Új Dunántúli Napló, 1999. április (10. évfolyam, 90-118. szám)
1999-04-08 / 96. szám
1999. április 8., csütörtök Dbnántúli Napló 9 Herman Ottó kék csókája Egyre ritkább az időnként Baranyában is látható szalakóta. Herman Ottó kék csókának nevezte színpompás madarunkat. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület külön programot dolgozott ki védelmük érdekében. Jóllehet, elsősorban az alföldi füves puszták lakója volt, szívesen megtelepedett az ártéri, ligetes erdőkben is. Akár az előbbit - a felszántás miatt egyre kevesebb a puszta akár az utóbbit nézzük - a szalakóta fészkeléséhez szükséges idős, odvas fákat vágják ki először -, élőhelye egyre szőkébb. Ma már a szakemberek a Magyarországon fészkelő állományt mindössze 450 párra becsülik. Talán az egyik legszebb madarunk. Szerte a világon veszélyeztetett. Megtartása érdekében élőhelyének még- őrzése a legfontosabb feladat. Nálunk fokozottan védett, eszmei értéke 250 ezer forint. A bakancsosok MAJLATPUSZTA Pécsi bakancsos turisták — csaknem harmincán - megalapították elsősorban környezet- védelmi céllal az Ormánság első természetjáró közösségét, mely a Dráva TSE nevet vette fel. Gida Tibor elnök kérdésünkre elmondta, hogy a Kis- szentmártonhoz tartozó és nemrég részönkormányzatot szervező pusztát azért választották központjuknak, mert a község vezetősége, főként Lónay Gyula polgármester -, segítőkész. Szívesen fogadják őket, a helyiekkel együtt alakítják ki a kulcsos házat. A berendezéséhez anyagi támogatást nyújt még egy fővárosi alapítvány is. A tanácsadó csoportjukba várják a tájvédelem ügyét szolgáló környékbeli lakókat is. Cs. J. Oldalszerkesztő: Mészáros Attila A szén és az urán nyomában PÉCS A Duna-Dráva Nemzeti Park óriási területe, az itt található természeti értékek óvása megkülönböztetett feladatot jelent a DDNP Igazgatóság szakembereinek. A rendelkezésre álló hivatásos természetvédők száma nem volna elegendő a hatékony őrzéshez. A társadalmi természetvédelmi őrök igénybe vételét jogszabály tette lehetővé. Az erre a feladatra jelentkezőknek több oldalról sem lesz könnyű' dolguk. A pécsi felkészítés, az ezt követő vizsga igen szigorú, anyaga magas színtű és sokoldalú tudást igényel. Másrészt az önkéntesek kezében kevés eszköz lesz a hatékony természet- védelem érdekében. A társadalmi természetvédelmi őrökkel hamarosan találkozhatunk a Duna-Dráva Nemzeti Park területén. Első csoportjuk kiképzése a vége felé jár. A kirándulók előtt - ha erre szükség lesz - a feladatkörük ellátásához szükséges okmányokkal, jelvénnyel igazolhatják magukat. Az önkéntesek mellett természetesen tovább dolgoznak majd a területen a fő állású őrök is, akik szélesebb jogosítványokkal rendelkeznek a környezetet rongálókkal szembeni fellépéshez. A teljes körű védelmet maguk a természetet járók biztosíthatják, a szabályok betartása révén. • • Önkéntesek a parkban A bányakárok felszámolása folyamatának rendszeres figyelemmel kísérését javasolta a Baranya Megyei Önkormányzat legutóbbi ülésén a területfejlesztési bizottság elnöke. Annak ellenére is, hogy a rehabilitáció során - amely a Mecseki Bánya- vagyon-hasznosító Rt. és a Mecsekére Környezetvédelmi Rt. feladata - a testületnek sem feladat-, sem hatásköre nincsen. nek. A munka folytatásához 12,5 milliárd forint várható még, a pénz rendelkezésre áll. Az ötéves kárfelszámolási programot tartani tudják. Amikor 1993-ban a mecseki szénbányák területén teljes köBARANYAI KÖRKÉP A kárfelszámolás óriási területeken folyik, a munka nagyon sok embert érint. Akik pedig rehabilitáció árnyékában élnek, nagyon is kíváncsiak a munka ritmusára, a befejezés várható idejére, a tájrendezést követő állapotokra. Ügy tűnik azonban - és erről szólt a közgyűlés napirendi előterjesztője, Tasnádi Péter (kis képünkön) bizottsági elnök is -, hogy sokan hiányolják az információkat. S abban, hogy a kárfelszámolás során fokozott figyelmet fordítsanak az érintett területek lakosság, az ott működő civil szervezetek tájékoztatására, a döntési folyamatokba való bevonásukra, szerepet vállalhat a megyei ön- kormányzat is. Az ércbányászat okozta környezeti károk felszámolására mányhatáro- zattal jóváhagyott program során - 18,5 milliárd forintot fordítanak. A múlt évben számos feladatot végeztek el. A föld alatti térségek felhagyására, a külszíni létesítmények, területek, zagytározók, meddőhányók és környezetük rekultivációjára, a bányavíz kezelésére, a monitoring-rendszer kiépítésére megközelítőleg 2,5 milliárdot költöttek. Az idén Rendszeresen ellenőrzik a zagytavak sugárzását ennél több, 3,5 milliárd jut ezekre a célokra. Külön problémát jelentenek a zagytározók. A feladat annyiban is egyedi, hogy vízbázisok közelében vannak, ezek megvédése nagyon fontos. A munka minősége lényegében már az előkészítés fázisában eldőlhet. A folyamat a legteljesebb körű ismeretek felhasználása mellett is hordoz magában kockázati elemeket - gyakorlatilag majd az idő dönt a rehabilitáció minőségéről -, mert világviszonylatban is újszerű feladatokkal kell szembenézniük a szakembereknek. Az uránbányászat nyomainak felszámolása hosszú ideig tart. A Mecsekére Környezetvédelmi Rt. vezérigazgatója, Benkovics István megnyugtató információt adott a közgyűlésFOTÓ: T. L. rűen felmérték a bányakárokat, tájrendezési feladatokat, nagyjából 1,5 milliárd forintban határozták meg a kötelezettségeket. Ezt azóta folyamatosan pontosítják. A felmért 18 meddőhányó tájrendezése 1995-ben kezdődött meg, azóta csak erre a célra több mint 307 millió forintot költöttek. Ebből 146 milliót fordítottak a pécsújhegyire és a mecsekjánosira. Hamarosan elkezdik a munkát István I- II. aknáknál, a vasasi déli, a szászvári Béke-aknai meddőhányókon. A Béta nyugati és a komló-budafai meddőhányók tájrendezési tervét már a Pécsi Erőmű Rt.-vel közösen készítette el a Bányavagyon-haszno- sító Rt. Ezzel együtt még mintegy másfél milliárd forintot kell a szénbányák területén tájrendezési feladatokra fordítani. Szélvíz A sásdi kisokosok. Egész napos környezetkímélő és bringázási tanácsadás volt a sásdi iskolában nemrég a Kisokosok és a Béres cseppek csapata kezdeményezésére. A gyakorlottabb diákok legalább száz érdeklődőt tanítottak a helyes kerékpár-irányításra és a közlekedési szabályokra. (cs) Lomtalanítás kezdődött Pécsváradon az önkormányzat szervezésében. A porta elé helyezett nyesedé- ket, valamint a limlomot péntekenként viszik el. A szállítók kérik, hogy a lakók a megadott időre pakoljanak ki az utcára. (cs) Hulladékgyűjtés Pécsett A Környezetünkért Alapítvány Pécsett veszé- lyeshulladék-gyűjtést szervez. Az akció szombaton, április 10-én délelőtt 9-12 óra között lesz. A lakkokat, hígítókat, festékeket, ragasztókat, szárazelemeket, régi gyógyszereket, fáradt olajat, fénycsöveket, növényvédő szereket, savas ólomakkumulátorokat, gumiabroncsokat, illetve ezeknek az anyagoknak göngyölegeit négy helyszínen veszik át: Búza tér, Veress Endre utcai parkoló, a Domus Áruház mellett és a Diana téri piac parkolójában. (aa) A pécsi Rózsadombon a parkon át közlekedve hordták az árut a szállítók egy húsboltba. Lakossági bejelentés nyomán a közterület-felügyelők a minap figyelmeztették a fuvarozót, hogy fejezze be a zöld terület rongálását. (cs) Királyegyházánál az út mentén balesetveszélyes öreg fákat vágtak ki. A növények pusztulását siettették a hanyagság előidézte árokparti avartüzek is. A lángoktól ugyanis károsodik a kéreg, és a belső korhadás következtében meg-megre- pedatörzs. (cs) Válasz is, nem is GARÉ-BUDAPEST A napokban ismertettük vasárnapi lapunkban Bessenyei Géza görcsönyi lakos elképzelését, miként tudná megoldani a Garéban felhalmozott veszélyes hulladék ártalmatlanítását. Tervezett eljárását a hivatásos környezetvédők nem fogadták kitörő lelkesedéssel. Javaslatával megkereste a parlament Környezetvédelmi Bizottságát, elnökétől most érkezett meg a válasz. „ Tájékoztatom, hogy a Magyar Kormány döntött az ártalmatlanítás megoldásáról. A kormány által hozott döntés lényege a garéi veszélyes hulladék külföldön történő megsemmisítése. Kérem a fentiek tudomásul vételét. Dr. Illés Zoltán elnök. ” A válasz kiegészítésre szorul. A korábbi kormány koncepciója változott meg. Az eredeti elképzelés két sarokpontja a veszélyes hulladék átcsomagolása és helyben történő tárolása volt. Az ezt előkészítő folyamatot a jelenlegi kormány szeptemberben leállíttatta. Az új koncepció a veszélyes hulladék elszállítására helyezi a hangsúlyt. Egyelőre azonban - bár már március végére ígérték - nem írta ki a Budapesti Vegyi Művek (BVM) az új pályázatot. Elsősorban azért, mert az ehhez szükséges pénzügyi háttér rendezetlen. Információink szerint azért, mert a BVM anyagi kondícióit erősen érintheti az a per, amelyet az átcsomagolást tavaly elkezdő, ám utóbb letiltott rt. indított a vegyipari cég ellen. A Dél-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség kár- felszámolást kimondó határozatában 2000. május 31. a határidő. Ezt szinte bizonyosan - ezzel a megoldást is - későbbre kell majd halasztani. Millenniumi pályázat Az épített és régészeti kulturális örökség megóvása, fenntartása és restaurálása céljából végzendő munkák, illetve kutatási eredmények közzétételének támogatására pályázatot írt ki a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. Ennek keretében a kastélyprogram támogatására 1 milliárd forintot, az épített örökség helyreállítására és kutatására 300 milliót, a történeti kertek, parkok, temetők, történeti emlékhelyek megóvására 200 millió forintot, a régészeti örökség feltárására 150 milliót és az ország szellemi örökségének feltárására, megóvására 300 millió forintot irányoztak elő. A pályázat a tájékoztatóval és adatlappal együtt március Éjétől az Óktatási Minisztérium ügyfélszolgálati irodájában, az Országos Műemlékvédelmi Hivatalban, illetve utóbbi területi irodáiban kapható. A beadási határidő április 19. A lehetőleg saját erőt is felhasználó támogatott munkákat legkésőbb 2001. augusztus 20- áig be kell fejezni. 4 * i