Új Dunántúli Napló, 1999. május (10. évfolyam, 119-147. szám)
1999-05-20 / 137. szám
1999. május 20., csütörtök Háttér - Riport „Most már elmondhatjuk azt is, ahogyan kezdődött és amiről más nem tud.” A szubrett és a bonviván Sose gondoltam volna, hogy N. Szabó Sándor milyen tragédiákon edződött s hogy felesége, Unger Pálma, hány szomorú pillanatot élt meg, mert nem szülhetett gyermeket. Életük nagy része - mint bármelyikünk élete - telítve van nem várt és nem áhított eseményekkel. De ha a végeredményt nézzük: ők a kiegyensúlyozott életet élő pár, gyerekkel és unokákkal. Megkockáztatom: a boldog család. Talán elárulhatom, nagyon készültek a beszélgetésre; terített asztal fogadott. Unger Pálma, a ház asszonya a választás jogát is megadta; sajtospogácsát és almáspitét sütött. Kínáltak engem - ők maguk nem ettek. A művészházaspár ugyanis éppen fogyókúrázik. Mindenesetre az ünnepi felhozatalnak oka volt. Az idén lett negyedszázada, hogy a Pécsi Nemzeti Színház tagjai, s ezért ez az év egy kicsit más, mint a többi. Legalábbis lelkűkben, legbelül. Megszépítő. Mert nem volt mindig diadalmenet, hiszen ahogy felhúzzák a függönyt, úgy le is hull az előadás után, s olykor nehezen tudja a gondokat és csalódásokat feledtetni a taps, a népszerűség. A színház nem mindig úgy becsülte meg őket, mint ahogyan ők imádták, persze azért nem volt teljesen egyoldalú a szerelem. Amikor mentek volna el, nem volt hova, amikor meg hívták őket, éppen újból és újból nagyon futott a szekér. És persze maguk is megteremtették - kialakították - a saját színházukat, azt a kétszemélyes társulatot, amely több mint ezer előadáson esett át, mesejátékokkal, önálló estekkel, ünnep fényét emelő szavalatokkal. Telítve pécsiséggel. Unger Pálma egy félresikeredett házasság elől menekülve futott ide, éppen Debrecenből. Elváltán és keserűen.- Hogyan lett színésznő?- Szüleim hagyatéka. Édesanyám szubrett volt, édesapám pedig bonviván, s nekem mint egyetlen gyermeküknek folytatnom illett a hagyományokat. Persze nagyon vonzott a színpad: sosem szerettem volna más lenni. De nem vettek föl a színművészetire, pedig vadul jelentkezgettem. Átmenetileg az Állami Déryné Színháznál lettem görl, majd a Kamara Varietében, ahol középen táncolt Medveczky Ilona.-És Ön?-Balról a második. Persze nem volt ez olyan rossz, mint ahogyan gondolná az ember. Még a tévé szilveszteri műsorába is bekerülhettem 1968- ban, egy „óriási” produkcióba. Az Elza névre hallgató elefánt borotválta Kibédi Ervint, és én is ott voltam körülötte a táncoslábú lányok egyikeként, aki Kibédi nyakkendőjén fente a borotvát.- Óriási szerep.- Az. De a deszkákon megtanultam mozogni, ez némi határozottságot is kölcsönzött nekem. Bátorságot meríthettem ahhoz, hogy amikor Miskolcon szubrettet kerestek, beállíthattam, s miközben komoly, rutinos színésznők fel s alá járkáltak izgatottan és skáláztak, én beperdültem a direktor és a főrendező elé, és elmondtam nekik, hogy a Kamara Varietéban táncolok, és momentán egy óriási produkcióban én vagyok az exportliba.-Micsoda?-Exportliba. Egy dobozból jöttem ki és valamit énekelgettem is. Nos, ezen annyira röhögtek a felvételiztetőim, hogy egyéb dalokkal is spékelve a produkciót, sikerült megnyernem őket. Azért tudtam is, hiszen szüleim révén mindig a színház vonzásában éltem. Felvettek segédszínésznek és egyből nagy szerepet kaptam, mert a primadonna - hála a jó Istennek - megbetegedett.- Úgy értesültem, hogy még meg sem született, már „forgolódott ” a színpadon.-Ahogy mondja. Gyönyörű szép édesanyám még terhesen, hat-hét hónapos pocakkal is fellépett. Amikor pedig megszülettem, a fáma szerint édesapám Kaposváron játszott, s az egyik kollégája felvitte a táviratot a színpadra, ekképpen: „Tiszttartó úr, fontos üzenetet hoztam! Lánya született!” Akkoriban a közönség nagyon szerette a színészeket.- Beszélgettünk már arról, hogy többszöri terhesség ellenére sem lehetett gyermeke.- Három hónap körül mindig elvetéltem, s csak később derült ki, hogy egy apró, operálható fejlődési rendellenesség okozta. Mire rájöttek, már elég idős voltam, másrészt akkoriban hosszú időn át halálos betegen feküdt az édesanyám, ápolásra, gondoskodásra szorulva. Szinte naponta mentem fel hozzá, Pestre. Döntenem kellett. Akkor és ott nem tehettem másként. Másrészt volt gyermekünk. Sándor első házasságából - felesége rákban halt meg - született egy kislány, akit nevelgettem, és ma boldog nagymama is vagyok. Három unokával. N. Szabó Sándor szerelemgyerekként látta meg a napvilágot, ám az élet tragikus évekkel áldotta meg.-Azt hiszem, most már elmondhatjuk - nézett a feleségére.-A szerelemgyerekek az álmoskönyvek szerint boldog életre számíthatnak.-Ez így is van. Boldog vagyok, mert nagyszerű házasságban élek és mert azt csinálhatom, ami az életem. Pálma ragyogó feleség és háziasszony. S ha kevés is a barátunk - életvitelünk és napi beosztásaink miatt nem követelhetjük meg senkitől sem, hogy hozzánk igazodjék, ez a város végleg otthonunkká lett. Szeretünk utazni, világot látni, de néhány hét után már jó hazajönni.-A házasság a színész számára - életformája miatt - meglehetősen nagy kihívás. Sose akartak elválni?- Fel sem merült bennünk.-Menjünk vissza a múltba. Úgy tudom, hogy Veres Sándorként anyakönyvezték.- Tizenhat és fél éves volt az anyám, amikor egy Veres névre hallgató fiatalember Nagykőrösről megszöktette, s felvitte Pestre, rokonokhoz. Ripsz- ropsz összeházasodtak, de amilyen gyors volt a románc, olyan gyorsan véget is ért. Anyám terhesen ment vissza, a szülőházba. Később megismerkedett egy másik fiatalemberrel - belekeveredve a kommunista mozgalomba -, akivel össze is költözött. Engem pedig a déd- nagyanyám és a nagynéném családja nevelgetett.- Mit jelent az „N”?-A sok Szabó között egy megkülönböztetés: nevelőapám Német Szabó Gábor névre hallgatott, felesége pedig a már említett nagynéném, Boros Mária volt.- Édesanyjával mi történt?-Ahogy a történetet ismerem, a barátja folyton ivott és féltékenykedett, s anyám nem akart hozzámenni. Tartalékos katona volt 1951-ben, s az egyik kimenőn agyonlőtte az édesanyámat, majd golyót röpített a saját fejébe is.- Krimi.- Az. Hétéves lettem, amikor a Szabóék a nevükre vettek.-Nagykőrösről miért éppen ezt a hivatást, a színészetet választotta?- Édesanyám műkedvelő színjátszó volt, s ma is emlékszem, hogy valamiféle drámai szerepet játszott, lila krinolin- ban, óriási feszülettel, s olyan átéléssel, hogy potyogtak a könnyei. Én meg a dédnagy- anyám mellett ülve nem bírtam már, hogy be ne kiabáljam: „Ne félj anyu! Én itt vagyok és majd megvédelek!” Erre persze oda lett az áhítat. Nekem befogták a szám és kivittek a nézőtérről.-És a pálya?-Ma is vallom, hogy ez az élmény vezetett. Hiszen oly hamar elvesztettem az anyám és mint a tragédiát megélt srácot, hosszasan pátyolgattak is. Az iskolában léptem föl először. Mint izgága gyereket, aki mindig pofákat vág, a tanáraim belöktek a színjátszók közé, hogy kiélhessem ebbéli vágyaimat. Aztán pedig futott velem a szekér. Elsőre vettek fel a színművészetire is, a Vár- konyi osztályába. A huszonöt év? Hosszú idő, de amennyi ebből ránk tartozott, azt láttuk is. Hiszen előttünk zajlott: a színfalak előtt. Sokféle szép, nagyszerű szerepben. Az idősödő embereknek nagyon nehéz lehet - mondom búcsúzóul -, különösen a színészek sorsa könyörtelen. Pálma és Sándor azt mondják, ez nem igaz. Úgy kell elfogadni a dolgokat, ahogyan jönnek, s alakítgatni, a magunk örömére. Hozzá lehet szokni mindenhez. Ahhoz is, ha az ember csak az olvasópróba előtt értesül arról, hogy a következő évadban milyen szerep vár rá. Kozma Ferenc hetedik oldal Cseri László jegyzete Meztelenkedések Két férfit üldöztek a napokban a rendőrök Budapesten, a Petőfi-hídon. A hajsza oka az volt, hogy az urak anyaszült meztelenül randalíroztak a hídon, felmásztak mindenhová, s bizony így a követés, egyenruhában, nem kis nehézséget okozott. Ráadásul egyikük, akit később elkaptak, lelökte a rendőrt, súlyos koponyasérüléseket okozva neki. Áz elfogott ruhátlan németül beszélt, amiből azt a következtetést lehetett levonni, hogy külföldi állampolgár, ruházatáról tehát nem, legfeljebb megruházásá- ról kell nekünk gondoskodni. A közterületen való mezítelen akcióknak szép hagyományai vannak világszerte, lehet látni ilyen figurákat futballmeccseken, amint berohannak a pályára, de egyéb nagyobb szabású eseményeken is feltűnnek olykor. Ritkán derül ki, hogy mi a meztelenkedés oka, melegük van-e vagy egyszerűen csak nem telik ruházatra. Vannak persze kényszerű lemeztelenítések is, bár ezek ritkán kerülnek képernyőre vagy az újságok hasábjaira. Ilyen volt például az az eset, amikor Ceausescu végnapjai előtt két pécsi újságírót a román határőrök anyaszült meztelenre vetkőztettek a határon, s lelkesen pislantottak be a végbelükbe is, nincs-e ott elrejtve valami fontos dokumentum. Ennél vidámabb volt az, amikor néhány rendszerrel ezelőtt Korom Mihály elvtárs, a KB tagja az Uránbányába történő leszállásra szánta el magát a város és a megye vezetőinek társaságában. Előtte ugyanis mindenkinek kötelező volt átöltöznie bányászruhába, s amíg az új ruhára vártak, ott toporogtak a hatalmasságok ruha nélkül, lógó orral, s olyan esendőek voltak, mint a ma született farkasok. A legtöbb gondja a két Korom-testőrnek akadt, nem tudták mihez kötözni fegyverüket, amelytől egy pillanatra sem volt szabad megválniuk, a hasukról pedig mindig lecsúszott. Érdekes, hogy sokkal kevésbé okoz gondot az utcán megjelenő ruhátlan nő, ez a divatirányzatokat ismerve lassan mindennapossá is válik. A meztelen nőket a rendőr sem kergeti olyan szívesen, mert ki tudja, talán még félreértik szándékait. * Fotótár Komolyzene FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ hetedik oldal Egy város, amelyet Pécsnek hívnak. Akik - ha nem is repülővel szállnak fölébe - bármilyen közlekedési eszközzel érkeznek is Pécsre külföldről, azoknak először térkép e táj. De aztán valamiért visszatérnek, végül itt maradnak - s városlakó lesz belőlük (is). Vajon milyen itt élni messze idegenben? Portré Dr. Kosztolányi György, a POTE Orvosi Genetikai és Gyermekfejlődési Intézetének professzora orvosi akadémiai díjat kapott nemrégiben. A tudós abban bizakodik, hogy a rohamléptekkel fejlődő genetika „gyógymóddá” is válhat majd. Portré Lassan magyarnak érzi magát Stephen A. Reynolds marketingesként Magyarországra akart jönni, mert ezt a munkát kihívásnak tartotta. Több mint három évig dolgozott piaci stratégaként az itteni Tesco központban. A Pécsett idén ősszel megnyíló hipermarketet újabb nagy kihívásnak tekinti. Azért jöttem ebbe a városba, mert szeretem ezt a változatos környezetet, az ősi település kisugárzását - mondja Steve. És többször is elnézést kér: lakást néztek volna a pécsi zöldövezetben, azért nem tudott a megbeszélt időpontban megjelenni. Mert egyébként fegyelmezett üzletember a leendő pécsi Tesco áruház igazgatója, aki angol neveltetése folytán a pontosságot a megbízható kapcsolattartás egyik alapjának tekinti. Nagy a kihívás Magyarországon - utal a konkurenciára, a nagy hirtelen idetelepült áruházláncokkal kapcsolatban.- Itt csak az maradhat talpon, aki a vevőt a legteljesebb mértékben kiszolgálja. Mi a vásárlók elégedettségében akarunk piacvezetők lenni - magyarázza Steve. Meg az árban - teszi hozzá -, bár ők is - mint a többi hipermarket - csak a különféle akciók lebonyolításával célozhatják meg sikeresen a vevők pénztárcáját. Azért bízik a sikerben, mert Magyarországot a cége - s ez az ő véleménye is - a közép- kelet-európai térség legdinaA pécsi Tesco A ruház igazgatója vegyes nemzetiségű családban született 1965-ben Aberdeenben. Édesanyja skót, apja viszont angol származású. Az általános iskolát meg a középiskolát már Dél-Angliában végezte el, diplomát a Sheffield University általános szakán szerezte meg. Néhány hónapos kislány büszke édesapja. mikusabban fejlődő vidékének tartja. És ha valahol virágzik a gazdaság, ott növekszik a fizetőképes kereslet is. A már felépült és a most épülő Tesco hipermarketek viszont már más üzletpolitikára épülnek mint Angliában, hiszen ott jórészt az élelmiszer-kereskedelem a fő profiljuk.-A helyi szokásokhoz kell alkalmazkodnunk - érvel az áruház-igazgató -, márpedig Nyugat-Európá- hoz hasonlóan, az itt élő emberek szeretik a bevásárlóközpontokat, ahol a parizertől kezdve a számítógépig mindenhez hozzájuthatnak. Különösebben nem vágyik vissza a „ködös Albionba”, bár ha valamelyik angol focicsapat kupameccset játszik, megdobban a szíve. Ám ez a vidék tökéletesen megfelel az ízlésének, és hosszú távra tervez.- Lassan magyarnak kezdem érezni magam - utal távolabbi céljára. Mosonmagyaróvári illetőségű felesége miatt erős a kötődése. Békéssy Gábor »
