Új Dunántúli Napló, 1999. június (10. évfolyam, 148-177. szám)

1999-06-27 / 174. szám

1999. június 27. Magyarország - Dél-Dunántúl HH§i ^ i^HHHHHflHBMHHHHHHHHi ötödik A lányt két héttel ezelőtt He­gyeshalomnál kapcsolták le a határőrök. Hamis útlevéllel akart átjutni Ausztriába. Egy­előre nem tudni, ki és miért akarta a sógorokhoz szöktet­ni, az azonban biztos, hogy a lány hazatérve rémes történe­tet mesélt el édesapjának. Nem kevesebbet állított, mint hogy az elmúlt három hónapban - ennyi ideje tűnt el otthonról az alig húszéves lány - szerte az országban négy alkalommal adták el őt különböző leánykereskedő bandák - köztük magyarok és ukránok, miközben természe­tesen prostitúcióra kénysze­rítették. A papa azonnal ment a sik­lósi rendőrségre - feljelentést tenni. Az érdemi nyomozás csak a jövő héten indul meg, így egy­előre sem az édesapa, sem pe­dig a rendőrök nem nyilatkoz­nak szívesen a szövevényes és rejtélyes ügyben. Lapunk úgy tudja, a zsaruk­ban ott motoszkál a kisördög, nem a lány találta-e ki az egész történetet, csak azért, hogy megmagyarázza otthon, miért volt távol három hóna­pig a szülői háztól. A gyanúra az adhat okot, hogy a lány nem először tűnik el rövi- debb-hosszabb időre. Ha viszont igaz amit állít, akkor a leánykereskedőkről szóló rémtörténet az elmúlt évek egyik legnagyobb bara­nyai bűnügye lehet. Termé­szetesen a nyomozás érdekei miatt arról sem nyilatkozott lapunknak senki, hogy milyen nyomon tudnak elindulni a rendőrök. L. D. Törvényt „alkotott” Tribuszerné „Lex Tribuszer” néven Ismertetik a büntetőbírák és ügyészek körében az új eljárási rendelkezést, amely a közelmúltban va­ló megjelenése után azonnal óriási vihart kavart. Egyenesen a bírói függetlenség megsértését látják benne a szakemberek. Tény az, hogy az egykori kom­lói betétgyűjtő társaság, a mél­tán elhíresült Tribu tulajdonos­nője megszökött a börtön elől, s ma is valahol (állítólag) Magyar- országon bujkál és nevet a mar­kába. Az eset óriási felháboro­dást okozott, s ma is sokan kér­dik: mindez hogyan történhe­tett? Nos, Tribuszerné eltűnése nyomán precedensként új tör­vényi cikkely született, amely­ben az áll - és nem szó szerint idézem -, hogy ha valakit a nem jogerős, elsőfokú ítélet 3 évnyi, vagy annál hosszabb időtarta­mú elzárással fenyeget, akkor ügyészi indítványra köteles a bí­ró az előzetes letartóztatását el­rendelni. Attól függetlenül, hogy mi lesz az ügy vége, azaz újra elítélik avagy felmentik de­likvensünket a másodfokon. A lex Tribuszer megjelenése előtt a bíró mérlegelésétől füg­gött, hogy az ügyészi indítvány­ra mit határoz. Mint azt dr. Wirth Béla, a Baranya Megyei Bí­róság elnöke említette, most, ezekben az esetekben az ügyész kezébe csúszott át a döntés, s a bíró pusztán végrehajtóvá vált. Ezért úgy gondolják, hogy a lex Tribuszer a bírót korlátozza és úgy ahogy van, rossz. Éppen ezért a bírók az Alkotmánybíró­sághoz fordultak, hogy a lex Tribuszert helyezzék hatályon kívül. Szerintük ellenkezik az Al­kotmánnyal. Kozma Ferenc Húszmilliárdos döntés, zárt ülésen Zárt ülésen döntött a szek­szárdi közgyűlés arról, hogy a távfűtést 20 évig az Ega Nova-Alfa Nova, vala­mint a Héliosz Kft. három első számú vezetője üze­melteti. Szoros volt a szavazás, igent a Polgári Frakció 13 tagja mon­dott, az ellenzékben lévő 9 szocialista és szabaddemokra­ta képviselő nemmel voksolt. Az SZDSZ-es és az MSZP-s képviselők azt sérelmezik, hogy a közgyűlés a nyilvános­ság kizárásával döntött húsz évre mintegy 20 milliárd forin­tos üzletről. A döntés 20 évre kizárta az önkormányzatot a lakosság számára igen fontos távfűtés ügyeinek gondozásá­ból. Ezzel felerősödik a távhő­szolgáltatás monopóliuma. Az eset újra visszahozta a szekszárdi városatyák között azt a hangulatot: tessék már megérteni, hogy a győztes az a szövetség, - Polgári Frakció 13, MSZP, SZDSZ 11 - amelynek több képviselője van a testület­ben. Az irányt pedig az mutat­ja, akinek több a voksa. Hazafi J. A Juhannus-napi ünnepséget immár hagyomá­nyosan Éger-völgyben, a táborhelynél tartották a Pécsi Magyar-Finn Baráti Társaság szervözésében A résztvevők közös énekléssel, vidám játékokkal k és máglyagyújtással köszöntötték a nyarat. , Mohácsi-szigeti kölcsönautó A furcsa történet a mohácsi régióban esett meg, tanulsága ha van, annyi: külfölditől ne fogadj el kölcsönautót. Még akkor sem, ha humanitárius célból teszed. Él ugyanis Mohács térségé-' ben egy kettős állampolgár­ságú, horvát-német férfi, akit igen rendes embernek ismertek meg a falubeliek és ezért tisztelnek. Időnként a falúban tölti idejét, időnként pedig hazamegy Németor­szágba. Igen ám, de több au­tót is tárolt a háza előtt - ta­lán a gépkocsik szerelmese­ként - amiből aztán bonyo­dalmak lettek. Az egyik autót kölcsönad­ta ugyanis az éppen hozzá beteglátogató háziorvosnak, hogy könnyebben végezhes­se hivatását. A doktorhoz ép­pen vagy 50 négyzetkilomé­teres körzet tartozik, a teljes Mohácsi-sziget, Alsó- és Fel- ső-Kandával egyetemben. Hogyne vette volna tehát örömmel az átmeneti segít­séget. Az idegen rendszámú Golf azonban feltűnhetett valaki­nek. Tény, hogy a vámosok az összes gépjárművet be­gyűjtötték. Hiszen bebizo­nyosodhat, hogy a gépkocsik nem éppen gyűjtőszenvedély kellékei. Másrészt (én inkább a jó­hiszeműséget feltételezem) az idegen rendszámú gépko­csival közlekedő doktorra is könnyen ráfogható, hogy or­gazda volt. Mint azt a Vám- és Pénz­ügyőrség Baranya Megyei Nyomozóhivatalán megtud­tuk, az ügyben éppen nyo­mozás folyik, ami ugye vagy vádemeléssel, vagy az ügy el­ejtésével zárul. Kozma F. Komlón szeptemberig üres egy képviselői szók Hosszú ideje üres Komlón egy képviselői poszt; szep­temberig az is marad. Ugyanis az Időközi válasz­tás eredménye döntetlen lett. A megüresedett 10-es számú egyéni képviselői helyre (Prettl János visszalépett) né­gyen pályáztak: Háhn János, Herbertné Sipos Csilla, Majo­ros József és Prech József. A mecsekjánosiak választási részvételével ugyan nem volt gond, de Háhn János és Majo­ros József egyformán 86-86 voksot kapott, sőt Herbertné Sipos Csilla is 85-öt. A választási törvény értel­mében meg kell tehát ismétel­ni a választást a két élen vég­zett között. A választási bizottság júli­us 5-én ül össze, s mint azt megtudtuk, a bizottság tagjai azon a véleményen vannak, hogy ne a nyáron legyen a vá­lasztás, hanem inkább szep­tember 12-ére lenne érdemes kitűzni. K. F KSSÉll 1IM4 llí Iá® ' 1HÍ - MUH Késik a szekszárdi zsaruplecsni A szekszárdi város- 11 atyák nagylelkűek vol­tak, hiszen 1999-ben két Év Rendőre kitün- a tető címet ítéltek oda. ÍJ Varga Péter őrnagy és Acsádi Lajos törzs- zászlós azonban eddig j csak a sok gratulációt gyűjthette be. Pedig a helyi médiákban a megszavazás utáni na­pokban megjelent a két rendőr neve és még az is, hogy a kitünte­téssel ötvenezer forint jutalom is jár. Az április végi rend­őrnap után kezdtek nyugtalankodni az év zsarujai, mivel akkor szokták átadni a „plecsnit”, de kitünte- j tés sehol. Két hét múlva kidé- rült - nyomozás nélkül is -, hogy valakik tre- hányák voltak. Egyéb- ként a döntés sem szü­letett meg időben, így a kiváló zsarukat jóko­ra várakozás után, ta­lán augusztus 20-án megünneplik. Az érte­sítést már megkapták. Hazafi J. Szókincsünk, meg az a csodálatos izé A tévé - természetesen - kora délután is bekapcsolva, én pe­dig szokás szerint néhány percre elaludtam, s arra ébre­dek, hogy egy fiatalember lel­kes hangon közli a „nagyérde­művel”, hogy „...egyszer csak iszonyatosan elkezdtek jönni a pisztrángok...!” Erre riad­tam föl, és még gyanakodtam is, hogy talán az úgynevezett hírhedt „piranha” halakról van szó, s nem pisztrángok­ról, mert csak ezek a vérengző sokfogú pikkelyesek képesek iszonyatot kelteni, amikor is nagyon rövid idő alatt sok-sok ezres bandába verődve né­hány perc alatt képesek cson­tig lerágni akár egy embert is, ha közéjük esik. De nem téve­dett a fiatalember, valóban pisztrángokat említett, láttam is, amint egy nagyobb akvári­umban nyeles merítőhálóval hajkurássza a halakat, míg végre egyet elkap, majd ké­sőbb mutatja, hogy parázson kell megsütni a remek ízű ha­lat. „...borzasztóan egyszerű módon...!” Vagyis paprikás lisztbe for­gatva, satöbbi, satöbbi. Ami pedig elkészítésüket illeti, fönnállásom óta kétszer sike­rült pisztrángot sütnöm és mit-ne-mondjak, egyáltalán nem volt borzasztó. Különben is, ami jó, ami kellemes, ami ízlik, ami jókedvre derít - már miért lenne borzasztó? Meg­mondom: silány a szókincse a Főpisztrángnak... Nem ő az egyedüli. Köznapi társalgásban gyakran hallunk efféle jelzőket, hogy „Borzal­masan szép film volt. . .”, hogy „Rettenetesen jó játékos ez a hátvéd...”, hogy „A ten­gerpart csodálatos volt..., tu­dod a. zöld pálmafák... a ré­misztőén mélykék tenger ma­ga... Ezt látni kellett volna.”, mesélte valaki a rádióban ta­valy nyári élményeit. Még jó, hogy nem hozzám intézte sza­vait, mert én például egyálta­lán nem kívántam volna olyat látni, ami rémisztő. Ha valaki nem tudja megmagyarázni, hogy - bár számára csodálatos - de hogy miért, mi keltett benne jóérzést, mi hatotta meg, illetve milyen hatással volt rá, mi okozott örömöt, ak­kor fogalmazzon lassabban, gondosabban, ne használjon szó-paneleket, közhelyeket, mert ez a legkönnyebb, ennyi ötlettel akár a közismert szó­pótlót, az „izét” is előráncigál- hatná. Ne vegyék kákán csomóke­resésnek ezt a kis dolgozatot, de néha - érthetetlenül - egy­szerre töményben jelentkezik és már bosszantja az embert. Jó néhány éve egy este a szí­nészklubban ücsörögtünk, ab­ban az időben az volt a szo­kás, hogy premier után klub­nap következett, ilyenkor volt illő a bemutatott darab sze­replőinek gratulálni. Színmű­vészek, egymás közt. Az ope­rettprimadonnát kolléganője, szintén primadonna!, riválisa! köszöntötte a büfépultnál és át is adott neki egy szál virá­got, e szavak kíséretében: „Ijesztően csodálatos voltál Marikám... csodálatos...!” Vi­rág átnyújtva, puszi kétoldalt, majd a rivális elfordult és hal­kan odasúgta társainak: „A hülye liba, még el is hiszi!” Mondanom sem kell, mint vé­letlen szem- és fültanú, jót rö­högtem - ezért is szerettem a színészeket és tisztelem őket ­de aztán később rájöttem, hogy ezen ugyan lehet nevet­ni, de azon már nem, hogy egy színész is közhelyeket mond - igazán nem várnánk el tőle - és ráadásul még két ellentétes jelzőt is említ egy­szerre, amely a magyar nyelv darabokra törésében már szinte a csúcs. Én is mondok közhelyeket - sajnos -, s használok panele­ket, azokon nem kell gondol­kodni, leírom, aztán jöhet a következő mondat. Mondjuk: az „izé...” 1 r a aüílíeíl ^ '' ........

Next

/
Oldalképek
Tartalom