Új Dunántúli Napló, 1999. június (10. évfolyam, 148-177. szám)
1999-06-10 / 157. szám
20 Dünántuli Napló Sport 1999. június 10., csütörtök Kommunikációs partnerünk: a Westel 900 GSM Tekeelnök Nem lepődött meg a törvényjavaslata visszautasításán Nehéznek ígérkező nyári szünet Nem támogatja az Országgyűlés Ifjúsági és Sportbizottsága saját elnökének törvényjavaslatát. A komlói polgármester szerint az alapítványok kiírásával és kezelésével kapcsolatban alapvető gondok merülnek fel a nyár folyamán. PÉCS Megtartotta évi rendes közgyűlését a Baranya Megyei Tekézők Szövetsége. Az általános napirendi pontok - mint például a szövetségi tagok éves munkájának, a pénzügyi helyzetnek, a megyebajnokság újraindításának - megvitatása után sor került a vezetőségi tagok megválasztására. A titkos szavazás eredményeként Szabó János elnök újabb négy évre kapott bizalmat a szövetség tagjaitól. Munkáját - többek között - Hűt János elnökhelyettes, Hudi József titkár, Török Lász- lóné, a felügyelőbizottság elnöke és Lukács Marió, a műszaki bizottság elnöke is segíti. V. Zs. Röviden Kilencből nyolc. Nemzetközi ifjúsági sakktomán, Zánkán a 10 évesek mezőnyében Bánusz Tamás (Pécsi Sütő) 9 meccsen, 8 pontjával, 30 induló között 2. helyet szerzett. (n) Taszáron kis gépek is repültek. Modellező Cor- vin-kupa, Taszár (élethű modellek versenye): 1. Zoltán, 2. Sallai (mindkettő Pécs). (n) KOMLÓ-BUDAPEST Páva Zoltán (képünkön) és Bakonyi Tibor a sportrendezvények biztonságáról szóló önálló indítványát nem támogatja a Parlament Ifjúsági és Sportbizottsága. Páva Zoltán a törvényjavaslat kapcsán elmondta, hogy kidolgozásánál nyugati, már bevált mintát vettek alapul és annak elkészülte után számos pozitív visszajelzést kaptak. A javaslat három fő elemet tartalmazott: a stadionokban csak ülőhelyek legyenek, már a játéktér megközelítése is vétségnek minősüljön, mindenhol zártláncú ipari kamerareiidszert építsenek ki. A visszautasításról a Dunántúli Naplónak csak azt tudta mondani a komlói polgármester, aki egyben a bizottság elnöke, nem lepődik meg azon, hogy két ellenzéki képviselő törvényjavaslatát nem támogatja a kormánypárti többségű bizottság.- Pedig megtörtént az egyeztetés az Ifjúsági és Sportminisztériummal és a legfőbb ügyész helyettesével, miszerint a javaslat a kormány módosításaival együtt életképes lenne - fogalmazott Páva Zoltán. Szabó Zoltán, az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) képviseletében elmondta: fontosnak tartják, hogy a sportrendezvények biztonságával kapcsolatban törvény szülessen, a jelenlegi tervezet azonban átdolgozásra szorul. Többek között az is elhangzott, hogy nemcsak a sportrendezvények esetében kellene ilyen szabályozás, de ugyanakkor felmerült a biztonsággal kapcsolatban felmerülő többletköltségek kérdése is.- Addig, > amíg ilyen összegek mozognak a játékosok igazolásakor, nem lehet sok az a pénz, amivel életeket menthetünk meg - nyilatkozta lapunknak Páva Zoltán. - Úgy gondolom, mindenképpen szükség lenne a futballhuliganizmus, a sport körüli agresszió megfékezésére. Ugyanakkor a mostani fogadtatás miatt nem látom lehetőségét annak, hogy mindez a mi elképzeléseink alapján valósuljon meg. A sportbizottság emellett meghallgatta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentését a sportcélú közalapítványok működésének pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről. Mivel azonban a vizsgálat elvégzésére a kormány és nem a parlament elnöke kérte föl az ÁSZ-t, az ISB csak egyetlen kérdésben foglalt állást. Támogatta az olimpiai bajnokok klubja elnökének, Lem- hényi Dezsőnek a kérését, amely arra irányult, hogy a Mező Ferenc Közalapítvány továbbra is önállóan működhessen. Ezzel szerdán befejezte első féléves tevékenységét az Országgyűlés Ifjúsági és Sport- bizottsága (ISB), amely Páva Zoltán elnök értékelése szerint sokat dolgozott az elmúlt időszakban. A nyár nagy problémája lesz a közalapítványok kérdése - tekintett előre Páva Zoltán. - Szeptemberben ülünk össze ismét, de addigra működnie kellene a Wesselényi közalapítványnak, ami az élsportolók anyagi gondjttin segítene. A gond ezzel mindössze az, hogy a közalapítvány felügyelőbizottságának kinevezése az Ifjúsági és Sportbizottság feladata lenne, ami elég problémás lesz, ha szeptemberig nem ülünk össze. Páva Zoltán külön kitért az MLSZ elnökének felfüggesztésére, amelyről úgy vélekedett, szerencsétlen és elhamarkodott állásfoglalást hozott a bizottság. Elmondta azt is, a bizottság korrekt kapcsolatot igyekezett kiépíteni a minisztériummal, éppen ezért nehezményezte, hogy néhány fontos ügyben az ISM nem képviseltette magát az üléseken. Összeállította: M. Z. Sportré A nagyágyúhoz sok pénz kellene Az, hogy sok rangos verseny került Pécsre, neki is köszönhető. Nem is olyan régen még a Magyar Tenisz Szövetség alelnöke volt (most is elnökségi tag), a fővárosban a vidék érdekeinek képviselője.-A sportágat pénzhiány jellemzi, ezért kellett például fuzionálni a PVTC-nek a Vasassal, hogy közös csb-csapa- tuk legyen.- Magyarországon a teniszben nagyobb pénz van, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt, ezt bizonyítja, hogy több a pálya és a verseny, de tényleg a szponzorok több támogatást adhatnának. Egy igazi magyar éljátékos kellene, aki a világranglistán az első húszba kerülne, akkor kinyílnának a pénztárcák.- Lát erre esélyt?- Igen, mert vannak nagy tehetségeink, de inkább a lányok között. Most a női ág jobb hazánkban, mint a férfi.- Ma már sok a pálya Pécsett. De elég-e?- A szabadtéri pályák száma elegendő, de fedettre még szükség lenne. Utóbbiból jelenleg hat van, legalább tíz kellene.- Egykoron Ivan Lendít megnézhette a pécsi közönség a sportcsarnokban, egy KirályPetrovits József 1943. február 6-án született Pécsett. Kesztyűszabász a szakmája, közgazdász diplomát szerzett, most vállalkozó. Megalakulása, 1992 óta a Pécs Városi Tenisz Club elnöke. Nős, két gyermeke van, az egyik, Szilárd és a két kisunoka, Márk és Roxana is versenyszerűen teniszezik. kupa mérkőzésen. Jön-e valaha ide igazi teniszező nagyágyú?-Ahhoz nagyon sok pénz kellene, nemzetközi versenyeket azért rendezünk, ezeken fiatalok játszanak, a legközelebbi augusztusban lesz a Balokány- ligetben. Lendít is akkor látta a pécsi közönség, amikor még viszonylag ismeretlen volt. Lehet, hogy az augusztusban Pécsett látható fiatal titánokból is betör valaki a világ élvonalába.-A fia párosban felnőtt magyar bajnok, fénykorában a hazai ranglistán harmadik volt. Lesznek-e ilyen sikeresek az unokái?-Remélem, hogy igen, bár újabban sokat betegeskednek, mindenesetre teniszezni nagyon szeretnek. Horváth L. Tizenhárom számban mérték össze erejüket az atléták Bolyban, a 23. Dittrich Tamás-emlékversenyen. A súlylökésben is nagy volt a küzdelem. A legjobb eredményt Lépőid Gergő érte el, négyszáz méteren 51.8-at teljesített a PÁC versenyzője.(o) fotó: müller andrea Magyar atlétikáért arany díszplakett Villányi Nándor bácsi szomorkás öröme „A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége az ország atlétikai életében meghatározó, a sportág elterjesztésében és fejlesztésében, a hazai és a nemzetközi eredményesség növelésében kiemelkedő tevékenységet végző szakemberek, vezetők és társadalmi munkások érdemeinek elismeréseként ítéli oda a Magyar atlétikáért elnevezésű díszplakettet.” ugró léc nélkül. Fiai a rúdugrást választották, Kulisch Béla ma is tartja a megyei csúcsot, 450 centivel. Nem sírt a díj átadásakor, mondja elérzékenyülve, nem nevetett akkor, mikor Kulisch nevét Villányira kellett változtatni az atlétáknak különösen kedvezőtlen ellenszélben, a negyvenes években. A baranyai atlétika negyven évére emlékezik, és közben arra gondol, nem sokáig tehet érte már soHúsz év alatt ő a harminchetedik, aki ezt a kitüntetést megkapta széles hazánkban. Nándi bácsit ismerni kell. Pontosabban meg kell ismerni a 78 éves szakembert. Villányi Nándor jelenség. A megszállottság egyik megjelenítője. A kötődöttség személyiségéből fakad. Ezt a kitüntetést mégsem azért kapta, mert sokáig dolgozott, inkább azért, mert így. Nem is olyan rég, a negyvenes években háromezres akadályon volt a régió egyik legjobbja. A vizes árkot sokszor kikerülte, ám a ;gát nem fékezte soha. Kicsit szomorkás a hangulata beszélgetésünkkor, mintha titkolni szeretné örömét: a magyar atlétika legmagasabb kitüntetését vehette át. Kereskedőként kezdte, és az atlétika vevőjeként végezte. Nem élné túl, ha távol tartanák ettől a sportágtól, úgy érezné magát, mint a magasAkitüntetéssel fotó: ma. kát, hiszen a korábbi és a mai gátfutás váratlan örömöket és váratlan akadályokat is hozhat. Bozsik László------— Szombaton-------Me rcedes-sorsolás! Ha Ön legalább három hónapra megrendelte lapunkat vagy áprilisra, májusra és Júniusra is érvényes előfizetése van, akkor szombaton, a Napló Napon megnyerheti a Mercedest! Mercedes-Benz Sh***»®«» ALTOCENTERCBtHk*Kitevm W.Tel:(ÍS) 58MS9 Akkor jár jó úton, ha előfizető. Megyeri Károly várja a régi társak jelentkezését Búcsúmeccset rendeznek MOHÁCS Egy sor focista fejezte be keserű szájízzel a labdarúgást, mert nem adatott meg számára a méltó búcsú lehetősége. A Mohácsi TE labdarúgó-szakosztálya nem szeretné, ha Megyeri Károly is gyarapítaná a számukat. A mohácsi NB Ill-as együttes játékos-edzője Megyeri Károly (38, képünkön) legnagyobb sikereit a Pécsi MSC-ben érte el 1985 és ’90 között. így aztán az akkori pécsi társak jelentkezését várja egy nyárvégi barátságos mérkőzésre. A volt sikeredzőt, Garami Józsefet is meginvitálják a „bulira”, aminek pontos időpontja még nincs. Az ellenfél a 35 év feletti mohácsi együttes lenne, akik szintén szerepeltek a népszerű középpályással. (Megígérték, hogy személyit nem kémek senkitől.) Megyeri mindkét együttesben 45 percet játszik majd. Ä játékvezető - jelen esetben - hálás szerepkörét Ábrahám Attila nemzetközi bíró elvállalta. A labdarúgók munkaidőben a 69/322- 722-es telefonon jelentkezhetnek Baris József sportreferensnél, vagy délelőttönként a 69/301-400-as számon Megyeri Károlynál. P. P. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyaiország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőméi közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 1999. január 1-jétől egy hónapra 850 forint, negyed évre 2550 forint, fél évre 5100 forint, egy évre 10 200 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin ^ A Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóteijesztő Kft) előfizetéses megrendelését ^/(ATESZ teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. ISSN 0865-9133 8,3 i i