Új Dunántúli Napló, 1999. augusztus (10. évfolyam, 209-238. szám)
1999-08-14 / 222. szám
1999. augusztus 14., szombat Utazás Dunántúli Napló 11 Oldalszerkesztő: Kaszás Endre vÉÍ J Útravaló Csekkforgalom. Az üdülési csekkeket értékesítő Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. július végéig 1,54 milliárd forintos forgalmat bonyolított, a csekkek közel egynegyede a fővárosban talált gazdára. Idén már 820 helyen válthatók be a csekkek, 620 különböző kategóriájú szálláshelyen és 200 utazási irodában. Halászok parkja. A Balatoni halászok napján, augusztus 8-án Vonyarcvashegyen felavatták a szobor- csoporttal ékesített halászok parkját. A halászmesterséget felidéző emberalakok és eszközök alkotta szobor- csoportot - egy zalai fafaragó közösség munkáját - Korzeczky Richárd perjel, tihanyi főapát áldotta meg és szentelte fel. Horvát mérleg. Horvátország 1990-ben még a 30. helyen állt az idegenforgalmi bevételek alapján összeállított nemzetközi ranglistán, 1995-ben a 48., tavaly pedig a 37. helyet foglalta el 2,73 milliárd dolláros eredménynyel. Ez azt jelenti, hogy • Horvátország piaci részesedése körülbelül 0,6 százalékos a nemzetközi idegen- forgalomban. Sárospataki múzeum. A Magyar Nemzeti Múzeum fegyvergyűjteményének ritkán látható XVI-XIX. századbeli magyar, török és más balkáni országokból való, valamint belga eredetű díszfegyvereiből nyílt kiállítás a sárospataki Rákóczi Vármúzeumban. A tárlat értékes példánya a nürnbergi páncél, valamint Abdul Aziz szultán szablyája a XVIII. századból. A kiállítás az év végéig tart nyitva. Karintia-kártya. A délausztriai tartomány kedvezményes lehetőségeket biztosít a Karintia-kártya vásárlóinak. Idén 89 kedvelt kirándulóhely, több szállásadó, vendéglő és tömegközlekedési eszköz, illetve szabadidős rendezvény csatlakozott a kezdeményezéshez, amely felnőttek részére 385, 6-15 éves gyerekeknek 160 schillingbe kerül, 6 év alatt ingyenes. Csodás horvát nemzeti parkok Plitvice, Krka, Paklenica, Kornat-sziget. Akik a horvát tengerpartra, Dalmáciába veszik útirányukat, azok számára a tengeri fürdőzés és pihenés mellett nagy élményt nyújthat e négy nemzeti park felkeresése. A Dalmáciába utazó turistáknak útba esik a Plitvicei Nemzeti Park, amely Európa egyik legszebb természeti látványossága. Akik tehetik, megtekintésére áldozzanak egy napot, de gyakorlott túrázóknak négy óra elegendő, hogy a leglátványosabb részeket bejárják és folytassák útjukat a tenger felé. A 16 kisebb-nagyobb tó mindegyikét vízesések sokasága választja el egymástól, a kb. nyolc kilométer hosszú bonyolult rendszerben a víz 133 métert esik. A parknak két bejárata van, a szerencsésebb választás az első, ahonnan gyönyörű rálátás esik a Plit- vica-patak nagy, egyedülálló vízesésére, amely 78 méter magasból óriási robajjal zúdul alá. Innen kiépített turistaúton, a tavakon és vízeséseken át természetbe illő fahidakon juthatunk el a legnagyobb tóhoz, amelyen elektromos meghajtású hajók szállítanak a túlpartra. A tórendszer legmagasabb pontján kisbuszra szállhatunk, és visszatérhetünk túránk kiindulópontjához. A belépő ára felnőtteknek 60, gyerekeknek 40 kuna, egy napra szólnak és a parkban közlekedő összes járműre érvényesek. Sibeniktől 15 kilométerre található a Krka Nemzeti Park. Egyik nagy látványossága a Krka zuhatagsor, mely 46 métert esve, hatalmas robajjal, óriási vízmeny- nyiséget szállítva zúdul a tenger felé. Kellemes másfél órás túra a vízesés körútja és akár egész napra is maradhatnak, akik az édesvízi strandolásnak szeretnének hódolni, hiszen az utolsó vízesésnél kijelölt strand várja a parkba látogatókat. A belépő ára felnőtteknek 40, gyerekeknek 14 éves korig 25 kuna, 7 éves kor alatt a belépés ingyenes. A vízesésekhez Sibenikből hajóval is eljuthatunk, ami élményben, de sajnos kiadásban is pluszt jelent. A másik látványosság a Visovaci-tó, amelynek felső részénél egy nagy vízeséssel zúdul le a Krka-patak, hogy létrehozza a kopár sziklák közt hosszan elnyúló, kristálytiszta vizű tavat. A két vízesés között kishajók szállítják a turistákat további lOOkunáért. Zadartól ötven kilométerre, a hegyek közt megbújva lelhetünk rá a Paklenica Nemzeti Park csodálatos világára. Ez itt a hegymászók és a bakancsos turisták paradicsoma. Az egész park egy hatalmas kanyon, amelyet néhol több száz méter magas, függőleges sziklafalak ölelnek körül, és egyes pontokon 30-40 méterre szűkül össze. A rengeteg túra és látványosság közül nehéz választanunk, de a park legmagasabb pontját, amely 1758 méter, ne hagyjuk ki. Felmászhatunk még egy vezetővel látogatható barlanghoz is, - a tengerszinttől 1550 méter magasságba - amelynek párját ritkító cseppkőképződményei elkápráztatják az idelátogatókat. A belépő két napra szól, felnőtteknek 25, gyerekeknek 15 kunába kerül. Akik jól buják az egész napos hajózást és a nyílt tenger hullámzását, azoknak érdemes felkeresni a Komatot körülvevő több mint 140 kisebb-nagyobb szigetből álló Komati Nemzeti Parkot. A tenger hullámzása csodálatos sziklaképződményeket hozott létre, köztük egy-egy sziklafal magassága elérheti a 80 métert is. A tenger vize kristály- tiszta, akár 40 méter mélységig is leláthatunk. Sajnos a hajóút borsos ára sokakat elriaszt, de „megéri a pénzét”. Utazási irodáknál 200 kunánál olcsóbban nem utazhatunk, de vannak hajósok, akik halászbárkájukból kialakított turistahajókon - 120 kuna, gyerekeknek ingyen - vállalják az utat, és már a parki belépő ára is benne van. Az út szervezéséhez feltétel a jó horvát nyelvtudás. A Kornat-sziget lenyűgözően szép sziklaképződményei Ismét amerikai bevándorló vízum A washingtoni kormányzat az idén is meghirdeti azt a programot, amelynek nyertesei bevándorlási vízumot szerezhetnek az Egyesült Államokba - közölte kedden a budapesti amerikai nagykövetség információs szolgálata. A program keretében évente 55 ezer bevándorló vízumot sorsolnak ki a világ minden tájáról jelentkezők között, akik megfelelnek az előírt feltételeknek. A jelentkezés kritériuma középiskolai végzettség (12 tanulmányi év sikeres befejezése), vagy kétéves gyakorlat egy olyan szakmában, amely legalább kétéves képzést igényel. A vízumokat hat földrajzi terület között osztják el. Több vízumlehetőséget juttatnak azoknak a területeknek, ahonnan a bevándorlók száma alacsony, ugyanakkor nem kapnak ilyen vízumot azok az országok, ahonnan az elmúlt öt évben több mint 50 ezer ember vándorolt be az Amerikai Egyesült Államokba. Egyetlen ország sem kaphat több mint 3500 úgynevezett diversity vízumot évente. A mostani, DV-2001 elnevezésű programban nem jogosultak részt venni például a kínai, az indiai, a mexikói, a vietnami, a dél-koreai, a brit (kivéve Észak-írország), a lengyel és a kanadai állampolgárok. Az amerikai bevándorlási vízumért folyamodókat először számítógép segítségével, véletlenszerű sorsolással választják ki. A magyarországi jelentkezéseknek október 4. és november 3. között kell beérkezniük a következő címre: DV-2001 Program, National Visa Center Portsmouth, NH 00212, USA. A nyertesek postán kapnak értesítést 2000. április és július között. A nyertes személyek házastársai és nem házas 21 éven aluli gyermekei is folyamodhatnak bevándorlási vízumért vagy csatlakozhatnak a kedvezményezetthez. Információkért az Egyesült Államok Budapesti Nagykövetségének konzuli osztályához lehet fordulni. Nyaraljunk otthon! Emlékezetes és pihentető a rendhagyó vakáció A nyár végéhez közeledve sokan még nem döntöttek, mikor vagy egyáltalán kive- gyék-e a szabadságukat. Nincs lehetőségük, kedvük elutazni, vagy a lakásban is van elég tennivaló. A megoldás: nyaraljunk otthon! A nyaralás nem feltétlen drága külföldi utat, vagy a Balatonnál eltöltött hetet jelenti. A cél elsősorban a pihenés, a feltöltődés. Olyat kell csinálnunk ekkor, amit egyébként nem szoktunk. Lepjük meg magunkat, kapcsolódjunk ki és gyűjtsünk össze kellemes élményeket, amik új energiát adnak, a baráti beszélgetéseken témát szolgáltatnak. Otthon, a lakást bázisnak használva mindezt ugyanúgy meg lehet tenni, mint 1000 kilométerrel távolabb egy tengerparti apartmanban. Van azonban egy lényeges teendőnk, ha otthon nyaralunk: tervet kell készítenünk. Enélkül tespedéssé, a tv előtt eltöltött, két unalmas hétté degradálódik a vakáció. A közös terv foglalja magába az otthoni nyaralás ösz- szes mozzanatát. Listát a háztartási teendőkről, amelyeket ne egyszerre, hanem elosztva, apránként végezzünk el. Tervezzük meg melyik nap hova megyünk. Meg fogunk lepődni, mennyi látnivaló van közvetlen környezetünkben, amelyekre évek óta nem szakítottunk időt. Látogassuk meg a helyi nevezetességeket - kiderül, hogy sok múzeumot, kilátót, kirándulóhelyet, éttermet még soha nem láttunk városunkban - piknikkosárral felszerelkezve kiránduljunk a környékbeli szép helyekre. Minden este tervezzünk mást: mozit, grillezést a barátokkal, éttermet, sörözést. Sorra vehetjük a strandokat. Sokkal több van belőlük a környéken mint gondoltuk, a legtöbb falunak például gyönyörű és olcsó kis strandja A helyi strandokat is felkereshetjük FOTÓ: LÄUFER L. van. És vásároljunk is. Most jut idő egy egész délután boltozni, csak úgy egy új ruhát, játékot, könyvet venni, hiszen nyaralunk, ehhez a vásárlás is hozzá tartozik. Tekintsük szuvenírnek. Ha pedig igazán komolyan akarjuk venni a nyaralást, írjunk képeslapokat és számoljunk be a távoli barátoknak, milyen remekül érezzük magunkat - otthon. Egy dolgot tilos tenni: dolgozni! A munkahelyet kerüljük el, a telefon legyen inkább üzenetrögzítőn, a gondolatok pedig csak a kikapcsolódás körül forogjanak. Pusztaprogram „bugaci kispöfögővel” A „bugaci kispöfögő” barátainak évente visszatérő, ezúttal immár 14. nemzetközi találkozójára került sor a közelmúltban. A „mentsük meg a kisvasutakat” program keretében megtartott összejövetelen ezúttal az or-' szág minden részéből, illetve Németországból minden eddiginél többen, csaknem 350-en vettek részt. A kirándulók a gőzmozdony vontatta vasúti kocsival, illetve motoros hajtányokon utaztak el Kecskemétről Bugáéra, majd a program végeztével onnan vissza. A nem vasutas vendégek hazánkban első ízben ülhettek fel a vasúti szerelvény mögött haladó különleges sínautókra, a hajtá- nyokra. A mostani kirándulás alkalmával az előző évekhez hasonlóan a résztvevők besegíthettek az állomásokon például a vízvételezésbe, és licitálhattak a mozdonyvezetésre. A pusztában elfogyasztott bográcsgulyással és .csikósbemutatóval kísért utazás este ért véget. A nosztalgiavonat program teljes bevételét a találkozót szervező Vasúttörténeti Alapítvány a kisvasút megmentésének további programjaira fordítja. Prága, a „nyugativá lett” világváros Aki ezekben a hetekben készül a cseh fővárosba, a csodálatos Prágába, készüljön fel arra, hogy „nyugati árak”, mindenhol óriási tömeg, de barátságos, kedves vendéglátók várják. A Vencel téren, az Óvárosban, a Károly-hídon és a várban egymás sarkát tapossák a világ minden részéből érkezett turisták, a múzeumok előtt hosszú sorok kígyóznak, a köztársasági elnök palotája előtti látványos őrségváltást nap mint nap ezrek kísérik figyelemmel, fotózzák, videózzák, a szerencsésebbek szemtanúi lehetnek, amikor Vaclav Havel és csinos felesége autóba szállnak ... Prága, mint mindig, augusztusban is lenyűgöző! A macskaköves utcákon sétálva szinte minden ház szemlélődésre csábít, a vendéglők készséges pincérei széles gesztusokkal kínálnak helyet az ódon termekben, a teraszokon, pillanatokon belül hozzák a beche- rovkát, a hideg csapolt söröket, a sült húst knédlivel és káposztával. Figyelem, a cseh éttermek sajátja, hogy az étlapon feltüntetett árak nem tartalmazzák az általános forgalmi adót! Ezt diszkréten és korrekten tudatják is az étlapok alján, ám a figyelmetlen vendéget meglepetés érheti amikor kihozzák a számlát - amely már tartalmazza az áfát -, s egy zseb- számológépet, hogy ehhez az összeghez mindenki hozzáadhassa a borravalót is. Aki metróval közlekedik Prágában, elevenítse fel komputeres ismereteit, mert a jegykiadó automaták a különféle típusú jegyeket csak három-négy gomb lenyomását követően hajlandók kiadni. Igaz, példátlanul precízen dolgoznak ezek a szekrénnyi gépek, egyetlen „jogosulatlan” koronát sem tartanak meg. Nem érdemes bliccelni, mert az ellenőrzés alapos és gyakori, és a pénzbírság jelentős! Akárhányszor is látta az ember Prágát, ez a város lenyűgözi a látogatót. Olyan, mint a jó feleség, a meglepetések ellenére is érdekes és vonzó. R. N. A nyüzsgő nagyvárosba évente 11 millió turista látogat Euro-falu Tiszakécskén Tető alá került Tiszakécskén a leendő Euro-falu első épülete. Az Euro-falu céljaira az ön- kormányzat 14 hektáros területet jelölt ki, közvetlenül a Tisza partján. A tervek szerint ebben az övezetben külön-külön telkeken olyan építmények sorakoznának, amelyek egy-egy európai ország sajátos építészeti kultúráját jelenítik meg. A Tisza menti város idegenforgalmi vonzerejét tovább növelő házak nemcsak a bemutatást szolgálnák, hanem az oda látogató hazai és külföldi vendégek fogadását is. A most tető alá került első létesítmény a westfáliai településekre jellemző épület lesz, s benne 40-50 személy elszállásolására nyílik lehetőség. 1, i k I