Új Dunántúli Napló, 1999. június (10. évfolyam, 148-177. szám)

1999-06-11 / 158. szám

20 Dünántúli Napló Sport 1999. június 11., péntek Kommunikációs partnerünk: a Westel 900 GSM Sakkozók német vendégjátéka Természetjáróknak. Június 12-én, szombaton lesz a Melitta SE Gyöngyvirágtúrája, rajt és cél: az égervölgyi tónál, neve­zés: 8.00-9.00 között folyama­tosan. A részvétel ingyenes. Táv: 5, ill. 20 km, szintidő: 4 óra. A túra része a Gyújtsd a ki­lométert akciónak. (n) Kettős győzelem. Pécsi sak­kozók nyolcfős küldöttsége járt Németországban, Ueffingen- ben, Fellbach elővárosában. A villámtornán az első hat helye­zettből öt magyar volt, Nagy Imre nyert Fülöp Csaba és Horváth Gyula előtt. Csapat­ban: Ueffmgen - Pécs 5,5-6,5. A vendégeknél Fülöp, Nagy; Bóta, Horváth, Hesz és Feny­vesi nyert, Ferenczi döntetlent értei. (n) Cselgáncs. A júliusi Univer- siadéra utazó női válogatott csapatának biztosan tagja Vészi Klára, a PVSK versenyzője, az 52 kg-os súlycsoportban. Két pécsi Sevillában. At­hénban rendezték az Európa- kupa I. osztályú férfi verse­nyeit. A magyar válogatott a pontversenyben az első helyen jutott fel az Európa Szuperliga elitjébe. Országos csúccsal nyerte a 4x400 m-es váltót, amelynek tagja volt a PVSK új szerzeménye, Nyilasi Péter is. Czukor Zoltán után Nyilasi a második vasutas atléta, aki rajt­hoz állhat a sevillai vb-n, vala­mint bekerült a 2000-es olim­piai keretbe. (o) Nyílt túra szombaton. 8.45- kor, a pécsi főpályaudvartól, a 34-es autóbusz megállójától 13 km-es túrára várja az érdeklő­dőket Mátyás Elemérné túrave­zető. Az útvonal: Mandulás - Lapis - Vágotpuszta - Bános - Orfű. (o) Bodai foci. Június 27-én nyolc óra harminctól nem pénzdíjas kispályás labdarúgó­tornát rendeznek. Férfi és női csapatok jelentkezését egyaránt várják a 72/464-432-es telefon­számon. (o) Fehérvár-Kisbér Rallye. A Hungária Biztosító-kupáért ki­írt verseny Kisgyónbánya - Ki­rályszállás gyorsasági szaka­szán, anyagi okok miatt, nem rendeznek futamot. Ehelyett a többi helyszínen bonyolítják le. A börgöndi érdeklődők részére Székesfehérvárról különbuszo- kat indítanak. Autóval kizáró­lag a 62-es út felőli bekötőúton érhetőek (o) Tanulmányút, MLSZ-ajánlással, saját zsebből Mészáros Ferenc Dél-Afrikába utazik Nem marad edző az őszi idényben Kozármislenyben, a me­gyei I. osztályú iabdarúgócsapatnál Mészáros Ferenc (36), mert a volt válogatott játékos június 23-án legalább két hó­napra Dél-Afrikába repül. PÉCS-JOHANNESBURG- Tanulmányútra megyek, az úgynevezett Hubbard-tech- nológia keretében, a „tantár­gyak” között van személyiség- fejlesztés, kommunikációs tréning, szervezés és sok más. A kinti tartózkodásomnak lesz sportrésze is, meglátogatok ot­tani fociklubokat, ahol a sportmenedzselést tanulom, továbbá edzéseket nézek meg - kezdi Mészáros Ferenc (ké­pünkön).- Elsoligás csapatoknál is lesz?- Azt még nem tudom, Johannes­burgban kell jelentkez­nem, ott de­rül ki a prog­ram.- Miért ilyen messze, Dél-Afrikába megy?-Kérhettem volna magam Los Angelesbe vagy akár Kop­penhágába is. Dél-Afrika mel­lett az döntött, hogy ez a tanul­mányút ott most a legolcsóbb.- Ki finanszírozza a tanul­mányutat?- Saját pénzből megyek, a családom itthon marad. Az is elképzelhető, hogy erre a rö­vid időre kint munkát vállalok valamelyik csapatnál, erre van engedélyem az MLSZ-től. A jövőmet edzőként képzelem el, elsősorban emberileg adhat nekem sokat az a két hónap.-És a Kozármisleny?- Megválók a csapattól. A bajnokság június 20-án befe­jeződik, 23-án indulok. Utazhattam volna előbb is Dél-Afrikába, de megvártam a szezon végét. A megyei osztálynál feljebb akarok edzősködni, az alapozásnál nem lennék ott Kozármis­lenyben. Amikor hazajövök, keresek új csapatot. Biztos vagyok abban, hogy találok is. Horváth L. Bruce Lee nyomdokain járnak A kung-fu (nehéz munka) kínai eredetű harcművészet. Egyik legjelesebb művelője a filmcsillag Bruce Lee volt. Őt követik kései utódaik, az önvédelem mesterei. A kung-fu a gondolkodók he rművészete fotó: wéber tamás lános Iskola egyik udvari termében oktatja tanítványait. A mozgás lényege, hogy a támadó energiáját elvezetve, azonos pillanatban ellenak­ciót kell indítani folyamato­san. Akinek ez sikerül, annak nincs mitől félnie. A módszer csak védeke­zésre alkalmazható, ezért az­tán versenyt sem rendeznek. A kung-fusok filozófiája sze­tés, de az ősök meg is ölhették a rájuk rontókat. Éppen ezért kell nagyon körültekintően elsajátítani a technikákat. Eh­hez viszont tudni kell a erő­szakkal fellépő gyenge pont­jait. Azok pedig az emberi test hossztengelyén helyez­kednek el. Hibátlan ismeretük viszont nem erő kérdése, ha­nem a villámgyors, határozott gondolkodásé. Pucz Péter PÉCS, KÖZTÁRSASÁG TÉR A két mesteri fokozattal ren­delkező Szabó Ferenc (30) a pécsi Köztársaság Téri Álta­rint ugyanis az nem baj, ha valaki kitér a harc elől. Ha ez végképp elkerülhetetlen, ak­kor előbb megsértik (ütik, rúgják) az ellenfelet. A kö­vetkező fokozat a megsebesí­Újra van víz az uszodában KOMLÓ A medence máig sem ké­szült el, de eső után már van víz az uszoda épületé­ben. A szépen ívelt ablak­kereteket ugyanis üveg csak néhány helyen fedi. A nyolcvanas évek egyik je­lentős beruházása volt az uszoda megépítése. Össze­fogott a város, a sportcsar­nokhoz kapcsolódó épület felépült. Az uszoda legfontosabb része, a medence azonban máig sem készült el. A csar­nokban most zöldségespiac van. A város polgármestere több fórumon kijelentette, hogy mindent elkövet a sportcentrum befejezése ér­dekében, ezt sokan kétke­déssel fogadják. Az épület állapota rohamosan romlik. Csaknem valamennyi ab­laküveg kitörve, a falakról omlik le a vakolat. Elkép­zelhető, hogy hamarosan megoldódik a helyzet.- A karbantartás a mi fel­adatunk lenne, de ez jelen­tős összegeket emésztene fel. Amíg az uszoda végle­ges sorsáról nem születik döntés, nem látom célszerű­nek a nagyobb javításokat sem, remélem, a mai helyzet mielőbb megoldódik ebben az ügyben - mondta Polics József irodavezető. Kovács L. Sporthétvége - baranyai események Záróforduló dobogósokkal PÉCS-BEREMEND Dobogóra esélyesek ellen zár­ják a szezont a baranyai NB Il-es labdarúgócsapatok. Az utolsó fordulóban már csak egymással cserélhetnek helyet' a tabellán. A Vasút-pályán igazi sztárpa­rádét láthat a közönség vasár­nap, ugyanis a már NB I-be ju­tott BKV Előrében olyanok ját­szanak, mint a volt fradista Al­bert vagy Kuntics. A vendégek számára már csak a bajnoki cím megszerzése jelenthet ösz­tönző erőt, de a pécsi vasu­tasoknak sem kell már fél­niük, hogy nem teljesítet­ték a célt.- Nyíltsi­sakos, élvezetes játékot szedet­nénk nyújtani - mondta 77- hanyvári László, a PVSK-Pécs ’96 FC edzője. - Idén a legjobb nyolc között kellett végeznünk, ez sikerült, legrosszabb esetben is hetedikek vagyunk. Persze szeretnénk győzni, hiszen ak­kor biztosan megelőzzük a me­gye másik, ebben az osztályban szereplő csapatát, a Beremendi Építőket. A Beremendnek sem lesz könnyű dolga, hiszen idegen­ben játszik a Hévíz ellen, amely egy győzelemmel felkapasz­kodhat a dobogóra.- Nekünk csak nyemivalónk van ezen a mérkőzésen - fo­galmazott Torna Árpád (képün­kön), a Beremendi Építők edzője. - A 3-8. helyet tűzték ki elénk a vezetők az ősszel, ezt teljesítettük. Egy győzelemmel előreléphetünk a hatodik helyre, megelőzhetjük a pécsieket. Tavasszal összeállt a csapat, a játékoskeretbeli válto­zások miatt átalakult a stílu­sunk, úgy gondolom, egy jó alapot teremtettünk a követ­kező szezonra. M. Z. Az NB II. állása Nyugati csoport 1. Százhalombatta 27 17 5 5 63-24 56 2. BKV Előre 27 16 6 5 45-24 54 3. Dorog 27 14 8 5 42-24 50 4. Hévíz 27 15 5 7 46-29 50 5. Sárvár 28 12 8 8 39-39 44 6. PVSK-Pécs’96 27 12 4 11 35-39 40 7. Beremend 27 10 9 8 34-26 39 8. MotimTE 27 10 4 13 34-40 34 9. Szekszárd-Györ 27 9 5 13 29-42 32 10. Paksi ASE 27 6 11 10 31-38 29 11. Szszentmiklós 27 8 5 14 30-46 29 12. Budafok 27 5 12 10 35-48 27 13. Szentgotthárd 27 6 9 12 30-48 27 14. Bük 27 7 4 16 26-32 25 15. Veszprém 27 6 5 16 24-44 23 Kilenc csapat indult PÉCS Kosárlabdatornát rendeznek I. Baranya Ifi-kupa néven szombaton, a Kodály Zoltán Gimnázium csarnokában (Névtelen u.). A meghívásos versenyen Bara­nya legjobb ifjúsági csapatai vesznek részt. A meccsek sor­rendjét, illetve a mérkőző felek párosítását sorsolással döntik BOLY Szerdán Bolyban rendezték a Dittrich Tamásról elnevezett atlétikai emlékversenyt kilenc egyesület kétszáz sportolójá­nak részvételével. Futás: férfiak, 100 m: Lépőid G. (PÁC) 11.1, 400 m: Lépőid G. 51.8. 800 m: Tóth Sz.(PVSK) 1.58.7. Nők: 800 m: Flohmann Eszter (PÁC) 2.26.7. el. A hagyományteremtő tornán három lánycsapat (Kodály Gimn., Radnóti M. SZKI, mindkettő Pécs, Komló) és hat fiúcsapat (CTR Nagy L. Gimn., Radnóti M. SZKI, mindkettő Pécs, Szigetvár, Komló, Mo­hács és Szentlőrinc) lép pá­lyára. A mérkőzések reggel nyolc órakor kezdődnek. A győztes a vándorkupa ki­csinyített mását és egy okleve­let vihet haza. Vladika Zsófia Távolugrás: nők, Herman Ag­nes (PÁC) 5 méter 24 centimé,i tér. Súlylökés. Férfiak: Varga Zsolt (PÁC) 15.45. Nők: Kész Ágnes (Boly) 9.22. Gerelyhají­tás: Férfiak: Borbás Péter (PÁC) 59.85. Nők: Kész Ágnes (Boly) 34.68. A hagyományos versenyt huszonharmadszor rendezték meg. Jövőre, a tervek szerint országos viadal lesz B. L. II A GFK - Szonda Ipsos 1998. II. félévi nemzeti média-analízise szerint a Dunántúli Napiét összesen liDíLOüi) Pécsett in ember olmssa mjxmiiiu A mérés óta eltelt időben a Dunántúli Napló előfizetőinek száma emelkedett. Kösttönjük, hegy naponta velünk tartanak! A miénk. ÜDÜ Kevés versennyel a csúcs felé PÉCS-KISKUNHALAS Baranya nem számít fehér foltnak a fitness szempontjá­ból, hiszen a legutóbbi felnőtt országos bajnok is innen ke­rült ki. Az utánpótlás is re­ményteljes. Horváth Anita (képünkön), az Olympia Fitness Club verseny­zője, a fit-kid diákolimpia kis­kunhalasi országos döntőjében szerzett harmadik helyezést. Pedig már 14 éves korban sem könnyű ez a sport, napi két óra edzést követel meg, amiben benne van a konditeremtől kezdve minden, és hogy ne az alapoktól kezdje a versenyző, nem árt, ha már van némi elő­képzettsége tornából, aerobik- ból. Horváth Anitának mind­ezek megvannak, így már csak egy jó edző kellett (szeptember­től dr. Katies László), és jöttek az eredmények. Amik azonban még korántsem jelentik a csú­csot, hiszen már magyar baj­noki címről, világversenyen el­sőségekről álmodozik, és dol­gozik érte keményen. Csak az szo- morítja el egy kicsit, hogy évente mind­össze 3-4 ver­seny van, ke­vés a bizonyí­tási lehetőség. Mindemellett szerencséje is van Anitának, hiszen Magyar- ország azon kevesek közé tar­tozik, ahol a fiatalabb korosz­tályt is bevonják a fittnessbe. Móczán Zoltán Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8.7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. n. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein'keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), vala­mint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 1999. január 1-jétől egy hónapra 850 forint, negyed évre 2550 forint, fél évre 5100 forint, egy évre 10200 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin ^ A Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését ^/(ATESZ teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. ■ ISSN 0865-9133 ® I i Lépőid Gergő kettős győzelme

Next

/
Oldalképek
Tartalom