Új Dunántúli Napló, 1999. április (10. évfolyam, 90-118. szám)
1999-04-11 / 99. szám
Páholy Hatodik oldal ^ 1999. április 11. nap mint nap hallunk róluk. De még nekik is lehetnek titkaik. fonta, Eszenyi Enikő A faluból kisvárossá nőtt Csengeren, az ország északkeleti csücskében nőtt fel. A család az 1972-es árvíz után Debrecenbe költözött. Enikő már ekkor színésznőnek készült, bár az iskolai szavalóversenyeken mindig az utolsók között végzett. Tizenhat éve a Vígszínház tagja, hét éve rendez is. Munka közben könnyen képes létrehozni jó hangulatot, de ha arról van szó, kemény kézzel bánik a kollégáival. Pozsonyi Shakespeare-rendezése nagy sikert aratott, idén Prágában dolgozik majd vendégrendezőként. Színészideáljai: Ruttkai Éva és Törőcsik Mari. Egyszer próba közben a lábára esett egy fogas, amely eltörte az ujját. A kórházban nem egyezett bele a gipszelésbe, hogy folytathassa a próbákat. A Fekete Péter egyik előadásán éneklés közben görcsöt kapott az állkapcsa, és összeesett a színpadon. Három napig felkötött állal közlekedett, felépülése után sem hagyott ki egyetlen előadást sem. Pár évvel ezelőtt londoni ösztöndíjat nyert. Hatvan színdarab mellett a felújított, Shakespeare által alapított Globe Színházat is megnézte. Szabad idejében szívesen megy moziba, színházba. Nyáron a tenger és a búvárkodás vonzza. Imád utazni. A keleti kultúra filozófiája és mozgáskultúrája is érdekli. Hobbija az öltözködés. A furfangos ruhákat kedveli, az egyszerű öltözékeket messze elkerüli. Többször szerepelt divatbemutatókon is, bár vásárláskor inkább az egyéniségére hallgat, mint a divatra. Elnyerte az év legjobban öltözött nője címet is. Hamarosan megjelenik E Tangó című lemeze, amelyen a ’30-as évek slágereiből énekel. Jubileumi . Június 25-27. között Budapesten rendezik az I. Színész Világjátékokat. Az esemény főszervezője Fábián László olimpiai bajnok öttusázó és Nemcsák Károly, a színészválogatott kapitánya. Emilia A z „étlapon” tenisz, atlétika, streetball, triatlon, úszás és természetesen nagypályás foci szerepel. A nevezési díj fejenként ezer dollár. A szponzori pénzek mellett elsősorban ebből szeretnék fedezni a díjakat, és az esemény költségvetését. Harmincmilliós kiadással számolnak.- Tavaly egy barátom meghívására Klagenfurtban jártam a feleségemmel az Orvosok Világjátékán. Ez adta az ötletet, hogy a mi szakmánkban is rendezzünk ilyen versenyt. Persze, ahol ennyi művész összefut, ott nem csak a sporté a főszerep. így az este hatig tartó sportesemények mellett színháztörténeti és fotókiállítást, különböző előadásokat és koncerteket is tartunk. Ezenkívül szeret- ^ W n^nk egyfajta kollegiális i találkozókra is lehetőséget teremteni. No meg hagyományt jk - mondta la- ’ púnknak Nemcsák Károly. (Schiller) Az utóbbi hetekben nem lehet úgy bekapcsolni tévét vagy rádiót, hogy perceken belül fel ne : csendülne e színes bőrű svéd lány világslágere: Big Big World. A nagy- nagy világot pedig egy csapásra meghódította. Perfect Name Nem csak líra, erő is. Vajon hogyan szerepel majd a Nemcsák vezette fociválogatott a színészolimpián? FOTÓ: GOROON ESZTER jótékonysági operaest Jótékonysági koncerten lép fel Sass Sylvia szombaton Veszprémben. Harazdy Miklós zongoraművész kíséri, fellép Fekete Károly operaénekes is. A bevételből a hévízi Szent András Állami Reumatológiai és Rehabilitációs Kórházat támogatják. A szervező Credo Alapítványt a hévízi kórház három betege hozta létre négy évvel ezelőtt. Az alapítvány eddig hárommillió forintért vásárolt műszereket. Vágó Cannes-ban Ez a tökéletes angol név egy tízéves magyar zenekart „takar”, amely százéves magányából visszatérve jelentkezett immár ötödik lemezével. A dalok - igazi garázszenekarhoz illően - egy gyártelepen lévő próbateremben születtek. Dávid Alig indult elhódító út jára az Esti Broadway, máris a nézettségi toplisták élén találta magát. Hogy ebben mekkora szerepe van a vetélkedő házigazdájának, Vágó Istvánnak, azt egyelőre nem lehet tudni, ám az tény, hogy a népszerű műsorvezető még egyetlen játékával sem okozott csalódást a televízió nézőinek. Mostani főnökei - a tv2 teljes vezérkara - is elismerik teljesítményét. Hét végén például Cannes-ba utaztatják. Persze szó sincs arról, hogy ezt jutalomból tennék. Szakmai találkozóra vagyok hivatalos, mivel Cannes-ban gyűlik össze a világ összes Szerencsekerék-, Mindent vagy semmit- és Esti Broadway-szer- kesztője, műsorvezetője - közölte lapunkkal a játékmester, akit éppen csomagolás közben értünk utol. - Remélem, hogy a francia városban elhangzottakat hasznosítani fogjuk mi magunk is, törekedve arra, hogy minél jobban kiszolgáljuk a kedves nézőt. (major) ÍN «* A huszonötödik születésnapját nemrégiben ünneplő egykori modell bemutatkozó albuma, rajta az egyszer volt olasz világsláger, a Mamma Maria feldolgozása. Férfias „charme”, kellemes hang és fülbemászó dallamok. Mi más szükségeltetik még a sikerhez? NISSAN MICRA jgf mrp 8Z0móiygó|»kocslt nyerhet! 10.000 hd olvasónknak 10.000 ajándókl s® HARLEQUIN <^44índen perce különleges Hegedűs Géza halálára Hegedűs Géza soha nem fogyott ki a történetekből, amikor a Szín- művészeti Főiskola hallgatóinak mesélt drámatörténelmi óráin, vagy baráti társaságban az elmaradhatatlan cigarettával a szájában. Szinte érthetetlen, hogy fért el életében a sok anekdotázás között száz könyv. Tíz verseskötet, egy tizennégy kötetes történelmi munka Európa közepéről, megszámlálhatatlan tanulmány és esszé - nem beszélve az újságokról, amelyeket ő szerkesztett. A Köztársaság, a Jövendő, a Március Tizenötödike szerkesztője, illetve rovatvezetője volt. A Pázmány Péter Tudományegyetemen nemcsak tanult, hanem tanított is - és hogy nem csupán a világtörténelemben volt elképesztően járatos, hanem szükebb hazájának világában is, azt bizonyítja, hogy 1997-ben Budapest Díszpolgára lett. Most, hogy végleg elhallgatott, azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy nem- csak a könyveit vehetjük le bármikor a polcról, hanem mivel ezer rádióműsort is készített - a hangját is hallhatjuk még. (herold) „... nemcsak kiváló tanár, hanem jó 1 barát is volt. A magyar irodalom elfelejtett szépségeiről bármikor 1 lehetett vele beszélgetni, a főiskolai évek után is.” (Kazimir Károly rendező) S IS 'Ö g A Költészet Napia mmMSSrnBi Ma ünnepeljük a Költészet Napját. Ebből az alkalomból az Arcanum Adatbázis egy igazi csemegével lepte meg az irodalomkedvelőket. Ady Endre összes művét gyűjtötték össze és jelentették meg CD-ROM-on, így elérhetővé téve bárki számára ezeket a már antikváriumokban sem található ritkaságokat. A digitális album 1300 vers és négyezer oldal publicisztika írott anyaga mellett Galkó Balázs színművész közreműködésével több mint húsz órányi hanganyagot is tartalmaz. Akik ma élőben is szeretnének a magyar költők verseivel találkozni, látogassanak ki a Tabánba, ahol mintegy háromszáz színművész közreműködésével ünnepelhetik meg a Költészet Napját. n\ n n 00 n wji a ß«(M« Innine 95-97