Új Dunántúli Napló, 1999. július (10. évfolyam, 178-208. szám)

1999-07-15 / 192. szám

10 Dünántúli Napló Hitélet 1999. július 15., csütörtök Emlékeztető Teológiai tanfolyam. Pé­csett 15 éve működik a teo­lógiai tanfolyam, amely az új tanévét szeptember 18-án kezdi. Erre hívják és várják azokat a 18. évet betöltött híveket, akik szeretnék hi­tük tanítását jobban megis­merni. Jelentkezni lehet: Hittudományi Főiskola, Papnövelde u. 1. sz. alatt, ahol jelentkezési lapot ad­nak. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik Mária- gyűdön június 21-étől 26-áig tartó, értelmi sérült fiatalok táboroztatásában segítettek: a Pécsi Egyházmegyének, kü­lön a máriagyűdi plébániá­nak, azok szolgálattevőinek, az Autópark Kft.-nek és min­den kedves áldozatkész lé­leknek. (A szervezők). Vasárnap a Lenau Egyházi Kórus énekel a Belvárosi templomban fél 10-kor kez­dődő szentmisén. A Magyar Rádió Nemzetiségi Szer­kesztősége fél 11-kor köz­vetíti. Magyarországon a négy történelmi egyház összesen 6700 templommal, illetve ká­polnával rendelkezik. A kato­likus egyházban kb. 2500 plébániát, illetve hozzá tar­tozó templomot tartanak nyilván és csaknem 2200 azon kápolnák, alkalmi misé­zőhelyek száma, amelyeknek nincs papjuk, hanem másik plébániáról, vagy időlegesen tartanak szentmisét. KÉT Keresztény Egye­temközi Társaság sátortá­borát a Millenniumi Egyete­mista-főiskolás Ifjúsági Ta­lálkozót július 30-ától au­gusztus 9-éig Kisorosziban rendezi. A tábor fővédnöke: dr. Pintér Sándor belügymi­niszter. A program: előadá­sok meghívott előadókkal és sok szabadidős rendezvény. Vendégeik lesznek Gyulay Endre szeged-csanádi me­gyés püspök és Pákozdi Ist­ván egyetemi lelkész. Érdek­lődés de.: 276-55-73 este 267-63-36. Mobil: 06-30- 911-57-51 telefonszámon. Hangversenyek. Pénteken este 8 órakor a Bazilikában Spomenka Bogeljic, Sanja Spahija (Horvátország) or­gonahangversenyén Bach, Klobucar, Brahms, Eben és Labor-művek hangzanak el. - A Püspökvári Zenés Esték keretében (Püspöki palota) vasárnap este 7 órakor Lan­tos István zongoraművész Schubert, Debussy és Liszt­műveket játszik. Pécs és a Kolping Az Új Dunántúli Napló május 7-én a „150 éves Kolping”-ról írt. Eredetileg „Legényegyletnek” nevezték ezt az egyesületet. Valószínűleg kevesen tudnak arról, hogy Pécsnek is van köze az első magyarországi katolikus legényegylet létrejöttéhez. Scitovszky János 1839-1849 közti években volt pécsi püspök, majd esztergomi érsek, prímás és bíboros lett. Ilyen minőség­ben gyakran képviselte a ma­gyarországi katolikus egyházat Bécsben és értesült a Németor­szágban és Ausztriában oly ál­dásosán működő legényegy­letekről. Ezek alapítója Adolph Kolping kölni dómvikárius. Felismerte a legényegylet jelen­tőségét és elhatározta Magyar- országra való átplántálását. Megbízta az akkori pesti belvárosi plébánost, Szántófy Antall, hogy készítse elő az új egyesület megalapítását. (Szán­tófy Antal Pécsett született. A pécsi belvárosi plébánia Keresz­teltek Anyakönyve szerint Ac­kermann Antal ugyanilyen nevű fiát 1813. június 6-án a belvárosi templomban keresztelték meg. Utólagosan hozzátették „postea (később) Szántófy.”) Szántófy 1856 első hónap­jaiban kezdett hozzá megbíza­tása megvalósításához. Pest vá­rosa magistratusánál elérte, hogy a terézvárosi Király utcá­ban álló Valero-házat kibérel­hesse. Azt az új célnak megfe­lelően átalakíttatta. Az iparos­mesterekkel és legényeikkel megbeszélte az ügyet. Helye­selték a tervet. Május közepén, amikor a hercegprímás újra Bécsbe uta­zott, Adolph Kolping is ott-tar- tózkodott. Megkérte az egyle­tek alapítóját, jönne el Pestre és alapítsa meg ott is a katolikus legényegyletet. Kolping Kronperger Antal pesti katolikus lapszerkesztő társaságában meg is jelent Pes­ten. Felkerestek néhány mű­helyt. Vasárnap este negyven legény és Haas Mihály, tan­kerületi királyi iskolatanácsos részvételével Adolph Kolping még egyszer megmagyarázta a legényegylet hasznosságát fia­tal életük számára és megalapí- tottnak jelentette ki az új pesti katolikus legényegyletet. Ez volt Európában a 134. A legényegylet ünnepélyes és hivatalos megnyitása 1856. szeptember 8-án, Kisboldog- asszony ünnepén volt. A teréz­városi plébániatemplomban veni sancte volt a litániával kapcsolatosan. 155 legény állta körül az oltárt. Scitovszky bí­boros-hercegprímás megszen­telte az egylet zászlaját: rajta Szűz Mária, Szent József és Szent István király képe. Ma­gyar és német nyelven megma­gyarázta a zászló jelentőségét és az ahhoz való hűség köteles­ségét. A nagy népsokaság ezután átvonult a székházba. Itt Szán­tófy plébános Bemutatta a fiata­lokat. A prímás újra két nyel­ven szólt hozzájuk. Szántófy plébános jelentette a megbíza­tás sikeres teljesítését és kérte, fogadja el lemondását, az egy­let vezetését pedig szíveskedjék Haas Mihály iskolatanácsosra bízni. Ez meg is történt. (Haas Mihály, a budai iskolakerület királyi felügyelője ezen megbí­zatása előtt a pécsi belvárosi plébánia plébánosa volt.) A következő évben, 1857- ben Haas Mihály egy német és egy magyar nyelvű könyvecs­két adott ki: „A legényegylet támogatói, barátai és tagjai ré­szére A szeretet adománya ” címmel. A legények tagsági igazolványt kaptak: rajta két legény képe, amint kezet nyúj­tanak egymásnak. Haas Mi­hály 1858-ban szatmári püs­pökké történt kinevezéséig volt elnök. Pécsett 1863-ban, Mohá­cson 1891-ban, Németbólyban 1889-ben, Szigetváron 1889- ben, Dombóváron 1898-ban, Bátaszéken 1898, Szekszárdon 1896, Hőgyészen 1897-ben alakult katolikus legényegylet. Galambos-Göller Ferenc Az ibafai fapipa A mondóka az ibafai pap pipá­járól sokak számára ismert, de a hozzá kapcsolódó legenda va­lóságtartalma már kevésbé. Horváth J. Gyula, Ibafa és a vele határos Almamellék nyu­galmazott plébánosa vállalko­zott a történet feldolgozására dr. Szubovitcs Miklós, az al- mamelléki iskola igazgatójának szorgalmazására. Horváth J. Gyula plébános emlékei, tapasztalatai és a ha­gyományhoz kapcsolódó do­kumentumok alapján írta meg Az ibafai papnak fapipája van című könyvét. A két kis falu összefogott, önkormányzati és alapítványi támogatással idén kiadták a művet, hogy a pusz­tuló vidék szellemi örökségét megőrizhessék. A könyv szerint előbb szójá­ték, majd dalmű született a pi­páról és csak ezek után, 1934- ben kapta meg az akkori plébá­nos a híres ibafai papi pipát. Az író az ibafai papok életét, a pipa további sorsát, a helyi pipagyűj­temény és -múzeum kialakulá­sát jeleníti meg képekkel il­lusztrálva a legszebb darabokat. Koszits Beatrix Gyermeknap Évente egyszer, május utolsó vasárnapján. Természetesen ez is csak már akinek. Mert nem kötelező a gyermeknapot megtartani. De úgy tapasztaltam, hogy az „intézmények” (óvodák esetleg alsóbb osztályok) megünnepelték a gyermeket. A Rádió is egy gyermekbarát, meg­ható, szívhez - értelemhez szóló műsorral em­lékezett, a végén illedelmesen el is köszönve a nyilván „réteghallgató”-tói, „viszonthallásra egy év múlva Hogy a családokban általában hogyan zajlik egy gyermeknap, azt nem tudom, de hogy a gyermekeknek hogy zajlik egy napjuk, azt öt különböző intézménybe járó gyermekünkön tapasztalom. És ez még csak az egyik - jóllehet nem mellékes - baj, mert régen úgy szólt a mondás, hogy az iskola a második otthonunk. Ma eh­hez hozzá kell tenni, van-e első otthonuk a gyermekeknek? Mert: 1. Anyja van a gyermeknek, mivel a szülés az esetek 99,9 vagy még nagyobb százalékában hiteles tanúkkal bizonyított tény. 2. Az apáknak jutó százalék már lényegesen kisebb. 3. Ha van anya is és apa is, egyre gyakrabban nem biztos, hogy ők egyúttal férj - feleség is lennének. 4. Elvileg van anya is és ápa is, de csak az egyik van a gyer­mek mellett válás miatt. 5. Elvileg mellette van a gyermeknek az apja és az anyja is, élvén házasságban, egy családban, de hogyan? Ki törődik ténylegesen a gyermekekkel? Igen kiszolgáltatottak tehát a gyermekek, hogy csak a fenti öt pontot nézzük. (Mert akkor még nem beszéltünk a ténylegesen gyermekmunkának minősíthető tanulásról, túlórába, büntető - jutalmazó módszerrel, az ötfokú skálán 76%-os teljesítmény esetén kettesre értékelve bizonyára az össsztönzés jegyében: s nem szóltunk a háborútól, éhségtől végképp kiszolgáltatottan szenvedő gyermekekről.) Itt megszakítottam e cikk írását, mert (ha hiszik, ha nem) ke­resztelőt jelentettek, ahol az anya kereszteletlen, az élettárs apa (aki még nem vette nevére a gyermeket) vallását az anya nem tudja, s a keresztapa is bizonytalan a vallásában. „Aki megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába és a tenger mélyébe vetik. ” Ez a vízbefojtásos (malomkővel biztosított) ítélet nagyon meglepő Jézus szájából. Nem is a szószerintiség a lényege, ha­nem arra hívja fel a figyelmet, hogy a legtöbb, büntetlenül ma­radt visszaélés (de bűncselekménynek is nevezhetjük) a gyer­mekekkel szemben történik. Mit jelent Jézus keménysége? Elő­ször is figyelmeztet, hogy az élet nem hagyja elmúlni ezt nyom nélkül, mert halálos az a szülői - felnőtti magatartás, amelynek eredményeképpen egy életre meghal a növekvő gyermekben az öröm, a bizalom, az életkedv. Másodszor: ez visszahat a szülőre is, mert a gyermekében való öröm helyett keserűség, s majd a tehetetlenség és a rossz megszokása lesz az eredmény. Ezért gondolom, hogy először a szülő legyen a mennyei Apa gyermekévé, s aztán így lehet gyermekének megbízható anyja, apja. A gyermekmennyiség (születések száma) és minőség ugyanis nem a távoli jövő, hanem a jelen létkérdése! Szénási János Megjelent az Egyház Statisztikai Évkönyve az 1997-es adatokkal Egymilliárd katolikus Az Évkönyv lehetővé teszi, hogy megfigyelhessük a katoli­kus egyház látható szerkezeté­nek bizonyos változásait, össze­hasonlítva az 1978-as, 1988-as és 1997-es adatokat. A megkereszteltek száma vi­lágviszonylatban növekedett: 1978-ban 757 millió volt, 1997- ben kicsit több, mint egymilli­árd. Természetesen, világré­szenként különböző a helyzet: míg Afrikában megkétszerező­dött a katolikusok száma, Euró­pában változatlan maradt. Jelen­tős növekedés történt még Ázsiában és Óceániában. A püspökök száma világvi­szonylatban némi növekedést mutat. Ez minden földrészen megfigyelhető, bár Európa hely­zete az átlagos tendencia alatt mozog. 1997-ben 4420 püspök volt szerte a világon. A papok száma világviszonylatban 1978- 88 között csökkent, majd utána lényegében változatlan maradt. Különösen nagy volt a szerze­tespapok csökkenése. 1978-ban a világon összesen 420 971 pap volt (262 485 világi, 158 486 szerzetes), 1997-ben összesen 404 208 (263 521 világi, 140 687 szerzetes). Ismerni, érteni A bűn az isteni terv el nem fogadása. Azt jelenti, hogy nem hiszünk a szeretetében, nem engedelmeskedünk neki és felbontjuk a szövetséget. A bűn megrontja az ember életét, kapcsolatát Istennel, másokkal és önmagával. Az ember hasonlítani akart Istenre. Engedelmesség he­lyett önállósítani akarta ma­gát. Isten tiszteletben tartja az ember szabadságát. Tör­vényei nem öncélúak, hanem az ember üdvösségét szolgál­ják. Az ember szabad akara­tával szembeszegülhet Isten­nel, megpróbálhat Isten nél­kül élni, de ezzel elveszíti örök célját. Amikor az ember szakít Is­tennel, egyúttal az emberek­kel is szakít és vele is szakí­tanak. Isten nélkül az ember bezárul és képtelenné válik arra, hogy szeresse testvérét. Mindennek középpontjává teszi magát és elveti mindazt, ami másokra irányul. Önma­gát Istentől függetlenül, má­sok rovására akarja megva­lósítani. Minden bűn, amivel sérti az emberi együttlét rendjét, megsebzi a közössé­get. Az Istennel való szövetség megszakításakor az ember magára marad, önmaga felé fordul. A bűn azonban meg­töri a belső békét is, mert a szeretet kiszabadító ereje és a rossznak való alá vetettség küzd egymással benne. Vá­gyik a jóságra, a rendre, sze- retetre, mégis nemet mond Istennek. Ezáltal szembeke­rül önmagával, lelkiismere­tével. Hardi Szilvia Táborozok - A kalocsai katolikus iskola negyven diákja táborozik a héten és tart lelkigya­korlatot Püspökszentlászlón. A foglalkozások nagy részét jezsuiták vezetik, fotó: müller andrea A rácvárosi harang Dr. Szili Katalin és dr. Tol­ler László levelet küldött dr. Kvanduk Frigyes rácvárosi plébánosnak. Mint a terület országgyű­lési képviselője a rácvárosi templom harangjának felújí­tásához 100 000 Ft összeg­gel hozzájárulok. Abban a reményben, hogy ez a hívő közösség örömét is szol­gálja és a felújítás a lehető legrövidebb időn belül megvalósul. (Dr. Szili Kata­lin). Mint Baranya 3. sz. vá­lasztókörzetének országgyű­lési képviselője és mint Pécs város polgármestere szeret­nék hozzájárulni templo­muk harangfelújításához 100 000 Ft. összeggel. (Dr. Toller László). ( i i *

Next

/
Oldalképek
Tartalom