Új Dunántúli Napló, 1999. július (10. évfolyam, 178-208. szám)

1999-07-27 / 204. szám

1999. július 27., kedd Hazai Tükör Dlmántúli Napló 3 Telefon az interneten Az európai piacnyitás jegyében, meghatározott feltételekkel Ma­gyarországon is lehetővé válik az internet hangtovábbításra törté­nő felhasználása. A Hírközlési Főfelügyelet engedélyt adott a Pan Tel Részvénytársaságnak arra, hogy az interneten keresz­tül beszédátviteli szolgáltatást, vagyis telefonálási lehetőséget nyújtson a jövőben - jelentette be tegnap Frischmann Gábor, a felügyelet elnöke. A Hírközlési Főfelügyelet már májusban is kiadott egy beszéd- átviteli engedélyt, azonban ezt a szolgáltatást csak azok tudják igénybe venni, akik számítógép­pel és internetes hozzáféréssel is rendelkeznek. Az új engedély életbe lépésével viszont már azok is telefonálhatnak a világ­hálón keresztül, akiknek hagyo­mányos, illetve mobil telefonjuk van. Igaz, a szolgáltatás minősé­ge gyengébb a normál távközlé­si szolgáltatókénál, hiszen kés­leltetik a hangokat, így a beszéd kissé szaggatottá válik. A gyen­gébb minőség ellentételezése lesz a - várhatóan - kedvezőbb ár, amely elsősorban a nagyobb távolságú összeköttetések ese­tén lehet számottevő. Szakértők szerint a távbeszélő szolgáltatás interneten keresztül akár 25 százalékkal is olcsóbb lehet, sőt a szolgáltatást • igénybe vevőt nem terheli sem előfizetési, sem kapcsolási díj. Frischmann Gá­bor hangsúlyozta, a Hirközlési Főfelügyelet nem titkolt szándé­ka, hogy a bejelentéssel a táv­közlési szolgáltatások és szol­gáltatók versenyét segítse elő, hogy a felhasználók egyre széle­sebb körben élvezhessék az „in­formációs társadalom bölcsőjé­nek”, az internetnek az előnyeit. A felügyelet elnöke a távköz­lési törvény módosításának hol­napi életbe lépésével kapcsolat­ban közölte, hogy míg korábban az ingatlanon már elhelyezett távközlő eszköz esetében közér­dekből a hatóság szolgalmi jo­got alapithatott, erre a jövőben a berendezések telepítése előtt is lehetősége lesz, ha egyezségre jut az ingatlan tulajdonosával. Ha nem születik megegyezés, mindkét fél élhet jogorvoslattal. (sts) Búcsú a régi ötezrestől Éjfél óta már nem törvényes fize­tőeszköz a régi, barna ötezer fo­rintos. A bankjegyet azért kellett bevonni, mert hirtelen nagyon sok hamisítvány került forgalom­ba - értesültünk a Magyar Nem­zeti Banktól (MNB). A jegybank illetékese elmondta: immár harmadszor változott meg a régi ötezer forintos bank­jegy bevonási határideje. Az MNB először - az új típusú ötezres megjelenésekor - 2000. április l-jére tervezte a régi bevo­nását, majd módosította az idő­pontot 1999. augusztus 31-ére. A múlt hét végén megint új dátu­mot tűztek ki a pénz bevonására és elévülésére. A közlemény sze­rint július 26-a után már nem számit törvényes fizetőeszköz­nek a régi ötezer forintos. A módosítást az tette szük­ségessé, hogy a határidő beje­lentése után ugrásszerűen megnövekedett a hamis ötezre­sek száma. Ráadásul ezek a ha­misítványok olyan jó minősé­gűek, hogy az állampolgárok nem, vagy csak nagyon nehe­zen tudták megkülönböztetni a valóditól. Azok, akiknek még van régi ötezresük, ez év november 30- áig becserélhetik a bankokban illetve a postahivatalokban. Információink szerint au­gusztus végén a régi ezres és az ötszázas is erre a sorsra jut, te­hát szeptember elsejétől már azokkal sem lehet fizetni. Az érmék közül az ötvenfillérest szünteti meg az MNB a hónap végén. (h- gy.) Feljelentés, etikai vizsgálat A szakmai szabályok szerint az orvosok kötelesek meggyőződni arról, hogy melyek az engedé­lyezett szerek, és az alkalmazni kívánt készítménynek milyen hatásai vannak - közölte a Ma­gyar Orvosi Kamara (MOK) or­szágos etikai bizottságának el­nöke hétfőn. Poczkodi Sándor annak kap­csán tudatta ezt, hogy - mint is­meretes - két budapesti termé­szetgyógyászati centrumban az Országos Gyógyszerészeti Inté­zet (OGYI) által nem törzs­könyvezett, és forgalomba hoza­tali engedéllyel sem rendelkező Vectorex és Scalarex nevű injek­ciókkal kezeltek embereket. Vé­leménye szerint az ügyben érin­tett orvosoktól elvárható lett volna, hogy az OGYI-tól tájé­koztatást kérjenek az ügynökök által terjesztett két szerről. Mivel rendőrségi feljelentés is van az ügyben, a nyomozás befe­jezéséig az etikai vizsgálat lefoly­tatását felfüggesztik, közölte az elnök. A vizsgálat eredménye független a nyomozásétól. Kide­rülhet, hogy az érintett orvosok etikai vétséget követtek el. Megváltozik a jövedelempótló támogatás rendszere Szociális segélyből beruházás Lakner Zoltán, a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes ál­lamtitkára lapunk érdeklődésére hangsúlyozta: az Állami Szám­vevőszék (ÁSZ) nemrégiben nyilvánosságra hozott jelentésétől füg­getlenül, még azt megelőzően kezdték meg a tárcánál a jövedelem- pótló támogatás rendszerének átalakítását. A számvevőszéki vizsgálat mi­előbbi változtatást sürgetett. Elfogadhatatlan ugyanis - álla­pította meg -, hogy az állami költségvetésből a települési ön- kormányzatokhoz szociális cél­ra átutalt pénz tetemes részét évek óta másra költik. A nagy vihart kiváltott elemzés amúgy, mint emlékezetes, 82 helyszí­nen vette górcső alá az állam­kasszából 1995-1998 között folyósított összegek sorsát. Az ÁSZ-mérleg szerint egyetlen esztendő alatt a lehet­séges keret mintegy egynegye­dével, átlagosan 20-22 milliárd forinttal kurtították meg a hely­hatóságok a rászorulók pénz­tárcáját. A polgárok életkörül­ményeinek javítása helyett fő­ként az intézmények fenntartá­sára, infrastrukturális beruhá­zásokra, a fejlesztések finanszí­rozására vándorolt a kelleténél amúgy kétségtelenül egyre ki­sebb, ráadásul egyre keveseb­bet érő summa. Lakner nem vitatja, hogy az önkormányzatoknak komoly anyagi gondjai vannak. Ám ez véleménye szerint semmikép­pen sem enyhíthető a hátrá­nyos helyzetűek, így például a munkanélküliek támogatásá­nak rovására. Mindezek miatt is a tárca, akárcsak az ÁSZ- jelentés, az utóbbiaknak szánt anyagiak kezelését mielőbb a munkaügyi központokhoz sze­retné rendelni az önkormány­zatok helyett. Ami egyébként a munkanél­küliek megsegítésére, gondjaik enyhítésére előirányzott pénz­források felhasználását illeti, a jelenlegi rendszer teljes egészé­ben módositásra, ésszerűsítés­re szorul. Mindenekelőtt rend­kívül fontos, hogy ahol és aki­nél csak lehetséges, a segélye­ket lehetőleg mielőbb a munka- lehetőség megteremtésére vált­sák fel. A mostaninál korsze­rűbb, egyszersmind hatéko­nyabb foglalkoztatáspolitika az egyén és a társadalom közös érdeke. Hasonlóképp újrafogalma­zásra érett az egyéb szociális indítékú pénzbeli segítségek elosztásának rendszere is. Er­re vonatkozóan megszívlelen­dő tapasztalatokat is összeg­zett az Állami Számvevőszék vizsgálati anyaga. Egyebek mellett tényekkel támasztotta alá, hogy még azokon a kis­településeken sem érvényesül gyakorta maradéktalanul a se­gélyek kiutalásának alapjául szolgáló rászorultsági elv, ahol pedig igencsak jók isme­rik egymást az emberek. Nem ritkán megesik, hogy a való­ság és a kérelmező által be­nyújtott jövedelemnyilatkozat még köszönő viszonyban sincs egymással. Az eseten­kénti visszaélést követően a jogosulatlanul felvett pénz visszafizettetésére azonban alig-alig kerül sor. (cs. b. j.) A világ legjobb vadászrepülői Tegnap hazaérkezett Londonból az a két kecskeméti pilóta, akik szombaton és vasár­nap a közép-angliai fairfordi légibázison megrendezett pilótaversenyen két kategóriá­ban is a legjobbnak bizonyultak az égivadás- zok nemzetközi mezőnyében. A világ legnagyobb katonai repülő show- ján 400 repülőgép közül több mint 60 tartott légibemutatót is. A Magyarországról érke­zett kecskeméti MiG-29-es pilótái - Vári Gyula őrnagy és Kovács Péter százados - el­hozták a világ legjobb szóló vadászrepülőjé­nek járó trófeát és a közönség díját is. Vári Gyula személyében először kapta meg két egymást követő esztendőben ugyan­az a vadászpilóta ezt az elismerést. FOTÓ: WALTER PÉTER Hírek röviden Nincs politikai alku Az Országos Rendőr-főkapitányság határo­zattan visszautasítja azt a feltételezést, amely szerint Princz Gábor, a Postabank volt elnök-vezérigazgatója ellen folytatott büntetőeljárás bármilyen politikai alku ré­sze lenne. Az ORFK jogalkalmazói tevé­kenysége során kizárólagosan a munkáját és tevékenységét meghatározó büntető és más jogszabályok alapján, azok alapelvei­nek messzemenő figyelembevételével foly­tatja eljárásait - mutat rá állásfoglalásában a rendőrség. Az SZDSZ a közélet tisztaságáról A Szabad Demokraták Szövetsége a tisz­ta közélet megteremtése érdekében fon­tosnak tartja, hogy banktitokra hivatkoz­va ne lehessen megtagadni olyan, a köz­vélemény számára lényeges információk nyilvánosságra hozatalát, amelyek a köz­pénzek felhasználására vonatkoznak - tartalmazza a párt hétfői közleménye. A dokumentum leszögezi: az SZDSZ üd­vözli Majtényi László adatvédelmi biz­tosnak azt az ajánlását, amely a bank­titokra vonatkozó törvényi szabályozások módosítását javasolta. Majtényi lehetsé­gesnek és alkotmányossági szempontból is kifejezetten kívánatosnak tartana egy olyan törvényt, amely ilyen különleges esetekben a banktitok feloldására lehető­séget adna. Adományokat várnak A Helyreállítási és Újjáépítési Kormány- bizottság felhívást tett közzé az időjárási viszonyok miatt kárt szenvedettek meg­segítése érdekében, és összefogásra, ado­mányozásra, valamint segítségnyújtásra szólított fel. A segítséget készpénzben, épí­tőanyagban, festékben, ruhaneműben, tar­tós élelmiszerekben, tervező és kivitelező munkában, kinek-kinek tehetősége és lehe­tősége szerint várják. Az adományozók fel­ajánlásaikat a 06-80-43-33-43-as ingyenes zöld számon tehetik meg. Pótfelvételi 15 ezer helyre A pótfelvételiként emlegetett nyári felvéte­li vizsgák keretében összesen még mintegy tizenötezer jelentkezőt várnak a felsőokta­tási intézmények. Alapképzésre mintegy 500 szakon 14 ezer költségtérítéses helyet hirdettek meg az egyetemek és a főiskolák. Államilag finanszírozott képzésre 12 intéz­ményben mintegy 25 szakra 700 jelentke­zőt várnak. Az idén csak az nyújthat be pótjelentkezést, aki 1999-ben egyáltalán nem felvételizett, vagy akit egyetlen felső- oktatási intézménybe sem vettek fel. Balkáni iroda Budapesten Az Európai Unió délkelet-európai megbí­zottja hamarosan irodát nyit Budapesten - közölte hétfőn Horváth Gábor külügyi szóvivő. Bodo Hombach, az EU balkáni képviselője a regionális újjáépítés elősegí­tése és a stabilitási egyezmény céljainak megvalósítása érdekében nyitja meg az iro­dát a magyar fővárosban. Bon bát aláltak. Második világháborús, 81 milliméteres német aknavetőgránátot és egy repeszlö- ved .t találtak a tűzszerészek hétfőn Budapesten a VI. kerületben, a Ferdinánd hid melletti építke- .ésen. A gránátot a helyszínen TNT-vel felrobbantották. fotó: feb/diósi imre Kilencszáz vers - harminckét órán át Éjjel-nappal Petőfi - a Bartókon Két napon keresztül csak Petőfi Sándor költeményeit fogja sugározni a Bartók rádió. A harminckét órás versfolyam az 1848-49. évi forra­dalom és szabadságharc, valamint a költő halálának emléke előtt tisz­teleg. A két év alatt elkészült, páratlan hosszúságú műsor megvalósí­tásában részt vett a magyar színészek színe-java. Július utolsó napján és augusz­tus elsején, szombaton és vasár­nap bárki bármikor a Bartók adóra hangol, Petőfi verseket hall. Az első hasonló kezdemé­nyezés 1993-ban volt, József At­tila születésnapján. A rendha­gyó, de a mostaninál jóval rövi- debb műsor kedvező visszhan­got váltott ki a hallgatók és a kritika körében egyaránt. A nemzeti művelődés klasz- szikus értékeinek megőrzését, újrateremtését, rendszerezését tudatosan felvállalva, a Ma­gyar Rádió remekművek sorát rögzítette hangszalagra. A ki­lencszáz Petőfi-vers mintegy ötödé régi hangfelvételekről hangzik el, a többit az elmúlt két évben nyolcvanegy színész mondta el a stúdió mikrofonja előtt. A legrégebbi felvételen Rózsahegyi Kálmán A falu vé­gén kurta kocsma című verset mondja el, a századforduló előadói stílusában. A műsorújságokban a szer­kesztők megjelölték az egyes művek elhangzásának körülbe­lüli időpontját, hogy segítsék a hallgatók tájékozódását a har­minckét órás műsorfolyamban. A hatalmas anyagot a Magyar Rádió kazettán és CD-ROM-on is meg akarja jelentetni, de az irodalom és a költészet barátai, a magyartanárok, a közművelő­dés szakemberei már hamarabb is egyedülálló felvételekhez jut­hatnak, ha egy-egy órás össze­állítást kazettára rögzitenek Pe­tőfi Sándor életművéből. A Bartók adónak naponta húsz-harmincezer hallgatója van, de Katona Imre, az adás szerkesztője elmondta: már azt hatalmas eredménynek tekin­tené, ha tízezren be-bekap- csolódnának a műsorba, vagyis ha ennyi ember verseket hall­gatna ma Magyarországon a rádióban. (Wilk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom