Új Dunántúli Napló, 1999. június (10. évfolyam, 148-177. szám)
1999-06-23 / 170. szám
1999. június 23., szerda Nyugdíjasok Oldala Dhnántúli Napló 11 Percesek Jogi tanácsadó. Ingyenes jogi tanácsadás lesz ma, június 23-án szerkesztőségünk székházában, az Engel J. u. 8. alatt 5-6 óráig. Megközelíthető a 27-es és a 40-es jelzésű autóbusszal. Kihelyezett ügyfélszolgálat. A Baranya Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság június 23-án Szigetváron, 25-én Mohácson tart kihelyezett ügyfélfogadást. Mindkét városban a polgármesteri hivatalban, délelőtt 9-13 óra között várják az érdeklődőket. Ötvenötödik érettségi találkozójukat tartották a közelmúltban a Pécsi Kereskedelmi Középiskola 1944-ben végzett diákjai. A 34-ből 17-en találkoztak újra. Örömükre ismét velük volt a most 93 éves Kövesi Béla osztályfőnökük, aki a Balatonról jött haza erre az alkalomra, s akit négy nyelven köszöntöttek. Ügyelet. Július 1-jétől minden szerdán 10-18 óra között ügyeletet tart a Mecsek Nyugdíjas Polgári Egyesület Pécsett, a Rákóczi út 50. alatt (bejárat a belső udvar felől) a II. emeleten. Minden pénteken 16-tól szombaton 15 órától klubdélután. Jogsegély. A Kertvárosi Nyugdíjas Bányász Szak- szervezet minden hónap első és harmadik hetében, kedden délután 17-19 óráig ingyenes jogsegélyszolgálatot tart Pécsett, a Németh László u. 16. alatt. Nappali szolgálat. Hétközben felhívhatnak egy pécsi telefonszámot, ha úgy érzik, hogy segítségre szorulnak vagy magányosak. A segítő telefon száma: 212- 813. Délután 15-19 óra között hívható. Béres-csepp és méz. Kedvezményes áron vásárolhatnak a nyugdíjasok Béres- cseppet és mézet a Pécsi Nyugdíjasok Egyesületének székházában, a Rákóczi út 11. sz. alatt. A cseppet csütörtökön, a mézet pedig kedden délelőtt tíztől fél tizenkettőig árusítják. Korábban is lehet, de kevesebbért A csökkentett összegű, előrehozott öregségi nyugdíj a sírig kísér Változatlanul sokakat foglalkoztat, hogy hány éves korban, függ, hogy hányszor 30 nap te- mennyi munkaviszonnyal a hátuk mögött mehetnek az átmenetnek számító években nyugdíjba, illetve az, hogy legkorábban miként lehet igénybe venni. Az utóbbira is van lehetőség, de mások a feltételek. A törvény szerint az jogosult teljes öregségi nyugdíjra, aki betöltötte a 62. életévét és 20 éves munkaviszonnyal rendelkezik. Ugyanakkor a jogalkotó türelmi időt is biztosít, s az átmeneti időben arra is lehetőség van, hogy a meghatározott évben születettek korábban kérjék a nyugdíjukat. Az 1940-ben született nők az 56., az 1941- esek és az 1942- esek az 57., a 43- asok az 58., a 44-esek az 59., a 45-ösök a 60., a 46-osok pedig a 61. életévük betöltésekor mehetnek nyugdíjba. Az 1938 előtt született férfiak korhatára 60, az 1938-ban születetteké pedig 61 év.-Ennél hamarabb a nők 5 évvel korábban legfeljebb az 55., a férfiak a 60. életévük betöltésekor mehetnek nyugdíjba, ám ehhez sok szolgálati idővel kell rendelkezniük - mondta Dezső Ferenc, a Baranya Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság igazgatóhelyettese (képünkön). - Az 1943. január 1-je előtt született nőknek legalább 34, a 43-asoknak 35, a 44-eseknek 36, a 45-ösöknek 37 év munkaviszonyt kell igazolniuk. Az 1939 előtt született A tervek szerint egységes lesz a korhatár nőknél és férfiaknál illusztráció: laufer László férfiaknak 37, az 1938 után születetteknek pedig 38 évnyi munkaviszony kell ahhoz, hogy hatvanévesen nyugdíjba mehessenek. Ha az előírt magas szolgálati idő nincs meg, akkor az 1947 előtt született nőknél - legfeljebb három gyermeket figyelembe véve - gyermekenként 1-1 évet lehet beszámítani munkaviszonyként. Ugyancsak egy év szolgálati időnek számít ha valaki legalább tíz éven át nevelte más - például a férj előző házasságából származó - gyermekét. A tíz éven át történő gyermeknevelés a férfiaknál is egy évet jelent. Mindazok, akik nem rendelkeznek a születési évükhöz előírt szolgálati idővel, de annál 5 évvel kevesebb idejük megvan, azok is kérhetik az öregségi nyugdíjat, ám nekik számolniuk kell azzal, hogy csökkentett összeget kapnak. A csökkentés mértéke a hiányzó szolgálati idő nagyságától és attól lik még el az előírt, emelt korhatár eléréséig. Dezső Ferenc az érthetőség kedvéért egy példával mutatta be, miről van szó.-Ha egy 1944-ben született nő 55 éves korában nyugdíjba akar menni, akkor neki a korhatár előrehozásához 36 év munkaviszonnyal kell rendelkeznie. Ha ez nincs meg, hanem „csak” 32 szolgálati időt tud igazolni, akkor az elbírálásnál azt veszik figyelembe, hogy még négy évig kellene dolgoznia ahhoz, hogy elérje a reá vonatkozó korhatárt vagy hogy 36 év munkaviszonya legyen. A korhatár eléréséig hiányzó harminc napokat - meg kell szorozni egy - a hiányzó szolgálati időhöz igazodó - értékszámmal, ebben az esetben ez 0,4% . A szorzat eredménye - 48X0,4=19,2% - adja meg, hogy hány százalékkal kap kevesebb nyugdíjat. Amennyiben az öregségi nyugdíja mondjuk 25 000 forint lenne, akkor ennél az összegnél 19,2%-kal, azaz havi 4800 forinttal kapna kevesebbet havonta. Fontos tudni, hogy az emelt korhatár betöltésekor sem szűnik meg a csökkentés, hanem véglegesen megmarad. Jelenleg ez a szabály, ám a nyugdíjtörvény értelmében 2008 után további változás várható. Akkortól nőknél, férfiaknál egységesen 62 év lesz a nyugdíjazási korhatár. Legfeljebb három évvel hamarabb lehet majd nyugdíjba menni, de csak akkor, ha 40 év szolgálati időt tudnak igazolni. 2012-t követően pedig csak a 62. életév betöltésétől igényelhető az öregségi nyugdíj megállapítása. Hajdan szélütésnek hívták Köznapi nevén a szélütés vagy gutaütés - orvosi szakkifejezéssel stroke a harmadik leggyakoribb halálok, évente legalább ötmillió ember végzetét jelenti a világon. Idős korban megnő a stroke kockázata, és ez a betegség azért nagyon veszélyes, mert a legtöbb esetben a túlélők kisebb vagy nagyobb mértékű, maradandó agykárosodást szenvednek. A folyamat az agy vérellátásáért felelős erekben történik. Leggyakoribb oka, hogy egy vérrög vagy érszűkületes betegség ereit borító kemény „plakk” egy darabja elzárja az eret, és így az agy bizonyos területe nem kap elég oxigént. Az agysejtek nagyon érzékenyek az oxigénhiányra, és ha fennmarad ez az állapot, perceken belül elhalnak. A károsodás mértékétől és az érintett területtől függően egy stroke következménye lehet: egyes testrészek megbénulása, beszéd-, memória- és gondolkodási zavarok kialakulása, de súlyos esetben a beteg akár kómába is eshet vagy meghalhat. Magas vérnyomás ötszörösére növeli a stroke kockázatát, mert károsítja az erek falát és fokozza a vérrögök keletkezését. A szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőknél is nagyobb a kockázat, mivel az erekben keletkező vérrögök a vérárammal az agyhoz vezető erekbejuthatnak és ez stroke-ot okozhat. A dohányzás is veszélyes, mert növeli a vérnyomást és szaporább verésre kényszeríti a szívet, valamint merevvé teszi az érfalakat. Az elhízás pedig közvetett módon növeli a stroke kockázatát, ugyanis túl kemény munkára készteti a szívet és a túlsúlyos embereknek gyakran magas a vérnyomásuk is. Rövidült a gyógyszerlista A közgyógyellátás nem csak az időseket érinti Sokan úgy gondolják, hogy a közgyógyellátás csak az időseket érinti. Ez annyiban igaz, hogy a közgyógyellátottak között 72%, tehát meghatározó az idősek aránya. Ugyanakkor 7 százalékuk harminc éven aluli. A térítésmentesen kapható gyógyszerek listájának kedvezőtlen módosítása tehát nem csak az időseket érinti. Többek között ezt is hangsúlyozza Nyugdíjasok Országos Képviseletének elnöksége, amely a közelmúltban tárgyalta ezt a kérdést. Méltánytalannak tartják, hogy az alaplistába tartozó gyógyszerek listája évről évre rövidebb. Legutóbb hetvenöt gyógyszert, tápszert töröltek a térítésmentesen hozzáférhető készítmények listájáról. Bár azt nem vitatják, hogy a közgyógyellátás mai rendszerének vannak támadható pontjai, ugyanakkor úgy vélik, hogy gyökeres átalakítása csak a szociális törvény módosításával egy időben lehetséges. Azzal egyetértenek, hogy az ingyenes gyógyszer, gyógyászati segédeszközjuttatás csak a közgyógyellátásra szoruló személyi szükségleteire terjedjen ki, és ennek betartását ellenőrizni kell. Olasz barátok Pécs egyik testvérvárosának, Terracinának nyugdíjasaival két évvel ezelőtt vette fel a kapcsolatot a Pécsi Nyugdíjasok Egyesülete. Akkor a pécsiek egy csoportja látogatott Olaszországba, amit a terracinaiak a közelmúltban viszonoztak. Öt napra látogattak Magyarországra. Jártak Budapesten, a Balatonon, Harkányban, majd Péccsel ismerkedtek. A pécsiek által szervezett búcsúestnek fiatal résztvevői is voltak. Olaszul tanuló gimnazistákat hívott meg az egyesület, hogy segítsék a társalgást. A találkozót azzal az egyezséggel zárták, hogy a két testvérváros nyugdíjasai szorosabbra fűzik kapcsolatukat. Üdülés és kirándulás Új üdülési lehetőséget ajánlott fel nyugdíjasoknak és családtagjaiknak - az unokákra is gondolva - a Baranya Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány. Balatonfeny- ves, Révfülöp és Sikonda között lehet választani. A kedvezményes nyaralási lehetőség részleteiről személyesen és telefonon is lehet érdeklődni az alapítvány irodájában Pécsett, a Széchenyi tér 9. szám alatt, illetve a 72/211-179-es telefonon. A Pécsi Nyugdíjasok Egyesületének központjában - Rákóczi út 11. - kedden és csütörtökön délelőtt lehet a nyaralásról tájékoztatást kapni. Parlamenti látogatást szervez a Mecsek Nyugdíjas Polgári Egyesület. A július 7-ei útra jelentkezni lehet Pécsett, a Rákóczi út 50. alatt (bejárat a belső udvar felől) a II. emeleten, csütörtökön, pénteken és szombaton délután 15-től 18 óráig. A Mozgáskorlátozottak Baranya Megyei Egyesülete pedig kirándulásra hívja az érdeklődőket. Erdélybe utaznak augusztus 26-ai indulással. Hatnapos utat terveznek, félpanziós ellátással. További információk kaphatók az egyesület pécsi, Tüzér u. 1-3. sz. alatt található központjában és a 72/310- 903-as telefonon. Találkozó a világév jegyében Csaknem négyszázan vettek részt azon az összejövetelen, amelyet a közelmúltban rendeztek Komlón. A Nyugdíjasklubok és Idősek „Eletet az éveknek” Szövetsége Baranya Megyei Szervezete nem csak a város, hanem a környék időseit is meghívta az egész napos találkozóra, amit az Idősek Nemzetközi Világéve jegyében rendeztek. Vendégségbe és fellépésre invitálták siklósi, pécs-somo- gyi, babarci, drávacsepelyi, kárászi, sásdi, vásárosdom- bói, bakócai, magyarszéki, magyarhertelendi nyugdíjasokat. A siklósiak, mánfaiak, magyarszékiek énekeltek, a barbarciak verset mondtak, a sásdiak és a Komlói Belvárosi Nőklub tagjai szintén énekkel, de tánccal is szórakoztatták a résztvevőket. Wache Jánosné - a Komlói Nyugdíjas Klub tagja - tangó- és száj- harmonikán játszott. Az idősebb nemzedékhez tartozókat Szarka Elemér alpolgármester, Sipos József, az „Életet az éveknek” Országos Szövetség alelnöke és Toller Lászlóné, a Nyugdíjasok Megyei Érdekképviseletének alelnöke köszöntötte. Valamennyi fellépőnek emléklapot és apró ajándékot adtak emlékeztetőül arra, hogy ezen a találkozón több száz társukat szórakoztatták. A közös programot követően vacsorára invitálta a résztvevőket a szervezők és a házigazdák nevében Sipos Imréné, az „Életet az éveknek” Országos Szövetség Baranya Megyei Szervezetének elnöke. A találkozó zenés mulatsággal fejeződött be. Cserélje újra régi használt szőnyegét a Sutáknál. $ Sulák Használt, sérülésmentes, tisztítón szélt szobai szőnyegét júniusban új szőnyeg vásárlása esetén beszámítjuk! Padló-, futó- és szobai szőnyeg 50%-os árengedménnyel vásárolhatól Habalátétes 4 m széles filc nettó 290 Ft/m2-tffll 2x3-as szobai szőnyeg nettó 7.990 Ft-tóll Lépcsőburkoló szőnyeg nettó 79 Ft/dbl Univerzális autószőnyeg nettó 799 Ft/dbl Csak a Sutáknál, máén tennék áruvásárlási hitellel megvásárolható! Ne feledje, o Sutákkal Cím: Pécs, Verseny u. 23. ( az Amforánál) Tel.: 72/325-214 Nyitva: h—p. 9-17-ig, szó. 9-12 óráig. jól jár! RÉSZLETFIZETÉSI HEVEROK FOTELÁGYAK FRANCIAÁGYAK 3-2-1 NYITHATÓ GARNITÚRÁK NYITHATÓ SAROKGARNITÚRÁK KANAPÉK SZEKRÉNYSOROK DOHÁNYZÓASZTALOK GARDRÓBSZEKRÉNYEK KONYHABÚTOROK TÁLALÓSZEKRÉNYEK ASZTALOK SZÉKEK 9.900 Ft-tél 11.900 Ft-t« 23.900 Ft-tél 99.900 Ft-tól 39.900 Ft-tól 20.900 Ft-tél 39.900 Ft-tél 7.000 29.900 Ft-tél 39.900 Ft-tél 28.900 Ft-tél 5.900 Ft-tél 3.900 Ft-tél PATAKI BŰTOIHHJlZ Pécs. Siklósi Üt 10/A. Tél.: 72/313-872,211-097 Komló, Kossuth L. U. 125. Tel.: 06-20-9744-552 Nyitva: H.-P. 8-18-ig Szó. 8—13-ig i Török Éva