Új Dunántúli Napló, 1999. május (10. évfolyam, 119-147. szám)
1999-05-14 / 131. szám
1999. május 14., péntek HÁTTÉR - RIPORT Egyszakosság: a régi szép idők A Felsőoktatási Törvény tervezett módosítása szerint a jövőben nem lehet mindössze egyetlen tanári szakon végezni. A főként leendő bölcsészhallgatókat érintő változás egy sor gazdasági és szakmai kérdést vet föl. Bár az egyetemeket elvben már a jelenlegi rendszer is arra ösztönzi, hogy ne képezzenek „szakbarbárokat”, jelenleg a hallgatók zöme egyetlen szakon tanul. Ráadásul az elmúlt években másról sem lehetett hallani, mint a piacilag elértéktelenedő bölcsészdiplomáról. Egyetemi bejárat: változó lehetőségek fotó: laufer László A ’90-es évek elején kezdődött az őrület. A normatív, azaz a hallgatói létszám alapján történő finanszírozás közelgő bevezetésének hírére a pesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán gondoltak egy merészet. Bár nem szó szerint, de a következő tartalmú határozati javaslatot fogadták el: „Az egyetemi finanszírozásban várható változásokkal összhangban magyar szakra ezentúl azokat is fölvesszük, akik eddig a történelem szóbelin 1526-ot jelölték meg Trianon évének, viszont nagyon szépen elemezték Ady Endre: Nekünk Mohács kell című költeményét.” Az egyszakosság megengedéséhez kellett a minisztérium asszisztálása is, a készülő változások szellemében tágabbra kívánták tárni az egyetemek kapuit, s a fenti út járhatónak tűnt. Akkoriban tanszabadságtól, felvételi nélküli egyetemek követelésétől volt hangos a magyar felsőoktatás. Mivel azonban sem kellő létszámú oktatói gárda, sem kellő számú és minőségű tanterem nem volt (s nincs ma sem), a felsőoktatás teljes átstrukturálása pedig mil- liárdokat vinne el, a hirtelen tízszer vagy akár hússzor több hallgató beözönlésének rémképét mindenki elhessegette magától. Maradt a szelep megnyitása, a kötelező kétszakosság megszüntetése. Az ELTE sikeresen odatett a magyar felsőoktatásnak. A többi egyetemen ugyanis, ha nem akartak hallgatókat veszíteni - márpedig miért akartak volna - szépen sorban fogalmazták a hasonló tartalmú határozati javaslatokat az egyszakosság bevezetéséről. Nem szakmai érvek domináltak, csak és kizárólag gazdaságiak. Ha föl is tette valaki magának azt a kérdést, hogy vajon nem zúzzuk-e ezzel szét méltán elismert képzési rendszerünket, s termelünk ezentúl szakbarbár és főként állástalan értelmiségi réteget, legföljebb magában tette, a döntéshozatal során lényegében ez föl sem merült. 1993-at írtunk. A bölcsészkarokra szeptembertől özönöltek a hallgatók, hirtelen másfél- kétszer annyi ember mondhatta el magáról, hogy „gólya”. Többségük már akkor csupán egyetlen szakkal büszkélkedhetett, s legföljebb szent elhatározásként mondogatta, hogy jövőre vagy két év múlva egy másik szakra is felvételizik. Ekkorra ráadásul megszűnt az úgynevezett belső felvételi lehetősége, egy harmadéves németesnek ugyanolyan vizsgát kellett tennie mondjuk angolból, mint egy most érettségizett diáknak. Miközben az egyszakosok százalékos aránya lassan a szocialista idők népfrontválasztásainak eredményét idézte, a normatív finanszírozás bevezetése egyre csúszott. A bölcsészkarok népszerűsége pedig igen kétessé vált, hiszen az itt szerezhető diploma az izmosodó vadkapitalizmusban egyre értéktelenebbnek tűnt. Hiába a sok fejvadász és sok multi biztatgatása: „Nem azt nézzük, hol szerezted a diplomád, hanem azt, mit vagy képes megtanulni fél év alatt”, nagyon sok bölcsészhallgatónak egyszerűen halvány gőze sincs, mihez kezd majd, ha végez és bánja azt a percet, mikor kitöltötte a felvételi jelentkezési lapot. Ezzel azonban egyaránt így van az egy-, a két- és a háromszakos is, sokan ráadásul csak azért vesznek föl újabb szakot, hogy tovább maradhassanak egyetemisták, még akkor is, ha elvben az állam tanulmányaikat csupán tíz féléven keresztül dotálja. A Janus Pannonius Bölcsészettudományi Karán nem vezetnek kimutatást arról, hol is helyezkednek el végzőseik, ha el tudnak helyezkedni egyáltalán. Az esetlegesen sikeres mutató pedig jó marketingfogásnak bizonyulhatna. Az biztos, hogy nagyos sok tehetséges végzős szinte azonnal pályát módosít, és szemléletének, esetleg nyelvismeretének köszönhetően főként közgazda- sági jellegű állást talál magának. A tanári szakma negatív kontraszelekciója tovább folytatódik. Egy-egy szak hallgatói létszámát elnézve persze joggal merül föl az a kérdés is, vajon miért van szükség ebben az országban például egy évben harminchét Pécsett végzett sár- kányeregetőre (hogy ne bántsunk meg senkit). Valószínűleg majdhogynem lehetetlen vállalkozás lenne kiszámolni, hogy az államnak mikor kerül többe egy emberke, akkor, ha munkanélküli segélyt fizet utána, vagy akkor, ha tanulmányi ösztöndíjat és az egyetemnek normatívát. Mindez persze csak fikció és csak akkor igaz, ha a végzett hallgatók diplomával sem találnak maguknak akár végzettségüknek megfelelő, akár bármilyen más munkát. Az sem egy egyszerű művelet - erősíti meg Légrádi Zsolt (első képünkön), a JPTE gazdasági főigazgató-helyettese -, ha azt akarjuk kiszámolni, hogy mennyibe kerül egy-egy diák képzése. Vannak olyan szakok, amelyek természetszerűen jóval több pénzt visznek el, például a művészeti képzések, vagy egyes természettudományi szakok, és vannak olyanok, ahol ennek töredékéért lehet oktatni a hallgatókat - ilyenek a hagyományos bölcsész szakok. Az azonban biztos, hogy mind a karoknak, mind pedig az egyetemnek az a jó, ha a hallgató nem egyszakos, mivel ez esetben több pénz jár utána. A normatív finanszírozás ’96-os bevezetése ugyanis rögvest azzal a frappáns lépéssel kezdődött, hogy az egyszakosok nem számítanak „egész” hallgatónak, utánuk az intézmények csak a fejkvóta 75 százalékát kapják. Akárhogy számolunk is, mindenképpen több pénz üti az egyetem markát, ha ugyanaz a diák nem egyetlen szakra jár, hiszen plusz helyet nem foglal, képzése pedig nem kerül annyival többe, mint amennyit a két szakja miatt kapnak utána. Ez jövőre a karok elemi érdeke is lesz, hiszen a várható törvénymódosítás szerint a normatíva 90 százalékával önállóan rendelkeznek majd, a jelenlegi központi elosztáshoz képest. Ma ugyanis az egyetem még megteheti, hogy ne annyival finanszírozza a kart, mint amennyit a költségvetésből kap az ott tanuló hallgatók után. Az egyetem költségvetése nem ezen az egyetlen lábon áll, bár a döntő részt ez adja. Légrádi szerint ráadásul a jelenlegi normatív rendszer instabil, évről évre változnak a szakokhoz rendelt összegek, s így hosszú távon kiszámíthatatlanná válik a finanszírozás. Az igazi pofon azonban az egyszakosság kimeneti megtiltása lesz, amely minden tanárképes szakot érint. Magyarán felvenni ugyan lehet a hallgatót egy szakra, de tanári diplomát csak két szakkal kaphat. (Ez a tervezet a mostani diákokat nem érinti, ők még végezhetnek, úgy, ahogy vannak.) Hogy miként lehet ösztönözni a hallgatót arra, hogy minél hamarabb válasszon magának egy másik diszciplínát, arra Frankné dr. Font Márta (második képünkön), a JPTE BTK dékánja sem tudja a választ. A nógatás ráadásul a már bentlé- vőkre is ráférne, jövőre ugyanis már csak 50 százalék jár az egyszakosok után. Kényszeríteni senkit nem lehet, kari ösztöndíjra pedig nem futja. A leendő hallgatóknak talán majd más felvételi tájékoztató készül: tele szakpárokkal. így ugyanis már bemenetkor el lehet dönteni, hány szakra is járjon az a gyerek. És így nagyjából ugyanott leszünk, mint hat évvel ezelőtt. Lendvai Dávid hetedik oldal Cseri László jegyzete Klónozott Csintalanok Még alig múlt el a Dolly bárány, az első klónozott állat körüli botrány, máris itt a következő: az Egyesült Államokban klónozott rhesus- maj mókát kívánnak előállítani kutatási célokra. Az Oregoni Regionális Főemlős Központban új gyógyszereket szeretnének kipróbálni az azonos majomegye- deken, amely igen hasznos lenne az AIDS- és a rákkutatással kapcsolatban. Mindez azonban sokak félelmei szerint csupán az emberi klónozás előlépcsőjének tekinthető. Nem megnyugtató az sem, hogy Párizsban nemrégiben az Éurópa Tanács által kidolgozott tilalmat az emberi klónozásra vonatkozóan 19 európai ország írta alá. Ugyanis nem írta alá, lévén nem európai ország, az Egyesült Államok, s nem írta alá például Nagy-Britannia és Németország sem. Egy amerikai orvosprofesszor, Richard Seed viszont bejelentette, hogy olyan klinika felállításán fáradozik, amelyben 220 ezer emberi kiónt lehet évente előállítani. Az edinburghi Roslin Intézet tudósa, lan Wilmut, Dolly megalkotója pedig terápiás célra kíván humán embriókat klónozni. Ő garantálja ugyan, hogy ezeket az embriókat nem ültetik be női méhbe, 14 napon belül megsemmisítik őket, de a technológia átvétele másutt klónozott embereket jelenthet. Úgy tűnik tehát, hogy minden törekvés ellenére, előbb- utóbb beindul a klónozás folyamata, a kérdés az, hogy ha beleszólásunk lesz abba, kit is klónozzanak, milyen javaslatot tegyünk. Nyilvánvaló, hogy elsősorban magunkat, másodsorban szeretteinket kívánnánk több példányban is látni. Saját magunkból 4-5, gyermekünkből 3-4, feleségünkből 1, anyósunkból 0 példányt szeretnénk magunk körül tudni. De amíg a leendő klónozási törvény feltehetően csak a családtagok legyártási folyamatába enged nekünk beleszólást, tehetetlenek leszünk teszem azt a politika szereplőinek vagy a gazdasági élet jeleseinek szaporításával kapcsolatban, s ez aggodalommal tölt el bennünket. Mert gondoljunk csak bele, mi történne ebben az országban, ha lenne tíz-tíz darab Horn Gyula, Torgyán József, Deutsch Tamás, Csintalan Sándor, Csurka István, Orbán Viktor vagy Stadler József. Csak utóbbi úriemberre gondolva, micsoda horribilis ösz- szeg lenne tíz Utolsó vacsora áfájának visszatérítése^ A Fotótár Nem menekülés, csak séta FOTÓ: TÓTH L. hetedik oldal m , holnap j Vita Í5.1____________ Pécs, Baranya és a régió jövőjéről ezúttal a szomszéd vár véleménye hangzik el. Dr. Gyenesei István, Somogy megye közgyűlésének elnöke: a régiók nem rendelkeznek jelenleg sem elfogadott határokkal, sem kialakult funkciókkal, és egyelőre még a szükebb politikai elitnek sincs regionális identitása. Portré __________ Or mos Mária. A pécsi tudományegyetem újjászületése összeforrt Ormos Mária nevével, aki nyolc évig volt az intézmény rektora. Portré A végrehajtó nem gonosz ember Az „önálló bírósági végrehajtó” hivatalos titulus hallatán az ember lelki szemei előtt egy besavanyodott, összepréselt szájú, aktatáskás kis diktátor rémlik fel, aki a világ legkellemetlenebb pasasa. No, Felcser István épp nem ilyen!-Idestova 25 év van a háta mögött e szakmában. Emlékszik az első végrehajtására?- Mi az hogy! A Zsolnay utcában zajlott az eset. A törvény szerint mindent lehetett foglalni, de a lakásban nem volt semmi. Ám kiderült, a város közepén a jóember lovat tartott. Remek! Mennyit ér? Azt mondta, 25 ezret, nekem fogalmam sem volt az árakról. Hát az árverezés előtt egy nappal megjelent az irodában és közölte: a ló végelgyengülésben elhullott! De rendes ember volt, utóbb minden tartozást kifizetett, mi meg egész jó barátságba kerültünk.- De gondolom, ez azért nem ilyen vidám szakma.- Nem. Komlón volt egy esetem, ahol a 7. emeleten az ügyfél már átrakta egyik lábát az erkélykorláton, hogy ugrik. Nekem kellett visszarángatnom.- Ki alkalmas a végrehajtói pályára?- Ideges típusú, hullámzó kedélyű embereknek nem ja- vallanám a végrehajtást. Aztán szükség van egy jó adag - valószínűleg veleszületett - pszichológiai érzékre is. Felcser István 1954-ben született Pécsett. A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett 1972-ben, három év múlva pincér szakmunkásvizsgát tett. Am 1975-től bírósági végrehajtóként dolgozik, négy éve önállósulva. Felesége vállalkozó, három gyermekük még tanul.- Meg, gondolom, jó beszélőkére ...-Naná! Az egésznek az a titka, hogy az ember tud-e tekintélyt teremteni. Persze, sokszor szidnak minket, üvöltöznek velünk. Ezzel együtt meg kell találni a hangot az emberekkel. Van akivel nekem is üvölteni kell, sajnos. Ez használ, ha szelíd hangon szólnék, csak jobban felidegesíteném.- Mi az egésznek a rákfenéje?- Ez eléggé összetett, hiszen itt sok társadalmi tünetet kellene emlegetni. De mégis azt mondom, hogy a legtöbb baj a hanyagságból származik. Elvégre hihetetlen, hogy valaki ne vegye észre, hogy 800 ezerrel tartozik a távfűtőnek. Nem vicc: van ilyen!-Lehet ezt a foglalkozást szeretni - úgy istenigazából?- Lehet, mert amúgy rengeteg emberen tudok segíteni. Elvégre nem a büntetés a cél, hanem hogy az illető kiszabaduljon az adósság rabságából. Nekem, neki, az egész országnak ez az érdeke! M. K.
