Új Dunántúli Napló, 1999. augusztus (10. évfolyam, 209-238. szám)
1999-08-18 / 226. szám
1999. augusztus 18., szerda Háttér - Riport Vi {Ír /)! Amikor Magyarország egyenlő a Hungaroringgel Népünnepély négy napig. Mikor az ember valami olyannak lehet részese, amit amúgy az egész idény során televízión át les a fotelból, hogy mit műveinek a fiúk Ausztráliában vagy éppen Japánban. A Mika meg az Eddie, és a többi sztár. És most itt van ő is a nagydíjon. Egy levegőt szív a félistenekkel. Igaz, elég nagy díjat kell fizetni érte, de megéri. Az M7-esen a jobb oldali sávban jóformán csak lakókocsik közlekednek vagy német, vagy olasz rendszámmal. Az egyik régebbi, a másik vadonás újonnan csillogó, egy dologban azonban megegyeznek: hol a tetőn, rendes póznán, hol az ablakrésen át lobogva Forma-l-es zászlót tépked a menetszél. És ahogy előzés közben elhúzok mellettük, látom, hogy bizony a sofőr is „harci szerelésbe” öltözött már, póló, baseballsapka, az egyiken ágaskodó ló, a másikon háromágú csillag. És, mondanom sem kell, az úticél is közös, a Hungaroring, Budapesttől 18 kilométernyire, az M3-as mentén, a kimondhatatlan nevű Kerepestarcsa, illetve Mogyoród között. Érkezés a pályára. Egy év alatt megint sok minden épült, szépült, egy valami nem változott - hál’ istennek, emeli az égre a szemét minden illetékes -, a hosszú sorokban masírozó szurkolók. A tradicionális port ugyancsak rúgják, bár az idei esődömpingnek köszönhetően a domoldalak szépen zöldellnek, nem úgy mint az előző években, amikor augusztusra már minden sárga és kisült. Ezernyi, füléhez CB-t vagy mobil telefont növesztett szervező és biztonsági ember, és temérdek fehér tányérsapkás közlekedési rendőr, akik - ki tudja milyen marketingmegfontolásokból - mindig egy számmal kisebb inget húznak, mint amit a fizikumuk megkövetelne: izzadnak, és a külföldieket intemacionális mozdulatokkal terelik fel a csudába, a szántóföldeken kialakított parkolókba. Mondom, a külföldiek, akik a magyar Forma-l-et eltartják, legalábbis garantálják az olyannyira remélt nullszaldót, de hát a hangsúly úgyis mindig az „egyéb” költekezéseken van, hiszen az egy dolog, hogy jegyet vagy bérletet vesznek az edzésekre és a versenyre, de hát mindez csak egy-két óra a napból, a többit pedig evéssel-ivás- sal, taxizással, vásárlással töltik. A hivatalos műsorfüzet. Szép kiállítás, műnyomó papírra készült. E sorok írója tudomása szerint még az áprilisi imolai verseny során is úgy volt, hogy a szöveg magyar fordításban is szerepel majd. Ám ha felütjük az amúgy 2500 forintot kóstáló kiadványt, a Hungaroring-el- nök Berényi János néhány szahetedik oldal holnap Riport Negyvenhárom dühös ember. Királyegyházán elkeseredettek a tejtermelők, mert immár április óta nem kapják meg a tejpénzt. Összesen negyvenhárom gazdának tartozik a Kitálytej Kft. ígéretekben most sincs hiány, de a cégvezetőnek már egy szavát sem hiszik. Portré Körinek László. Azt hihetnénk, a feladathalmozás a hobbija: volt államtitkárhelyettes és Kolping-elnök, a kriminológia tanszékvezetője. Mindezek tetejébe tiszteletbeli konzul! vas köszöntőjén kívül angol és német az egész. Luc Domenjoz, az összes futamra megjelenő (és amúgy folyamatosan változó tartalmú és adatbázisú) füzet szerkesztője maga is hitetlenkedve adja meg a „miérf’-re a választ.- Mi előkészítettük a magyar fordítást, de a Nemzetközi Áutósport-szövetség leállította. Azt mondták, magyarok úgyse jönnek el a versenyre, mert nem tudják megfizetni, tehát felesleges. Nesze neked nemzetgazdasági növekedés! Nem minden a pénz, de hát ezt a sportot (is) alapjaiban ez határozza meg. Mikor antiak idején Bernie Ecclestone a Magyar Nagydíj megrendezéséről kezdett tárgyalni, néhány munkatársa riadtan figyelmeztette: „De hát ezek kommunisták!” Ecclestone válasza: „Ugyan, harminc éve még ők is kapitalisták voltak, nem lehet azt olyan hamar elfelejteni!” Hát, végül a harminc évből negyven lett, de ebbe a kapitalizmusizébe elég hamar visszaszoktunk. Lássunk egy kis árkörképet, egyelőre az első, pénteki napról. Rögtön egy szívet melengető hír, miszerint a WC használatát illetően nullaszázalékos az infláció, maradt a 100 forint, pedig hát van nekünk kétszáz forintosunk is, szép zöld. Szóval ürítkezni még olcsón lehetett, töltekezni viszont már nem éppen. Műanyag tálcára kimert, amolyan fél fogamra sem elég Gulasch 800 forint, ám rögtön mellette az Echte magyar Gulasch (ránézésre úgy hasonlít egymásra, mint Salo Ferrarija Irvine-éra) már egy ezrest kóstál. És bizony sokan kóstálják. A sör - márkamegjelölés nélkül- 900-ba kerül, ha valaki ragaszkodik az ausztrál fajtájúhoz, az is egy Bartók (vagy mi az ördög: Mátyás király). Viszont három deci kóla csupán a fele. Fóliába csomagolt szendvics (rántotthús-gyanús sárga izé lóg ki a félbevágott zsemléből) 700 forint, és akkor nem is sorolom tovább a különböző grillezett húsok, csirkék, kolbász- és virslifajták árát - a fentieknél mind jóval több. A sütés egyébiránt roppant egyszerű: egy félbevágott bádog olajoshordóba faszenet dobnak, arra egy rácsot, aztán hadd szóljon. Füstöl is rendesen, mint Ville- neuve alatt a Supertec-motor. Döbbenetes látvány: a címvédő világbajnok, szőkén, hegyes orral, saruban és saját nevét hirdető zászlóval a kezében capiat a porban. Pólóján óriási kék Betűkkel: I am Mika Häkkinen. A fiatal srácot valójában Veijo Bergströmnek hívják, és egyike annak a harmincezemyi finn Hákkinen-rajongónak, akik ugyan csak kielégült vágyakkal térhettek haza - és itt kizárólag a verseny eredményére gondolok!- El kellett jöjjünk, ez valahogy nem is volt kérdéses - magyarázza, miközben a zászlót átadja kb. 2 méter húsz centi magas barátjának. - Két finn van a két legnagyobb csapatnál, úgyhogy lassan rólunk szól a Forma-1, mintha síugrás lenne! Benn lakunk Budapesten valami kollégiumfélében, de ez nem számít, a lényeg, hogy itt vagyunk, ahogy mondani szokták: mindenki egyért - és abban bízunk, hogy vasárnap délután az az egy majd mindenkiért! Szólt is a finn himnusz rendesen, mikor annak jött el az ideje. No de mit hallanak füleim, magyar szó, mikor a legfölsőbb szintről megaszonták, hogy ide magyar úgyse tudja befizetni magát? Hajagos István és leánya, Anett itt vannak. Jönnek Kecskemétről minden reggel, este meg hazautaznak. És másnap megint.-Még erre is nagyon sokat kell spórolni - hümmöget az ötven felé járó, barnára cserzett bőrű férfi, aki esztergályos, amikor épp nem elvakult Häk- kinen-drukker (de sokan vannak, a kutyafáját!). - De nekünk ez a nyaralás, a nagy élmény most már néhány éve. Itt aludni nem tudunk, arra már nem futja, inkább hazavonatozunk, alig több, mint egy óra, estére a mamókám főz egy finom vacsorát.- A Mika a csúcs - szövi tovább a szót Anett, akinek két fülében arany Mercedes-jel- vény fityeg, és ugyanez a dísz a nyakláncán -, de mi szeretjük ám a Schumachert is; mindegyiket szeretjük, úgy ahogy Portré van! Csinálunk videofelvételt, aztán téli estéken sokszor nem a műsort nézzük a tévében, hanem hogy volt egy Magyar Nagydíj augusztusban, és mi ott lehettünk. És ameddig lesz, ott is leszünk! Végzünk egy gyors összeadást. A két belépőjegy, a jutányos, klubtagság révén szerezhető áron 16 ezer forintot emészt fel, négyezer elmegy az utazgatásra, az egy huszas. Ha a koszton kívül még valami relikvia (sapka, kulcstartó, matrica - de a világért sem a 36 ezer forintos Ferrari-pufi- dzseki!) is beugrik, egykettőre összejön a harminc ezer. Egyhetes nyaralás ára. Miként azt mondták is. Ahogy továbbsétálnak, látom, Hajagos úr rágyújt, de nem a menő csapatokat eltartó dohánytermékre, hanem csak egy szolid magyar cigire, az egyszeri magyar szurkoló. wmmmmmmmmmmmmm Budapest. A Kempinski Hotel hallja. Vibráló nyüzsgés, mindenki az esti fogadásokra, szponzori vacsorákra készül. A csapatok vezetői, mérnökök, tervezők is levetették az egyen- gúnyát, öltönyben, de többnyire nyakkendő nélkül jelennek meg. Az egyik kanapén külsejében némileg kicsit kirívó két lány ficereg: elvásott edzőcipő, rojtos farmer, póló. Két degeszre tömött hátizsák. Jane és Emma Angliából jöttek, eredetileg merő kalandvágyból román körutat tettek, és gondolták, hazafelé beugranak a versenyre, még maradt annyi pénzük. Persze, nagy McLaren-őrültek, és a fejükbe vették, hogy a négy este során egy ezüst színű kartonlapra (kb. 120x80 cm) begyűjtik az összes csapattag aláírását, Hakkinentől a gumitologató szerelőig. Amint megjelenik egy szürke ingbe, fekete nadrágba öltözött egyén, valamelyikük odaront hozzá, majd három másodperc múlva üdvö- zült mosollyal hozza vissza az ezüst kartont. Már elég sok fekete, lemoshatatlan filccel elkövetett firkálmány sorakozik körben, Emma gondosan mindegyik alá odaírja (golyóstollal), kitől is származik a becses krikszkraksz. A szálloda előtt folytonosan, úgy saccra, százfős tömeg vár. Hátha valaki érkezik vagy megy el, és lehet ellenőrizni, hogy ugyanúgy néz ki, mint a tévében. Eddie Irvine már-már hisztériás sikítórohamot vált ki egyesekből, még a közeli Erzsébet tér hintái felől is sikolyok érkeznek, mint a Beatles régi koncertfilmjein látni. A Stewart-csapat két pilótája, Barrichello és Herbert beül a Ford mikrobuszba, de teljes a dugó, se előre, se hátra nem lehet mozdulni. Az istenadta nép azonnal körülveszi a kocsit. És odapréselnek az ablakhoz egy nyolcéves forma, kövér, szemüveges kisfiút, olyasformát, aki minden osztályban és minden gyerekkönyvben kötelezően előfordul. Az elektromos ablak lecsúszik, egy kéz kinyúl a kisfiú sapkájáért. Majd ugyanaz a kéz kiadja a sapkát, a széles fehér silden kéken virítanak az autogramok. Ablak, mint a maffiafilmekben, fel. Közben a rendőrök rendet vágnak a Deák Ferenc utcában, a Ford egy pillanat alatt eltűnik a forgalomban. A gyerek meg csak áll, szinte megkövültén mered a sapkájára bűvölt aláírásokra, majd körülnéz.- Nem tetszik tudni, kik ültek abban az autóban? - kérdezi aztán egy kicsit bizonytalan hangon jobb híján tőlem, aki mellette állok. Duna-parti szállodasor, este tizenegy óra. Nem szűnő tömeg, izgalmak, kibe lehet belebotlani. És élménybeszámolók, tódítással vagy anélkül, amiket nem lehet nem meghallani. A lányok, a csajok, a kisasz- szonyok, az ifjú hölgyek lelkesedése nem ismer határt.-Ezzel integettem neki! - mondja egy molett, szemüveges (már megint!), és a mutató- és középső ujjára húzott maciszerű bábbal billegtet most is. Hogy kinek integetett, nem derülhet ki, mert jön a nagy kérdés:- És láttátok a Wurzot? Itt ment az előbb.- Én csak a Panist láttam. Az meg szaladt! Utána egy jelen nem lévő barátnőjükről kezdenek értekezni, aki előző nap abban a szerencsében részesül, hogy a kis Schumi közelében tudhatta magát. Ezen aztán elkezdenek vihogni:- Tök jó volt a Helén, egész este csak azt hajtogatta: „És odanézett! És odanézett!” Hungaroring, az évről évre benépesülő vigalmi negyed. Áll a bál, folyik a sör, magyarul tényleg csak a rendőrökkel lehet dumálni. Az én emberem idősecske, a Ferrari-melltartós rosszlányokat tartja szemmel (magyarán bámulja) a Golfnak támaszkodva. Kérdem tőle, ki nyeri a versenyt? Azt feleli, a Berger. Mondom, ő már nem indul. Lebiggyeszti a száját, látom rajta, azt gondolhatja, mit kínzóm itt ilyen hülyeségekkel, késő éjszaka! Méhes Károly-A munka éltet, amit olykor oldanak a családi, a társasági és baráti együttlétek. Négyen vagyunk testvérek és hál istennek szüleim is élnek. Olyan jó velük összejönni. Ugyanis kevés a szabadidőm és minden percét ki kell használnom. De végül is így vagyok egész, ha teljes életet élhetek. Kozma F. mi •nniTiirrimirir'irii uw imr > ~n iw>»iii«»»iwiiirniiiiii«iiifiwMnai» Új postáról álmodik Krutki Józsefné dr. bizonyára elégedett ember, hiszen azt csinálja, amit szeret. Menedzser. S hogy jól csinálja arra bizonyság, hogy a előző posztján, a MATÁV-nál is hasonló feladatokat látott el. A változást menedzselte ez a fiatalasszony. Kinevezése persze egyben történelmi cezúra is, hiszen női vezetője e postásrégiónak még nem volt soha. Amikor kérdem, hogy nem nyomasztja-e az „elsőség”, rám csodálkozik. Erre nem gondolt még. De igazából nem is igen érdekli, hogy mekkora hatalom koncentrálódik a kezében, hiszen meglehetősen sok feladata van, s őt nem a hatalom foglalkoztatja. Sokkal inkább annak az átalakításnak, megújulásnak a menedzselése, ami napjainkban a postára vár.- Pontosan miről van szó?- Az országban az egyik legjobban kiépített szervezet a miénk. Ha a piac oldaláról nézzük, az értékek szembeöt- lőek. A közel 3300 postán a szakképzett dolgozóink egyre jobb infrastruktúrát használva végzik napi feladataikat, de ma még többnyire a hagyományos szolgáltatásokat.- S miért baj ez?-Dehogy baj. Csakhogy a szolgáltatások köre állandóan változik. A világ nem áll meg, s nekünk ezt a hálózatot, kapacitást bűn lenne nem kihasználni. És jobban kihasználni. Már eddig is sokféle újdonsággal szembesülhetett az ügyfél - tűt-cémát, koncertjegyeket is árulunk -, a jövőben pedig még színesebb lesz a paletta. Nyitott a pénzforgalmi vonal, a banki tevékenység, és még többféle „árucikkel” kell foglalkoznunk. De hogy egy könnyen érthető példát mondjak: a gépjárművek eredetvizsgálatait is felvállalhatjuk.-A nagyvilágban is akad ilyesmire példa ?- Természetesen.- Nekünk jobb lesz?- Feltétlenül. A posták informatikai rendszerének összekapcsolásával felpöröghet a szolgáltató funkció. A várakozási idők lecsökkennek, felgyorsul az ügyintézés.- Mi az ön hobbija? Krutki Józsefné dr. 43 éves, ifjúságát Dencsházán töltötte. Közgazdasági egyetemet végzett, majd szervezésvezetésból doktorált. Az első női postaigazgató Pécsett. Férje a MATAVRt. Pécsi Távközlési Igazgatóságának mérnöke, két gyermekük van, a 17 éves József és a 13 éves Borbála. McLaren kicsiben, pénzköltés nagyban I /
