Új Dunántúli Napló, 1999. június (10. évfolyam, 148-177. szám)
1999-06-12 / 159. szám
' ÚJ Kiosztották a Martyn-díjakat io. oldal Kölyökoroszlán 11. oldal Óbánya kincsei a mának ll. oldal Iskola a városhatáron 12. oldal Kulturális melléklet Egyetemi közélet Az egyszakos tanárjelöltek kilátásai A frissen végzettek között, elhelyezkedés szempontjából halmozottan hátrányos helyzetűek azok a fiatalok, akik egyszakos tanári diplomával próbálnak a végzettségük szerint munkát találni. Ez érthető, hiszen az iskolák vezetőinek érdeke, hogy az alkalmazott pedagógus minél több tárgyat legyen képes oktatni. Az országban első alkalommal az ELTE Bölcsészettudományi Kara hirdetett meg egyszakos egyetemi szintű tanári képzést. A jelentkezők iránti harc vezetett oda, hogy egyre több felső- oktatási intézmény követte a budapesti egyetem példáját. A JPTE Természettudományi Kara Tanulmányi Osztályának vezetőjétől, Heisenberger Zsolttól (képünkön) megtudtuk, a karra 1992 óta lehet felvételizni erre a képzési formára, ami az elmúlt hét év alatt egyre népszerűbb lett, s eddig megközelítőleg négyszázan szereztek ilyen képesítést. Az idei évtől minisztériumi nyomásra próbálják ezt a tendenciát megfordítani. Az egyszakos tanárjelöltek nagy része azért választottá ezt a lehetőséget, mert kevesebb tárgyból kellett felkészülnie a felvételire, így egy könnyebb utat járva kerülhetett be valamely felsőoktatási intézménybe. Arra a kérdésre, vajon végiggondolták-e egyetemi éveik alatt, mihez fognak kezdeni a diploma megszerzése után, a legkülönbözőbb válaszok érkeztek. Egyesek szerint teljesen mindegy, hogy egy- vagy kétszakos tanári diplomát kapnak, ha el is tudnak helyezkedni a képesítésüknek megfelelően, olyan kevés lenne a fizetésük, hogy emiatt nem is akarnak a pedagógusi pályán maradni. Akik komolyan szeretnének a későbbiekben foglalkozni szakterületükkel, és a megfelelő tudásról tesznek tanúbizonyságot, felvételt nyerhetnek különböző PhD képzésekre, esetleg pályázatok révén kijuthatnak külföldi tanulmányutakra. Azok a hallgatók, akik a tanári pályát választották és még idejekorán észbekaptak, tanulmányaik elkezdése Után felvételiztek valamely más szakra is, így még volt lehetőségük az állam költségén kiegészíteni képzésüket. Sokan csak a diploma megszerzése utáni munkakereséskor döbbennek rá, hogy végzettségükkel nagyon nehezen tudnak csak elhelyezkedni, hacsak nem rendelkeznek egy segíteni tudó családi háttérrel. Ennek hiányában gyakran választanak ügynöki, titkárnői állást. Előfordul, hogy ezekre sem nyerhetnek felvételt. Egy állásbörzén történt meg, hogy egy titkárnői állást meghirdető intézmény elutasított egy érdeklődő diplomást, mivel a közalkalmazotti bérkategóriák miatt gazdaságosabb, ha alacsonyabb végzettségű jelentkezőt vesznek fel. A friss diplomások munka- vállalási gondjainak enyhítését szolgáló lehetőségekről tájékoztatta lapunkat Bujtor István, a Pécsi Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Központ képzési igazgatóhelyettese. Elmondta, hogy számos képzés létezik - gazdasági, számítástechnikai, vagy nyelvi területen - amelyek elvégzésével nagymértékben nőhet a fiatalok elhelyezkedési esélye. Különös hangsúlyt fektetnek az érdeklődők vállalkozóvá válásának elősegítésére. Ilyenkor egyénre szabott szakmai programokkal támogatják a munkát. A képzések pályázati úton, akár ingyenesen is igénybe vehetők, mégis igen kevés tanári diplomával rendelkező pályakezdő keresi fel a központot. V. B. Kisebbségiként Európában Együtt Európában címmel rendez nemzetközi konferenciát június 17-én és 18- án a Horvát Fiatalok Egyesülete (HOFE) a Baranyai Megyei Közgyűlés dísztermében. A találkozó elsődleges célja, hogy a kisebbségi fiatalokhoz is jussanak el az európai integrációhoz kapcsolódó információk. A JPTE horvát szakos hallgatói által alapított, de a megyében élő horvát fiatalokkal t hamar kibővült HOFE a magyarországi horvát fiatalok napjai rendezvénysorozat keretein belül szervezte meg a kétnapos tanácskozást.- Fontosnak éreztük, hogy a kisebbségi fiatalok találkozhassanak olyan szakértőkkel, akiket meghallgathatnak, vagy akiknek feltehetik kérdéseiket - vélekedik Dárdai Andrea, a rendezvény egyik szervezője. A konferencia első napján az EU történetével, a tavaly létrehozott Duna-Dráva- Száva, eurorégió szerepével ismerkedhetnek meg a résztvevők. A második napon a horvát-magyar kapcsolatokról, valamint a magyarországi horvátok történelméről, irodalmáról, jelenkori helyzetéről hallgathatók előadások.- A rendezvényünk nyitott, az előadásokon biztosítjuk a tolmácsolást, így mindenkit szívesen várunk, aki érdeklődik az EU vagy a magyarországi horvátság iránt - mondta el lapunknak Orsulics Rita, aki szintén részt vesz a szervezésben. Nyaka Sz. Lesz rezidensi státus, ám alig változik valami Nem indul be az új orvosképzés Nagy lendülettel indult el a hazai orvosképzés átalakításának tervezgetése, ám mostanra szinte biztossá vált, hogy az előzetes tervekkel ellentétben nem változik meg szeptembertől a korábbi rendszer. Úgy tűnik, mégsem indul be szeptembertől az új orvosképzési rendszer, a költségvetésben pedig már az erre szánt összeget is elkülönítették. Mint már hírt adtunk róla: úgynevezett rezidensi státusokra pályázhattak volna a végzett orvostanhallgatók, ám ehhez a klinikák és a kórházak akkreditálására, tehát a szakképzési helyek minősítésére lett volna szükség. Ez nem történt meg, úgyhogy szeptemberben az a furcsa helyzet áll majd elő, hogy formailag létezik ugyan majd a rezidensi képzés, valójában azonban semmi sem fog változni. A hatodévesek jelentős része egyébként örül ennek a hímek. Egyelőre várjuk, hogy mi lesz - válaszolta kérdésünkre Róka Antal (képünkön), a Pécsi Orvostudományi Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke, akitől megtudtuk, azok az orvosok is bizonytalanok a jövőt illetően, akik a rezidensek mellé lettek volna beosztva. A késlekedés persze nem azt jelenti, hogy a szaktárca végleg lemondott volna terveiről. A POTE Hallgatói Önkormányzata készül a JPTE-vel való integrációra. A végső egyesülésig egy ideiglenes testület viszi majd az ügyeket - tudtuk meg Róka Antaltól. Az orvostanhallgatói érdekképviselet a leendő egyetemen belül részben már tisztázott: a pécsi egyetemi tanácsban minden harmadik tag diák lesz. Még nem lehet biztosan tudni, hogy az egészségügyi centrumok hogyan fognak majd betagozódni az integrált intézménybe, tehát a hallgatói képviselet kérdése sem tisztázott. Nimmerfroh F. Oldalszerkesztők: '! -f fíjpjl§ Nimmerfroh Nyaka Ferenc Szabolcs Uni-hírek Nyelvvizsgák soron kívül. A nagy érdeklődésre való tekintettel a JPTE Idegen Nyelvi Titkársága németből és angolból alap- és középfokon lehetővé teszi az állami nyelvvizsga pécsi letételét. A jelentkezési határidő augusztus 19. Az írás- és szóbeli vizsgákra szeptember 18-25. között kerül majd sor. Az utána következő vizsgaidőpont novemberben lesz. (ns) POTE-gólyatábor. Javában folyik a Pécsi Orvostudományi Egyetem gólyatáborának szervezése. Idén augusztus végén, Fonyódli- geten gyűlnek össze a medikák és a medikusok, a rendezők szerint teljesen új programok várják majd őket. (nf) Jubileumi Ohlo-Pécs. Az idén tizedik alkalommal rendezik meg a JPTE Közgazdaságtudományi Karán az Ohio-Pécs projektet. A program során amerikai diákok jönnek Baranyába, ahol nagyvállalatoknál valós, megoldandó feladatokra dolgoznak javaslatokat. Ebben az évben a csaknem negyven amerikai hallgatón kívül két kolozsvári diák is érkezik június 25-én a Ba- bes-Bolyai Egyetemről, (nf) Rektori tanács az egyetemi ülés előtt. Június 14- én, hétfőn a Szántó Kovács János utcában tartja a JPTE rektori tanácsa ülését. A téma elsősorban a június 17- én, a Rákóczi úton tartandó közös egyetemi tanács napirendi pontjainak előkészítése lesz. Az egyetemi tanács az integráció aktuális kérdéseit vitatja majd meg. Ugyancsak 14-én a dékáni kollégium tartja ülését, (ns) Í 4 i t