Új Dunántúli Napló, 1999. augusztus (10. évfolyam, 209-238. szám)
1999-08-17 / 225. szám
1999. augusztus 17., kedd Oldalszerkesztő: Chipet-HIrek Sulinet. Új formával és tartalommal várja iskolakezdésre az érdeklődőket a Su- linet-írisz honlap. Szeptembertől az irisz.sulinet.hu címszó alatt számos új rovat indul. A Sulinet-írisz fejezet a program egészéről szolgáltat információkat, az Oktatás címszó alatt a továbbtanulással kapcsolatos hírek szerepelnek. Megtekinthetők lesznek az elmúlt öt év kidolgozott érettségi tételei, illetve az érettségi témakörök és címek húsz-harminc évre visszamenőleg. A Pályázatok címszó alatt tanulmányi versenykiírások, az Életmód címszó alatt a kultúra és sport történéseit találhatják az érdeklődők. Közös könyvtári adatbázis. Az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár, az MTA könyvtára, az ELTE Egyetemi Könyvtára és a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Központi Könyvtára összehangolja CD-ROM adatbázis-szolgáltatásait. A hároméves program mintegy 80 millió forintba kerül. A közös CD- ROM adatbázist a négy könyvtár olvasói ingyenesen vehetik igénybe. Pályázat a komputer problémára. A 2000. évi számítógépes probléma megoldását segítő kereskedelmi és iparkamarák számára pályázatot írt ki az európai kamarákat tömörítő Eurochambres - 33 ország 1300 kereskedelmi és iparkamarájának szervezete. Azok a kamarák pályázhatnak szeptember 1-jéig, amelyek a 2000. év komputer problémájának megoldásához a legjobb projekteket dolgozták ki a vállalatok és a kisvállalkozások részére. AZ ÉVEZRED UTOLSÓ NAGY BEFEKTETÉSE Szerezzen szakképesítést és naprakész ismereteket a Perfektnél! Középfokú szakképesítések • Pénzügyi ügyintéző • Számviteli ügyintéző • Általános gazdasági és statisztikai ügyintéző • Társadalombiztosítási ügyintéző Felsőfokú szakképesítések • Mérlegképes könyvelő • Pénzügyi tanácsadó • Adótanácsadó • Pénzügyi és számviteli szakellenőr • Okleveles pénzügyi revizor • Statisztikai szervező, elemző • Társadalombiztosítási szakellenőr Most akár 50 ezer forint értékű kedvezményt is kaphat! OKTATÁS, VIZSGÁZTATÁS, KÖNYVELLÁTÁS HELYBEN Kérje ingyenes tanfolyami tájékoztatónkat! Munkanélküliek a Munkaügyi Központtól támogatást kaphatnak. További információkat kaphat: PERFEKT Rt. Baranya Megyei Igazgatóságán 7623 Pécs, Rákóczi út 24-26. (Iparosház). Telefax: 72/212-232 E-mail: perf02@mail.matav.hu valamint az Interneten www.perfekt.hu weboldalain Számítástechnika Vírusinvázió: itt a Júliusi Gyilkos! Bár évente több száz új vírust írnak rossz akaratú számítógép- programozók, csak néhány tesz igazán nagy kárt PC-inkben. Az idén több szabotőrvírus is megjelent, így márciusban „érkezett” a Melissa, áprilisban a CIH, vagy Csernobil, később pedig a Worm, azaz Féreg pusztított. A CIH vírussal egy időben rögtön jelentkezett egy másik veszedelmes program is, a Backdoor-G. De nincs megállás, itt vannak a legújabb támadók: a Júliusi Gyilkos, valamint a PrettyPark! A Backdoor-G a hálózatok elektronikus hátsó ajtaján (backdoor) szivárog be, és megnyitja az utat illetéktelenek behatolása előtt. Ha a komputer Backdoor-G vírussal fertőződött, a gép teljesen kiszolgáltatottá válik. Idegenek a merevlemezen tárolt fájlokhoz is hozzáférnek, manipulálhatják őket, mi több, ha mikrofon is csatlakozik a készülékhez, és be van kapcsolva, a helyiség háttérzaja is lehallgatható. A http:- //www.avertlabs.com/public/- datafiles/valerts/vinfo/- val0182.asp címről letölthető ingyenes program viszont fölismeri a hátsó ajtón át belopakodott Backdoor-G vírust. A Worm.Explore.zip, vagyis a Féreg egyesíti a Melissa önsokszorozó képességét és a Csernobil rombolóerejét. A Féreg a személyi számítógép merevlemezének rendszerkönyvtárába másolja magát, mihelyt felnyitják az őt rejtő e-mail levelet. Ezután elkezdi kitörölni a fájlokat. A Féreg súlyos pusztítást vitt végbe egyesült államokbeli, izraeli, cseh, francia, német, nagy-britanniai, ausztráliai, norvégiai komputereken. Éppen ezért ajánlatos, hogy a számítógép-használók azonnal töltsék le a két nagy vírusirtó- program-gyártó, a Symantec http://www.symantec.com/- avcenter/download.html és a Network Associates http://www.avertlabs.com/public/- datafiles/valerts/vinfo/- val0185.asp internetes címeiről a legfrissebb féregtelenítő, vírusirtó programokat. A nem Microsoft operációs rendszert használókat (egyelőre) nem veszélyezteti a Féreg. Az e-mailen érkező vírus kódját tartalmazó levél szövege magyarul: „Szia, megkaptam postádat, és küldöm neked a válaszomat. Egyszerűen pillants csak bele a kódolt dokumentumba, amelyet mellékeltem.” Csupán ennek az üzenetnek az elolvasása még nem aktiválja a Férget. Ha viszont a címzett kinyitja a mellékletet, akkor elszabadul a pokol. Ráadásul a címzett - akarata ellenére - minden leveléhez mellékeli a víruscsomagot, ily módon igen gyorsan terjed. Ha pedig már felkészültünk minden eddig ismertetett vírusra, akkor sem érezhetjük biztonságban a PC-nket. Itt van ugyanis a legújabb vírus, a July Killer, azaz a Júliusi Gyilkos! Ez a veszélyes Word 97-vírus Hongkongból származik és szakértők szerint akár egy hónap alatt eláraszthatja az egész világot. A vírus a Word’97-do- kumentumokat fertőzi. Miután megnyitották a megfertőzött dokumentumot, automatikusan befészkeli magát valamennyi megnyitott dokumentumba. A megfertőzött dokumentum arról ismerhető föl, hogy megnyitásakor párbeszédablak jelenik meg: „A wake up call for the generation” - ébresztő a nemzedéknek elnevezéssel. Ha a gép használója az OK-t választja, újabb szöveg ugrik elő: „You are wise, please choose this again later. Congratulations.” - Ön bölcs, kérem, máskor is így döntsön. Gratulálok. Ha viszont a megszakítás gombot üti le a gép előtt ülő, akkor ez a szöveg ötlik a szemébe: „Stop it! You are so incurable to lose three chances! Now, god will punish you.” - Hagyja már abba! Maga gyógyíthatatlan, hiszen mindhárom lehetőségét elszalasztottá! Isten most megbünteti! És akkor elszabadul a pokol: a July Killer a gép következő indításakor törli a c: merevlemez teljes tartalmát. A hongkongiak http://www.- trendmicro.com.hk/- w97mjulykiller.html megírták már a júliusi gyilkost meggyilkoló programot. Új „trójai faló” is veszélyezteti a személyiszámítógép- használókat. A PrettyPark - miként a Melissa - szintén elektronikus levélben terjed és a címjegyzék bejegyzései által küldi tovább magát. A vírus hírszerző ügynökként kutatja át a mit sem sejtő PC-használó gépét jelszók, hitelkártya-adatok és egyéb bizalmas-titkos feljegyzések után. Elsősorban a tűzfalat (Firewall) és az antivírus-programo- kat nem használó magánosokat vette célba a PrettyPark. Ez esetben a legjobb védekezés az óvatosság: friss vírusirtó beszerzése, és az e-mail mellékletek óvatos, vírusirtó-vizsgálat utáni felbontása. Érdekes intemetcímek Ezúttal a könnyűzene kedvelőinek szól összeállításunk. Ákos összes albuma és dalszövegei: http://www.vpszk.- bme.hu/-szala/akos Celine Dion. http://www.- datanet.hu/kbsasylum/- celinedion/celine.htm Heaven Street Seven. http://www.datanet.hu/hs7 Hobo Blues Band, http://- www.emiquint.hu/hobo.html KFT. http://www.kft.hu Kispál és a Borz (képünkön). http://www.jpte.hu/pecs/- kispal/index.html vagy http://- umann.net.hu/dalok/kispal LGT. http://umann.net.hu/- dalok/lgt Omega, http://umann.net.- hu/dalok/omega Republic. http://www.- emiquint.hu/republic.html Soho Party. http://www.- sohoparty.contarex.hu Tankcsapda. http://davinci.jpte.hu/katonak/szasza/tcs/index.htm U2. http://www.reftkn.hu/- tamas/story.htm PÁLYÁZAT A pécsi Kodály Zoltán Gimnázium i (7629 Pécs, Dobó I. u. 35-37.) i pályázatot ír ki j 180-200 fős konyha és i i a hozzátartozó étterem ! működtetésére ! 2000. január 1-jétől. { Feladata az ajánlattevőnek: j i - Az Önkormányzat által J megadott diákétkeztetési i norma alapján a középfokú t oktatásban részvevő diákok j i és az iskola dolgozóinak i { ebédeltetése. i - Az iskola rendezvényeihez i kapcsolódó fogadások i lebonyolítása. j A pályázat feltételei: i - A vállalkozó működéséhez | szükséges dokumentációk i csatolása (működési engedély, alapító okirat) i - Adóhatóságoktól beszerzett, i 30 napnál nem régebbi I igazolások (APEH, TB, [ Vám- és Pénzügyőrség, i helyi adóról) • - Két év gazdasági mérleg, i főkönyvi kivonat (1997., 1998. év) i - Az eddigi működésükre vonatkozó referenciák i - A jelenlegi dolgozók további J i foglalkoztatása j Pályázat benyújtásának i határideje: J 1999. szeptember 20. i Kodály Zoltán Gimnázium j igazgatója részére. I __________________________i MO TORFELÚJÍTÁSHOZ! ♦ hüvelygarnitúrák ♦ csapágyak ♦ szelepek ♦ láncok, szíjak ♦ tömítések Mm-ÁL baranyai képviselet ♦ porlasztócsúcsok ♦ adagolójavítók ♦ tápszivattyúk ©BOSCH ...és DTP, DUAP, DES Minden személy-, teherautó-, erőgép és munkagépmotorhoz! icp 7628 Pécs, Eperfás u. 2. Tel.: 72/539-997 Dunántúli Napló 9 Elkészült a világ legkisebb MP-3 lejátszója Az ügyes dél-koreai szerkezet segítségével az internetről lehet zenét rögzíteni, majd lejátszani. A 27 gramm súlyú kis készülék 32 MB kivehető kártyával működik és nyolc számot képes tárolni. fotó: feb-reuters Videokamera és világháló A videokamerás megfigyelés és az internet összekapcsolása sajátos lehetőségeket teremt. A világ beszállhat egy adott terület folyamatos ellenőrzésébe, például megleshető Nessie, a szörny. Kérdés, hogy büntetlenül pásztázható-e minden a kamerával? Újra Nessie-t lesi a világ. A skóciai Loch Lomond 38 kilométer hosszú tavának titokzatos lakója Ness, a szörny hamarosan megjelenhet az interneten, miután állandóan működő kamerát helyeztek el a tó partján. Feltéve, ha elég világos van ahhoz, hogy a kamera észlelje a sötét víz felszínének változásait, és ha Nessie éppen ott bukkan föl levegővételre (ha létezik), ahol a kamera látja. A felvevőgép címe a világhálón: http://www.lochness.scot- land.net/camera.htm. A gép és a cím üzemeltetőjének, a Scotland On Line internet-szolgáltatónak egy texasi házaspár máris jelezte, hogy a minap bizony látta a szörnyet. Esküsznek rá: hirtelen rövid időre fekete árnyék jelent meg a Loch tóra szege- ződő kamera látószögében. Úgy látták, előbb egy fej, majd a hosszú nyak is kiemelkedett a vízből és nagyon gyorsan haladt előre. Alan Matheson, a Scotland On Line vezetője ennek ellenére meglehetősen óvatosan vélekedik: „Sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, hogy Nessie lehetett. Tudomásunk szerint ez az ' első eset, hogy valaki az interneten barangolás közben megpillantotta azt a lényt, amelyet olyan régóta keresünk.” Zürichi dilemma. A zürichi városháza adatvédelmi szolgálata rendre utasította a város rendőrségét, mert az interneten a tóról sugárzott képeken fel lehet ismerni a személyeket, ami beavatkozást jelenthet magánéletükbe. A tóra szegezett és az interneten kapcsolható kamera arra szolgál, hogy bárki saját szemével láthassa a tó állapotát, tisztaságát - de az interneten az érdeklődők felnagyíthatják valamelyik részletet, s így felismerhetők a fürdőző, vízisíelő, napozó emberek is. (Mi történik, ha valaki élete párját ismeri fel valakinek az oldalán?) Ezért a városháza utasította a rendőrséget, hogy akadályozza meg a „zoomolást”, a részletek kinagyítását. Félő, hogy a példa ragadós lesz, mert nem csak a Zürichi-tó részleteit közvetítik ily módon folyamatosan, hanem például a Genfi-tó szépségeit is, a híres szökőkúttal. Mi több, interneten ellenőrizhetik a svájciak egy áruház jóvoltából, hogy az ott árusított biozöldségek, biohúsok valóban nem látnak vegyszert - ugyanis a képernyőn bármikor megjeleníthetik a termelő földjét, mezejét. ELCOTEQ ÍSlAZ ELCOTEQ Network egy olyan elektronikai legyártásra specializálódott multinacionális vállalat, melynek központja Finnországban van. : A cég számítógépekhez, telekommunikációs ÉÉj&szülékekhez, ipari és fogyasztási elektronikai yV’ berendezésekhez gyárt késztermékeket és Részelemeket. Az ELCOTEQ Magyarország Kft. az európai elektronikaipar egyik legmodernebb gyára, Mífnely 1998-ban kezdte meg működését Pécsett. KERESÜNK gyártástechnológiai mérnök munkatársat Feladatai:- hibaelhárítás, hibefeltárás- folyamatszabályozás ■ a kézi forrasztásos technológiai folyamat ellenőrzése Elvárásaink: - villamos- vagy gépészmérnöki diploma- felhasználói szintű PC-ismeret- angolnyelv-tudás gyors- és gépíró munkatársat Feladata: - gyors és pontos számítógépes adatrögzítés Elvárásaink: - Access ismerete- gyors- és gépírói szakképzettség Előny:- érettségi- angolnyelv alapfokú ismerete Fényképes magyar és angol nyelvű szakmai önéletrajzát 1999. Vili. 26-ig a következő címre küldje: ELCOTEQ Magyarország Elektronikai Kft. i Dudás Judit 7630 Pécs, Finn u. 3. Tel.: 72/509-137