Új Dunántúli Napló, 1999. július (10. évfolyam, 178-208. szám)

1999-07-15 / 192. szám

2 Dünántúli Napló Világtükör 1999. július 15., csütörtök A kijelölt északír miniszterelnök több garanciát követel Ulsterban lejár a határidő A brit kormány kedden este a londoni alsóházban nyolc órán át tar­tó és meglehetősen zaklatott vita végén elfogadtatta az észak-íror­szági autonómiával kapcsolatos törvény tervezetét. A törvény mel­lett 343 képviselő, ellene 24 - elsősorban északír unionista - kép­viselő szavazott, míg a konzervatívok közül sokan tartózkodtak. David Trimble, a mérsékelt protestánsok, azaz az Ulsteri Unionista Párt vezetője - kije­lölt északír miniszterelnök - a londoni alsóházban kijelentet­te, hogy nem vetik el teljes egé­szében a jövendőbeli együtt­működést az egykori terroris­tákkal. Több ponton támadta azonban a törvénytervezet szö­vegét, mert elégtelennek találja a szervezet katonai szárnya, az IRA tényleges fegyverletéte­léhez a Sinn Feintől megkívánt garanciákat. Trimble szerette volna elér­ni, hogy pontos menetrendet is írjanak elő az IRA fegyverleté­telére, de javaslatait a szavazá­son nagy többséggel elvetették. A politikusnak ugyancsak nem sikerült elérnie, hogy a politi­kai foglyok szabadon bocsátá­sát tegyék függővé a fegyverek beszolgáltatásától. Mo Mow- lan, a brit kormány északír ügyekért felelős miniszter asszonya szerint azonban a törvény kielégítően szavatolja a megállapodásokat. A tervezetet még a lordok házának is el kell fogadnia, s csak akkor kezdődhetnek Bel­fastban a tényleges kormány­alakítási tárgyalások. A Tony Blair brit kormányfő által az északír kormány megalakításá­ra megszabott határidő azon­ban csütörtökön lejár. Legkésőbb ma kellene a tíz­tagú északír kormány tagjait a tartományi parlamentnek meg­választania. Ebben az esetben ugyanis az 1,6 millió északír polgár - akik közül 60 százalé­kos többségben vannak a brit­barát protestánsok - szombat­tól teljes autonómiát élvezhet­ne, miként a két másik tar­tomány, Wales és Skócia. FEB Polgárháborús helyzet Iránban A trónörökös a Nyugat segítségét kérte Hasszán Ruhani, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács titká­ra szerdán figyelmeztette a diákok tüntetéseit támogató országokat, hogy Irán nem marad adós a megfelelő válasszal. Az iráni állami televízió élő tu­dósításban számolt be arról a tüntetésről, amelyen - a konzer­vatívok hívó szavára - állítólag egymillió ember vett részt. A je­lentést független források nem erősítették meg, de az AP hír- ügynökség szerint a televízió ké­peiből arra lehet következtetni, hogy a gyűlésen több tízezren voltak jelen. A legmérsékeltebb reformbarát erők is támogatták az Egyetértés elnevezésű nagy­gyűlést, amely elítélte az elmúlt napok diáktüntetéseit. Ruhani a nagygyűlésen kije­lentette, hogy a közvagyont megrongáló, kormányellenes tüntetéseken részt vevő diákokat bíróság elé fogják állítani, mint az iszlám köztársaság ellensége­it, és büntetésük halál lesz. Billent Ecevit török miniszterel­nök kijelentette, hogy az elmúlt napok teheráni eseményei az el­nyomó iszlám rezsimnek köszön­hetők. A művelt és igen gazdag történelmi múlttal rendelkező iráni nép nem tűrheti sokáig az elnyomó és elavult iszlám rend­szert - idézi Ecevit szavait az Anadolu hírügynökség. Hoszni Mubarak egyiptomi államfő azt reméli, hogy a mérsékelt erők ke­rekednek felül az egyetemisták és a konzervatív teheráni iszlám rendszer közötti konfliktusban. „A húsz évvel ezelőtti esemé­nyekhez hasonlóan most is a demokrácia áll az iráni társada­lom törekvéseinek középpontjá­ban, és erre nem lehet válasz a teokrácia, a papok uralma" - je­lentette ki Reza Ciro Pahlavi, az 1979-ben elűzött sah fia. A trón­örökös az ország előtt álló alter­natívák egyikének nevezte az al­kotmányos monarchiát; elkép­zelése szerint az átmeneti idő­szak után az iráni társadalom maga döntene a köztársasági vagy a monarchikus berendez­kedésről. „Fontos az is, hogy a felkelés békés maradjon, ne ad­jon lehetőséget a hatalomnak a pekingi Tienanmen térihez ha­sonló reakcióra” - mondta az utolsó perzsa sah leszármazott­ja, aki arra buzdította a Nyuga­tot, hogy támogassa a demokra­tikus mozgalmat Iránban. Hírcsatorna Fogadta Rudolf Schuster szlo­vák államfő a négypárti szlovák kormánykoalícióhoz tartozó Magyar Koalíció Pártja vezetői­nek küldöttségét. A delegáció a kisebbségi nyelvtörvény parla­menti szentesítésének körülmé­nyeiről tájékoztatta az elnököt, és megindokolta, hogy az MKP miért tartja elfogadhatatlannak a jogszabályt. Új feladatok teljesítését kezd­te meg a szarajevói KFOR- támaszponton a Magyar Műsza­ki Kontingens egy része. A ma­gyar katonák több hónapig fog­nak dolgozni a szarajevói épít­kezéseken. Várható, hogy az egység búvárcsoportja a hónap második felétől a hercegovinai Mostarban dolgozik majd, ahol folytatja a horvátok által szét­lőtt Öreghid köveinek kiemelé­sét a Neretvából. A ló is megbotlik. A francia nemzeti ünnep, a Bastille 210 évvel ezelőtt történt lerombolásának évfordulója alkalmából díszszemlét rendeztek Párizsban. A köztársasági gárda bemutatóját apró fél­relépés „színesitette”. fotó: feb/reuters Dánia a csatlakozásról a Uj országok is bekapcsolódhatnak Martonyi János külügyminiszter koppenhágai hivatalos látogatá­sának második napján, szerdán elsősorban az Európai Unió bő­vítésével, a magyar csatlakozás­sal, valamint a délkelet-európai régióval kapcsolatos kérdéseket tekintette át dán partnerével, Niels Helveg Petersen dán kül­ügyminiszterrel. Horváth Gábor külügyi szóvivő elmondta: Martonyi János Ma­gyarország elégedettségét hang­súlyozta az Európai Unióval folytatott tárgyalások menetével kapcsolatban. Partnerével egyetértettek ab­ban, hogy a közösség állam- és kormányfőinek helsinki csúcs- találkozóján az unió új országo­kat kapcsoljon be a tárgyalási folyamatba. Politikai szempontból is fon­tos - hangsúlyozta Koppen­hágában Martonyi János -, hogy az egyéni teljesítmény alapján történő differenciálás ne érintse negatívan a jelenleg érdemi tárgyalást folytatók po­zícióját, különösen az élvonal­ban haladók helyzetét. A vendéglátó Niels Helveg Petersen kifejtette: dán megíté­lés szerint Magyarország a csat­lakozási tárgyalásokat folytató országok között továbbra is az élvonalban van. Közös amerikai-orosz járőrök Koszovóban Megerősítette Ehud Barak iz­raeli miniszterelnök Jordániában tett látogatása során, hogy meg fogja tartani az Izraelt érintő összes nemzetközi megegyezést. Elszánt arra, hogy véget vessen népe és az arab országok között fennálló konfliktusnak. Még nem döntötte el Jev- genyij Primakov volt orosz kor­mányfő, hogy részt vesz-e a de­cemberi parlamenti választáso­kon. Annyit azonban elárult: ha teheti, az „egészséges centrista erők” oldalán indul majd harcba. Hivatalában marad Rudolf Scharping védelmi miniszter, s nem lesz a NATO főtitkára. „Scharping számára kifejezett megtiszteltetés, hogy szóba ke­rült a neve” - mondta Schröder kancellár, amikor a tényt Bonn­ban bejelentette. Változásokat tervez a kor­mányban Milos Zeman cseh miniszterelnök. A kabinet vár­ható új összetételéről szerda délelőtt tájékoztatta Václav Havel államfőt. Hozzájárult Kazahsztán, hogy Oroszország elindítsa Bajko- nurból a Progressz M-42 teher­űrhajót a Mirre - közölte szer­dán újságírókkal Hja Klebanov miniszterelnök-helyettes. Pavlov kazah miniszterelnök hozzáfűz­te: a Proton típusú hordozóra­kétákra vonatkozó tilalom válto­zatlanul érvényben marad. Elfogták a perui hatóságok a Fényes Ösvény nevű maoista ge­rillaszervezet rettenthetetlen har­cos hírében álló vezetőjét - jelen­tette be szerdán Alberto Fujimo­ri államfő. A hadsereg 1500 kato­nája az ország középső részén el­terülő őserdőben kétheti ember­vadászat után, kedden vette őri­zetbe Oscar Ramírezt, közismert nevén Felicianót. Zsákmányolt műkincsek katalógusa Moszkvai alkotmánybírósági körökből kiszivárgott hírek szerint új állásfoglalás várható a második világháborúban lefoglalt műkin­csek ügyében. Időközben az oroszok is összeállították azoknak az értékeknek a listáját, amelyeket szeretnének visszakapni. Bár hónapokon át ellenállt, vé­gül a képviselőház nyomására Borisz Jelcin mégis kénytelen volt aláírni az úgynevezett mű­kincstörvényt, amely jóváhagy­ta, hogy orosz tulajdonban ma­radjanak a második világhábo­rús jóvátétel gyanánt lefoglalt külföldi javak. Az orosz elnök ezt követően nem tehetett mást: az alkot­mánybírósághoz fordult. Jel­cin azt kifogásolja, hogy a tör­vény ellentmond a nemzetközi jog normáinak, hiszen a ma is érvényes, 1907. évi hágai kon­venció előirja: a háborút viselő felek később szolgáltassák egy­másnak vissza a zsákmányolt kulturális javakat. Az 1990. évi szovjet-német szerződés ezt kilátásba is helyezi. Az orosz államfő azzal ér­vel: ha Moszkva megsérti a nemzetközi jogot, nem számít­hat arra, hogy valaha is vi­szontláthatja saját eltűnt kultu­rális értékeit. Jelcin azt is föl­rótta, hogy a honatyák közül a szavazáskor jó néhányan nem is voltak jelen az ülésterem­ben, s csak „levélben” voksol­tak a szóban forgó törvényre. Az orosz kulturális minisztéri­um időközben bemutatta an­nak az ötvenkötetesre terve­zett sorozatnak az első darab­jait, amely felsorolja az Orosz­ország területéről eltulajdoní­tott műkincseket. Csupán a Szentpétervár melletti Carsz- koje Szelóban harmincezret rongáltak meg német katonák, kilencezret pedig elloptak. Kö­zöttük van az 1941-ben össze­csomagolt és elhurcolt úgyne­vezett borostyánszoba is. Tervek szerint az eltűnt kul­turális javakat taglaló kataló­gusokat megküldik a világ szá­mos múzeumának és aukciós intézményének, valamint az Interpolnak. (toronyi) Kettős élvezet. Némi szabadossággal így fordítható annak a kreációnak a neve, amelyet Flora Cheong- Leen hongkongi divattervező álmodott a höl- gyeknek/uraknak. A különleges, kínai területen megrendezett négynapos show már a jövő évezred ruháit mutatta be. fotó: feb/reuters Lépések a Az amerikai és az orosz katonák közösen fognak járőrszolgálatot teljesíteni Koszovóban, hogy tompítsák a koszovói albán la­kosságnak az oroszokkal szem­ben megnyilvánuló bizalmatlan­ságát - jelentette be John Craddock, az amerikai csapatok által ellenőrzött koszovói körzet parancsnoka. A koszovói albá­nok ellenségesen fogadták az orosz békefenntartókat, mert a szerbek szövetségeseinek tekin­tik őket. Július 23-án indul Görögország felé az orosz fekete-tengeri flot­ta második hajóraja, fedélzetén a koszovói békefenntartó erők orosz kontingensének további egységeivel - közölték szerdán a moszkvai védelmi minisztéri­umban. Az első, öt szállítóhajó­Egyre többen vannak az albán bűnözők. A családi alapon szer­veződő, kiválóan fölfegyverzett bandák már az egész földrészt veszélyeztetik. Túltesznek a ha­gyományos olasz, orosz, ukrán bandákon; kezükben tartják a kábítószerpiacot, az embercsem­pészetet, a vöröslámpás ipart. A kelet-európai prostituáltakat fut­tató oroszok, ukránok, cse­csének kezdenek kiszorulni a feketepiacról. A kilencvenes évek derekán fi­gyelt föl az európai bűnüldöző hatóság a többségükben koszo­vói albánok térhódítására. Zö­mük még a NATO-bombázás előtt hagyta el Jugoszláviát, sőt jó néhányan már évek óta élnek például Németországban letele­pedési engedélyre várva, vagy il­legálisan. Dél-Németországban az albánok és a törökök kézé­béke felé ból és egy mentőhajóból álló hajóraj szerda kora reggel érke­zett meg az észak-görögországi Szaloniki kikötőjébe, és azon­nal megkezdődött a kirakodás. Az együttműködés fokozásá­nak jegyében Görögország, Al­bánia és Macedónia külügymi­niszterei szerdán közös tanács­kozást tartottak a három ország határvidékén fekvő Preszpa-tó parányi szigetén. Jeórjiosz Papandreu, a görög diplomácia irányítója, valamint Paskal Milo albán és Alek- szandar Dimitrov macedón kül­ügyminiszter a Balkán újjáépíté­sével kapcsolatos terveket vitat­ta meg, valamint áttekintette az illegális bevándorlás és a szerve­zett bűnözés visszaszorítására irányuló határ menti együttmű­ködés helyzetét. ben van a heroinkereskedelem. Hatalmas mennyiségben csem­pészik be a drogot autóbuszok­ban, kamionokban. Északon, Hamburgban, Alsó-Szászor- szágban, Schleswig-Holsteinben kitűnően szervezett betörőban­dák szakosodtak az üzemanyag- töltő-állomások kifosztására. Svájcban már koszovói albánok kezében van a heroinpiac 90 százaléka. A szervezett balkáni bűnözők egy idő óta jelen van­nak Norvégiában és Svédor­szágban is. Nincsenek köztük nemzetisé­gi villongások, nagyon jól együttműködnek macedónok, szerbek, montenegróiak és albá­nok. A gengszterbandák fő mű­ködési területei és fedőszerveze­tei a szórakozóhelyek, kulturá­lis egyesületek, utazási irodák, személy- és teherszállító vállal­kozások. « * Nyomul az albán maffia

Next

/
Oldalképek
Tartalom