Új Dunántúli Napló, 1999. május (10. évfolyam, 119-147. szám)

1999-05-20 / 137. szám

1999. május 20., csütörtök Hazai Tükör Dünántúli Napló 3 Állam és egyház. Orbán Viktor szeretné, ha az egyházi iskolák száma gyarapodna, színvonaluk és vonzerejük emelkedne a diákok és a családok körében. A miniszterelnök látogatást tett a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciánál. fotó: feb/diósi imre 14% hozaw S D e c I a I i 420 nap alatt a Föld körül Ma kezdődik a nagy utazás annak a fiatal közgazdász házas­párnak, aki nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy autóval megkerülje a Földet. Handó János és felesége, Eszter 420 nap alatt mintegy 110 ezer kilométert tesz majd meg. A nagy kaland ma délután a budapesti Hősök teréről indul, és negyven ország meglátoga­tása után oda érkeznek majd meg, a tervek szerint 2000. jú­lius 13-án. Irány a világ! Ez az utazás szlogenje, a célja pedig: meg­ismerni Földünket, az emberek és a természet alkotta csodákat, közelebb kerülni a különféle kultúrákhoz - nyilatkozta la­punknak Handó János. A több mint egy évig tartó világ körüli úthoz a házaspár saját, erre a célra vásárolt terepjáróját hasz­nálja, amelyet maguk alakítot­tak át a célnak megfelelően. így például fekhelyül is az autó szolgál majd. Handó Eszter szerint ez az utazás nem milliomosok luxus­nyaralása lesz. Szerinte sokkal több kitartásra lesz szükségük, mint pénzre. Kezdetben ugyan szerettek volna támogatókat ta­lálni, azonban ez nem sikerült, a legtöbb megkeresett vállalat még csak válaszra sem méltatta őket. A világutazókat munkahe­lyük támogatja - lélekben. Nem kellett feladniuk állásukat, mindkettőjüket visszavárják a túra után. Addig pedig fizetés nélküli szabadságot engedé­lyeztek számukra. A legnagyobb nehézséget majd a vízumok beszerzése je­lenti, bár barátaikon és barátaik barátain keresztül már teljes címlistával rendelkeznek, tud­ják, hová kell fordulni beuta­zási engedélyért. Veszélytől nem tartanak, ahol nem érzik magukat biztonságban, ott nem időznek. Az utazás a kontinenst el­hagyva Izlandon folytatódik, majd Észak-, Közép- és Dél- Amerikán átutazva szeretnének Chiléből Új-Zélandra hajózni. Ezt követően Ausztrália, Dél- kelet-Azsia érintésével jutnak el Kínába és Japánba. Tibeten és Nepálon keresztül India a következő úticél. Indiából ha­jón jutnak el az arab félszigetre, azon átutazva Egyiptom érinté­sével érnek majd haza. (sts) Hírcsatorna magas kamat Torony könnyű hozzáférés Egyoldalú ülésen nincs vita A koalíciós pártok frakciói jogosnak, az ellenzékiek al­kotmánysértőnek tartják, hogy a kormánypártok előre bejelentették távolmaradásu­kat a parlament mai rendkí­vüli üléséről. A Fidesz parlamenti csoportjá­nak elnöksége azzal indokolta döntését, hogy a terítékre szánt témák nem indokolnak sürgős, a szokásos menetrenden kívüli tárgyalást, illetve hogy az el­lenzék a rendkívüli ülés össze­hívásának lehetőségével visz- szaélve valójában a gördülé­keny törvényhozást igyekszik akadályozni. A frakció a ha­sonló esetek elkerülésének ér­dekében kérni fogja a soron kí­vüli ülések összehívásának fel­tételeire vonatkozó szabályok felülvizsgálatát. Távolmaradásukkal tüntet­nek a szerintük értelmetlen el­lenzéki kezdeményezés ellen a kisgazdák és a demokrata fó­rum honatyái is, noha - ahogy azt Túri-Kovács Béla, az FKGP frakcióvezető-helyettese el­mondta - pártja lépéseket kíván tenni a kéthetenkénti ülésezésre való áttérésre. Kovács László, az MSZP el­nöke szerint sajnálatos, hogy a koalíció frakciói ismét meg­akadályozták az ellenzéket al­kotmányos jogainak gyakorlá­sában, hiszen a taláros testület legutóbbi döntése értelmében a rendkívüli ülés kezdeményezé­sének joga nyilván nem merül­het ki az aláírásgyűjtésben. Kü­lönösen sajnálatos - tette hozzá -, hogy olyan, milliókat érintő kérdések megvitatását veszik semmibe, mint a közszférában dolgozók bére, illetve a gyógy­szerárak támogatási rendszere. Az MSZP egyébként úgy véli: a kormánypártok jelenléte nél­kül nincs értelme a csütörtöki vitának. Kovács kilátásba he­lyezte, hogy az MSZP ismétel­ten kéri az Alkotmánybíróság­tól a jogsértés megállapítását. Magyar Bálint, az SZDSZ elnöke még keményebben fo­galmazott, amikor kijelentette: a vezető kormánypárt törvé­nyen kívüli állapotok sorozatát idézi elő, miközben a törvények uralmáról prédikál. Mint azt az Országgyűlés gazdasági igazgatóságán meg­tudtuk, egész frakciók hiányzá­sáról nem szólnak a szabályok, ilyesmire még nem volt példa. Tiszteletdíj-mérséklésre csak az igazolatlanul távol maradó képviselők számíthatnak, ám a házelnöknél előre jelzett hiány­zás igazoltnak minősül. tm Leszavazták az ombudsmant Majtényi László adatvédelmi biztos elmúlt évi beszámolóját elutasította az Országgyűlés Alkotmány-és Igazságügyi Bi­zottsága. Ezt megelőzve vi­szont egy másik bizottság - az Emberi Jogi - egyhangúlag tá­mogatta az ombudsman vaskos kötetbe foglalt jelentését. Az országgyűlési biztosok kötelesek évente egyszer a par­lament előtt beszámolni. Az idén mindhárom biztos tevé­kenységét kiemelkedő figyelem övezi. Az adatvédelmi om­budsmant például az Ország- gyűlés öt bizottsága is maga elé idézte. Az Alkotmányügyi Bi­zottság a tegnapi meghallgatá­son politikai befolyásoltsággal, és törvénysértéssel vádolta Majtényit, aki a támadásokat visszautasította, cáfolva, hogy egyes állami intézményeket ki­emelt figyelemmel, és politikai elfogultsággal vizsgált volna hivatala. Az adatvédelmi biztos azt a kritikát sem fogadta el, miszerint illetéktelenül vizsgá­lódott a bíróságokon. Adatokat ott is kezelnek - mondta - s ő csupán erről, s nem az ítélke­zési gyakorlatról alkotott vé­leményt. - h ­Új néven, új arculattal A Magyar Televízió két csa­tornája elnevezésének meg­változtatását tervezi az MTV Rt. új ügyvezető elnöke. Szabó László Zsolt az új elne­vezéseket egyelőre nem kívánja nyilvánosságra hozni, mind­össze annyit árult el, hogy az MTV 1 és az MTV 2 várhatóan szeptembertől új néven és új lógóval jelentkezik. Mindez része annak a folya­matnak, amelynek eredménye­ként elképzelései szerint telje­sen, „tokkal-vonóval” megújul majd a televízió arculata, képi világa. Úgy véli, hogy a folya­mat már ősszel megindulhat, és a változás az év végére a nézők számára is érzékelhetővé válik. Utalt rá: gondolkodik azon, ne próbálja-e „visszaszerezni” a tv2 nevet. Ennek ugyanis - ahogy megjegyezte - szimboli­kus jelentőséget tulajdonít. Szabó László Zsolt jelezte: június 1-jén életbe kívánja lép­tetni az operatív programjában szereplő költségtakarékossági intézkedéseket. Ez egyebek mellett érinti a telefon- és gép­kocsihasználatot, valamint a szolgálati autók számát. Költségvetési gondok A kormány kitart amellett, hogy az idei államháztartási hi­ány a törvényben elfogadottnak megfelelően alakuljon, vagyis ne haladja meg a bruttó hazai termék (GDP) 4 százalékát - nyilatkozta Járai Zsigmond pénzügyminiszter. A költségve­tés helyzete az első negyedév­ben ugyan a várakozásoknál rosszabb lett, de áprilisban már jobban alakult. Az év negyedik hónapjában a költségvetési fo­lyamatok közelebb kerültek az eredeti programhoz, habár az eltérés még mindig számottevő. Járai Zsigmond közleménye szerint az áprilisi javulás szük­ségtelenné tette, bogy azonnal intézkedéseket hozzanak a kia­dások csökkentésére, ami azonban nem jelenti azt, hogy a kormány ne számolna ezzel a lehetőséggel is. Gazdasági Klubhajó. A Pénzügyminisztérium tervei szerint jövőre minden települé­sen kötelező lesz kivetni az iparűzési adót, ám ezzel az in­tézkedéssel együtt megszűnik a vállalkozások kommunális adója - mondta Varga Mihály, a pénzügyi tárca politikai ál­lamtitkára a Gazdasági Klub­hajó szerdai fórumán. NATO-párti nyilatkozat. Több mint 80 magyar értelmi­ségi nyilatkozatban támogatja a NATO határozott fellépését, az emberi és kisebbségi jogaikban durván megsértett, szülőföld­jükről elűzött koszovói albánok védelmét szolgáló politikáját. Értetlenségüket fejezik ki ami­att, hogy a magyarországi „békeakció” résztvevői a NATO légicsapásainak azon­nali, egyoldalú felfüggesztését követelték. Felhívás. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete tiltakozásra szólít fel amiatt, hogy egyes önkormányzatok a helyi műve­lődési házak, könyvtárak bezá­rására, összevonására, átszer­vezésére, létszámcsökkenté­sekre, költségvetésitámogatás­megvonásra készülnek - tar­talmazza a KKDSZ elnökségé­nek közleménye. A KKDSZ kéri a polgárokat, hogy tilta­kozzanak a készülő döntések ellen. Elvetett javaslat. Az Ország- gyűlés Egészségügyi és Szociá­lis Bizottsága nem támogatta három szabaddemokrata képvi­selő javaslatát, amely az általá­nos iskolákban kötelezővé tette volna a 14 éven aluli lányok számára a nőgyógyászati szak- rendelés és tanácsadás szerve­zését. Legközelebbi bankfiókjeink: 7621 Pác«. Mátyás király u. 3. Tel.: 72/507-700 < 7622 Péi Szeretne a legjobbak között lenni, akik mindig kiugró pénzügyi eredményeket érnek el? Az ABN AMRO Speciális Forint folyószámla által kínált toronymagas kamattal Ön is megtalálhatja számítását, ráadásul pénzéhez bármikor kamatveszteség nélkül hozzáfér­het. Sőt, még egy nemzetközi érvényességű Cirrus/Maestro bankkártyát is kap tőlünk ajándékba, amelyet országszerte mintegy 400 pénzautomatánál használhat. Új számláját EBKM (a 41/1997. számú Kormányrendelet szerint). Éves nominál kamatláb: 13,32%. A közölt mutatók 500 000 forintos nyitóegyenlegtől, valamint 1999. május 10. és június 11. között érvényesek. A Bank a megadott időpontot követően megváltoztathatja ajánlatát, melyről a Hirdetményben tájékoztatja Ügyfeleit A részletes feltételeket az Üzletszabályzat tartalmazza. több mint 90 hosszan nyitva tartó bankfiókunk bármelyikében megnyithatja. További informá­cióért kérjük, hívja az ABN AMRO Bankvonalat, ahol munkatársaink a nap 24 órájában válaszolnak kérdéseire! Meglátja, a csúcson mindig van hely! ABNAMRO Bank Napró! napra többet nyújt Május 25-én döntenek az egészségügyi törvény módosításáról A donorhiány életeket veszélyeztet Az egészségügyi törvény 1998. július elsejei hatályba lépése óta krónikussá vált donorhiány miatt csaknem 40 százalék­kal esett vissza a szervátültetések száma, ezért a betegek so­kat várnak a törvény május 25-én esedékes módosításától. A vesebetegek élete hosszú évekig fenntartható dialíziske­zeléssel, de a szív- és a máját­ültetésre szorulók meghalnak, ha nem kapnak időben jól mű­ködő szervet - hangsúlyozza Székely György, a Magyar Szervátültetettek Országos Szövetségének elnöke. Egy korábbi, 1972-ben szü­letett jogszabály értelmében mindenki donorrá válhatott, aki életében nem tiltakozott ez ellen. Az új egészségügyi tör­vény - a kórházi szövetkivéte­lek körüli botrányok okán - bővítette a hozzátartozók jo­gait is. 1998 júliusától a csa­ládtagok is dönthetnek a szervkivétel engedélyezéséről. A szövetség véleménye sze­rint ez kiskorúak halála esetén helyénvaló, de felnőtt, cselek­vőképes embereknél nem. Megfelelőnek tartaná a szö­vetség azt a rendszert, amely szerint a háziorvosoknál ki­tölthető tiltakozó nyilatkozat­tal akadályozhatná meg min­denki, hogy szerveit halála után kivegyék testéből, tehát mindenkinek még életében rendelkeznie kellene erről. Ki­fejezetten megengedő nyilat­kozatra hivatalos formában nincs lehetőség. Székely György szerint a hatályos jogszabályok az el­hunyt családtagjait is nehéz helyzetbe hozzák. Főleg, ha egy tragikus baleset után, az agyhalál beálltát követő 12 órán belül kell dönteniük ar­ról, hogy kivehetik-e az el­hunyt valamelyik szervét. Ilyenkor a fájdalom és a sok­kos állapot miatt nehéz el­várni, hogy valaki józan ésszel - a még élő betegek javára - döntsön. Németh Zsuzsa

Next

/
Oldalképek
Tartalom