Új Dunántúli Napló, 1999. július (10. évfolyam, 178-208. szám)
1999-07-27 / 204. szám
14 Dhnántúli Napló Sport 1999. július 27., kedd Negyvennegyedik nemzetközi Duna-túra A legbátrabbak folytatják A gyorsabbak már délelőtt megérkeztek FOTÓ: SZIGETI TAMÁS MOHÁCS A legkitartóbbak a németországi Ingolstadtból indultak, a legbátrabbak pedig - Jugoszlávia kikerülésével -, a bulgáriai Vidin városáig eveznek a negyvennegyedik nemzetközi Duna-túra keretében. A túrázók a hétfői napon folyamatosan kötöttek ki a mohácsi csónakház melletti területnél, az úgynevezett Sokac-rév- nél. A túra magyarországi szakaszának vezetőjét, Győri Endrét és társait délután fogadta Katona József alpolgármester is. A hajósok között a mohácsiak mellett akadtak németek, osztrákok, szlovákok, jugoszlávok és más magyar területről valók is. Összesen mintegy százan eveztek le a Duna magyarországi szakaszán Mohácsig. P. P. Nagy pofonok várhatók KOMLÓ Véglegessé vált a hétvégi komlói kihívásos kick-box- gála programja, a városi sportcsarnokban világbajnokot is láthatnak a nézők. A 67 kilósok között Bugyiknak, a Komlói Lakóterületi SE versenyzőjének, Európa-bajnok- nak, az országos cím védőjének (képünkön) hosszú idő után újra akadt kihívója, a szegedi Nagy Mihály Zoltán. Az ő meccsüket is láthatják Komlón, csakúgy, mint a - szintén full contactban - világbajnoki címet szerzett szegedi Filó Andor csatáját a pécsi Sárközi Attilával (Pécsi-DO- ZSÓ Kickbox SE). Lesz egy baranyai rangadó is az országos ranglista első helyéért a komlói Bereczki Krisztián és a pécsi Révész Viktor között, a 91 kilósok súlycsoportjában. Emellett bemutatók is színezik a szombati programot. B. L. Zala Bútor... (M)értékadó a bútorban 1999. július 28-án ünnepli 1. születésnapját a Zala Bútor márkabolt! Csak egy napig 25%-os kedvezménnyel választhat termékeinkből! ZALA BÚTOR RT. ZALA BÚTOR MÁRKABOLT Pécs, Király u. 69. Tel.: 72/214-312 ZALAEGERSZEG A MiZo-Pécsi VSK és a PMKC együttese is elkezdte a felkészülést Pusztulástól megmentett királyság ü A teremsportok képviselői lassan búcsút inthetnek a nyárnak. Női kosárlabdában a MiZo-Pécsi VSK, férfi kézilabdában pedig a PMKC együttese kezdte meg a felkészülést az őszi NB I-es bajnoki idényre a hétfői napon. PÉCS, LAUBER DEZSŐ SPORTCSARNOK A MiZo-Pécsi VSK első edzése előtti pillanatokban Rátgéber László edző latinos műveltségét fitogtatta, amikor a pozsonyi Mihály-kapun az 1700-as években olvasható mondásra hivatkozott.- Omne Regnum in se ipsum divisum desolabitur - indított egy nem éppen kosárlabdás mondással Rátgéber László. A hallgatóság némi csodálkozása után azért magyarul is elmondta: - Minden királyság elpusztul, amelyik belülről megosztott. Ennek a gárdának nagyon egységesnek kell lennie ahhoz, hogy sikerrel szerepeljen úgy a hazai meccseken, mint a nemzetközi porondon. Ennek szellemében vágunk neki a felkészülésnek a sportcsarnokban, a PVSK atlétikai pályáján, és a Mecseken, az erdei futópályán. Méghozzá előre megter- IjJR vezett mó“-----“—' dón, hiszen Fü zy Ákos másodedzőnek az ifisták felkészülését a „nagyok” programjához kell igazítania. A hétfői edzésen részt vett Zsolnay Gyöngyi (kis képünkön) is, bár a szerződését még nem írta alá a pécsiekhez. A kézisek a konditeremben izzadtak tegnap FOTÓ: TÓTH L. Névsorolvasás a MiZo-Pécsi VSK-nál # A szakmai csapat: Rátgéber László vezetőedző, Füzy Ákos másodedző (akár az elmúlt esztendőkben). # Maradtak: Jolanta Vilutyte, Keller Annamária, Újvári Eszter, Csák Magdolna, Darida Csilla, Burgmann Bernadett, Szakács Ildikó. Érkeztek: Anitics Lívia (a GYSEV-Ringától), Szlobo- danka Tuvics (Jugoszláviából, a Hemofarm Vrsacból), Dra- goszlava Zsakula (Jugoszláviából, a KK Kovinból), Pénzes Kinga (a PVSK-Autóparkból). Távoztak: Gordana Grubin (Olaszországba), Cintia (Olaszországba), Donkó Orsolya (a GYSEV-Ringához), Balázs Hajnalka, Sztojkovics Éva (lejárt a szerződésük), Heller Anita (Amerikába). Visszatérők: Antolovics Adél (Nagykanizsáról), Iványi Dalma (2000. január végén, Amerikából). # Tárgyalásokat folytatnak: Zsolnay Gyöngyivel. A legfiatalabb csapat Füzesi Ferenc vezetőedző és Kovács Jenő másodedző irányításával a férfi kézilabda NB I. legfiatalabb gárdája kezdte meg a munkát. (Csak négyen, Szenté, Horváth, Frányó G. és Lévay múltak el 23 évesek.) A keretben a PMKC NB I-es és a Pécsvárad NB I. B-s játékosai együtt végzik a munkát. A tervek szerint szeptember 6-áig napi két edzés szerepel a programban, először csütörtökön találkoznak a labdával a sportolók, akkor is csak azért, mert egy jugoszláv átlövő érkezik próbajátékra. A Balaton- kupa mellett augusztus utolsó hétvégéjén Pécsváradon tartanának egy tornát, ahol a Szigetvár, a PMKC és a házigazda mellett még egy baranyai NB I. B-s csapat indulna. Szeptember elején Cegléden indul a PMKC egy kupán, ezen kívül még 5-6 edzőmecs- cset tervez Füzesi Ferenc. A felkészülés alatt öt kézi- labdás (Hőgye és Szappanos az ifiválogatottal a portugál EB- n, Frey 71, Szögi és Serfel a juniorválogatottal a katari vb-n vesz részt) igazoltan hiányzik. A PMKC kerete: Szente, Horváth, Frányó G., Serfel, Frey T., Mátyás, Barabás, Kovács Zs. A Pécsvárad kerete: Frányó B., Zúdori Cs., Kálóczi L., Balló, Sátori, Vajda P., Vajda K, Iván, Viola, lldzsa, Szarka, Rozina, Bitter. Kettős igazolással szerepel Katzirz és Szappanos, Cseh, Hőgye és Lévay esetében még kérdéses, melyik keret tagjai lesznek. A PMKC célja egyértelmű, a bentmaradás kivívása. Összeállította: P. P., M. Z. Baranyában is csatlakozhatnak a résztvevők Világbékefutás hatodszor PÉCS Magyarország hatodszor kapcsolódik be a Világbékefutásba (Peace Run). A program január elsején Lisszabonból indult, és szerdán, csütörtökön Baranyában folytatódik. történelem leghosszabb és legtöbb embert megmozgató váltófutása. A futók - akik közül többen száz kilométereket tesznek meg - egy fáklyát kézről kézre adva hirdetik a béke üzenetét. A nemzetközi váltó állandó tagja Molnár Agnes, aki egész éven át fut a Peace Run állandó váltócsapatával. A váltó Drávaszabolcsnál, negyed tizenegykor lépi át a- Európában valamennyi ország érintett a rendezvényben- mondta Baloghné Molnár Erika (képünkön), az egyik megyei szervező. - Két évvel ezelőtt is nagyon sokan csatlakoztak hosszabb-rövidebb időre a futókhoz. A Peace Run egyébként a magyar határt, Harkány, Siklós és Sza- lánta érintésével 15 óra körül érkezik Pécsre, majd a Széchenyi téren némi pihenő szerepel a programban, hogy aztán Boly felé fussanak. Másnap reggel 8-tól Mohács és Duna- szekcső érintésével hagyják el megyénket. A futáshoz bárki csatlakozhat, bármilyen hosszú vagy rövid időre, akár a budapesti célig is, ahonnan tovább megy a mezőny. A Világbékefutás védnökei közé tartozik Egerszegi Krisztina, Kőbán Rita és a kilencszeres olimpiai bajnok, Carl Lewis is, aki így fogalmazta meg hitvallását a Világfutásról: „Sokat tesz azért, hogy inspirálja a szívét, ösztönözze az elméjét azoknak, akik részt vesznek benne, támogatják, látják az eredményét vagy hallanak róla.” Bozsik L. Totónyeremények 29. hét 13+11312 2 db 971 908 Ft 11 46 281 Ft 10 6479 Ft Mai sportműsor LABDARÚGÁS. Ifjúsági labdarúgótorna: Eszék - Ba- ranya-válogatott, 16.00. Varteks - Kolozsvár, 17.15. PMFC - Gelsenkirchen, 18.30. mind Pécs, Kovácstelep. Előkészületi mérkőzés: Pécsi Postás - PMFC, Pécs, Matáv-pálya, 17.00. VITORLÁZÓREPÜLÉS. Baranya-kupa nemzetközi vitorlázórepülő verseny, Pécs-Pogány, repülőtér, (z) Országúti kerékpár PÉCS, NAGYÁRPÁDI ÚT A Pécsi-kupa kerékpárosverseny ötödik szakaszát rendezik meg, szerdán 17 órai rajttal. Három korcsoportban mérhetik össze erejüket az indulók. Női, férfi és 40 év feletti kategóriában hirdetnek győztest. A benevezéshez érvényes sportorvosi igazolás szükséges, és a közlekedés szabályait be kell tartani. Az útvonal: Pécs (Nagyár- pádi út 13/C) - Belvárdgyula - Szederkény - Lánycsók - Mohács és vissza ugyanazon az útvonalon. Az abszolút győztes 10 000, a második 5000, a harmadik helyezett 3000, a negyedik 1000 forint jutalomban részesül. P. P. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326,-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 1999. január l-jétől egy hónapra 850 forint, negyed évre 2550 forint, fél évre 5100 forint, egy évre 10 200 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin ^ A Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóteijesztő Kft) előfizetéses megrendelését Tjj/CATESZ teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket ISSN 0865-9133