Új Dunántúli Napló, 1999. június (10. évfolyam, 148-177. szám)
1999-06-18 / 165. szám
20 Dünántúli Napló Sport 1999. június 18., péntek illemeid Kommunikációs partnerünk: a Westel 900 GSM iilesieis A pécsiek nem mondtak le a fehérváriakról, ők pedig a Videotonról A PMFC és a Gázszer folytatódó kapcsolata Tegnapi lapunkban is írtunk arról a lehetőségről, hogy esetleg a Professzionális Nemzeti Bajnokságban szereplő csapatokat láthatnak a szurkolók a következő idényben Pécsett. A PMFC felvette a kapcsolatot a Gázszer együttesével. PÉCS Az nyilvánvaló, hogy fúzióról nem lehet szó a két egyesület között, mert abban az esetben, a magyar labdarúgás szabály- könyve szerint az egyesülés után létrejött csapat csak az alacsonyabb osztályban indulhatna, ez a PMFC és a Gázszer FC esetében az NB I-et jelentené. Ami persze nem lenne jó a pécsieknek, hiszen amúgy is ebben az osztályban szerepelnek. Szóba került a PNB-ből most kiesett Videoton és a Gázszer együttműködése is, de alighanem ebből nem lesz semmi, már csak azért sem, mert a Professzionális Nemzeti Bajnokság végére újra elromlott a viszony a két sportegyesület között. Németh János, a Videoton technikai vezetője:- A mai állás szerint szinte elképzelhetetlen a Videoton és a Gázszer szoros kapcsolata, mert az olyan ellenszenvet váltana ki például a volt Videoton- dolgozók és szurkolóik körében, ami csak rontana a két klub viszonyán - mondta a fehérvári sportvezető. Az MLSZ-ben először a szervezési osztályon érdeklődtünk, ahol dr. Petró László jogászhoz irányítottak bennünket, aki azonban egész nap Győrben tárgyalt, a mobiltelefonját pedig kikapcsolta. Berzi Sándor főtitkár csütörtökön külföldön tartózkodott, vele sem tudtunk beszélni, csak ma jön haza. Azért késő délután csak megtudtunk valamit a szervezési osztályon dolgozó egyik munkatárstól, aki neve közléséhez nem járult hozzá. Szerinte hivatalosan nem tudnak a Gázszernek más klubokhoz való közeledéséről, csak a sajtóból értesültek róla. Úgy érzik, hogy ezek a kísérletek az elkövetkezendő időben minden bizonnyal gyakoribbak lesznek. Lapunknak arra a kérdésére, hogy ha nem fúzióval, akkor milyen formában mehet a szorosabb együttműködés, azt válaszolta: nyilvánvalóan van jogi megoldás, de ő erre tippeket nem akar adni. Tamon Attila (első képünkön), a PMFC Kft. alelnöke:- Többször beszéltünk az agárdi gárda vezetőivel. Nagyon szeretnénk, ha létrejönne a két egyesület közötti szorosabb együttműködés, akármilyen nevet is adunk majd ennek a kapcsolatnak. Annyi bizonyos, hogy június huszonötödikéig kell nevezni a következő bajnokságra. A tárgyalások folyamatosak. Májer József, a Gázszer labdarúgó szakosztályának igazgatója:-Valóban felvettük a kapcsolatot a pécsiekkel, sőt meg is köszöntük a lehetőséget, annak ellenére, hogy az akasztói helyszínen sem éreztük rosszul magunkat. A Videoton viszont, a jelenlegi állás szerint, kiesett a Profiligából. Nagyon sok múlik azon is, hogy Székesfehérváron lesz-e összefogás?-A Gázszer FC magánkézben lévő klub, tulajdonosa Németh László. A szakosztály igazgatója kérdésünkre azt is elmondta, hogy a játékosok egy részének szerződése június harmincadikén lejár, addig kell velük is közölni a klub jövőjére vonatkozó valamennyi konkrétumot.- Nem tudom, mi lesz velünk. Mindenesetre elképzeléseim szerint ha a Székesfehérvár összefog, akár Fehérvár FC is lehet a csapat neve, ha nem sikerül helyben megegyezni, akkor a Pécsi Gázszer FC (PGFC) név sem kizárható. Meggyőződésem, hogy a tárgyalások napokon belül befejeződnek, ha nem történik Székesfehérváron hamarosan megegyezés, akkor a pécsiekkel újra felvesszük a konkrétabb kapcsolatot a két csapat közös jövőjéről - osztotta meg lapunkkal a jövővel kapcsolatos alternatíváit Májer József. Természetesen felvetődnek a pénzügyi lehetőségek is, hiszen például a tavaszi idényre a Gázszertől igazolt Pécsre Puskás, és Toldi (második képünkön). A két egyesület költségvetése között a Gázszer - sportnyelven szólva - körülbelül 2-1-re vezetett. Kusza az ügy, azért is, mert nem tudni, hány csapat lép vissza a Profiligából vagy akár az NB I-ből. Nem tudható, milyen támogatást kap a jövőben a Gázszer, mennyien gondoljuk úgy, hogy az eddiginél jobban, hatékonyabban támogatják a PMFC-t. Toller László, a város polgármestere, a PMFC elnöke:- Képlékeny egyelőre ez az egész ügy, bár nagyon sürgető. A konkrét tárgyalásokon eddig nem vettem részt, de kimondottan örülnék annak, ha Pécsett profiligás csapatok szerepelnének. Nagy kihívás lenne számunkra újra élvonalbeli gárdát szerepeltetni. A jelenlegi anyagi viszonyok mellett azt azonban hozzá kell tennem, hogy a döntés pillanatnyilag nem a mi kezünkben van, a Gázszernél az előny. A megbeszéléseket folytatjuk, de nem kergetünk álmokat, a realitás talaján akarunk maradni, méghozzá a pécsi érdekeket figyelembe véve. B. L. - H. L. A Szigetvári Takarékszövetkezet SE férfi kézilabdázói történetük legnagyobb sikerét érték el, ezüstérmesek lettek az NB I. B-ben. A városban a sportág elképzelhetetlen Mike Ferenc nélkül. Igaz, Mike Ferenc is elképzelhetetlen a kézilabda nélkül, 13 évesen kapusként kezdte, tér- Sportré ------------------------------Szigetvár és a kézilabda mészetesen Szigetváron. Megyei ifiválogatottságtól egészen a Pécsi Dózsa NB I-es csapatáig vitte, aztán a fővárosi diákévek után ismét következett a szeretett város. És a városban a kézilabda-játékosként a férfiaknál, edzőként a nők kispadján. 1977-ben őszinte bánatára megszűnt a férficsapat, csak a nők maradtak életben, nem kis része volt abban, hogy összefogással 11 év múlva, 1988 őszén újraéledt. Közben fiával együtt játékvezetőként is működött, és miután szinte minden részén dolgozott a sportágnak, felvállalta a vezetést. A kezdeti kacskaringók után 1991-től tette a csapat előtt egyre magasabbra a mércét, és 1996-tól a Szigetvári Takarék- szövetkezet és Kiss Endre is a sportág mellé állt, innen pedig nem volt megállás. Maximalista, és kidobhatatlan. Az előbbit a csapat érzi igazán, az utóbbival a szponzorok, támogatók szembesülnek, miután egyszerűen nem tudják lezárni. A városban nemegyszer mondják más sportágak támogatási kérelmeire vállalkozók, cégvezetők: .Adnánk mi, de már elvitte a Mike Feri.” Pedig a kezdetekkor sokszor falba ütközött, de nem adta fel. Neki köszönhetően ma már Szigetvár legnépszerűbbjei a férfi kézilabdá- sok, hétről hétre 400-500 szurkoló tölti meg az NB I-es mérkőzésekre is alkalmas csarnokot. Mert a maxi- malizmusban benne van a törekvés a legmagasabb osztály felé. Móczán Zoltán Mike Ferenc 1946-ban született Szigetváron, a Pannon Volán helyi üzemvezető' helyettese Szigetváron. 11 év után ő hívta újra életre a városban a férfi kézilabdát, a Szigetvári Takarékszövetkezet SE szakosztályigazgató-menedzsere. Felesége pénzügyi előadó, egy lánya (23) és egy fia (28) van. Két év alatt csúcsközeiben PÉCS-ORLANDO Grand Prix-n már negyedik lett, és kijutott a natural fitness amerikai világbajnokságára, Orlandóba. (A fitness- ben három ágazat van. A Kalifornia fitness fürdőruhás és estélyis bemutatóból és akrobatikus gyakorlatsorból áll. Az IFBB és a Natural fitness- ben nincs estélyis bemutató, az előbbiben nagyobb súlyt Két éve majdnem a nulláról indult, ma már a csúcs közelében jár az igencsak szem- revaló fiatal hölgy. Natural fitnessben a lányok között a tíz legjobb közé tartozik a világon. Szekeres Ildikó (Koko Gym, 26) mielőtt elkötelezte volna magát a fitness- nek, szinte minden sportágba belekóstolt az atlétikától kezdve a kosárlabdáig, hosz- szan megszeretni azonban egyiket sem tudta. A kondizásnak többször is nekikezdett, de csak néhány hónapig járt le testépítőterembe. Két éve aztán kezelésbe vette dr. Katies László, aki akrobatikus elemekre oktatta (erre semmilyen előképzettsége sem volt) és a fitnessport felé terelte. Először csak 10. lett az országos bajnokságon, egy évre rá nyolcadikként végzett. Április végén egy budapesti Ezúttal utcai „szerelésben” fotó: laufer l. kap a test izomzata.) Orlan- dóban aztán tizedikként zárt (talán egy kicsit az is közrejátszott, hogy nehezen akkli- matizálódott), csak egy magyar lány előzte meg. M. Z Szeniorúszókat jutalmaztak tegnap Pécsett, a megyei sporthivatal klubjában. A díjazottak a közelmúltban megrendezett harkányi versenyen értek el jó eredményeket. Képünkön Bódis Éva veszi át a díjat Abay Nemes Istvántól, az úszószövetség képviselőjétől. fotó: laufer László A GFK - Szonda Ipsos 1998. II. félévi nemzeti média-analízise szerint a Dunántúli Naplót összesen Pécsett «aber ©lírássá mpouttu A mérés óta eltelt időben a Dunántúli Napló előfizetőinek száma emelkedett. Köszönjük, hogy naponta velünk tartanaki A miénk. Kovács László csak kapus nem volt Most már biztos befejezi MOHÁCS Játszott az NB II-ben, az akkori második osztályban. Aztán többször abbahagyta a focit, de ha hívták, visszatért Kovács László. Legutóbb éppen az NB Ill-ban ugrott be a védelembe.-Erkölcsi kötelességem visz- szavonulnom - vélekedett Kovács László (37, képünkön), a mohácsi Belvárosi iskola testnevelő tanára. - Hiszen edzésre nem tudok járni, csak a mécsesekre szállók be. Ez pedig morálisan rombolhatja a csapatot. Mondom ezt annak ellenére, hogy nagy örömmel segítettem Megyeri Károly edzőnek, amikor a védelemben gondok voltak tavasszal. Mostantól viszont csak a családomnak és a munkámnak élek. Hiszen édesapám korai, váratlan halála miatt tudom, minden percnek jelentőssége van.- Ha lenne még három ilyen hozzáállású játékosom, akkor összetenném mindkét kezemet -jelentette ki Megyeri Károly. - A kapusposzton kívül mindenhol bevethető, ahol éppen a szükség megkívánja. Áz már a szakma kritikája, ha valaki tréning nélkül is húzóember tud lenni az NB Ill-ban. P. P. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOS1 JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőméi közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 1999. január 1-jétől egy hónapra 850 forint, negyed évre 2550 forint, fél évre 5100 forint, egy évre 10 200 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft, Harlequin ^ A Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését ^j/CATESZ teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. ISSN 0865-9133 tagja