Új Dunántúli Napló, 1999. április (10. évfolyam, 90-118. szám)
1999-04-28 / 116. szám
1999. április 28., szerda Hazai Tükör Dlinántúli Napló 3 Mégis lesz bankkonszolidációt vizsgáló bizottság? Csurkát nem adják ki Tegnap több parlamenti bizottság is ülésezett. A szocialista képviselők bírálták a mentelmi bizottság gyakorlatát, amely szerintük újabban pártszempontok szerint dönt. A honvédelmi bizottság ülésén kiderült: a Magyar Honvédség nem tud minden katonát ellátni a szükséges vegyvédelmi felszereléssel. Az SZDSZ parlamenti képviselőcsoportja vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi a Postabank és a Magyar Fejlesztési Bank 152 milliárd, illetve 40 milliárd forintos konszolidációjának áttekintésére - közölte kedden Kuncze Gábor frakcióvezető. A szabaddemokraták információi szerint ugyanis a tőkejuttatás során kétes követeléssé nyilvánítottak olyan hiteleket is, amelyek még nem jártak le, vagy pontosan fizették őket, így fennáll az a veszély, hogy egyesek minden kontroll nélkül magán-, illetve pártcélokra használhatnak fel jelentős összegeket. Az Országgyűlés Mentelmi, Összeférhetetlenségi és Mandátumvizsgáló Bizottsága nem javasolja a parlamentnek Csurka István és Erkel Tibor MIÉP-es képviselők mentelmi jogának felfüggesztését - nyilatkozta Isépy Tamás (Fidesz) a testület keddi zárt ülését követően. A mentelmi bizottság elnöke elmondta, hogy Csurka Istvánt becsületsértésért és rágalmazásért jelentették fel. A testület üléséről távozóban a bizottság szocialista tagjai megjegyezték: megítélésük szerint mentelmi ügyekben is egyre inkább pártpolitikai célok befolyásolják a döntést. A Magyar Honvédség a tartalékok teljes felhasználásával sem tudja biztosítani egyszerre összes katonájának biztonságát gázálarcokkal és különböző vegyvédelmi eszközökkel - hangzott el az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának keddi kihelyezett ülésén, amikor a képviselők a Magyar Honvédség ilyen speciális felszereltségéről tájékozódtak. A vegyvédelmi eszközök egyik magyarországi gyártójánál, a Respirátor Rt.-nél tartott tájékoztatón Lokody Attila ezredes, a Magyar Honvédség vegyvédelmi, technikai szolgálatának vezetője elmondta: a hadsereg évek óta nem költött pénzt csapatai vegyvédelmi felszerelésének javítására. Nagygyűlés a munka ünnepén A szakszervezeti összefogás jegyében ünnepelnek május 1-jén a szakszervezetek, szerintük csak így lehet hatékonyan védelmezni a munkavállalók érdekeit. Mint azt Rabi Ferenc, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének alelnöke elmondta, a szakszervezetek ösz- szefogását mutatja az is, hogy május 1-jén délelőtt 10 órakor közös nagygyűlést tart a Városligetben a Liga Szakszervezetek Szövetsége, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, az Értelmiségi Szakszervezetek Tömörülése és az MSZOSZ. A legnagyobb szakszervezeti szövetség alelnöke szerint az összefogást a kormányzat magatartása teszi szükségessé. „A munka törvénykönyvének tervezett módosítása 15 ponton érinti hátrányosan a munkavállalókat” - mondta. A nagygyűlést megelőzően az MSZOSZ felvonulásra hívja a munkavállalókat. Indulás reggel 8-kor az Andrássy út és a Bajza utca sarkától. Rádiós nemzetiségi nap Egy külön frekvencián sugárzó egész napos nemzetiségi rádióadás indításának gondolata is felvetődött kedden, a Magyar Rádió által szervezett nemzetiségi napon. Az „Egy hazában...” címmel meghirdetett rendezvény kapcsán a kisebbségek és a média kapcsolatát elemző fórumot rendeztek. Ezen elhangzott, hogy a Magyar Rádió immár 13 nyelven sugározza műsorait. A magyarországi kisebbségek közül csupán a cigányságnak nincs anyanyelvi adása. Karagics Mihály, a Magyar- országi Horvátok Országos Önkormányzatának vezetője kijelentette: a nemzetiségükhöz szóló középhullámú műsorok sokak számára elérhetetlenek. Emellett felvetette, hogy érdemes lenne elgondolkodni egy egész napos nemzetiségi rádióadás indításáról is. Az Országos Cigány Ön- kormányzatot képviselő Kerékgyártó T. István szerint a médiában a cigányságról alkotott képet etnikai sztereotípia jellemzi, amely szerint a cigányok lusták és műveletlenek. Súlyos károkat okozott a víz A kormányülés döntött az olajembargó bevezetéséről A kormány csütörtöki ülésén döntött arról, hogy Magyarország csatlakozik az Európai Unió jugoszláviai olajembargóval kapcsolatos állásfoglalásához - jelentette be a kabinetülés utáni sajtótájékoztatón Borókai Gábor kormányszóvivő. Több mint 34 milliárd forintos kárt okozott az idei rendkívüli méretű ár- és belvíz - közölte a belügyminiszter. A tegnap hozott kormányhatározat értelmében a lakóépületekben esett kár nagy részét az állam megtéríti, de bizonyos esetekben nem készpénzzel, hanem például kedvezményes hitelekkel támogatja a rászorulókat. Az önkormányzati tulajdonú, nem alapfeladatokat ellátó ingatlanok helyreállításának költségei teljes mértékben, az önkormányzati utak javításának ára pedig fele részben terheli a helyhatóságokat. Az ár- és belvíz miatt a MÁV-nál és a Volánnál felmerült többletkiadásokat a cégeknek maguknak kell viselniük. A mezőgazdasági károk enyhítésére a kormány 1,9 milliárd forintot biztosít. A belügyminiszter elmondta: kora délutánig még nem dőlt el a vita arról, hogy az érintett minisztériumok vagy a költségvetés tartaléka terhére, esetleg vegyes formában teremtsék-e elő a kormány által garantált milliárdokat. Május végéig meghosszabbították a mezőgazdasági támogatást igénylő őstermelők regisztrálására szabott határidőt. Tíz év alatt 600 milliárd forintot szán az állam a gyors- forgalmi úthálózat fejlesztésére - tolmácsolta egy másik határozat lényegét Katona Kálmán közlekedési miniszter. Az elfogadott program értelmében 2001-re megépül az M3-as autópálya Füzes- abony-Polgár közötti szakasza, teljesen befejezik az M7- es felújítását, állni fog a szekszárdi Duna-híd és hozzálátnak számos autóút továbbépítéséhez is. (A kormány az M6- os út sorsáról is döntött, erről a 4. oldalon számolunk be.) T. M. Civil szervezetek a családokért Közeleg a pályázat beadási határideje Évről évre világszerte növekszik a civil szféra jelentősége. Az alapítványok, egyesületek, egyházi szervezetek, szövetségek, klubok javarészt állami feladatok átvállalására fognak össze. Tevékenységüket éppen ezért a költségvetés is támogatja. Hazánkban e misszionáriusok immár csaknem 60 ezer bejegyzett társadalmi tömörüléshez tartoznak. Közülük ezúttal vagy 4 ezer számára szánjuk emlékeztetőül: április végéig nyújthatják be pályázatukat a szociálpolitika, valamint a család-, gyermek- és ifjúságvédelem foglalkozók. Közöttük hamarosan összesen 50 millió forintot oszt szét a Szociális és Családügyi Minisztérium. Egy-egy csapatnak legfeljebb 750 ezer forint jut, ám a több pályázatot benyújtó országos szervezetek akár 2 milliót is kaphatnak. Lapunk értesülése szerint eddig már sok száz értékes programajánlat érkezett. Az ország valamennyi vidékéről küldtek már a tárcához az előírásnak megfelelően taglalt terveket. A civil szervezetek kínálata sokrétű. Az ajánlatok sorában szerepel egyebek mellett családi klubok létrehozása, szeretetotthonban mosókonyha kialakítása, börtönből szabadultak képzése, jogsegélyszolgálat mozgássérülteknek, munkanélküliek közösségi beilleszkedésének egyengetése, régóta állás nélkül tengődő diplomások újbóli elhelyezkedéséhez szánt komplex tanácsadás. A beadványok többségéhez az együttműködő állami szervezet, intézmény, önkormányzat referencia- anyaga is csatlakozik. (cs. benkő) Hírcsatorna MS/.P-önkritika. Egy tegnap nyilvánosságra hozott szocialista vitaindító szerint a pártnak van mit tanulnia a Fidesz 1998- as kampányából, mégpedig „a stratégiai gondolkodást és a stratégia mindenáron való megvalósítását”. Az anyagot Simon Gábor, az MSZP választmányának alelnöke készítette, de leszögezte azt is: a szocialistáknak nem kell másolniuk a Fidesz módszereit. Akadémiai közgyűlés. Az elmúlt három esztendőben sikerült megvalósítani, hogy az Akadémia egyforma távolságot tartson minden politikai erőtől- közölte Glatz Ferenc, az MTA elnöke a május 3-án kezdődő közgyűlés programját ismertető tájékoztatón. Kormánypárti vállalkozók. A Vállalkozók Pártja elsősorban a jelenlegi kormányzópártokkal kíván együttműködni, és szoros kapcsolatot szeretne kialakítani a kamarákkal, illetve az érdek-képviseleti szervekkel- jelentette ki Ékes József, a párt napokban megválasztott elnöke, az MDF parlamenti frakciójának tagja. Deszkatemplom-szentelés. Társadalmi összefogással, központi, megyei, városi és műemlékvédelmi támogatással elkészült, és másfél évvel leégése után, május 2-án újra szentelik Miskolcon, a Tetemvári Református Egyházközség Deszka-templomát. A műemléket 1997. december 4-én gyújtották fel. Nyomravezetői jutalom. Egymillió forint jutalmat ajánlott fel a rendőrség a Seres-gyilkosság kapcsán érdemi adatokat szolgáltató nyomravezetőnek. Pénzügyi válság a kuratóriumban Törvénysértő helyzetbe és pénzügyi válságba került a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriuma. A Közalapítvány 37 tagúra bővült kuratóriuma azért került nehéz helyzetbe, mivel az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága hétfői ülésén sem döntött a médiumok közalapítványainak működéséhez elengedhetetlen támogatás felemeléséről. így a Magyar Rádió kurátorai nem tudják megfelelően ellátni feladataikat és törvénysértő helyzet alakulhat ki - tudatta Agárdi Péter elnök és Németh Erzsébet alelnök. Info ’99. Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter nyitotta meg tegnap a budapesti vásárvárosban az informatikai,1'távközlési és multimédia kiállítást, fotó: feb/diósi TE+ÉN mostantól sokkal gyakrabban és hosszabban beszélgethetünk, mert a Westel 900 új kedvezményének köszönhetően jol-kai olcsóbban hívhatjuk egymást* Nem kell mást termi, csak választani 1 vagy 2 hívószámot a családból, a barátok vagy a munkatársak közül, így a legfontosabb kapcsolatok a Westel pernél - hívószámonként mindössze havi zp fWrf - meg elérhetőbbek lesznek. Egyszóval - olcsóbban beszélhet. Ismét egy okkal több, amiért érdemes a Westel 900 közel harszázötvenezer előfizetőjéhez tartozni, wcsm rn minisrn Mas, WMeti át tf tat, tt-n/m-111, o*»>o/we-«is Hivatitoe QÉ4ítoM$ftk> ip»tio®irKisinrT^^ ázatMáság a, az,«K & K AvOmtoM M» Király a. 4S, * MMc, áyöáí át tS/S, ‘s^w^tesMSfiWHMMiswsMiMasiMaaMiSMwiiitSfi a • o*miwí« am imiapt fÉJÍN iffafimm-1710« Wem M hütiutitttí warne wmt m uwm um*»* rnwwm.wmtmm « t