Új Dunántúli Napló, 1999. március (10. évfolyam, 59-89. szám)
1999-03-15 / 73. szám
6 Dünántúli Napló Március 15 1999. március 15., hétfő Szabadságharc Baranyában Oroszlótól Mohácsig A Dráva menti védelem megszervezésében Pécsnek a Batthyány-kormány kulcsszerepet szánt 1848-ban. Ez a védelmi vonal, mely az erős Eszék várára támaszkodott, Jellasics esetleges támadó hadjáratát volt hivatva megállítani. A hadmegye központja Pécs volt. A pesti forradalom Mohácsról érkezett hírére Baranyában is nagy volt a hazafias lelkesedés. Az akkoriban még nagyobb részt nem magyar lakosságú Pécsett a városi tanács megvitatta március 18-án a 12 pontot. Az állásfoglalást is tükrözi, hogy kiket választott meg díszpolgároknak. Többek között Batthyány Lajost, Deák Ferencet, Kossuth Lajost, Széchenyi Istvánt, Perczel Miklóst, Maj- thényi Istvánt és Lászlót, Wesselényi Miklóst, Táncsics Mihályt, Petőfi Sándort és Vörösmarty Mihályt. Közben megalakult a polgárőrség is Pécsett. Baranya megye pedig még március 19-i ülésén bizottságot választott azzal a feladattal, hogy szervezze meg a nemzeti őrséget. Június elején híre jött, hogy a horvátok fellázadtak a magyar kormány ellen. Várható betörésük kivédésére a Batthyány- kormány a Dunántúl déli megyéiből úgynevezett hadmegyét hozott létre, amelynek élére katonai vezetőnek Csa- nády László alezredest állította. A Dunántúl délvidéke védelmének általános megszervezését arra a Csányi Lászlóra - a későbbi minisztere - bízták, akit 1849. október 10-én Hay- nau kivégeztetett. A Dráva vonalát Baranya, Somogy és Tolna megye nemzetőrei védték. Jellasics szeptember 11 -én lépte át a Drávát a Muraköznél: Varasdnál, Palán- kánál és Légrádnál. Szeptember 13-án Batthyány Lajos miniszterelnök népfelkelést hirdetett meg a veszélyeztetett dunántúli megyékbe. Szeptember 18-án a kormány Batthyány Kázmért - Baranya április 22-én kinevezett új főispánját - a Délvidék kormány- biztosává nevezte ki. Baranyába az első horvát csapat szeptember 21-én tört be Drávaszentmártonnál. Mintegy 7 ezer horvát katona 12 ágyúval, s a sereg Róth és Philippo- vics tábornokok parancsnoksága alatt igyekezett Baranyán át Jellasics hadával egyesülni. A védelmi vonal pillanatok alatt összeomlott, amikor megindult az ellenség támadása. A nemzetőrök harc nélkül vonultak vissza. A túlerő láttán Batthyány Kázmér főispán, kormánybiztos Pécsnek, a hadmegye székhelyének is azt a parancsot küldte, hogy megfelelő rendezett haderő nem áll rendelkezésre a támadás megállítására, ezért minden fegyveres erőt, pénzt és sót is indítsanak Mohácsra, ahová ő is visszavonul Siklósról. Azt remélte, hogy Mohácson megteremtheti a kapcsolatot a Bácskában harcoló magyar csapatokkal. Innen jelentette a miniszterelnökségnek, hogy a Baranyát megtáBatthyány Kázmér madó sereg nem néhány ezer határőr, hanem 15 000 főnyi jól fölfegyverzett rendes katonaság (Amelyben egyébként szám szerint alaposan tévedett.) Bár általános felkelést hirdettek Pécsett, az ellenállás mégis elmaradt. A nemzetőrök Mohács felé húzódtak vissza a kormánybiztos parancsának megfelelően. Pécsre szeptember 24-én vonultak be a horvátok, de másnap már - hátvéd hátrahagyása nélkül - Sásd irányába távoztak, hogy Jellasics seregéhez csatlakozzanak. A hátvéd elhanyagolása tette lehetővé, hogy a főcsapat után vonuló lőszerszállítmányt a pécsi őrsereg rajtaütésszerűen birtokába vegye. Mohácson ekkor Perczel Antal őrnagy és 150 lovasa állomásozott. Ezek azzal tüntették ki magukat, hogy október másodikén a Hegyháton - Oroszlónál - rajta ütöttek Róth generális lőszeroszlopán. A 16 szekér lőszerről az a jelentés ment Pestre, hogy az „elegendő leend akár az egész horvát sereg megsemmisítésére”. A Pécsett hátrahagyott császári raktárát pedig az itteni nemzetőrök támadták meg, és a lefegyverzett 130 fegyveres határőrrel együtt az egész zsákmányt Mohácsra vitték. A horvát sereg parancsnokai a támadásról értesülve 500 gra- nicsárt visszaküldték a lőporszállítmány visszaszerzésére, de ekkor már a magyarszéki és szabolcsi országutakat, és Rácvárosnál a Mecsekre vezető utat ötezemyi felkelő zárta el, hogy a hegyeken a granicsárok át ne törhessenek. Ugyanekkor a pécsi nemzetőrök a Windisch építőmester nemzetőrkapitány parancsnoksága alatt a Hardegg vasasezred és a Kress könnyű lovasezred pécsváradi raktárait foglalták el. A zsákmányból fegyverezték fel a Baranya megyei önkéntes zászlóaljat. Batthyány Kázmér később 5 ágyújával és 1500 főnyi csapatával visszatért Pécsre, Mohács azonban a nemzetőrségnek továbbra is téli szállása és átkelőhelye maradt. A Kari Róth tábornok vezetésével harcoló horvát főcsapatot Perczel Mór és Görgey Artúr csapatával fegyverletételre kényszerítette október 7-én Ozoránál. A magyar honvédsereg schwechati veresége után Win- dischgrätz támadó hadai 1849- ben, január 31-én foglalták el Pécset. Előtte január 30-án Pécs nemzetőrsége a mohácsi főhadiszállásra vonult vissza. Ezután Bonyhád-Mohács-Eszék vonala szinte a világosi fegyverletételig katonai záróvonalnak számít. Február 12-én azonban végképp megpecsételődött Pécs sorsa, amikor az erős eszéki vár a tisztikar árulása folytán az osztrákok kezére került. A szabadságharc fő eseményei a későbbiekben más országrészekben zajlottak. Az osztrákok a tél folyamán a megye legnagyobb részét megszállták. Magatartásuk jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a megye lakossága - a megszálláshoz képest - szép számmal szökött a népfelkelő alakulatokba, amikor az orosz beavatkozásra Kossuth meghirdette az általános felkelést. Az ellenállásban élen járt Hosszúhetény, Garé, Belvárd, Szalánta, Siklós, Mecseksza- bolcs és Pécs. A városra az oroszlói és pécsváradi eseményekért a bevonuló Ottinger császári tábornok - ki aztán később Pécsett telepedett le - 100 000 pengő forintot, 1500 fehér ruhát és 1000 pár bakancsot rótt ki hadisarcként. Súlyos összeg volt. A város vezetői küldöttséget menesztettek a délvidéki osztrák seregek Dunaszekcsőn tartózkodott főparancsnokához, Jellasics altábomagyhoz, hogy engedje el a hadisarcot. A pécsi küldöttség egyik tagja is Jellasics volt, a városi tanácsnok. A horvát bán kegyesen elengedte a hadisarcot: serege fáradt volt, és a dombos vidéken gerillák támadásától tartott, nem akarta még inkább szítani az ellenállást. A megyében mindenhol szembeszegültek a megszállókkal. Hosszúhetényből a felkelt nép kiverte a császáriakat.- Időközben Pécsről is kivonult a császári sereg, ahova Majthényi József kormánybiztossal az élen honvédcsapat érkezett. A város harangzúgással, virágesővel, óriási lelkesedéssel fogadta a honvédeket. Ezrével gyülekeztek a polgárok, amikor Majthényi népfelkelést hirdetett. A terv az volt, hogy a vashámomál - a mai bőrgyár helyén -, a kőhídnál állítják meg az ellenséget. A pécsi csata 1849. június 15-én a szabadságharcosok leverésével ért véget. A magukra maradt nemzetőröket a visszatért császáriak a horvát származású Sto- ckucha őrnagy vezetésével pár lövéssel szétugrasztották - mondja Bezerédy Győző hely- történész. Az osztrák parancsnokság Burghardt Györgyöt, az ellenállás egyik polgári szervezőjét még a csatatéren kivégeztette. Majd ágyúkkal bombázni kezdték a várost, ahol komoly károkat és tüzeket okoztak a becsapódó lövedékek. A győztesek bevonultak a városba. A felkelés ára 200 000 forint hadisarc volt. Stockucha közzétette azok névsorát, akiknek nem kegyelmeznek meg: Perczel Antal, Windisch Ferenc, Hirschler Ignác, Tolle György, Hillebrand Márton, Bubregh Mihály, Schedel Ignác, Dömötör Zsig- mond, Katies István, Szalay Sándor, Hohe György, Szmelics Ferenc, Braun György, Steinhäuser Ferdinánd, Witt János, Andrásics József. A dél-baranyai szervezkedés is kudarcot vallott a túlerő ellenében. A Munkácsy Albert szaporcai lelkész és Kosa Dániel marócsai tanító által szervezett - néhány ezer főre becsült - csapatot Pécs felé vezető útjában, Túronynál semmisítették meg az osztrákok 1849. július 10-én. A rosszul felszerelt felkelőket az ágyúkat is bevető eszéki és a pécsi császári erők két tűz közé szorították, majd szétverték. Ezzel a felkeléssel lezárultak a harcok Baranya területén. Akkora volt a katonai túlerő, hogy minden akciót reménytelenné tett. A szabadságharc utolsó hónapjaiban kisebb csatározások még voltak a kis létszámú csapatokban cirkáló honvédek és a császáriak között. A honvédek utolsó támaszpontja a Dunántúlon Bá- taszéknél volt, ahonnan néhányszor Mohácsig előrenyomultak. Az utolsó fegyveres összetűzés Baranyában Mohácson zajlott le 1849. július 15- én. A mohácsi nemzetőrök némi ellenállást is tudtak kifejteni a túlerővel szemben, amiért a császári had parancsnoka hadisarcot vetett ki a lakosságra. Szabadságharcunk levere- tése után a császári csapatok egymást váltva jönnek-men- nek Pécsről Mohács felé. Itt tartják az összeköttetést az Arad környékén állomásozó csapatokkal. A katonai vonulásokból költségek és fuvarok tömege hárul a városra. Októberben visszajött Pécsre a magyar csapatok elől elmenekült - és májusban a magyar kormány által hazaárulónak bélyegzett - Scitovszky János pécsi püspök, immár kinevezett esztergomi érsek, aki október 4-én hálaadó misét celebrált a Belvárosi templomban a forradalom szerencsés befejezéséért. Később a város róla nevezte el a mai Szent István teret, pedig a lakosság sokáig azzal tüntetett ellene, hogy alig-alig voltak a az általa bemutatott istentiszteleteken. A 48-as szellem baranyai ébren maradását jelzi viszont, hogy még a kiegyezés előtti időben Jókai Mórt a siklósi, Majthényi Józsefet a sásdi kerületben választották meg országgyűlési követnek, Kossuth Lajost pedig Pécsett. Dunai Imre A forradalom és szabadságharc emlékeinek egy részlete Pécsett, a Várostörténeti Múzeumban fotó: lauferl. Hiteles 48-as anekdoták A Rózsa Kálmán és Neje Könyvkiadó 1911-ben jelentette meg talán első ízben a 48-as szabadságharc anekdotáit, nemzeti büszkeséget melengető történeteit. Ebből adunk néhányat közre. Hej, ha közelebb lett volna! A piski diadal reggelén egy osztrák törzstisztet látott kóvályogni a messzeségben Goger Ferenc tűzérfőhadnagy. Odapörkölt, s amikor a füst eloszlott, látják, hogy a német lova összerogy, de a törzstiszt felugrik, s gyalog szalad tovább.- Hej, ha közelebb lett volna, biztosan sikerül kilőni - jegyezte meg bosszúsan Goger. Csak eló're vigyen. Földváry Károly csodás hidegvért és hősiességet mutatott a váci csatában, ahol a kőhídon zászlót kapott a kezébe, és úgy vezette rohamra zászlóalját. Lovát kilőtték alóla, a zászlót hetvenhá- rom golyó érte, de neki semmi baja sem történt. Damjanich, mivel minden csata alatt két-három lovat kilőttek alóla, így szólt hozzá:- Ha nem vigyázol jobban, ezután csak talyigás lovat kapsz.-Sebaj - volt a válasz. - Csak előre vigyen. Szivén hordja a bátorságot. A székelyek seregestül tódultak Bem apó táborába, de nagyobbrészt csak nemzeti viseletűkben parádéztak. Szűk harisnya, bakancs vagy csizma, fehér zeke, a vállon tarisznya. Egy reggel szemlét tartott felettük Bem apó. A zászlótartó mellett megpillant egy góbét, akinek a zekéje gombján boroskulacs lógott.- Van esze a kópénak - jegyezte meg. - Szívén hordja a „bátorságot”. Csak utánam, fiaim! Mikor Branyiszkónál a 34. tót zászlóalj csatarendbe állt, Guyon ezredes eléjük lovagolt és így szólt:- Aki elöl megy, dupla zsol- dot kap, aki hátul, golyót. Erdősi Imre piarista pap föltartotta a keresztet, és így fordította tótra a mondatot:- Csak utánam, fiaim! Zilahiné. Kardos menyecske volt Zilahiné, aki férfidolmányt öltött, oldalára kardot kötött, s az urával együtt vonult a táborba.-Nem félsz, húgom, hogy elviszi a szoknyádat egy ágyúgolyó? - évelődtek vele.- Csak a nyelvét ki ne szakítsa, mert avval is megkergeti a németet - válaszolt helyette az ura. Ismertetőjel. Januárban a budai helyhatósági épületben sok embert végeztetett ki Windis- grätz. Akik elmenekültek, azok ellen pedig elfogatóparancsokat fogalmaztak. Szerencsére, akik a körözőlevelet fogalmazták, a legképtelenebb személyleírásokat adták ki. A gólyaorrú Pulszky Ferencről azt írták: különös ismertetőjele, hogy nyáron lehajtva hordja a gallérját. Amikor egy hazafi a saját személyleírását olvasta, felkiáltott: - Teremtő Isten, de megváltoztam! K. F.
