Új Dunántúli Napló, 1999. július (10. évfolyam, 178-208. szám)
1999-07-25 / 202. szám
EMBERMESÉK * 1999. július 25.- Tizenkét és fél évnyi rendőrködésem alatt kétszer használtam a pisz-1 tolyomat. Először egy rablást zavar- 4 tam meg. A levegőbe lőttem, hogy f megállásra kényszerítsem a rablót. » Másodszor meg múlt héten, csütör-j tökön - meséli hódmezővásárhelyi | panellakása nagyszobájában az ön-1 magára kényszerített nyugalom ke-1 serűségével Rácz László volt rendőr-1 zászlós. Az a csütörtök is olyan volt, mint a I többi. A zászlós reggel nyolckor 1 kezdett. Főnökei a városi bíróságra I küldték, ahol az egyik bíró sokvádlottas ügyet tárgyalt. egyí- Azt mondták, a rendet kell fenn- j tartanom. Amikor kiderült, hogy az | egyik vádlott előzetes letartóztatásba § kerül, beszóltam a kapitányságra, | küldjenek erősítést, hisz még csak fo- f golyvezető kábelt sem adtak - idézi fel ; Rácz a szökés történetét. Ahogy a kocsihoz értek, elengedte a I rabot, hogy kinyissa az ajtót. A fo-1 goly elfutott.- Az elmúlt hetekben a kapitánysá-J gon többször figyelmeztettek minket a | fogolyszökés veszélyére. Csak néhány j nappal voltunk a Whiskys és egy má-1 sik szökés után. Hát üldözőbe vettem j - emlékezik vissza. Először futás közben két figyelmez-1 tető lövést adott le a levegőbe, az-1 tán megbotlott, a harmadik golyó I így az aszfaltba fúródott. Negyed-1 szerre a rab lábát célozta, de 1 megint az aszfaltot találta, onnan I egy házfalra pattant a golyó, ahol j gellert kapott, s belefúródott az épp 1 arra járó gyerek vállába.- Esküszöm, nem láttam, hogy ott van. A fogoly is azt vallotta, ő sem vet- § te észre. Nagyon sajnálom, ami történt. | Szerencsétlen véletlen volt. A kapitány-1 ságon azt mondják, hibáztam, a szolgá- jj I lati szabályzat szerint csak akkor lett ■ volna szabad lőnöm, ha az őrizetes élet elleni cselekmény miatt állt volna bíróság előtt. A rendőrségi törvény erről mást mond. Ha nem akarják, hogy használjam, minek adnak fegyvert. Adhatnának akár vízipisztolyt is. A zászlós végül elfogta a szökevényt, átadta kiérkező kollégáinak, belefújt az alkoholszondába, majd maga vitte orvoshoz a sérült gyereket.- Kora délután volt, a férjem holt- sápadtan jött haza. Adj egy kis pénzt, mondta. Én meg halálra rémülve néztem rá. Meglőttem egy gyereket, be kell hozzá mennem a kórházba, folytatta az uram - meséli Gyöngyi asszony, aki férje helyett is elsírja f magát.- Ne higgye, hogy ő olyan erős, csak tartja magát. Azóta alig eszik, gyógyszerrel alszik, ideg-összeroppanással táppénzen van - mondja, miközben a férje szemével int neki, hagyja a panaszt. A kórház után a zászlós a rendőrségre ment. Újabb alkoholvizsgálat, ezúttal is negatív. Aztán jelentést kezdett írni, amikor felrendelték a kapitányhoz. Fm.- Öten ültek a szobában, az egyikőjük a megyei kapitányságról jött. Sarokba szorítottak. Azt mondták, jobban járok, ha azonnali hatállyal kérem a szolgálati jogviszonyom megszüntetését. Rémült voltam. Kétségbeesett. Hát beleegyeztem. Aztán lekísértek, egy osztályvezető lediktálta a lemon- j dásomat a gépírónőnek. Én meg aláír- j tam. Azt sem tudtam, mit teszek. Utol- j só kétheti béremből még levonták a j ruhapénz arányos részét. Alig maradt j valami a borítékban - tárja szét kezét.- Hogy mi volt a legnehezebb? Amikor a kollégáktól el kellett búcsúzni. Éjfélkor ment el lakásunkról az utolsó. Akkor gondoltam csak arra, most mi lesz velünk. Ránéz Gyöngyire, aki sorolni kezdi:- Három gyerekünk van, még iskolások. Az uram eddig túlórával nettó hatvanötezer forintot hozott haza. Én nem dolgozom, itthon vagyok a legkisebbel. Férjem a szolgálat után mindig alkalmi munkát vállalt, hogy valahogy megéljünk. A lakásrezsink több mint tizenötezer forint egy hónapban. A panel, amiben öten lakunk, ötvenhat négyzetméter. Önkormányzati. Mond- [ ták, megvehetjük alig több mint I egymillióért. De hát honnan vegyünk I annyi pénzt? Augusztus 1-jén lejár a j bérleti szerződésünk. Nem tudjuk, mi § lesz velünk. Fizetés és tán fedél nél-1 kül. Előfordulhat, hogy visszaköltö-1 zünk anyámékhoz. Öten egy szobába. j - Valami majd csak lesz. Remélem ka- 1 pok munkát a büntetés-végrehajtásnál, 1 ha nem, elmegyek sofőrnek, vagy kőműves mellé. Az ügyvédem azt taná-1 csölta, kérjem, hogy tekintsék semmis-1 nek a felmentési kérelmemet, hisz ősz- ' sze voltam zavarodva. De tudom, erre szinte nincs is esély. Most várom, hogy válaszoljanak a levelünkre. Aztán lehet, hogy per lesz a dologból. Pedig ha visz-1 szavennének, mindegy milyen bűn-1 tetéssel... Valaki mesélte a kapitánysá-1 gon, hogy az a tiszt a megyétől már az-1 nap délután azzal jött, ki kell engem J tenni. Attól félek, én már sosem leszek többé rendőr. Egy hatalmas faág kis híján halálra zúzott egy 7 éves fiút Tomi életét a gyors beavatkozás mentette meg „Nem kapok levegőt” - kiáltotta volna Tomi. De csak fájó hörgés hagyta el a torkát. Néhány pillanattal korábban nagynénje ebédhez hívta, a hétéves kisfiú lepattant a hintáról és rohant volna hozzá. Ám két-három lépés után összerogyott. Egy hatalmas faág a fejét súrolva a hátán landolt. A kis test két bordáját eltörte. Alig tíz perccel később az életveszélybe került kisfiúval már a kórház felé robogott a mentő.- Miért pont velem történt? - kérdezte Tomi a szüleitől amikor magához tért. Az ütés okozta sokk miatt csak a végeredményt érzékeli. Az előzményre nem emlékszik. Az infúziót már kivették belőle, ám a szonda még kilóg a mellkasából. Már magánál van és játszik. Mellette az ágyán kis barátnője gyógyulást elősegítő rajza, és a lapunk által ajándékozott plüssegér pihen.- Kirepedt a tüdeje, a mellhártya közé vér és levegő került - idézi fel a balesetet az édesapa, Balogh Gábor. A sógornőm vigyázott a gyerelue, amikor meglátta, hogy baj van, azonnal hívta a mentőket. Es csoda történt. Hét perc múlva a Rómaira ért a kocsi, ahonnan a csúcsforgalom ellenére negyedóra alatt a János kórházba szállították a fiamat, majd negyedóra múlva már elkezdték operálni. Ekkor értem oda. Azt, hittem „csak” eltört valamije, ehelyett műtik. Képzelhetik, mit éreztem. Az amúgy is maga alatt levő sógornőmmel elkezdtem ordítani. Pedig ő még nálam is jobban meg volt ijedve. A kórházban adtak neki pénzt, hogy fel tudjon hívni. Azóta is csak a legjobbat mondhatom az orvosokról és nővérekről. Nyugtatót és kávét adtak nekünk. S ami a legfontosabb, megmentették a fiamat. Nem hittem abban, hogy a mai Magyarországon létezhet ilyesmi. Kellemesen csalódtam. Szeretnék köszönetét mondani dr. Hollóssy Lászlónak „Miért pont velem történt?!” és kollégáinak. Szegény kisfiam alig várta a jövő hetet, hétfőtől először lett volna hosszabb ideig távol tőlünk. Egy hét a Balatonon, egy azték táborban. Számolta a napokat. Most mi tesszük ugyanezt. Várjuk, hogy a jövő héten hazajöjjön. De nem a táborból, hanem a kórházból. Az orvosok szerint, ha a tüdő letapad, megúszhatja a későbbi szövődményeket. Bízunk benne, hogy szerencséje lesz a balszerencsében. Reménykedünk. Mást egyelőre nem tehetünk... Schiller Zsolt I 1 fp ^ n n n w □ ffn HATlAlPP (Píc\\(PíP A i r/A n \ n\/A ITYAPnl/n /AyfU LbLíU Mm U Lehet, hogy Rácz László családjának az elbocsátás után egyetlen szobába kell költöznie?
