Új Dunántúli Napló, 1999. április (10. évfolyam, 90-118. szám)

1999-04-30 / 118. szám

28 Dünántúli Napló Sport 1999. április 30., péntek Kommunikációs partnerünk: a Westel 900 GSM Hétvégi forduló a labdarúgó NB I-ben és NB II-ben Kilencen hiányoznak a PMFC-ből A labdarúgó NB I-ben a PMFC szombaton itthon játszik a Tiszaújvárossal, míg aznap a Komló Salgótarjánba utazik, az NB II-ben vasárnap a PVSK-Pécs ’96 FC a Szigetszentmik- lóst, a Beremend a Százhalombattát fogadja. Puskás, Calin — Fogarasi, El- májer. PÉCS-KOMLÓ­BEREMEND Megfogyatkozva A PMFC-nél Kovács, Ková- csevics, Kutas és Gern sérült, Lantost kiállították, Farkasnak és Kardosnak három sárga lapja van. Varga E. nem érke­zett vissza Finnországból (de várják), Bodor az ifiválogatot­tal edzőtáborban készül.- Forró volt a hangulat leg­utóbb a kaposvári pályán, ahol magas színvonalú, vérbeli küzdelem folyt, de az indoko­latlanul kiosztott piros és sárga lapok miatt erre a fordulóra megfogyatkozott mindkét csa­pat. Nálunk a huszonegyes lét­számú keretünkből kilencen nem játszhatnak, ennyi hiány­zót még a Real Madrid sem bír el. Ezek után tisztes helytállást várok a fiúktól a Tiszaújváros ellen - így hangzik Bozai Gyula vezetőedző nyilatko­zata. A PMSC összeállítása a kö­vetkező lesz: Sólyom - Dienes, Aczél, Czeininger - Orlovics, Sípos, Tolnai vagy Berdó, Fegyelmezett játék kell Komlón nincs sérült, viszont Augustinnak három sárga lapja van, ezért hiányzik majd.- A feljutásra esélyes Salgó­tarján otthonában csak úgy ér­hetünk el sikert, ha a játékunk pontos és fegyelmezett lesz - mondta Dárdai Pál vezető edző, és sorolta, kikkel kezd: Herbert - Kolesánszky, Moso- nyi, Halász - Pörs vagy Ménh, Schuszter, Dárdai B., Geisz - Varga Zs., Gálffy, Szabó Zs. Öt hete veretlenül A PVSK-Pécs ’96 FC-nél a Szigetszentmiklós ellen Fiilöp kiállítás, Schwarczkopf pedig három sárga lap miatt nem ját­szik. A vasutasok így állnak fel: Herczog - Balázs, Tallósi, Papes - Lehota, Tóth, Ma- gyari, Schweitzer, Hasenauer - Koleszár, Kaszás. Tihanyvári László vezető edző szerint a vendégek a volt budafoki játékosokkal az őszi idényhez képest megerősöd­tek.- Öt hete veretlenek, mi Aczél (pirosban) lesz a PMFC középhátvéde holnap is kétszer nyertünk egymás után. Harmadszor is győzni szeret­nénk - újságolta a szakvezető. A listavezető érkezik Beremendre a listavezető Százhalombatta jön, amely legutóbb 8-1-re nyert.-Bizonyára nagy lesz az önbizalmuk, de mi legalább úgy küzdünk, mint ők. Külön­ben is, ősszel náluk 1-0-ra nyertünk. Sajnos, Eleknek há­rom sárga lapja van, nem lehet ott a többiekkel. A kezdőcsa­patom: Hatala - Bábli, Macsi, Vida - Martinov, Lóth, Nagy A., Varga - Fiilöp, Polgári, Fónai - hallottuk Torna Árpád vezetőedzőtől. Horváth L. Finn szerződés Jövő hét végén kezdődik a finn labdarúgó-bajnokság, annak 12 csapatból álló második osztá­lyába szerződött Balázs Cson­gor, aki a PMFC-ből télen iga­zolt az NB III-as Pécs Postás­hoz. A labdarúgó az FC Kors- holmban folytatja, a bajnoki idény október 10-ig tart. Balázs hétfőn repül Skandináviába, (n) Győzelem három ifístával Röplabda NB II., férfiak. PEAC - Tab 3-0. PEAC: GYÖNGYÖSI Z„ Sztojano- vics. Tölgyesi, VARGA, GYÖNGYÖSI G„ Lónyai. Cs.: PACSKÓ, FARKAS, Ita, Ta­dics. Helyenként látványos, jó játékkal, a harmadik szettben három ifivel nyert a PEAC. Ju­niorok: PEAC - Tab 0-3. PEAC: Szabó F., Szabó P., Ita, Farkas, Régért, Tadics. Cs.: Bíró. (z) Megdobálták a szurkolói buszt Nagy a felháborodás, nem mindenkit tudnak megvédeni PECS-SOPRON Ragyogó győzelmet aratott szerda este a PVSK-MiZo női ko­sárlabdacsapata a bajnoki döntő második mérkőzésén, a harmadik találkozó szombaton 18.00-kor, Sopronban lesz. A pécsi csarnokon kívül is történtek azonban események. hibája, hogy a hazatérő sop­roni szurkolók autóbuszának szélvédőjét Szentlőrincnél be­dobták. A járművet egy sze­mélygépkocsi megelőzte, on­nan hajítottak be egy öklöm- nyi kődarabot az üvegen ke­resztül az utastérbe, a vezetőü­lés melletti részen. Lapunk úgy tudja, szemtanúk felje­gyezték a Szentlőrincen tá­madó autó rendszámát, az ügyben ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek. Hasonló at­rocitás érte a GYSEV-Ringa csapatát szállító autóbuszt a meccs előtt az egyik pécsi ut­cán.- Úgy látszik, a játékosokat szállító jármű ütésállóbb, mert Ekkora különbségű hazai győ­zelemre még a legvérmesebb pécsi szurkolók sem számítot­tak. Szinte végig a PVSK- MiZo vezetett, a 27 pontos győzelmét nem kisebbíti, hogy az ellenfélnél a válogatott Ba­logh megsérült, és hét perccel a lefújás előtt kiállt. Tegnapi, Sopronból származó informá­cióink szerint a klasszisjátékos régebb óta a derekával bajló­dik, azért maradt szerdán a kispadon, nehogy súlyos le­gyen a sérülése, de valószínű­leg szombaton újrajátszik. A pécsi mérkőzés szépség­nem tört ki az ablaka. A szur­kolókén viszont a szélvédőt ki kell cserélni - mondta az eset­ről Török Zoltán, a soproniak szakosztályvezetője. - Nagy a megdöbbenés és még nagyobb a felháborodás a történtek mi­att Sopronban. Szombaton nem tudjuk garantálni minden pécsi szurkoló biztonságát, csak a szervezett keretek kö­zött, szurkolói buszokkal ér­kezőket tudjuk megvédeni. Személygépkocsival senki se induljon el Pécsről. Ezt a hírt a PVSK-MiZo szakosztály-igazgatója, Rózsa Gábor is megerősítette azzal, hogy a buszok Pécsről 11.00- kor mennek, jelentkezni előtte a Sörpatikában lehet. A PVSK-MiZo autóbusza szombaton Sopronban rendőri kíséretet kap. Horváth L. Sportré Nem szereti a hangadókat Ma kezdődik a Dunántúli Napló-Baranya-kupa Egy ringben, sok mérkőzés Nagyon megviseli a kudarc, a sikereknek viszont igencsak tud örülni Takács Ede. Mondja, nem feltétlenül tö­rekszik arra, hogy szeressék, a tiszteletet viszont megköve­teli, vagyis elvárja. Van egy jellemző történetem. Az egyik idegenbeli meccsen felkérték táncolni idősebb höl­gyek. Sérültet jelentett, és rá­mutatott az edzőre, hogy ő biz­tos szívesen táncol, aztán kis­vártatva kért a hölgyektől sü­teményt kollégájának, aki úgymond cukorbajos, és na­gyon kívánja az édességet. A sütit megkapták, az edző el­ment táncolni. Beszélgetésünkkor nosztal­giára is haj­lamos. El­mondja, an­nak idején, amikor a csa­pat közelébe került, azon­nal elkezdtek hatékonyab­ban foglalkozni az utánpótlás­sal. Jelenleg a komlóiak kereté­nek több, mint fele saját neve­lésű focista. Takács Ede büszke erre, és rögtön az jut eszébe, mi lesz a jövő, mert ő tíz év múlva is ezt szeretné csinálni. A napi veszekedéseket, a napi kis örömöket és zrikákat, a mun­kát, hogy aztán ki lehessen menni a pályára, ahol megtör­ténhet vagy elmaradhat a csoda. Naponta. Takács Ede ötéves kora óta, 1955-tól Komlón él, Pécsett született. Családjában is sokan sportoltak az élvonalban, maga is próbálkozott a focival, tagja volt a serdülők megyei válogatottjának, 1998-tól a KBSK labdarúgóinak szakosztályvezetője. Szakmunkásképzőt végzett, nős, egy fia van, aki főiskolára jár. PECS, PVSK-CSARNOK Ma, pénteken 16.00-kor kez­dődik a Dunántúli Napló-Ba­ranya-kupa ökölvívóverseny. Egy ringet állítanak fel, a fel­nőttek 4x2, az ifjúságiak 3x2 percet öklöznek. A 102 induló 20 egyesületet képvisel, az I-II. osztályú versenyen a felnőttek­nél 12, az ifiknél 14 súlycso­portban folyik a küzdelem. A nevezés szerint a felnőtteknél a könnyű- és kisváltósúlyban a legnépesebb a mezőny, 12, il­letve 9 a résztvevők száma. Minden ökölvívó naponta egy mérkőzést játszhat, már az első nap legalább három órán ke­resztül tart a műsor, azaz sok, nagy ütést láthatnak a nézők. Pénteken 16.00-tól és szomba­ton 15.00-tól egyaránt harminc meccs lesz, a döntők vasárnap 9.00-tól várhatóan délig tarta­nak. Az indulók között junior­és felnőtt magyar bajnokok, ob- dobogósok vannak, a legjobban csengő név Hart Péter, aki a legtöbb versenyzőt (22-t) fel­vonultató PVSK-Szentlőrinc „frontembere”. Az edzői kar­ban olyan régi kiválóságokat találunk, mint például Ba­dart Tibort és Botos And­rást. A három napos torna színhelye a pécsi PVSK-csamok, a Dunán­túli Napló-Baranya-kupán üd­vözölhetjük Csötönyi Sándort, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnökét és Szántó Imrét (ké­pünkön), szövetségi kapitányt, utóbbi a válogatott kerettagok formájára kíváncsi a közelgő, az Egyesült Államok elleni, nemzetek közötti mérkőzés és a júniusi ob előtt. H. L. Komlóiak a gyalogló Vk-n KOMLÓ - PÁRIZS ____r____________________ Május 1-jén és 2-án rendezik meg a francia fővárosban a gyalogló Világkupát, melyen két komlói válogatott atléta is indul. Mindkét gyalogló az 50 kilo­méteres távon rajtol. A PVSK színei­ben Czukor Zoltán (ké­pünkön), a Szombathelyi Haladás ver­seny zőjeként pedig Kirszt Károly vesz részt a világ leg­jobb gyaloglóinak gáláján. Az elutazás előtt Kirszt Ká­roly kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy mindketten bíznak a jó szereplésben. Az eddigi eredmények alapján Czukor Zoltán az első húszban, míg a válogatottba négy év után visszakerült Kirszt az első öt- venben végezhet. Kirszt Károly hozzátette: annak ellenére, hogy a Haladás színeiben ver­senyez, edzéseinek java részét - Czukorhoz hasonlóan - Kom­lón végzi. Felkészülésében és a válogatottba történő visszake­rülésében helybeli edzőjének, a valamikori válogatott hosszú­távfutónak, Homoki Vincének elévülhetetlen érdemei vannak. Ha teljesíti a kitűzött célt, azt a komlói edzőnek köszönheti. D. G. Másfél éves eltiltás a játékvezető megütéséért VILLÁNY-PÉCS­BALATONLELLE A Baranya Megyei Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága másfél évre eltiltotta Benczen- leitner Béla villányi játékost, aki a megyei III. osztályú Vil­lány - Kővágószőlős mérkőzé­sen, a 69. percben, 2-1-es állás­nál megütötte a játékvezetőt, aki erre lefújta a bajnokit. A meccs 3 pontját 3-0-ás gólkü­lönbséggel a Kővágószőlős ja­vára írták. Március 18-án lett volna a Balatonlelle - Pécsi Postás NB III-as futballmeccs, amely azonban a rossz pályaviszo­nyok miatt elmaradt. A két csa­patnak ma estig kell meg­egyezni az új időpontban. El­képzelhető, hogy jövő héten, szerdán játsszák újra a mérkő­zést. H. L. Nem szereti a hangadókat sem siker, sem vereség után. Nem azért, mert ő akarna fősze­replő lenni, ugyanis inkább a dolgos hangyák a kedvencei - vallja be. Az ember néha ön­magát is másokról alkotott vé­leményével fogalmazza meg. Eddigi legnagyobb sikerének azt tartja, hogy az osztályozón az NB I-be került a csapat, ál­mai között pedig az szerepel, hogy most ne végezzenek a ha­todiknál rosszabb helyen. Aztán jöhet a következő évad, a bizako­dás, hogy lehet igazolni, és jön­nek újra a fiata­lok, annak elle­nére, hogy érzi, fárad. Ha meg nem lenne tenni­valója, abba fáradna bele. Bozsik László Dünántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezétő: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n, a Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 1999. január 1-jétől egy hónapra 850 forint, negyed évre 2550 forint, ^ A fél évre 5100 forint, egy évre 10 200 forint. ’^/ftATESZ ISSN 0865-9133 tagja 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom