Új Dunántúli Napló, 1999. június (10. évfolyam, 148-177. szám)
1999-06-17 / 164. szám
6 DUnántúli Napló VÁROSAINK 1999. június 17., csütörtök Hírcsatorna Pénz a múltért. A közgyűlés kulturális bizottsága a működési tartalékának terhére 1,5 millió forint támogatást juttatott a Középkori Egyetem Alapítványnak. Lakóépület-felújítás. A közgyűlés jóváhagyta az önkormányzati tulajdonú épületek idei felújítási címjegyzékét és költségkeretét. A címlista 29 lakóépület nagy felújítását tartalmazza, 31,1 millió forint értékben. További 1 millió forintot garázsok és egyéb, nem lakás célú helyiségek felújítására fordítanak. Hajléktalanok foglalkoztatása. Az önkormányzat az Edison u. 23. szám alatti ingatlanát a UWYTA Rehabilitációs és Foglalkoztatási Kht. használatába adta térítésmentesen 10 évre, hajléktalanok foglalkoztatásának céljára. Az épületben korábban alkoholbeteggondozó működött, amely a Veress Endre úti rendelőintézetben kapott új helyet. Segítség az állatmenhelynek. Az önkormányzat a Pécs Városi Környezetvédelmi Alap terhére egymillió forinttal járult hozzá a Misina Egyesület pécs-so- mogyi állatmenhelyének működtetéséhez. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat pécsi csoportja az Apafi utca 101- ben szociális szerződés alapján 25 értelmi fogyatékos és halmozottan sérült fiatal nappali ellátását, valamint 60 személy szociális étkeztetését végzi. Kérelmére az önkormányzat határozatlan időre ingyenesen a szeretetszolgálat használatába adta a szomszédos épületet is, amely óvoda volt korábban, ám 1997 óta üresen állt. Alom a luxusról szolid kivitelben Aligha mondható fényűző túlzásnak, hogy egy 160 ezres lélekszámú európai városnak legyen 20 ezer - vagy legalább 10 ezer- nézőt fogadni képes korszerű stadionja. Számos példa van rá- másutt. Hogy Pécsett lesz-e ilyen, az „csak” idő és pénz kérdése. Az ügy többi „kellékét” már megálmodták, eltervezték. Nemcsak Pécsett, de az egész régióban sincs jelenleg egyetlen olyan stadion, amely nemzetközi atlétikai, illetve labdarúgó rendezvény színterének alkalmas lenne. A pécsi sportpályák nagyrészt korszerűtlenek, leromlott állagúak, működtetésük finanszírozása sem megoldott, a fejlesztésre sincs sok megfelelő hely a városban. A változtatáson töprengők előtt egyetlen lehetőség körvonalazódott mind határozottabban. A MATÁV és a Pécsi Vasutas Sportkör sporttelepe, valamint az önkormányzati tulajdonú „Várkői Ferenc” sporttelep egymás mellett van, összesen 7 labdarúgó, 7 kézilabda, 3 atlétikai és 3 teniszpályával. Ezek együtt alkalmasak arra, hogy rajtuk korszerű stadion létesüljön. A három tulajdonos az erők koncentrálásának és a kedvezőbb pályázati lehetőségek előnyeire tekintettel fog össze. A közgyűlés tavaly szándék- nyilatkozatban kötelezte el magát a városi sportcentrum kialakításra. Most júniusban pedig dr. Bödő László (kis képünkön), a sportbizottság elnökének előterjesztése alapján egyetértett a tulajdonosok közötti együttműködési és koordinációs szerződés tervezetével, a sportcentrum ügyeit intéző közhasznú társaság létesítésének előkészítésével. Megerősítette azt a szándékát is, hogy az idei költségvetés prioritási listáján szereplő 40 millió forintot a sportcentrum létrehozására fordítja. A 20,5 ezer nézőt befogadó, fedett lelátós stadion költsége 3,7 milliárd forintra becsült. A legszükségesebb első ütem -10 ezer nézőt befogadó, fedetlen lelátó - pedig 2,6 milliárdra. A beruházás iszonyúan pécsi erőn felülinek látszik. Ám ha azt nézzük, hogy a 'győri stadion Európa-bajnokságra való átalakítása ennek a másfélszeresébe kerül, akkor Pécs is megérdemel legalább ennyit.-Előre menekülünk. Sokan mondják, hogy pénzínséges időben ilyen programba kezdeni öngyilkos vállalkozás - mondja Bödő László. - Csakhogy éppen ezért ilyen létesítmények építésében aligha lesz nagy a konkurencia, tehát több esély van arra, hogy központi támogatásokhoz jussunk. Az évenkénti 40 milliós önkormányzati erő, a többi tulajdonos és a megnyerni remélt vállalkozók részvétele mellett évenként kell még 200-300 millió forint állami támogatás, továbbá a Phare Regionális Fejlesztési Program pályázatainak elnyerése. Akkor 5-10 éven belül létrejöhet egy európai színvonalú stadion Pécsett. Saját erőből, sajnos, aligha. A stadion több mint 20 ezer nézőt tudna befogadni Intézménykínálat működtetőknek A közgyűlés közoktatási intézmények átszervezéséről döntött legutóbb. Az intézmény-összevonások és megszüntetések mellett olyan elhatározások is megerősítést kaptak, amelyek szerint a város a közeli jövőben oktatási intézmények működtetését kívánja átadni, illetve megosztani másokkal. A közgyűlés kifejezte azon szándékát, hogy a Dugonics utcai és Szdnyi O. utcai német nemzetiségi óvodát, valamint a Magyar-Német Nyelvű Iskola- központot az Országos Német Kisebbségi Önkormányzatnak - illetve a Pécsi Német Kisebbségi Önkormányzatnak -, a Nagy Lajos király úti horvát nemzetiségi óvodát és a Miroslav Krleza Horvát Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthont az Országos Horvát Kisebbségi Önkormányzatnak - illetve a Pécsi Német Kisebbségi Önkormányzatnak kívánja átadni működtetésre. A Közgyűlés kifejezte azon szándékát is, hogy a Művészeti Szakközépiskolát - mivel annak tanulói köre jelentős hányadában nem pécsi illetőségű - a Baranya Megyei Önkormányzattal közösen kívánja működtetni 2000. szeptember 1-jétől. Az a szándék is megfogalmazódott a közgyűlés határozatában, hogy az 508. sz■ Kertvárosi Szakképző Iskolát 2000. szeptember 1-jétől a Pécs-Ba- ranyai Kereskedelmi és Iparkamarával, valamint a Baranya Megyei Kézműves Kamarával közösen kívánja működtetni. Pécs Közgyűlése kezdeményezi, hogy a Baranya Megyei Önkormányzat a középfokú oktatás ellátásával kapcsolatos feladatokat a megye területének egészére tekintse át. Ez középiskolai feladatokat ellátó észszerű megyei struktúra kidolgozását eredményezi. A szándéknyilatkozatok egyelőre annak a tartalomnak a megjelölését szolgálják, amelyekről az önkormányzat illetékes tisztségviselőjének tárgyalásokat kell folytatnia. Az intézmények átadásáról, átvételéről, illetve a közös működtetéséről a megegyezéseket azonban nem lesz könnyű feladat tető alá hozni, hiszen a beleszólás kiteljesedésének csábító lehetősége mellett az anyagi következményekkel is számolniuk kell az ajánlatok címzettjeinek, különösen a nemzetiségeknek. Hogy ez milyen költségekkel járhat, arról csak a fonákjáról van becslés: Pécs Ön- kormányzata a fenti szándékai megvalósításától mintegy 128 millió forint megtakarítást vár. Dunai Imre jegyzete A tények jelleme „A tények tárgyai, amint azt Mr. Budget valahol megjegyzi, igen makacs dolgok”- írta a 18. század elején végrendeletében Tindal Matthew angol bölcselő. Fogalmam sincs, hogy ki volt Mr. Budget, aki elkövette ezt a mondást a tények jelleméről. Ám egy biztos: azóta is sokkal többet emlegetik „felfedezését”, amennyire figyelembe veszik. Már a kezdő helyi politikusok is régen rájöttek, hogy a makacs tények reménytelen cáfolata helyett sokkal hatásosabb melléjük beszélni, megkerülni, bagatellizálni őket. Úgy csinálni, mintha nem is léteznének, vagy csak pehelykönnyűén, óhajokkal elfújha- tóan állnának előttünk. Az iskolaátszervezések közgyűlési vitájában szomorú tapasztalat volt, hogy a városi tények adatait és az intézményi közösségekét nem lehetett közös nevezőre átszámolni. A tények kétféleképpen ma- kacskodtak. Ám a képviselők köréből volt két felszólalás, amelyek a konok népmozgalmi tendencia adatait intézték el derűlátó érveléssel: reméljük, hogy több gyerek születik ezután. Ám ez jobbára nem az optimizmuson múlik. Az európai folyamatok azt mutatják, nem is a gazdasági helyzet függvénye. A családok támogatásának programja sajnos nem lehet csodaszer a népességfogyás ellen, hiszen a korszellem mellett az átformálódó korfa sem valószínűsíti a sikerét. Egyébként az országos átlagnál rosszabb pécsi adatokat a képviselők tavasz elején megismerhették (volna) egy közgyűlési előterjesztésből. Á város lakossága 1990 óta 170- ről 159,6 ezerre csökkent. És ami a népszaporulat-esélyeket leginkább érinti: a 0-14 évesek aránya 19-ről 16,5 százalékra, a 15-39 éves korúaké pedig 38,3-ról 36 százalékra fogyott. Remélhetőleg a remény hal meg utoljára, ám városi működést tervezni csak a tények makacs dolgai alapján lehet. Az orfűi Pécsi-tóért A közgyűlés januárban az Orfű Pécsi-tó Regionális Fejlesztő és Üzemeltető Kht. pénzügyi támogatása feltételéül szabta, hogy a megyei önkormányzat a társaságnak átadja mindazokat a vagyontárgyakat, amelyekről tavaly megfeledkezett. A megyei önkormányzat eleget tett a felkérésnek, de időközben Pécs költségvetéséből kimaradt a kht. támogatására szolgáló 1,3 millió forint. A közgyűlés gazdasági, tulajdonosi bizottsága hidalta át a finanszírozási problémát: a kereskedelemfejlesztési és idegenforgalmi alapból 630 ezer, a saját keretéből 700 ezer forint támogatást adott a Pécsi-tó üzemeltetőjének. 7630 Pécs Zsolnay Vilmos út 8. A Penny Market mellett Nyitvatartás: H-P 9.30-18.00-ig, Szó: 9.00-13-00-ig Tel./fax: 72/212-042 TRACO Pécsi „ Megyeri ut 26. Tel:313774 | ? Korlátlan INTERNET 4.000 Ft + ÁFA/hó email 1.000 Ft +ÁFA /hó P 1 GIDAIAK SZERKESZTÉSE www.traco-pecs.hu NYITVA: HP 0.00 16 00 nheqqi AUTÓALKATRÉSZEK fiat-Lancia-alfa BMW-MERCEDES OPEL-FORD VW-AUDI PEUGEOT-CITROÉN RENAULT-SAMARA E Pécs, Zsolnay V. út 27. (Balokánnyal szemben) TelVfax: 72/336-463 SAVÁLLÓ CSAVAROK BŐI Pécs, Aidinger J. u. 32. Tel.: 72/447-049 ^ Postán, utánvéttel is! J SZÚRÓ-és AUTÓLÁMPA- SZAKÜZLET Tel.: 72/313-079 AUTOUVEG-CENTRUM AKKUMULÁTOR-SZAKÜZLET Pécs, Siklósi u. 18. Tek/fax: 72/336-460 (65229)