Új Dunántúli Napló, 1999. június (10. évfolyam, 148-177. szám)
1999-06-12 / 159. szám
1999. június 12., szombat Hazai Tükör Dunántúli Napló 3 Öntevékeny civilek a pályán Párbeszéd a jövő Európájáért Reményeink szerint még ebben az évben minden megye- székhelyen megnyílhat egy úgynevezett civil központ, amely az önkormányzatok és a térségi civil szervezetek együttműködésének fejlesztését szolgálja - közölte Ader János, az Országgyűlés elnöke pénteken, egy nemzetközi konferencián. Az európai integráció és a civil szervezetek kapcsolatát áttekintő tanácskozást a Miniszter- elnöki Hivatal (MeH) és a Külügyminisztérium rendezte. A konferencia központi eseménye annak a programsorozatnak, amelyet a MeH szervez az Európai Unió Brüsszeli Bizottsága által kiadott, a civil szervezetek és alapítványok szerepének erősítéséről szóló állás- foglalás kapcsán. Áder János a háromnapos tanácskozás nyitó plenáris ülésén kijelentette: az Országgyűlés és ! a kormány kész együttműködni egy korszerű gondolkodású, szakmai alapon szerveződő civil körrel. Megjegyezte ugyanakkor, hogy csak az ország gazdasági helyzetében történő javulás vezethet a támogatási lehetőségek bővüléséhez. Az Országgyűlés elnöke utalt arra, hogy az idei költség- vetésben, önálló célelőirányzatként 515 millió forintot különítettek el a civil szervezetek működésének segítésére. Ez az igényekhez képest nem jelentős összeg, a célok megvalósítása szempontjából azonban igen. Orbán Viktor miniszterelnök, a konferencia fővédnöke levélben üdvözölte a résztvevőket. Ebben kiemelte: „a kormány- program maradéktalan teljesítéséhez elengedhetetlennek tartjuk a civil szervezetek támogatását”. A jövő Európája az öntevékeny polgárok Európája lesz - írta a kormányfő, aki levelében reményét fejezte ki, hogy a csatlakozás folyamata olyan együttműködési területeket alakít ki, amelyeken belül a civil szervezetek is megtalálják sajátos feladataikat. Guy Crauser, az Európai Bizottság főigazgatója azt hangsúlyozta, hogy az egységes EU megteremtéséhez a polgárokat is integrálni kell, vagyis az általa „kizártaknak” nevezett embereket és rétegeket is be kell vonni a folyamatba. Herman János, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára a fórumon bejelentette, hogy a kormány májusban a csatlakozás előkészítéseként újabb 4 dokumentumot juttatott el az Unióhoz, és nyáron további 4 elküldését tervezi. Úgy vélte, hogy legkésőbb 2000 közepére az összes fejezet tárgyalóasztalon lesz, és 2001-ben aláírásra kerülhet a csatlakozásról szóló szerződés is. Konzervatív fórum Tíz közéleti személyiség, közszereplő megalakította a Nemzeti Konzervatív Fórumot - jelentette be pénteken Gémesi György, a szervezőbizottság elnöke. Az új szervezet célja, hogy választ keressen a mai Magyarország szellemi, társadalmi, gazdasági életében meglévő kihívásokra, és tettrekész polgárok részvételével megoldást keressen a problémákra. Eredménytelenek a meghallgatások Nem volt alapja Orbán Viktor bejelentésének? A megfigyelési ügyben vizsgálódó parlamenti bizottság pénteki, maratoni hosszúságúra nyúlt ülésén meghallgatták Csintalan Sándort és Szekeres Imre szocialista politikusokat, F. Lajos magánnyomozót, valamint a Köztársasági Őrezred századosát, B. Csabát. A megfigyelés állítólagos megrendelője, Czégé Zsuzsa betegségére hivatkozva nem ment el a testület meghallgatására. A megfigyelési ügyet vizsgáló bizottság pénteki ülésén még inkább megerősödött az a gyanú, hogy nem volt igazán alapja Orbán Viktor múlt év augusztusában tett bejelentésének, miszerint az előző kormányzat idején törvénytelen és titkos adatgyűjtés folyt volna fideszes politikusok és családtagjaik ellen - értékelte a pénteki ülést lapunknak Keleti György, a bizottság szocialista alelnöke. Mint megtudtuk, az MSZP és az SZDSZ a munka lezárását javasolta, ezt azonban az elnök vitára sem bocsátotta. A javarészt zárt ajtók mögött folyó meghallgatáson vita folyt a bizottságnak átadott dokumentumok titkosságának feloldásáról, de hogy végül is mire jutottak a képviselők, azt Keleti György nem árulhatta el. Azt azonban tudni lehet, hogy a testület korábbi ülésén támogatta az iratok titkosságának feloldását, s ezzel egyetértett Nikolits István korábbi, valamint Kövér László jelenlegi titkosszolgálatokat felügyelő miniszter is és ettől Orbán Viktor sem zárkózik el. Szintén zárt ajtók mögött hallgatták meg F. Lajos magánnyomozót, és B. Csabát, a Köztársasági Őrezred századosát, akik a miniszterelnök által a bizottságnak átadott magnófelvételen szerepelnek. Megemlítik két szocialista politikus, Szekeres Imre és Csintalan Sándor nevét, akik már a nyilvánossá tett ülésen utasították vissza a feltételezést, hogy bármiféle kapcsolatuk lenne a nyomozóval, illetve a századossal. Mint azt egybehangzóan kijelentették, az ügyben egyáltalán nem érdekeltek, és nem is érintettek. A magnószalagot eredetiségét most szakértővel vizsgáltatja meg a testület. Horváth Magdolna Hárman a bizottságból - középen Kosztolányi Dezső, elnök FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE Hírcsatorna Jelenlét. A Fidesz képviselő- csoportjában ezentúl - a házszabályban szereplő elvonáson kívül - pénzbüntetéssel sújtják az igazolatlanul távolmaradó képviselőket. Isépy Tamás elmondta: elkészült az etikai szabályzat tervezete is, amelynek elfogadásáról jövő heti, kecskeméti tanácskozásán dönt a frakció. Ingyen vagy díjért. A Magyar Nyugdíjasok Országos Szövetsége tiltakozik az ellen, hogy úgynevezett regisztrációs díj megfizetésére kötelezzék a MÁV vonalain utazó 65 év felettieket. Csákabonyi Balázs elnökségi tag a közlekedési tárca vezetőjének előző napi bejelentésére reagált, miszerint az egyébként ingyenes utazásra jogosultaknak a menetjegy öttíz százalékát kitevő értékben regisztrációs díjat kellene fizetniük a vasúton. Stadler-per. A Legfelsőbb Bíróság előtt folyó másodfokú eljárásban pénteken az ügyész az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatását indítványozta felderítet- lenség, hiányos tényállás, illetve téves jogi következtetések miatt. Az ügyész indítványához a 9 évi börtönnel sújtott Stadler József akasztói vállalkozó ügyvédje is csatlakozott. Határozathozatal június 21-én várható. Zárlat. Beléptetési tilalmat rendelt el a Franciaországból, Németországból, Hollandiából és Belgiumból származó baromfihúsra és húskészítményre, a tojásra és tojástermékékré; ä sertéshúsra és húskészítményekre, a marhahúsra és húskészítményekre, továbbá tej- és tejtermékre, állati zsiradékokra a FVM illetékes hatósága. SPAR PÉCSETT IS INTERSPAR Július 1-jén nyílik meg Pécs és egyben Baranya megye első INTERSPAR áruháza, mely az ország nyolcadik ilyen bevásárlóhelye lesz. A SPAR színek már jól ismertek a térségben, tekintve, hogy a megye és annak székhelye az országos hálózat egyik „bázisának" tekinthető. Budapest után itt található -tu ugyanis a legtöbb SPAR szupermarket, szám szerint tizennyolc, s ebből tizenegy Pécsett. Az első SPAR szupermarket 1995-ben nyílt meg a városban, a legutóbbi pedig 1998 szeptemberében. A szupermarketek után a vevőközönség most megismerkedhet a közel 1 10 egységből álló SPAR hálózat másik üzlettípusával - az INTERSPAR-ral is. A Siklósi úti bevásárlóközpontban nyíló közel 6200 m2-es eladóterű új INTERSPAR áruház - mely a legnagyobbak között lesz - rendelkezik majd a SPAR rendszer mindazon előnyével, melyek miatt e centrumok mindenhol gyorsan népszerűvé váltak. Az SZDSZ a harmadik sajtótájékoztatót is megtartotta a Postabank-ügyben Következik az utolsó felvonás? Az úgynevezett „Fidesz-közeli” cégek pénzügyi manővereiről szólt az SZDSZ sajtótájékoztató-sorozatának tegnapi, harmadik felvonása is. Ezúttal Eörsi Mátyás mutatott be olyan dokumentumokat, amelyek a szabaddemokraták szerint egyértelműen bizonyítják, hogy pártcélokra sok százmillió forintot vettek ki az adófizetők zsebéből. Eörsi először az 1993-ban bejegyzett A-Reklám viselt dolgait tette nagyító alá. Mint mondta, a cég tulajdonosi körének névsora is figyelemreméltó: Pusztai Zsuzsanna (Si- micska Lajos felesége), Horváth Katalin (Gansperger Gyula felesége), Bakos Erika {Kövér Szilárd felesége), Tóthné Farkas Zsuzsa (Tóth Béla Fidesz-kampánymene- dzser felesége) és Mauerer József (Gyári Tibor sógora). A képviselő szerint a Postabank 190 millió forint hitelt adott az egymilliós alaptőkével megalakult A-Reklámnak mindenféle garancia nélkül, majd „hirdetési megbízás” címén 60 milliót azonnal el is engedett a tartozásból. A céget eladták a Simicska vezette Mahimak és a már jól ismert személyek által jegyzett B- Reklámnak. Eközben a bank befektetéssé alakította át a be nem folyt hitelrészt (elengedett több mint 86 millió forint kamatot). Az A-Reklám Si- micskától Schlecht Csabához, majd a fantom Joszip Tothoz vándorolt. A bank behajthatatlan követelése: 110 millió. Eörsi egy másik példával azt illusztrálta, hogyan „bújt el” a Fidesz vidéki irodahálózatának fejlesztésére felvett 50 milliós állami kölcsön, majd Tóth Béla volt Fidesz-kam- pánymenedzser cégeinek ügyleteire tért át. Az SZDSZ szerint Tóth a Magyar Hitelbank Invest Rt.-t félrevezetve, a bankkal kötött szerződésekből 20-20 százalékos jutalékot saját cégének utalt át, s így 74,5 millió forinttal károsította meg azt. Takács Mariann Az áruház mintegy 40 000 cikkből álló élelmiszer- és iparcikk-kínálatán belül különösen gazdag a frissáruválaszték, a zöldség-gyümölcstől kezdve a hús- és tejtermékeken, hidegkonyhai és cukrászati készítményeken át a helyben frissen sütött pékárukig. Az autóval érkezőket 850 ingyenes parkoló várja, s 170 szakképzett dolgozó az önkiszolgáló rendszer viszonyai között is segítőkész kiszolgálást nyújt. A kereskedelmi megszorítások nélküli vásárlást számos szolgáltatás - bankkártyafizetés, áruhitel, vásárlási utalvány - gyorsítja-könnyíti, s az áruház bisztrójában lehetőség nyílik a kikapcsolódásra is. Az INTERSPAR-ban a minőség igen kedvező, „vevőbarát" árakkal párosul, melyeket szórólapokon hirdetett rendszeres akciók egészítenek ki, s a több hónapos árgaranciát nyújtó „Tartósan olcsóbban" program, az egyes termék- csoportok legolcsóbb árucikkének gyors megtalálását segítő „Legkisebb ÁRunk" jelzés, valamint a SPAR sajátmárkás termékkínálat minden igényszintű vásárló számára lehetővé teszi a számára legkedvezőbb „vásárlói kosár" összeállítását. Az új INTERSPAR áruház a hét minden napján (héthöznap 8-21, vasárnap 9-19 óráig) egyaránt várja az együtt bevásárolni induló családokat, s velük külön szeretettel a gyermekeket, az egyedül érkezőket és minden korosztály vevőközönségét, akik világszínvonalú környezetben fedezhetik fel a vásárlás örömét. I NTERSPAR Megszökött a fogoly Bizonyítási eljárás közben a keszthelyi Via Hotel közelében megszökött pénteken az előzetes letartóztatásban lévő, több- rendbeli gépkocsi feltöréssel és lopással gyanúsított G. János, 25 éves helyi lakos. G. Jánost pénteken az egyik bűncselekmény helyszínére, a keszthelyi Via Hotel közelébe szállították bizonyítási kísérlet végett. A hiteles rekonstruálás érdekében levették kézbilincsét is. Ezt és az eljárásra összpon- tító rendőrök figyelmét kijátszva a gyanúsított elfutott, s bevetette magát a környező ligetes-nádas erdőbe. Jelentős erőkkel keresik a szökevényt, kérve a lakosság segítségét is. G. János személyleírása: 165 centiméter magas, zömök testalkatú, kopaszra nyírt. Dunántúli Napló 900 cirkuszjegyet ajándékozunk Önöknek! A mienk a cirkusz! Kétszer négyszáztöven cirkuszjegyet ajándékozunk olvasóinknak! Önöknek nem kell mást tenniük, mint eljönni a Napló Napra, és a mai lapszám ellenében információs sátrunkban átvenni legfeljebb négy jegyet. Erre vagy 14.30 és 14.50 között, vagy 17.20 és 17.35 között lesz lehetőségük. Fontos! A szelvényt ne vágja ki! Munkatársaink elkérik Öntől a lapot, kivágják a szelvényt, és átadják a jegyeket! A belépők június 13-án 10 órára, a Lauber Dezső Sport- csarnok melletti sátorba, a Magyar Nemzeti Cirkusz - kizárólag a Dunántúli Napló olvasói számára - rendezett díszelőadására érvényesek! >