Új Dunántúli Napló, 1999. augusztus (10. évfolyam, 209-238. szám)
1999-08-11 / 219. szám
1999. augusztus 11., szerda Háttér - Riport Millenniumi készülődés a pécsi püspökvárban: zöld mezős helyreállítás A pénz különös műemléki labirintusa Pécsé lehet a millenniumi év nagy attrakciója. Az ünnepi esztendőben két olyan hosszabb idő óta folyó műemlék-helyreállítási program fejeződhet be, amelyek méltóképpen reprezentálják a magyar államiság és kereszténység ezer esztendős múltját és alkotásait: a román kori székesegyház restaurált kőfaragványai elhelyezésére szolgáló Dómmúzeum, valamint a középkori egyetem rekonstrukciója. Mindkettőt fokozottabb központi támogatással felgyorsítani ígért az állami akarat. A szándék és rangos ígéretek töretlenek, ám semmi írásos garancia nincs a megvalósulásukra. Ráadásként a műemléki beruházások finanszírozása igazán izgalmasra sikeredett. A középkori egyetem feltárt része védőépületet kap FOTÓK: laufe R l. A millenniumi ünnepi készülődés részeként az előző kormány elfogadta a „királyi és királynéi városok” programot, amelyhez ’97-től költségvetési forrásokat rendelt. A pécsi műemléki építkezéseket is ebből finanszírozták. Az új kormány a programot elvetette, ugyanakkor a benne lévő beruházási feladatokról nem vette le a kezét. Ezzel a finanszírozási rendszerrel „csak” az a baj, hogy nem előre garantált, végig viszik-e a beruházást, nem lehet tudni, mennyibe kerül, egyáltalán vállalják-e a költségeket, és ha igen, milyen ütemezésben. Ráadásul nagyon nehézkes és lassú az adminisztráció. Korábban az alapítványok által megszerzett pénzekről maguk az alapítványok rendelkeztek. Megkötötték a szerződést a kivitelezővel, megrendelték a munkákat és maguk is ellenőrizték azokat. Az új szisztémában viszont nem kapják meg a kormányzati pénzeket, azok felett az Országos Műemlékvédelmi Hivatal (OMVH) rendelkezik, amely közvetlenül köt szerződést a kivitelezőkkel. Az OMVH nem tartozik elszámolni, hiszen nincs az alapítványokkal szerződéses viszonyban. Fura helyzet, hiszen egyik alapítója az alapítványoknak. M i 1 Azt is mondhatnánk: levették az alapítványok válláról a terhet, a háttérből szurkolhatnak, hogy mindez miként működik.-Egyelőre rosszul. A megígért pénzekhez sem lehet hozzájutni. Olyannyira nem, hogy a 1998-ból a szerződések késedelmes aláírása miatt fennmaradt 20 millió forint felhasználása - amelyre a kivitelező 1998 októberében szerződést nyújtott be - idén július végén még nem kezdődhetett el. Volt olyan időszak, amikor azt mondták: nincs is maradvány, kézen-közön eltűntnek látszott az átszervezett minisztériumok közötti útvesztőben. Aztán kiderült, mégis megvan, lehet rá szerződést kötni, van új határidő is, de a mai napig nem kezdődött el a munka. Több, mint fél év kiesett a kivitelezésből - mondja Várkonyi György, a Dómmúzeum Alapítvány titkára. Az alapítók - a Janus Pannonius Múzeum, a Pécsi Püspökség, a megyei és a városi ön- kormányzat, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, az OMVH - egy darabig bizonyos hozzájárulásokkal finanszírozták az alapítvány programját és annak más, alkalmi támogatókat is sikerült szerezni.- A ’90-es évek közepére kiderült, hogy ez így nem igazán működik, mert az alapítók többségükben költségvetési szervek, amelyek nem támogathatnak magánalapítványt. Köz- alapítvánnyá alakításához a minisztériumnak vagy valamelyik önkormányzatnak garanciát kellett volna vállalnia az alapítványi cél megvalósítására. Ezt nem vállalta senki. Úgy tűnt, azzal, hogy kormányprogrammá vált a beruházás, kilendül a holtpontról az ügy. Ehhez képest decembertől áll a kivitelezés.-Természetesen a restaurálás, az építészeti együttesek felállítása folyik. Az alapítvány titkáraként azonban arról nem tudok nyilatkozni, hogy mennyi pénz van, illetve lesz és milyen ütemezésben erre a célra, és készen lesz-e a 2000. augusztus 20-i tervezett határidőre. Nekem azt mondták, legyek nyugodt: ez kiemelt műemléki beruházás. Kényelmesen széttárhatom a karjaimat, miközben háttér-információimból úgy tudom, hogy az előirányzott pénz - amire nincs garancia - nem lesz elég az építkezéshez. Tehát a feladatom az, hogy próbáljak további pénzt felhajtani. Az épületben több tízmillió forintos költségű kiállítás lesz. Ennek megvalósítása az alapítvány dolga.-A millenniumi pályázatokon igyekszünk támogatást szerezni. Sajnos eddig csekély sikerrel: 36,5 millió forint értekre nyújtottunk be pályázatot és csak 4 milliót kaptunk. Olyan programunkat utasítottak el, mint az egykori Szentkereszt oltár rekonstrukciója. Fantasztikus műtárgy. Szebbet, méltóbbat a millenniumra felmutatni nemigen lehetne. Tízmilliós rekonstrukció. Azt mondták: sajnos most nem telik rá, ismételjük meg a pályázatot jövőre. Az építkezésből 62 millió forint értékű munka van hátra idén. Elkölteni ennyit alig fél év alatt nem is könnyű. Es jövőre még 20 millió. A kiállításból bizonyos részek már elkészültek: a déli és az északi lejáró az altemplomba, és készül a nyugati márványkapu is. Ezt az alapítvány felügyeli. Hátra van még a a Szentkereszt oltár, és a kiállítás apróbb munkái. A középkori templom köveit restauráltuk, áthoztuk a székes- egyházból. Ezt maga az alapítvány próbálja finanszírozni, de alig van pénze. Dr. Sándor Mária, a Középkori Egyetem Alapítvány titkára, a pécsi püspökvári ásatást vezető kutatórégész:- A királyi és királynéi városok programba Pécs voltaképpen azért került be, mert Anjou Nagy Lajos király 1367-ben a városban egyetemet alapított, az első közép-európai universi- tasok létrejöttével azonos időszakban. A középkori egyetem falmaradványai az 1978 óta folyó régészeti feltárás során kerültek napvilágra. A középkori egyetem rekonstrukciója többek között úgy történik, hogy a műemlék védőépületet kap. A belső terek kiállítási célt szolgálnak. A helyreállítás során kialakult helyiségekben „A középkori egyetem története és az egyetemi Aranyos Mária kápolna gótikus szobrai” című kiállítás kap helyet. A XIV. századi nagy értékű szoborlelet mellett a magna aulában lesz az egyetem tényleges alapítója, Vilmos pécsi püspök síremlékének rekonstrukciós másolata és az eredeti kőfaragványok.-Mikor lesz ez a nagyközönség számára is látható?- A védőépülettel és a kiállítással a tervek szerint 2000. szeptember 1-jére kell elkészülni. A dátumnak az ad különös jelentőséget, hogy V. Orbán pápa engedélyező okiratát a pécsi egyetem létesítéséről szeptember 1-jén keltezték. Emiatt lett ez a nap Pécs ünnepnapja. Az épület átadása és a kiállítás megnyitója is ekkor lesz a már meghirdetett három napos nemzetközi egyetemtörténeti konferencia ünnepi záróaktusaként.- Ehhez képest nemrég leállt a védőépület kivitelezése.- Úgy tudom és úgy tapasztalom, hogy a kulturális tárca és az OMVH kiemelten foglalkozik a középkori egyetem műemléki beruházásával. Finanszírozási nehézségek azonban adódhatnak. Ezek áthidalására az alapítványunk, illetve egyik alapítójaként Pécs önkormányzata kisebb összeget megelőlegezett. A kivitelezést végző kisiparosnak is szívügye a munka, ezért a pénzügyi zökkenők ellenére folyamatosan dolgozott. Ám nem olyan tőkeerős, hogy a munkásait és a társadalombiztosítási járadékot fizesse, miközben egy ideje hitelben dolgozott a megbízónak. Ezért áll június vége óta a kivitelezés. Hogy a finanszírozási nehézségek miből adódnak, az számomra ebből a pozícióból nem látható át.- Hol tart most a program?-A védőépületnél lényeges elemek vannak még vissza: mindenekelőtt a tetőszerkezet, a gépészeti rész kialakítása. Bizakodom, de aggódom is, mert az építéshez leginkább alkalmas időszak múlik el munka nélkül. A határidő betartásához nagyon fontos, hogy legalább a következő évben zökkenőmentes legyen a finanszírozás. A még szükséges, illetve elvben rendelkezésre állóként ismert összegekről nem én vagyok illetékes beszélni. Az alapítványunk a kutatást és a kiállítás előkészítését végzi. Ez a munka folyamatos: rajtunk nem múlhat ez az országos jelentőségű program. Kaptunk 4 millió forintot az OMVH-tól a kutatáshoz, másik 4 milliót a kiállításhoz, továbbá nemrég 4 milliót nyertünk el a millenniumi pályázaton. Ez ugyan feleannyi, mint amennyit kértünk, de nem vagyok elégedetlen: jövőre újra pályázhatunk. Ez szükséges is, mert a kiállítás megvalósítása mintegy 20 millió forintba kerül. Remélem, hogy az épülethez és az annak szerves részét képező kiállítás megvalósításához megkapjuk a szükséges pénzt a központi beruházási hitelből, illetve további pályázatok révén. Balázsi István, az OMVH gazdasági elnökhelyettese éppenséggel a legalkalmasabb pozícióban van a finanszírozási problémák áttekintéséhez:-Az a baj, hogy az „egyéb központi beruházások” kategóriát a pénzügyi tárca a zöld mezős beruházásokra találta ki, tehát a műemlékügyeknél nem működik, valamiért mégis ez a konstrukció. Idén rengeteg más probléma is előjött. A minisztériumi felügyelet változása, az, hogy egy-egy épülettel kapcsolatban több forrásból jön össze a pénz. A pénzügyi év lezárása nehéz és hosszadalmas, ám amíg a maradványokkal való elszámolás nincs meg, egy tapodtat sem haladhat az ügy.-A pécsi beruházások milyen folytatást várhatnak?-Hál’ istennek, végre van érvényes finanszírozási alapokmányunk mindkettőhöz. Idén a Dóm Kőtárra összesen 71 millió forint jut. Jövőre 50 millió van betervezve, de ez még a költségvetési törvénytől függ. A szerződéseket most kötjük, úgy vélem, a munka a millenniumi ünnepségekre befejezhető. A középkori egyetemre 108,79 millió forint áll rendelkezésre idén. Ma már nincs semmi gond, de heroikus küzdelem volt idáig eljutni. A jelenlegi pénzügyi szerkezet alkalmatlan műemléki helyreállítások finanszírozására - ezt a problémát a 2000. év költségvetési tervezésekor jeleztük is. Más helyen kellene tervezni a pénzt, programfinanszírozási keretként kezelni, külön szabályok szerinti felhasználási lehetőséggel. Ennek megvalósítása nagy harc lesz, mert a jelenlegi költségvetési struktúra ezt nem viseli el. Nem több pénzt kértünk - tudjuk, nem kapunk -, hanem arra mutattunk rá, hol vannak az új struktúra forrásai, amelyeket csak átcsoportosítani kellene. Lehet, hogy majd egykor a műemlék-helyreállítás finanszírozása is emlékké nemesedik, mint az első ezer esztendőnk pénzügyi bürokráciájának múzeumba való kuriózuma. Am ma még azért kell szorítani - minden jó szándék és biztató ígéret ellenére -, ne az legyen a legnagyobb millenniumi attrakció, hanem valóban a Dómmúzeum és a Középkori Egyetem. Dunai Imre A Dómmúzeum épülete a bazilikával hetedik oldal holnap Riport Sziget'99Helyszíni riport a hetedik j oldalon a hetedik diákszi- j getről. Kik és miért zarándokolnak el évről évre Magyarország legnagyobb fesztiváljára? Mennyit változott a rendezvény az elmúlt években? Milyen a Sziget testközelből? Drog, vér és botrányok, vagy egy hét felhőtlen szórakozás? Melyik a Sziget j valódi arca? Riportunkban természetesen bővebben olvashatnak a hétfői körhintás tragédia körülményeiről is. Portré A magyar jogharmonizátor Sejteni való, hogy Kecskés László nagyon elfoglalt. Mégis, ha szakmai önéletrajzát csak felületesen is végigfutja az ember, azon csodálkozik, ennyi munka és feladat miképp fér bele 24 órába. Mint kiderül, egyfajta „bizonyítási eljárásról” van szó.- Címek, posztok és feladatok. Amelyek ráadásul folyamatosan bővülnek.-Valóban, nemrégiben neveztek ki a Bólyi Mezőgazda- sági Rt. igazgatósági elnökének. Természetesen a napi ügyeket a vezérigazgató viszi tovább.- Tavaly hívták vissza a politikába is, de nem vállalta. Miért nem?- Az Igazságügyi Minisztériumban töltött idő végén kicsit úgy éreztem, hogy nem tudtam befejezni egy elkezdett munkát. De azóta sok minden történt, egyéb komoly felada- ma is vagyok három tatokat kaptam miniszternek nácsadója. Persze, nem akarom azt mondani, hogy ez az álláspontom végleges, de most nagyon jól érzem magam ebben a szerepben és a katedrán. Amúgy sem vagyok hivatalnoktípus.- Van-e fontossági sorrend?- Természetesen. Továbbra is a jogtudományi kutatás élvezi mindenben az elsőbbséget. Nemrégiben jelent meg egy tankönyvem, ami a polgárjogot taglalja. Azonban ez ma már korántsem individuális tevékenység, hanem valódi csaDr. Kecskés László 1953-ban született Pécsett. Pályája a pécsi jogi karon indult, amelyhez ma is hűséges, immár professzori minőségben. 1990-1995 között az Igazságügyi Minisztériumban dolgozott, jelenleg egy tanácsadó céget vezet. Nős, felesége ügyvéd. András fia negyedikes gimnazista. patmunka. Szeretek fiatalokkal dolgozni, hárman-négyen mindig körülvesznek; az is igaz, hogy az országban a legtöbbet kereső joghallgatónak mondhatják magukat. Ami saját aktivitásomat illeti, óhatatlanul kialakult bennem egyfajta bizonyítási vágy, hogy megmutassam, „maszekban” is lehet jogharmonizátorként, „törvénygyárosként” boldogulni, ráadásul Pécsről! Persze, ez annyiból nem igaz, hogy két- laki életet élek, Budapesten és Pécsett, de hát nekem is némileg idomulnom kellett a környező világhoz.-Erre mondják, hogy napi 24 óra is kevés hozzá.- Valóban, hajnali 4-Íg,‘5-ig fent vagyok, de egyelőre valahogy élvezem ezt a zsibbadásig való dolgozást. Ha lehet, kicsit néha elcsípek mindenből, akkor tán jut idő teniszre, kosarazásra. De ha belegondolok, utoljára újévkor dobáltam egy kicsit, enyhén másnapos állapotban. Méhes Károly