Új Dunántúli Napló, 1999. július (10. évfolyam, 178-208. szám)
1999-07-27 / 204. szám
1999. július 27., kedd Háttér - Riport CiEIÍDSZERVÁLTÁS PÉCSETT ÉS BARANYÁBAN 1988-90 I 17. rész Az elszalasztott történelmi lehetőség A baranyai kisgazdák viszonylag gyorsan sajátos helyzetbe kerültek. Mint előző írásunkból kiderült, a párt országosan is első szervezői közé tartozott a pécsi jogász, dr. Böröcz István (ekkor már alelnök). Hamarosan több baranyai is az országos vezetésbe került: az elnök Vörös Vince, az alelnök a kisharsányi Nagy Ferenc József, és Csirke Ernő, mint megyei elnök is a budapesti központban dolgozott. Ám az országos vezetésben hamarosan éppen két baranyai kisgazda között is ellentét tört ki, amelynek eredménye a megyei elnökváltás lett. Böröcz István (Jobbról) az első baranyai szervezők egyike, már képviselőként a Parlament folyosóján fotó: laufer l. Ennek annyiban volt jelentősége, hogyha a Baranyából felkerült országos vezetők egy felé húznak, a megyei szervezet sem polarizálódik akár nemzedéki ellentétek, akár másként fogalmazott programpontok mentén. A gyakorlat azonban mást mutatott. Hangya Antal (első kis képünkön) volt megyei elnök szerint Csirke Ernő (Hangya elődje a poszton) szembe fordult Nagy Ferenccel, aki korábban magával vitte őt az országos központba a pártszervezési munkák segítésére. Ennek „lecsapódása” volt, hogy Csirke Ernőt eltávolították a megyei kisgazdaszervezet éléről, 1991 nyarán. Csirke a ’40- es évek közepén a párt ifjúsági szervezetének megyei vezetője volt. Jóllehet, az újjászervezés legelső lépéseinél nem volt ott, de 1989 márciusában már kisgazdaként vett részt a demonstráción, miután Böröcz, mint régi pártkádert, őt is megkereste és felkérte a csatlakozásra. Vörös Vince még később vállalkozott arra, hogy a párt tagjaként a nyilvánosság elé lép, erre csak március végén került sor. Vörös Vincét ugyanis kisgazda múltja miatt a kommunista rezsim meghurcolta, többek között Kánba száműzte két évre. A régi, a ’80-as évek végére már időssé vált kisgazdáktól kerültek elő azok a dokumentumok is, amelyekre alapozva a szervezők megfogalmazhatták az új időkre adaptált kisgazda eszmekört. Nagy Ferencnél volt egy példánya az 1946-os pártprogramnak, eredeti iratok kerültek elő Veér Elemérnél, csakúgy, mint a ’40-es években ugyancsak megyei ifjúsági vezető kővágósző- lősi Varga Gyulától. Megkeresték a legendás kisgazdavezér, Kovács Béla leszármazottak is eredeti iratokért.- Lényegében - mondja Hangya Antal - ezzel körvonalazódott is a két generációs pólus. A felkeresett, felkért régiek, és az őket felkereső, a szervezésben oroszlánrészt vállaló fiatalabbak. Együtt összesen közel ötven alapító. A FKgP-t újjáalakítókban energiaforrás volt a párt 1946- os választási sikere (54 százalék).-Ennek eredménye lehetett - mondja Hangya Antal -, hogy megbecsülést éreztünk a párt iránt a szervezés idején, illetve amikor a többi párttal tárgyalásokat folytattunk. Óriási történelmi lehetőséget szalasztottunk el - akkor is ez volt a magánvéleményem -, amikor 1989-től a választásokig terjedő időszakban nem kötöttünk a szociáldemokratákkal szövetséget. Ennek a két pártnak ösz- sze kellett volna fognia, ebben az esetben akár a háború utáni eredmény elérésére is lett volna lehetőségünk. Ez a mi hibánk is volt, de döntően az MSZDP akkori helyzete gátolta meg. Nem tudtuk, melyik SZDP-vel kell, lehet tárgyalni... (A választások után egyébként a megyei kisgazdapárt megállapodást írt alá az akkor már Pataki György vezette baranyai szocdemekkel.) Ä kerékasztal-tárgyalások idején keresték a szocdemeken túl a kapcsolatot a keresztény- demokratákkal, az MDF-fel, sőt, az SZDSZ-szel is. Az úgynevezett „négyigenes” népszavazáskor az utóbbi párt és az FKgP válasza a négy kérdésre azonos volt. A kisgazdák - Pártayék kiválása ’90 januáijában szakításhoz megyei szinten nem vezetett - úgy vélték, Baranyában legalább 25 százalékot szereznek a választásokon. A szavazást azonban közvetlenül megelőzte néhány sajtónyilatkozat, TV-szereplés, amelyek - különösen Zsíros Gézának köszönhetően - Hangya szerint „siralmas benyomást keltettek”, visszavetették az FKgP-t. Ezt viszont megérezték a megyében is. Pedig látványos akciói voltak a pártnak. A választások előtt Birjánban zászló- és transzparenserdő árnyékában foglaltak vissza egy olyan családi házat, ami a belvárdgyulai tsz tulajdonába került, ám nem akarta visszaadni volt - kisgazda-tulajdonosának.-Ez volt a leglátványosabb demonstrációnk - mondja a házfoglalási akciót akkor megszervező Hangya Antal. Jk Az 1923-ban született, de már 14 éves korában a továbbtanulás helyett tudatosan a paraszti munkát vállaló (utóbb, 1967-ben agrármérnöki diplomát szerző) kisharsányi Nagy Ferenc József (második kis képünkön) édesapja a siklósi kisgazdaszervezet elnöke volt. így családi hagyományai is a párt felé terelték, s hamarosan egyik országosan is ismert ifjúsági vezetője lett, az országos tanács tagja. 1989-ben azonban csak a sajtóból értesült róla, hogy újjáalakult ’88 őszén a budapesti Pilvaxban a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt.- Csodálkoztam kicsit, mert úgy éreztem, hogy én is a párt egyik öreg tőkéje vagyok. Még az is átfutott az eszemen, hogy mellőztek. Ettől függetlenül azonban mi akkor már Baranyában aktívak voltunk. Nem a helyi szervezet révén kapcsolódtunk ismét a párthoz, hanem Budapesten, 1989. március 23- án. Akkor a baranyai szervezet már megvolt, élén Gerendáival. Úgy gondoltam, ha országos szinten kezdek dolgozni, ezzel is a megyét erősítem. Hatan mentünk fel a Jurtába - Szomor Ferenc, Gerendái István, Vörös Vince, Szakály József, Csirke Ernő' - a kisgazda alakuló ülésre. Óriási zűrzavar volt, már akkor sokan minden áron főszerephez akartak jutni, csupa fővárosi.- A nem sokkal korábban megválasztott három baranyai kisgazdavezetó'- Hangya, Bó'g- ner, Böröcz - közül egyik sem volt ott a Jurtában?- Úgy emlékszem Böröcz István ott volt. Közel 300 küldött jött fel az országból. Egyszerűen nem tudtuk, mi lesz ebből. Hol a Himnuszt énekeltették a jelenlévőkkel, vagy a Székely himnuszt, amit én nagyon nem odavalónak éreztem. Szót kértem én is, a baranyaiak valósággal feltuszkoltak a színpadra.- Úgy tudom, ezt követőén az újjáalakuló kisgazdapárt egyik legfontosabb beszédét mondta el. Sikerült „egy húrra pendítenie ” a küldötteket.- A 40 év utáni újjászületés örömérzetével és reményében mentünk fel, olyan esemény részeseiként, amit még egy évvel ezelőtt sem mertünk volna hinni! Helyette a minősíthetetlen torzsalkodást tapasztaltuk. Erre vagyunk csak képesek? Azt is mondtam: Nagy Ferenc és Bajcsy-Zsilinszky bizonyára forognak a sírjukban. Döbbent csend lett. Azt szerették volna, ha azonnal átveszem a vezetést, de ezt elhárítottam. Minden megye és a főváros képviselőiből álló grémium felállítását javasoltam, amely elkezdi a pártépítés munkáját. Baranyából Vörös Vince és én kerültem bele. Kéthetente utaztunk Budapestre, a Kisrabló-vendéglő- ben kaptunk egy különtermet.-A régióban Böröcz István feladata lett a szervezés?- Akkor még nem beszéltünk régiókról, ezt Torgyán dobta be a kisgazda-politikába. Úgy tudom, Böröcz Pista volt a baranyai szervező, de országos szinten is nagyon jó eredményt értünk el, mert alig három hónap alatt kiépült a teljes szervezet. Amikor az első baranyai ülések egyikén itt voltam, közel 80 küldött alkotta a nagyválasztmányt - mindegyik 20 kisgazdát képviselt. A Nagy Ferenc József által összetartott szerveződés mellett működött azonban a Pártay-féle vonal is. Pár- tay az év melegebb hónapjait Balatonszárszón töltötte. Nagy Ferenc József elutazott hozzá, hogy létrehozza az egységet. A megbízást sikerrel teljesítette. (Az egyesülést egyedül egy újságíró ellenezte, Hardy Péter.) Ez az egyesülés volt az egyik feltétele annak, hogy az országos nagyválasztmány összehívásának idejéről döntsenek, ahol már meg kellett választani a kisgazdapárt vezetőit is. Érden jöttek össze, 1989. június 3-4-én. Már akkor úgy érezték, hogy bomlasztó elemek épültek a pártba. Közöttük olyan is, aki Ausztráliából érkezett haza emigrációból. Ezen az ülésen a baranyai kisgazdák, mondhatnánk, taroltak. Országos elnök lett Vörös Vince, al- elnökök lettek Nagy Ferenc József és Böröcz István. A sikert a politikus a baranyai kisgazdahagyományokkal magyarázza, többek között Kovács Bélát említi és Nagy Ferenc közírói munkásságát, akivel egyébként időben távoli családi kötődéseik is vannak.- Ezen a nagyválasztmányi ülésen Önnek felajánlották az elnöki pozíciót is.-Nem vállaltam, mert erre Vörös Vince sokkal méltóbb volt. Akkor a főtitkári funkcióra próbáltak rábeszélni, azt azzal kerültem ki, hogy Kishar- sányból nem lehet egy országos szervezetet irányítani. Az agrárágazati alelnöki megbízásnak azonban örültem.- Utóbb viszont azzal támadták, hogy a kommunista rendszerben lett agrármérnök.-Igazuk is volt, de nem a párt küldött az egyetemre, hanem magam indíttatásából mentem, saját költségemre. Az, hogy valaki benne él egy eszmerendszerben - most a kommunista diktatúrára gondolok -, természetesen hat a tudatára, de nem jelenti azt, hogy a rendszer prominens képviselője. Én sem lettem marxista, vallásos maradtam. (A következő részben folytatjuk a beszélgetést a Kisharsányból az FKgP országos elnökévé választott Nagy Ferenc Józseffel. Úgy véli, túl sokan bukkantak fel a párt vezetői közül az ismeretlenségből, akik számára nem volt fontos a párt történelmi örökségének megőrzése.) Mészáros Attila A hitelfeltételek, kJmmUAb koUreantínyes legyen, mert el újrakezdés megvalósulása esetén bőven megtérül a népgazdaság számára az indulási támogatás. A hitelek fedezetét, alapját a föld jel- záloga képezze, melynek ára garanciti a hitelekre. Minden helységben, településen létre kell hozni egy Reform - vagy Nemzeti Bizottságot, mely Ismeri a múltat és az ott elkövetett sérelmeket, törvénysértéseket. Ez d legautentikusabb szerv a7. erkölcsi Jóvátétel igazolására is szolgálna, és egyben felmérné a változások tulajdonosi érdeklődés-igény összetételét, nagyságát, segítené az igazságos kibontakozást. Vl) Ma szinte nehezebb az ország helyzete, mint a második világháború után, és ennek megjavítása, a kiemelkedés méltán nevezhető új honfoglalásnak. E jiphéz, de magasztos munkára hív o Kisgazdapárt minden röghöz ragaszkodó 7^mül thoz kapcsolódó parasztot, mezőgazdaságból élő öreget és fiatalt egyaránt. Az idősebbek józan paraszti ésszel, tapasztalatokkal segítsék az újrakezdő, vállalkozó fiatalokat: a jövő kialakítóit, az ország építőit. E bizalom legyen kölcsönös, egymás tiszteletben tartása, segítése - támogatása, mert csak így tudjuk megvalósítani egykori elnökünk, íildy Zoltán szavait: "Szabadságot és jólétet befelé, függetlenséget kifelé!" E nagyszerű elgondolás megvalósításához kíván a Független Kisgazda- párt erejéhez képest politikai támogatást adni és zászlónk alá hív minden magyar állampolgárt, falusit, városit egyaránt, aki a fenti célokat magáénak érzi? Bort, búzát, békességet! í Részlet Nagy Ferenc József agrárprogramjából hetedik oldal holnap Riport Torgyán József, a miniszter, viharos gyorsaságú látogatást tett a múlt hét szerdáján Baranyában. Drávakeresztúron zöld-fehér kockás abrosszal leterített asztalok várták. Riportunkban visszaidézzük a faluban töltött két órát. Portré A Pécsett élő Bognár József táncol, koreografál, rajzol, helyesírási hibákat javít, kiadványokat szerkeszt, ötletgyáros. A gyors élet ellenére a nyugalom szobrát lehetne róla megmintázni. Portré A vendéget is szabad nevelni Egy kisgyerek, ha kérdik, mi akar lenni ha nagy lesz, ritkán mondja azt, hogy üdülőigazgató. Már pedig Betlehem István így indult neki az életnek. Az, hogy közben válogatott atléta is volt (sok egyéb mellett), nem mellékes, de az álom valóra vált.-Hogy is volt ezzel a vágyálommal?-Édesapám vasutas volt, én pedig Zamárdiban üdültem életemben először. Nagyon imponált, hogy egy komoly bácsi odaállt a gyerekek elé, elmagyarázta, hogyan viselkedjenek, mi a napirend. Nekem ez valamiért nagyon megtetszett, és ott helyben elhatároztam, hogy én üdülőigazgató leszek. Egyébként, hogy ez sikerült, kész csoda, de már 12 éve vezetem a MÁV Balaton déli parti üdülőit, összesen hetet.- Lehet, hogy azt gondolta, kész üdülés ez a szakma. Közben mégsem az, ugye?- A nyár kemény munka a Balaton-parton. Mindenki nyaralni akar, lazulni, és ez természetes is. Nekünk ilyenkor egy feladatunk van: kiszolgálni úgy, hogy az emberek valóban vendégnek érezhessék magukat.- Gondolom, vannak bogaras vendégek is, nem?-Az egoista is nyaral! Tudom, hogy sokszor olyan körülményeket biztosítunk a számára, amit otthon - sajnos - soha nem engedhet meg magának, de itt reklamál, okoskodik. Meg kell tanulni, hoBetlehem István 1944-ben született Pécsett. Az 1960-es évek elején válogatott atléta volt, utóbb tanári diplomát szerzett. Pályafutása a vasúthoz köti. A MÁV Balaton-parti üdülőinek vezetője 1987-től. Felesége ápolásigazgató, két fiuk építési vállalkozó. gyan lehet őket leszerelni. Nekem amúgy is az az elvem, hogy a vendéget lehet egy kicsit neveim is. Hogy csak azért, mert nem a miénk, nem hagyjuk ugrálni a gyereket az asztalon, nem vonulunk be szinte pucéron az ebédlőbe.- Mennyire segít mindebben a sportolói múlt?- Az az egész életben segít. Akinek valaha volt ereje ahhoz, hogy üres futópályán vágtasson körbe- körbe egy lehet, hogy nagyon távoli cél elérésének reményében, az tudja, hogy soha nincs lazítás. A másik - szintén a sport hozadéka -, hogy fiatalon módomban volt sokfelé, sok mindent látni, amiből az ember tanulhat.-A másik nagy szerelem a színház. Honnan a vonzódás?- A sport és művészet rokon „szakmák”, gondoljunk a régi görögökre. Ha az ember szereti a hazáját, a nyelvet, amit beszél, akkor a művészettől nem lehet elhatárolódni, sőt otthon vagyunk benne! Méhes K. >