Új Dunántúli Napló, 1999. augusztus (10. évfolyam, 209-238. szám)

1999-08-12 / 220. szám

1999. augusztus 12., csütörtök Háttér - Riport Totális hétvégi pörgés a Szigeten: Dolly Roh, kocsmapult, Goethe A negyedik éve már Pepsi Sziget névre hallgató, egy hétig tartó, extrém tüneteket produkáló kulturális eufória csúcsra járatásának ígérkezett az elmúlt hétvége. N.F. hírlapíró ezen okból ki­folyólag a kies főváros egyik legkiesebb része, az óbudai Hajógyári-sziget felé vette az irányt: jöjjön, aminek jönnie kell, merítkezzünk meg ebben a forgatagban. Szevasz, Pécs, máj’ jövök! Az InterCity csalódás. Mintha mindenki dr. Zahocky Kis Pál Értékorientáció a pedagógiá­ban, avagy a XXI. század leg­nagyobb kihívásai című, három és fél órás előadására igye­kezne, óné szigetre igyekvő, jókedvű fiatalok, óné peace- flowers-freedom, óné büféko­csi fröccsel. A Déliben a busz-villamos- stb-jegyért (80/db, tízet veszek, 800 forint ugrik) sorban állva egy pécsi lány tébolyultnak ki­járó pillantást vet rám, amikor megtudja, hogy a Szigetre igyekszem. Ruházatom ugyanis kissé eltér az ott megszokottól: fehér ing, mellény, világos nad­rág, elegáns fekete cipő. Akkor még nem tudtam, hogy a Sziget különböző részein majd bolygó hollandiként fel-feltűnik egy férfi szinte kifogástalan öltö­zékben - fekete öltöny, ing, nyakkendő. Szinte: ugyanis a zakója egyik ujja majdnem tel­jesen letépve lengedezett utána, akárcsak a piaszag. Rögtönzött elméletem szerint az óbudai önkormányzat valamely ellen­őrzésre kiküldött osztályve­zető-helyettese kezdte meg imigyen lassú gurulósát a lej­tőn. n«v SMMNNNMMNWWMMMi Egy belvárosi lakásban pa­kolunk le, és öltözünk át B.- vel - csak azért se árulom el, ki ő -, akivel előtte még beál­lítjuk a rövidpályás összeve- szés világcsúcsát. B. ugyanis - született fővárosi lévén - nem áll be sorba és nem vesz jegyet, mit neki ellenőr, majd jól bemondja Pintér Sándor nevét és lakcímét, ezen kívül pirosnál is simán átmegy az úton, dühíti a totojázásom. Miután leteremtem, egyszer csak faképnél hagy, de úgy, hogy már azon gondolkodom, egyedül kell végigcsinálnom a' hétvégét ebben az idegen vá­rosban. Békülünk. Villamos, HÉV, Filatorigát. Ez utóbbinál már érezhető a sa­játos filing, ami aztán egyre erősödik. Sokat állunk sorban, sokan vannak, úgy általában minden olyan sok, mégsincs komoly lökdösődés, türelmet­lenkedés, senki nem akarja le­bontani senkinek a fejét. Ren­getegen jönnek kifelé, és renge­tegen igyekeznek be: száll a por, vonulnak a fiatalok, reg­gelre feketét tüsszögünk. Éjfélkor kinyitják a kapukat a szombati napijeggyel (1500 forint) érkezők előtt. Világos­kék öntapadós jegyünket csuk­lónkon összeragasztják. Let’s go, mondja a kopasz erős, aki nem lesz a nap győztese, mint a Kispál-dalban, ez a pár nap ki­vételesen nem a kigyúrtakról szól. Egyébként szinte teljesen észrevehetetlenek maradnak hét végén az inkálosok, csak a bejáratnál szólnak be néha- néha valami szívmelengetőt, húzzá má tovább, ilyeneket, drogkutya nincsen, csak a pu­pillákra vetnek néha egy-egy pillantást - vajon mennyire ki­tágult? - Hasfejlesztő Jack-ék. Csak az nem hoz be kábszert, aki nem akar. Az éjszakai Sziget más, mint a nappali. Még józanul sem tudsz józan lenni. Ez itt nem babazsúr, szinte mindenkiben van egy kis löket, kiben 2-15 korsó sörtől, kiben marihuáná­tól. Pörgés van. És úgy 25 ezer ember. Nincs túl nagy közvilágítás a hatalmas, fákkal, bokrokkal teli területen, a szabadtéri kocsmák és a koncerteknek helyet adó óriási sátrak vagy bulihelyek szolgálnak fényforrásul. Mi­előtt jó pécsiekhez illően az egyik városi kocsma itteni le­ányvállalata felé vennénk az irányt, körülnézünk. A Tilos Rádió sátrában valószínűleg éppen lecsengett egy buli, de valami olyasmi történik a tele­lehelt térben, ami 60-70 embert mégis ott tart. Nyolc-tíz srác áll a színpadon hangszer nélkül, kettesével reppelnek, lökik a dumát, amit alig lehet érteni, maguk adják az effekteket, lát­hatóan baromi jól érzik magu­kat, s ez persze szépen a közön­ségre is átragad. Megyünk to­vább, pedig itt talán hajnalig is kihúznám. A büfék, lacikonyhák, kocs­mák és a millió különböző árus közötti résekbe a nonprofit szféra vette be magát. Alapít­ványok, egyesületek sátrai tíz­méterenként: tölts ki egy tesz­tet, kapsz három óvszert. Feltű­nően sok a drogprevenciós hely, megnyugszom, lenne hova menni, ha hirtelen azon kapnám magam, hogy be aka­rok gyömöszölni a szerveze­tembe egy kiló speedet. Kocsmánk pultja mellett csupa ismerős arc, az egyik például kissé unott mosollyal hallgat egy 16 és fél éves pun­kot, aki ahelyett, hogy gyorsan kicsengetné a két sörért a zsét, enyhén szólva is követhetetlen történetet ad elő, hosszan. Ez itt halálbiztos találkahelyként is funkcionál: a pécsiek naponta többször felkeresik, itt lehet a haverokkal összefutni. Ezért nem meglepetés, hogy találko­zom a rég nem látott A.-val, aki a Sziget első napjának éjszaká­járól a következőkre emléke­zik: sör, sör, sör, sör, sör, sör, sör, sör, két deci vilmoskörte húzóra, sötét, egy fának tá­maszkodva áll, sötét, érzékeli, hogy nyitva van a szeme és a füle sincs bedugulva, mégsem lát vagy hall az égvilágon semmit. Totálrészegségnek hív­ják ezt az állapotot. Reggel ötkor ötezredma- gunkkal vissza a városba, HÉV-vei. A villamoson szundí­tok egy sort - jegy nélkül. Másnap már kora délután egy sátornál kortyolgatom a hosszúlépést Karátson Gá­borra várva, miközben 35 Cel­sius zuhog rám mindenfelől. Minőségi borokat egy helyen találtunk a Szigeten, a máshol kapható nedűkben sikerült jól felkeverni a tablettát. Délután kettőkor már szinte mindenki ébren van, valahonnan szolid house dübörög, az egyik sátor­város tisztásán öten ütnek nyolc dobot. A pécsi egyetemi óra­adóként is jól ismert Karátson Gábor festő, író közben har­minc embernek magyaráz lel­kesen Goethe Faustjáról. A hallgatóságban az ötven fölöt­tiek is képviseltetik magukat. „Az erő része vagyok, ki örökké rosszra tör, és örökké jót mível” - idézem aztán ma­gamban valószínűleg pontatla­nul a Faustból Mephisto híres mondatát, miközben az euróvé- cének nevezett zárható (!) mű­anyag klozetbán - amivel sze­rencsére tömve van a Sziget - múlatom az időt. Délután a nagyszínpadon a Ladánybene 27 játssza a maga autentikusnak jóindulattal sem nevezhető raggie-ét, de utánuk valami tényleg igazi jön. A New York-i Klezmatics mu­tatja be, mi is az a nagyon nagyvárosi zsidó folklór. Klezmer-zenét játszanak jazz- zel súlyosbítva, ami azt jelenti, hogy soha nem lesznek a Shy Guys előzenekara. Annak ellenére, hogy a Szi­get lakói és látogatói nem a ke­reskedelmi rádiókból szerzik zenei műveltségüket, és nem Szécsi Pálon szocializálódtak, a Táncdalfesztivál-sátor már ta­valy is nagyon bejött minden­kinek, Soltész Rezső és Haran­gozó Teri állítólag kis híján el­sírták magukat. Este fél tizen­egy felé az akkor már szakadó esővel dacolva elindulunk, hogy elénekeljük a Dolly Rollal az Égész nap szobroztál a par- ton-1. A sátorba még éppen be­férünk, de 11-kor már legalább kétezer ember várja a kiörege­dett sztárokat, ebből ezer látha­tólag tombolni akar. B-vel egy széken állva táncoljuk, üvölt- jük, tapsoljuk, fütyüljük végig a bulit, ami - nem az énekhangot kivéve plébekkelő zenekarnak köszönhetően - frenetikusra si­kerül. Egy kukásjelmezes csávó kezdi el az Ugrás a színpadról a tömegbe című játékot, ami az egy szem Szigorú Kigyúrt ré­mületére odáig fajul, hogy Ké­kes Zoltán folyamatosan mo­solygó gitárost hárman próbál­ják bedobni a rá vágyó közön­ség közé. A koncert után leját­szott, tömegoszlatásnak szánt Gedeon bácsira aztán elszaba­dul a pokol. Egy ilyen buli után már ne­héz fölpörögni, benézünk még néhány helyre, toplistákon nem jegyzett, ám rendkívül tisztes­ségesen zenélő együttesekre álmosodunk el. Hazaindulunk. A tolongás a legenyhébb kife­jezés arra, ami éjjel kettő körül az ingyenbusz parkolójában történik. Ez az egyetlen olyan élmény, amit legszívesebben elfelejtenék. Nimmerfroh Ferenc 300 ezer látogató a fesztiválon fi 1993-ban szervezte majd rendezte meg először Müller Péter Sziámi és Gerendái Károly az akkor még Diáksziget névre hallgató zenei és kulturális együttlétet. Időközben a már negye­dik éve a Pepsi előnevet viselő rendezvény multikulturális vi­lágfesztivállá lett. #. Idén augusztus 4. és 11. között hétszer annyian váltottak je­gyet az egyik legnagyobb közép-európai bulira, mint hat évvel ezelőtt. 1993-ban 43 ezer, egy évvel később már 143 ezer, 1995-ben 173 ezer, 1996-ban 206 ezer, 1997-ben 260 ezer, ta­valy 268 ezer látogatót vonzott a rendezvény. A kedd esti Kool and the Gang koncert közönségével együtt idén körülbelül 300 ezren zarándokoltak ki a Szigetre. Egy hét alatt a Szigeten 593 nem hivatalos „házasság” kötte­tett, válás nem volt. i! 1999-ben kétszer volt komoly dolga a helyben állomásozó mentőknek. Egy srácot meg nem erősített hírek szerint egy régi haragosa szúrt combon, egy elszabadult körhinta pedig néhány könnyebb és egy halálos sérülést okozott. Eddig még nem de­rült ki, hogy a balesetet emberi mulasztás, vagy a véletlen okozta. Egy hét alatt több mint százan tetováltattak magukra külön­böző ábrákat. Üzenőfal a Szigeten: mindenki ismerős FOTÓ: feb hetedik oldal Jegyzet Huszáros rohamok Nem akartam hinni a lemondó szép üzenet, fülemnek, amikor az ékesszóló pártelnök nyilatkozatát hallot­tam: fel kell készül­nünk arra, hogy a jugo­szláviai helyzet miatt a Vajdaság egy része magyar fennhatóság alá kerül. Kitört volna a részleges amnézia? - aggódtam. Aztán néhány nap múlva valami hasonlót fejtegetett politikai vitacikkében a pártelnök egyik ifjú követője. Róla ne­héz feltételezni a költői sza­badság túltengését, mivel jo­gász. Mint ilyennek, a tények tiszteletében kellene elemez­nie az életet és az igazságot, de még a történelmi igazság­talanság állapotát is. Gyanús. Átlapoztam az előző hetek külpolitikai hí­reit: hátha valami elkerülte a figyelmemet. Egy kacsintás az óceánon túlról, egy ap­rócska biztatás Nyugat-Eu- rópából - netán a Kremlből -, hogy már másként gon­dolnák, mint 79, vagy 54 év­vel ezelőtt. De sehol semmi. Sem a NATO, sem az EU nem módosított az államha­tárok változtathatatlanságá- nak elvén. Trianon kedvez­ményezettjeitől sem érkezett és nemzeti meghason- lás sincs náluk ebben a kérdésben. A mérvadó hatalmak körében még a kisebbségek területi autonómiája sem nép­szerű. A kollektív kulturális önállóság a favorizált keret és a határokat lényegtelenítő közös Európa. Vagyis se támogató, se kedvező külpolitika tenden­cia, se alkalom. Akkor a vágyálmok teljesülésének ugyan miféle készülődésre okot adó előjelei vannak? Talán a saját erő? Az új ve­zérkari főnökünk által újra bevezetendő reggeli torna, meg reprezentatív huszárala­kulat felállítása még a leg­gyanakvóbb szomszédunk­nak sem tűnhet erődemonst­rációnak. Mire is kell akkor felké­szülnünk? Hasonló érzelme­ket korbácsoló huszáros nyi­latkozatrohamokra. De ugyan kiknek jó ez? A magyar ál­lamnak és a határainkon túli magyarságnak aligha. Egyébként pedig nem kell folyton beszélni valamiről ahhoz, hogy soha ne feled­kezzünk meg róla. Dunai Imre Papír Napok óta lázban ég az ország. A „Van-e Szabó Gábor szombat- helyi fideszes polgár­mesternek valódi nyelvvizsgája, avagy nincsen neki” című össznépi találgatósdi lázá­ban. Mielőtt bárki prejudiká- lással vádolna, rögvest le­szögezem: nekem aztán édes mindegy, hogy papírját az Ecserin vette-e ötvenér’, vagy vért izzadott érte a Rigó utcában. Nem ez az érdekes. Inkább az, hogy most már a papír sincs meg. Azt mondja a polgármester, hogy költözködés közepette veszí­tette el, amit spéciéi nem is csodálnék; amikor mi leg­utóbb költözködtünk, akkor a macskánk tűnt el, órákon át kerestük a szerencsétlent, hi­ába. Végül meglett, egész idő alatt az ágy alatt kuksolt, jól összehúzva magát. Nem tudom, a nyelvvizsgapapírok hogy vannak ezzel a dolog­gal, de elképzelhető, hogy szintúgy nehezen tűrik a helyváltoztatást, Szabó Gá­boré például kimászhatott az ablakon, és egy mit sem sejtő szomszédja asztalfiókjában bújt el. Persze, ez csak elv­telen viccelődés, de lassan úgy tűnik, a fen­tieknek nagyobb a va­lószínűsége, mint annak, hogy a Rigó utcai nyelv­vizsga-központban valaha is képesek lesznek megmon­dani, járt-e náluk Szabó Gá­bor, avagy sem. Pedig meny­nyivel egyszerűbb lenne az élet. A polgármesternek pél­dául nem kéne olyan vicce­seket nyilatkoznia a helyi té­vében, mint például hogy ez­zel az egész üggyel a szom­bathelyi választópolgárok vannak megsértve, akik - te­szem hozzá - nyilván egytől egyig annak tudatában sza­vaztak rá, hogy perfektül be­szél angolul. Nem tudom, lényeges-e, de Szabó Gábor a fenti tévé­interjút akképp adta, hogy az egész szöveget jól láthatóan egy súgógépről olvasta föl. Magyarul. Lendvai Dávid hetedik oldal h o I n a p Esszé _______ _ ________ „Szegény rokonok az Európa Ház kapujában” Lapunk holnap teljes terjedelmében közli a Baranya Megyei Közgyűlés alelnökének az ausztriai Neu- ? maridban, az Európa Fórumon elhangzott előadását. Poros Béla Magyarország EU-csatlakozásának szó- j cálpolitikai kérdései kapcsán többek között meg­jegyzi: „ a lakosság közel egyharmada él olyan hely­zetben, amelyből bármikor kizuhanhat, peri­fériára kerülhet”. Portré | Székely Miklós, a pécsi Horgász Egyesület ügy- | vezető elnöke. Idén eddig csak öt-hat alkalommal fogott a kezébe botot. «Vízpartra azért gyakran jár, igaz, néha a hal- őrház feltörőit hajkurássza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom