökség ICht. - központjául Újfehértót jelöl­ték ki, kompromisszumos meg­oldásként. Költözik a hivatal. A szep­tember végén kezdődő költözkö­dés ideje alatt sem tart munka­szünetet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának ap­parátusa, amely a Szalay utcából a VII. kerületi, Wesselényi utca 20-22. szám alatti épületbe teszi át a székhelyét - mondta Prőhle Gergely, a tárca közigazgatási ál­lamtitkára. Az eredetileg az Or­szágos Egészségbiztosítási Pénz­tár (OEP) megrendelésére épült irodaház belső tereit a miniszté­rium igényeinek megfelelően ala- kitották-alakítják át. Almashow. Évente négy-ötezer hektárnyi intenziv gyümölcstele­pítést tud támogatni a tárca. A cél: előmozdítani, hogy az EU- csatlakozásig 25 százalékra nö­vekedjék a korszerű fajták ará­nya - közölte Torgyán József pénteken,i a Zala megyei Nagykutason rendezett IV. Ma­gyar Almashow-n. A földműve­lésügyi és vidékfejlesztési minisz­ter hangsúlyozta: nemcsak az el­avult almásokat, hanem a kor­szerűtlen gyümölcsvertikum egé­szét meg kell szüntetni. Aktahalom. A bíróságokon az első fél évben csökkent a beérke­zett, illetve a folyamatban lévő ügyek száma, ugyanakkor nőtt az eljárások időtartama - mond­ta újságírók előtt Erményi Lajos, az Órszágos Igazságszolgáltatási Tanács (ÓIT) főosztályvezetője pénteken. A legnehezebb hely­zetben a Legfelsőbb Bíróság van, ott a közigazgatási ügyek 61 szá­zaléka több mint egy éve vár el­intézésre. Az első félévi, össze­sen mintegy félmillió ügyből 334 ezer indult a helyi bíróságokon. Országjárás. A Független Kis­gazdapárt budapesti elnöksége elhamarkodottnak tartja és értet­lenül fogadta a Nemzeti Kulturá­lis Örökség Minisztériumának (NKÖM) sajtóközlemé­nyét, amelyben a tárca megvaló- síthatatlannak és méltatlannak tartja a Szent Korona országjárá­sát, amire „a Szent Korona Éve” elnevezéssel alapítványt hoznak létre a kisgazdák. Ki lesz a legszebb? Ma este rendezik meg a budapesti Thália Színházban a Miss World Hungary döntőjét. Akkor eldől, a tucatnyi versengő széplány közül ki tetszik leginkább a zsűrinek s ki képviseli hazánkat a világversenyen, fotó: feb/stefler balázs • A Tvr-hét és a Party közös nyereménviátéka népszerű sztárokról. • Ragadia máé Ä TV nézés a programválasztásnál kezdődik. Válasszon a legjobb helyről! Áttekinthető műsorismertető a Tvr-hét-ben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom