Új Dunántúli Napló, 1999. június (10. évfolyam, 148-177. szám)

1999-06-01 / 148. szám

1999. június 1., kedd Hazai Tükör Dunántúli Napló 3 Politikai vitanappal indult a T. Ház hete A kormány szerint nincs szükség sürgős gazdasági beavatkozásra Az Országgyűlés hétfői munkanapján a képviselők elfogadták a heti menetrendet: tegnap politikai vitanapot tartottak az or­szág gazdasági helyzetéről, majd a Fidesz-frakció kezdemé­nyezésére a balatoni üdülőkörzeten folyó építési tevékenység átmeneti szabályozásáról szóló törvénymódosító javaslat álta­lános vitája következik. A képviselők többsége elutasí­totta az SZDSZ-frakció java­solta kárpótlási törvény mó­dosítását, a bankkonszolidá­ciót vizsgáló bizottság felállí­tásáról szóló országgyűlési ha­tározati javaslat és az MSZP által ajánlott sportrendezvé­nyek biztonságáról szóló törvényjavaslat általános vitá­ját is. Tegnap az ország gazdasági helyzetéről a kormány és a Fi­desz a kedvező adatokat, az el­lenzéki pártok a kedvezőtlen mutatókat hangsúlyozták, az FKGP és az MDF pedig igye­kezett önálló arculatot sugalló bírálatokat is megfogalmazni. Varga Mihály (Fidesz-MPP) pénzügyminisztériumi állam­titkár szerint a gazdaságpoliti­kai folyamatok eddig nem ad­tak okot sürgős beavatkozásra. Az első féléves adatok birtoká­ban végeznek majd újabb elemzést. Burány Sándor (MSZP) azt kifogásolta, hogy a kormány nem lép, pedig baj van az ál­lamháztartással, nem lesz tart­ható az ez évi költségvetési hi­ány mértéke. Keller László (MSZP) szerint a közterhek mérséklése nem volt olyan mér­tékű, mint ami a propaganda­szólamokban szerepelt. Csúcs László (FKGP) óva in­tette a kormányt a kapkodó in­tézkedésektől. Kuncze Gábor (SZDSZ) szembesítette a Fideszt a vá­lasztási kampányában ígér­tekkel: az egyszeri, nagyará­nyú adócsökkentéssel és a hétszázalékos gazdasági nö­vekedéssel, ami nem való­sult meg. Varga István (MDF) hangsú­lyosan szólt a családtámoga­tási rendszer és az egészség­ügy fejlesztéséről, amelyek révén hosszú távon megállít­ható a népességfogyás. Megnyitó. Göncz Árpád köztársasági elnök nyitotta meg hétfőn a Nemzetközi Magánvál­lalkozások Központja (CIPE) és az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatala (USAID) „Fejlődés és befektetés Magyarországon” című konferenciáját, fotó: feb/kallus gy. Évente 23 ezer jelzés, kérdés, dicséret, panasz Szociális forródrót Egyetlen esztendő alatt csak­nem 23 ezer állampolgár for­dul kérdésével, kérésével, pa­naszával avagy éppen dicsé­retével a Szociális és Család­ügyi Minisztériumhoz - ösz- szegezte lapunk érdeklődé­sére Zentai László, a tárca társadalmi kapcsolatokkal foglalkozó osztályvezetője. Az eddig eltelt egy évben több mint 14 ezren küldtek levelet. Többségüket a fővárosban, Borsod-Abaúj-Zemplénben, Hajdú-Biharban és Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében ad­ták fel. Megfogalmazóik fele az 1999. január elsején életbe lé­pett új családtámogatási rend­szer részleteiről, illetőleg az abból fakadó, rá vonatkozó jog­szabályokról tudakozódott. A leggyakoribb téma a gyermekek után járó ellátások, azon belül a gyermeknevelési <0 támogatás, a gyermekgondo­zási segély, az iskoláztatási tá­mogatás, a lakásépítési támoga­tás, a családi pótlék. Ugyancsak sokan érdeklődtek a mozgás- korlátozottak közlekedési tá­mogatásáról, a munkaképesség csökkenésével illetőleg a mun­kanélküliséggel járó tudniva­lókról. Tanácsot kértek munka­ügyi jogsérelmeikről, ezek jog­orvoslati útjáról, a nyugdíjazás­ról, a közgyógyellátásról, a gyógyszerárakról. Hatvanan azért ragadtak tollat, hogy kö- szönetüket fejezzék ki a velük illetőleg családjukkal kapcso­latban tapasztalt állami, ön- kormányzati ügyintézésért, szociális szolgáltatásért. Általános jelenség, hogy jo­gos vagy vélt, lakóhelyükön orvosolható panaszaikkal sokan egyenesen a minisztériumot, a minisztert keresik. (cs. b.j.) Új országos kultusz-vezetők Kilenc országos közművelő­dési és közgyűjteményi in­tézményben kezdi meg új ve­zető a munkáját június else­jével. Hámori József kulturális mi­niszter hétfőn kilenc országos közművelődési vezető megbí­zatását írta alá. A Nemzeti Színház igazgató-főrendezői posztját Iglódi István tölti be 2002. június 30-ig. A Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója Bereczky Loránd 2004. május 31-ig. Az Országos Műszaki Múzeum a jövőben Vámos Éva főigazgatósága alatt működik 2002. május 31-ig. Az Orszá­gos Idegennyelvű Könyvtár fő­igazgatója Juhász Jenő, aki 2002. május 31-ig áll az intéz­mény élén. Az Országos Szé­chényi Könyvtár főigazgatója Monok István 2004. május 31- ig. Az Országos Színháztörté­neti Múzeum és Intézet igazga­tója Müller Péter lett, megbíza­tása 2004. május 31-ig szól. A Magyar Nemzeti Múzeum fői­gazgatója Kovács Tibor lett. A Képző- és Iparművészeti Lek­torátus élére Keszthelyi Fe- rencné került 2002. május 31- ig. A Kulturális Örökség Igaz­gatóságát határozatlan időre Jankovich-Bésán Dénes igaz­gatja. Hazugságvizsgáló gépbe ültetik a Fenyő-gyilkosság egyik gyanúsítottját Miért kért hosszabbítást az ORFK? Hamarosan hazugságvizsgáló gépbe ültetik a Fenyő-gyilkos­ság kapcsán „képbe került” Acifi Nijazit. Információnk sze­rint a többi között az önként vállalt poligráfos vizsgálat csú­szása lehet az oka annak, hogy az ORFK szervezett bűnözés elleni ügyosztálya a jövő héten kérni fogja a Fővárosi Fő­ügyészségtől a nyomozás határidejének meghosszabbítását. Ártatlansága bizonyítására habozás nélkül vállalta a po­ligráfos vizsgálatot a VICO- birodalöm első emberének ki­végzésével (illetve az abban való közreműködéssel) gya­núsított Acifi Nijazi. Noha egyelőre nincs bizonyíték a férfi ellen, a nyomozók szerint köze lehet a gyilkossághoz. A nálunk egyelőre csak fenntartásokkal elfogadott po­ligráfos próba lényege a gya­núsított testi reakcióinak mé­rése a bűncselekménnyel kap­csolatos beszélgetés közben. Láposi Lőrinc, a Mesterdetek- tív Magán-nyomozóiroda ve­zetője - aki a szakmában első­ként alkalmazta a szerkezetet - részletekkel is szolgált. Mint megtudtuk, a műsze­res vizsgálatot minden esetben pszichológiai felkészítés előzi meg. Ezután a páciens csukló­jára csatlakoztatják a gép ér­zékelőit, majd kérdéseket tesznek fel, illetve a gyilkos­sággal összefüggő tárgyakat vagy képeket mutatnak fel. A kérdéseldiez többféle választ is mellékelnek, amelyekből a gyanúsítottnak ki kell válasz­tania az „igazit”. A műszer eközben papírra rajzolja az egyes válaszok alatt mért fizi­ológiai értékeket, például a pulzusszámváltozást vagy a verejtékezés fokát. A látszólag magabiztos páciens nem is érzi, de az okos masina kimu­tatja, hogy a valótlan szavak kiejtésekor picit megugrik a pulzus, megizzad a bőr. Lá­posi szerint a műszer kiját­szása legfeljebb a jól kikép­zett, kémelhárításban dolgozó ügynököknek sikerülhet. Takács Mariann Kuncze Gábor a Postabank és a Fidesz kapcsolatáról Egymilliárdot mentett ki a Fidesz? Bizonyító erejű dokumentumokat nem hoztak nyilvánosságra A Postabank által a Fideszhez közelálló vállalkozásoknak juttatott több mint egymilliárd forint hátterében olyan szer­ződések állnak, amelyek jelentős részéről első pillanatban látszik, hogy valódi teljesítmény nincs mögöttük - nyilat­kozta napirend előtti hozzászólását követően Kuncze Gábor. Az SZDSZ frakcióvezetője, Kuncze Gábor tegnapi parla­menti felszólalásában azt állí­totta, hogy a kormányalakítás előtti nyolc hónapban a Fi­deszhez közelálló vállalkozá­sok több mint egymilliárd fo­rintot "vittek ki" a Postabank­ból. Ez az összeg csak a kor­mányalakítás napján megkö­zelítette a 250 millió forintot. Mint a politikus elmondta, az SZDSZ emiatt sürgeti, hogy az ügyben vizsgálóbi­zottság jöjjön létre. - A dolog kétszereplős: az egyik fél minden esetben a Postabank, a másik fél pedig valamelyik Fideszhez közelálló cég. Ezeknek a szerződéseknek összértéke a kormány megala­kulását megelőző nyolc hóna­pon belül több, mint egy milli­árd forint volt. Kuncze Gábor kérdésre válaszolva elmondta: ebbe az egy milliárd forintba beletartozik a Mahir Citypos- ter - korábban már nyilvános­ságot kapott - 380 milliós pos­tabanki juttatása is. Arra a kérdésre, hogy állítását doku­mentumokkal alá tudja-e tá­masztani, Kuncze Gábor így válaszolt: "ha vannak ilyen dokumentumaim, akkor azo­kat a megfelelő időben, sajtó- tájékoztatón fogom nyilvános­ságra hozni." Arra a kérdésre válaszolva, hogy fideszes parlamenti kép­viselők érintettek-e az ügyben a frakcióvezető azt mondta: korábban megismert cégekről van szó. Ha ezeket az össze­geket a választási kampány fi­nanszírozására fordították, akkor bizonyára mindnyájan érintettek. A Magyar Televízió ügyvezető elnöke az előtte álló kihívásokról Sorsokról dönteni a legnehezebb Neves személyiségekkel tárgyal az MTV Rt. ügyvezető elnöke. Reméli, hogy a nézők számára is meglepetéssel szolgál, ha is­merős arcok és jobb műsorok tűnnek fel a képernyőn. Szabó László Zsolt harminchat éves és néhány hete tölti be a te­levízió ügyvezető elnöki poszt­ját. Végzettsége szerint jogi szakokleveles közgazdász dok­tor. Németül, angolul és oroszul beszél. Volt tanulmányúton a BBC-nél és az Egyesült Álla­mokban is. Dolgozott könyvki­adónál, újságnál, majd később televíziósként. 1996 júniusától a Duna Televízió gazdasági igazgatója volt.-Azt a „hajót” már meg­mentette. Most jöhet a másik?- Nem volt olyan rossz a helyzet - mondja Szabó László Zsolt. - Nem voltam megváltó, csak arra vigyáztam, hogy ne menjen tönkre a társaság. A Duna Televíziónál összehason­líthatatlanul szűkösebb keret­ből kellett gazdálkodni, mint most a Magyar Televízióban. Az elmúlt öt és fél év jó iskola volt számomra a hatékonyság megteremtésében, a rendszer „pazarló” elbutjánzásának megfékezésében.- Es jött a „nagyobb falat”.- A barátaim hívták fel a fi­gyelmem a pályázatra. Belevág­tam. Két szavazat hiányzott az elnökké választásomhoz. Az új kiírásnak megfelelően június­ban ismét pályázni fogok.-Nagy bátorságra vall eb­ben az átmeneti helyzetben komolyabb átalakításokba fogni, ezer embert elbocsátani.- Maga a vezetői poszt is óriási kihívás, amit csak „meg­fejelt” ez a jogi bizonytalan­ság. Természetesen nem örü­lök, ennek a helyzetnek, de iga­zából nem az én feladatom ezt minősíteni vagy megoldani. Ami most rajtam múlik, az a Magyar Televízió sorsa, erre szerződtetett a kuratórium. Nem ülök a babérjaimon, ne­kiálltam dolgozni.- Mennyire szól bele a poli­tika abba, hogy mit csinálhat?- Semennyire. Szabó László Zsolt fotó: feb- Szenes Andrea kinevezé­sébe sem ?-Őt én javasoltam az al­elnöki székbe, mert szakmailag alkalmasnak tartom rá. Négy diplomája van, ledoktorált, ő is három nyelven beszél. Ameri­kában végzett vezetőképző is­kolát. Egy céget irányítva a sa­ját lábára állt. Fiatal és nem utolsósorban nő. A harminctagú vezetésben korábban egyetlen nő volt. Jónak tartom, ha a dön­téseknél nem csak a férfias rá­ció érvényesül. Kiválasztásában szerepet játszott az is, hogy Andrea „kívülről” érkezett, így nem keveredhetett a belső „bo­zótharcokba”.- Nehéz lesz a régiek kezébe felmondólevelet adni.-Emberi sorsokról dönteni a legnehezebb. A közgazdász egy furcsa „állatfajta”, nála a racionalitás érvényesül mindenekfölött. Ha nem csiná­lok semmit, akkor az MTV- nek mind a 2600 dolgozója el­veszíti á munkáját.-A családja is elég erős ezekhez a lépésekhez?-A feleségem szintén köz­gazdász és tisztában van azzal, hogy miben támogat, (németh) Hírcsatorna Kinevezték Somogy megye új rendőrfőkapitányát. Az elmúlt négy hónap adatai alap­ján sikeres év lehet az idei a rendőrség számára - jelentette ki Orbán Péter vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapi­tányság vezetője hétfőn Ka­posváron egy sajtótájékozta­tón, ahol előzőleg a parancs­noki értekezleten átadta a me­gyei főkapitányság új vezető­jének, Kustra József ezredes­nek - volt szigetvári kapitány­nak - a kinevezését. A tábor­nok elmondta: az eddigi eredmények azt mutatják, hogy előrelépés várható a szervezett bűnözés elleni harcban. Sikerült felgyorsítani a rendőri reagálást, így jelen­tősen csökkenhet a gépkocsi feltörések és lopások száma. MSZP-bírálat. A szocialisták kifogásolják, hogy a magyar kormány mindmáig nem állt elő semmilyen kezdeménye­zéssel a NATO-n belül a ko­szovói válság politikai rende­zése érdekében - hangzott el az MSZP-képviselőcsoport hétfői ülése után. Új szerződések. Új finanszí­rozási alapszerződések lépnek életbe június elsejétől az egész­ségügyben, amelyeket a házi­orvosokkal, kórházakkal és rendelőintézetekkel kötnek a megyei egészségbiztosítási pénztárak - közölte hétfőn Donkáné Verebes Éva, az Or­szágos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főosztályveze­tője. Gyorsabb ügyintézés. A ma­gyar bírói kar ma már fel tud dolgozni annyi ügyet, amennyi érkezik, az elmaradást tehát a korábbi években felhalmozó­dott akták okozzák - hangsú­lyozta hétfőn Zalaegerszegen Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgál­tatási Tanács elnöke a Zala me­gyei összbírói értekezleten. Finis. Péntekig, azaz május 28-ig 142 111 állami támoga­tásra igényt tartó mezőgazda- sági termelő regisztráltatta ma­gát a Földművelésügyi és Vi­dékfejlesztési Minisztérium adatai szerint - közölte az FVM illetékese hétfőn. A szakember elmondta: ez a Magyarorszá­gon művelés alatt álló földterü­let mintegy 75 százalékának regisztrációját jelenti. Kedvezmény időseknek. A szaktárca a közeljövőben vissza kívánja állítani annak lehetősé­gét, hogy az idősek kedvezmé­nyesen látogathassák a műve­lődési intézményeket - közölte Hámori József kultuszminisz­ter. Erről kormányhatározat is készül majd.

Next

/
Oldalképek
Tartalom