Új Dunántúli Napló, 1999. május (10. évfolyam, 119-147. szám)

1999-05-07 / 124. szám

24 Dtinántúli Napló Sport 1999. május 7., péntek Kommunikációs partnerünk: a Westel 900 GSM Czukor a vb-szinten belül KOMLÓ-PÁRIZS Május 2-án a francia fővá­rosban rendezett gyalogló Világ-kupán két komlói ille­tőségű atléta is szerepelt. Az 50 kilométeres távon a PVSK színeiben induló Czu­kor Zoltán 37. helyen érkezett a célba. Időeredményével tel­jesítette a világbajnoki kikül­detési szintet, tehát ott lehet az augusztus 20-29. közötti sevillai atlétikai világbajnok­ságon. Czukor egyébként 3 óra 55 percnél rövidebb idő alatt teljesítette a távot. A 70 országból érkezett 180 ver­senyző között a Szombathelyi Haladás versenyzőjeként Kirszt Károly is szerepelt. A versenytávot lázasan teljesítő komlói gyalogló 4 óra 40 per­ces idejével a 73. helyet sze­rezte meg. Kirszt betegen is élete harmadik legjobb 50 ki­lométerét gyalogolta. A rek- kenő hőségben rendezett via­dalon a magyar válogatott, amelynek mindkét gyalogló tagja volt, az összesítésben 70 csapat közül a 13. helyet sze­rezte meg, ami kimondottan jó eredmény. D. G. Három Sánta a dobogón Somogy apáti birkózóér­mek. A Somogy megyei Mar­caliban megrendezett dr. He­gedűs Csaba nevét viselő ver­senyen egy arany, egy ezüst és három bronzérem jutott Rostás Miklós edző fiatal ta­nítványainak. Első helyezett: Sánta Tamás. Második helye­zett: Maries Gábor. Harmadik helyezettek: Sánta Ferenc, Sánta István, Recsek Já­nos. (oo) Kispályás foci, tizenkét csa­pattal. Pécsett, a PVSK- sportcentrum pályáin rendez­ték meg a Dália-kupát. A torna végeredménye: 1. Vörös Autóház, 2. Róth-Ker, 3. BAT-Dohánygyár, 4. Nagy- Zsola. (oo) Georalisok továbbképzése. Azoknak az újonc tájékozó­dási autóversenyzőknek, akik a május végi pécsi versenyen szeretnének elindulni, okta­tást szerveznek. Helye a pécsi Zipemowsky Szakközépis­kola. Ideje május 10., 16 óra. Jelentkezni Adonyi Jánosnál lehet az iskolában. (oo) Kosárlabda előkészítő. Ne­gyedik osztályos fiúknak és lányoknak előkészítő tanfo­lyamot indítanak kosárlabdá­ból Pécsett. Az idei tanév vé­géig a fiúknak hétfőn 14.00- 15.00 óra között, a lányoknak szerdán 14.00-15.00 óra kö­zött tartják a foglalkozásokat a TÁSI-AKG tornatermé­ben. (z) Az évtized legeredményesebb női kosárcsapatánál már a jövő szezonra készülnek Csillogó fényű bajnoki ezüstérem Most már teljes a kollekció. Rátgéber László vezetőedző irá­nyításával a pécsi kosarashölgyek aranyak és bronzok után egy ezüstöt is begyűjtötték a magyar bajnokságban. bérletek árusítását is a jövő szezonra. Az együttes szeretne indulni az Euroligában, erre a jogot Jazz csapatában. Viszont a vasutasokat erősíti a követ­kező magyar bajnokságban, ha nem is biztos, hogy annak Ez a csapat ilyen összeállításban utoljára volt együtt. fotó: Müller Andrea PÉCS, LAUBER DEZSŐ SPORTCSARNOK Nem is volt nehéz a reggeli éb­redés - vallotta be Rátgéber László (kis képünkön), aki a szerdai mérkőzés lefújása után hatalmas kudarcként könyvelte el a hazai pályán elszenvedett vereséget a GYSEV-Ringa el­len. Csakhogy, utána hajnalig együtt ünnepelt a szurkolókkal, és közben rájött valami fon­tosra. Nem csupán akkor imád­ják, ha aranykovácsként szál­lítja az érmeket. Ennek a mos­tani ezüstnek igenis komoly szakmai és erkölcsi értéke van, hiszen eddigi működése során a pécsiek egyszer sem csúsztak le a dobogóról. Sőt legtöbbször felülről integethettek az ünnep­lőknek. Újabb három évig Rátgéber László újabb három évig a vasutasok női csapatának vezetőedzője marad. Ezt tegnap sajtó- tájékoztató keretében je­lentették be. A szakvezető hat éve dol­gozik Pécsett, a mérlege: há­rom arany-, egy ezüst-, két bronzérem, há­rom Magyar Kupa győzelem. Rátgéber László elmondta: ezek­kel aj sikerekkel az évtized leg­eredményesebb magyar kosár­labda klubcsa­pata címet érde­melték ki. Csütörtökön közölték azt is, hogy a MiZo Ba- ranyatej Rt.-vel még hároméves névadó szpon­zori szerződést kötött a szakosz­tály. A csapat ezentúl MiZo- Pécsi VSK néven szerepel a baj­nokságban és a nemzetközi, va­lamint hazai kupában, ehhez azonban a PVSK elnökségének hozzájárulása is szükséges. A cég az együttes éves költségve­tésének körülbelül 20 százalé­kát biztosítja, a legutóbbi baj­nokságban hozzávetőleg 12 százalékot a jegy- és bérletből származó bevételek jelentették. Elhangzott: ősztől új belépte­tőrendszert vezetnek be a csar­nokban, és már elkezdték az új megszerezte, de pénz kellene hozzá, ezért kérik majd az ön- kormányzat segítségét. A szak­osztályvezetés célja az, hogy 2002-re az Euroliga négyes döntőjébe jutásra képes kosara­saik legyenek, s a finálét Pécs rendezze. A PVSK-MiZo Amerikában szereplő játékosa, Iványi Dalma játékos pályafutását az ottani női profiligában, a WBA-ban folytatja, a Utah elejétől fogva. Lehetséges, hogy menet közben kapcsoló­dik be a munkába. A vasutasok játékoskereté­ben néhány csere biztosan lesz, hiszen egy-két idősebb kosa­rasnak már nem ajánlanak újabb szerződést. A kiszemelt, leendő új pécsi kosarasokkal viszont már tárgyalnak a közös jövőről. Összeállította: Horváth László, Pucz, Péter.--------- Sportré —-------------------------­' ' h'M " KfM"/' v , 1 w" ''' Segít az apátlan-anyátlan sporton A hosszú sportolói karrierhez az is kell, hogy valaki ne sé­rüljön meg komolyabban. Mim Edének szerencséje volt, elkerülték a sérülések. Egyszer már kitűzte az egyik orvos Mim Ede térdoperációja időpontját, de a páciens halo­gatta a hónapokkal későbbi be­avatkozást, a lába pedig megja­vult, így persze nem feküdt fel a műtőasztalra. Márokról több jó focista in­dult: Konrád válogatott lett, Burai Siófokon az NB I-ig vitte, Baranyában ismert Óbert és Macsi neve is. A mároki szü­letésű Mim Ede játszott többek között Siklóson, Beremenden és Németországban is, ősztől játékos és edző egy személyben a villányi me­gyei III. osz­tályú futball­csapatnál.- Egy fillér nélkül csiná­lom, nem fogadtam el érte semmit. Annyi szépet, jót kö­szönhetek a focinak, úgy érez­tem, valamit vissza kell már adnom érte. Apátlan-anyátlan volt a sport Villányban, elkel a segítség. Nem a legjobbak a kö­rülmények, a hozzáállással is baj van, a napokban például volt olyan edzés, amelyen csak négyen voltunk. Pedig valami mocorgás van a községben, úgy néz ki, hogy a borosgazdák összefognak, mert Villány el­bírna egy megyei I. osztályú focicsapatot - mondja. Bár egyelőre az együttesen belül ott játszik, ahol szükség van rá (kivéve a kapus posztot), a jövőjét nem a kispadon, edzőként képzeli el. Minden­esetre addig focizik, amíg bírja. Megélni abból nem lehet, az asztalos szakmából azonban igen. Szerencséjére a környé­ken jó nevű iparos lett, egyre több pince viseli a keze nyomát, így persze mind kevesebb ideje marad a szőlő- művelésre, már­pedig anélkül a villányi ember elképzelhetetlen. Legyen akár játékos, edző vagy iparos. Horváth László Mim Ede 1961. június 26-án született. Az általános iskolát Mórokon végezte, később bútorasztalos lett, le is érettségizett. A szakmájában dolgozott Siklóson, vendégmunkásként Németországban, ma önálló iparosként jobbára nyílászárókat készít. 1974 óta igazolt futballista, jelenleg a megyei III-as Villány játékosedzője. Nős, egy kislánya van. Városi kispályás labdarúgás, negyedik forduló Már csak két veretlen van MOHÁCS A negyedik tavaszi forduló­val folytatódott a városi kispályás labdarúgó-baj­nokság. Már csak két veret­len van az osztályban, hár­man viszont még nyeretle­nek. Gólokban nem volt hiány, hi­szen összegen ötvenkétszer rezdültek meg a hálók. Még a Juhar is betalált, igaz csupán egyszer. A héten a Vadász­kürt - Profi találkozó tartja a gólcsúcsot, tizenkét találattal. Eredmények: Kórház - Ju­har 4-1, Aréna - Hawaii 2-2, Pallér - Szikvíz 5-3, Vadász­kürt - Profi 7-5, Mozaik ­Makk 7-es 2-5, Mofa - Hor­gony Presszó 2-5, Felszaba­dulás G. - Borozó 5-4. Mivel páratlan számú csapat szere­pel a bajnokságban, a negye­dik fordulóban a Füszért csa­pata szabadnapos volt. A csoport állása 1. Pallér 4 4­­15- 4 12 2. Vadászkürt 4 4­­21-12 12 3. Aréna 4 3 1 15- 4 10 4. Kórház 4 3­1 14- 7 9 5. Füszért 3 3­~ 10- 4 9 6. Hawaii 3 2 1­8- 4 7 7. Makk 7-es 4 2 1 1 11-12 7 8. Felszab. G. 3 2­1 7- 8 6 9. Mozaik 4 1­3 15-14 3 10. Horgony 4 1­3 9-11 3 11. Mofa 4­2 2 10-14 2 12. Borozó 4­1 3 11-22 1 13. Profi 3­­3 7-14 0 14. Szikvíz 4­­4 7-17 0 15. Juhar 4­­4 5-18 0 Összeállította: P. P. Itt minden A Ferencesek utcája 1. alatt minden a lapról szól. Májustól vadonatúj „Sajtípmt* üzletünkben 17 ország mintegy 600 napi- és hetilapját, folyóiratát kínáljuk Önnek. Ezenkívül széles választékát találja a hazai újságoknak. Itt intézheti ektfmtmi ügyeit, és ahogy azt régen megszokhatta, itt adhatja föl iWKiseit is a Dunántúli Naplóba. Hétköznap délelőttönként fél 9-től fél 11-ig itt ta­lálja meg a Dunántúli Napló ifeiaiSNfettrtáL Dunántúli Napló Bűi Nyitva: hétfőtől péntekig 8-18, szombat 8-13. A klub csak a nevét adja Pályakerékpározás a kedvence PÉCS-BUDAPEST Ivanics Gergő (21) rendszeres induló a baranyai amatőr ke­rékpáros versenyeken, meg­nyerte a legutóbbi Melitta­kupát. A fiatal versenyző 10 éve bringázik, Pécsett kezdte, Szekszárdim folytatta, jelen­leg a budapesti Matáv-Postás színeiben indul. Utóbbi klub azonban csak a nevét adja a fiatal versenyző pályafutásá­hoz, kerékpárt és felszerelést már nem. Ivanics Gergő (képünkön), a JPTE testnevelés szakos hallga­tója a sportággal gyermekként a pécsi TÁSI-ban ismerkedett meg, aztán három évig Szek­szárdon sportolt, egy esztendeje kerekezik a budapesti klubban, de Pécsett edz, Herke Szabolcs és Ferk Zoltán irányításával. Országúti és Í pályakerekes is a volt ifivá­logatott spor­toló, de leg­szívesebben „pályázni” szeretne, amihez persze az országúti bringázás teremti meg az ala­pot. Tervei között a nyári pálya­bajnokságon való indulás is szerepel, bár pénzhiány miatt nem a legideálisabb körülmé­nyek között készül. H. L. r -' ' m Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n, a Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 1999. január 1-jétől egy hónapra 850 forint, negyed évre 2550 forint, ^ A fél évre 5100 forint, egy évre 10 200 forint. ^/GATESZ ISSN 0865-9133 tagja * A

Next

/
Oldalképek
Tartalom