Új Dunántúli Napló, 1999. március (10. évfolyam, 59-89. szám)

1999-03-24 / 82. szám

1999. március 24., szerda Sport Dunántúli Napló 15 AzMTV-n a válogatott Az Ufa céggel a napokban lét­rejött megállapodás szerint 1999-ben a Magyar Televízió közvetíti a magyar labdarúgó­válogatott hazai és külföldi mérkőzéseit - tájékoztatta az MTI-t kedden Knézy Jenő, a Telesport főszerkesztője és Fe- ledy Péter, az MTV Rt. alel- nöke. A nyolc találkozóból álló so­rozat első összecsapását, a Ma­gyarország - Liechtenstein Eu- rópa-bajnoki selejtezőt szomba­ton 19.30 órától közvetíti az MTV 1-es csatornája. Szerdán képernyőre kerül a következő, a Szlovákia elleni EB-selejtező is az örvendetes megállapodás eredményeként. Információink szerint a szerződés a barátságos meccsekre is vonatkozik, az utánpótlás meccseiről később állapodhatnak meg. Labdarúgó NB I. A huszadik fordulóból elhalasz­tott mérkőzésen: Komárom - Nagykanizsa 1-0 (0-0) Női foci BUDAPEST Az NB I tizenkettedik fordu­lójában idegenben szenvedett vereséget a pécsi csapat. íris - Sopianae NFC 1-0 (0-0) Csömöri út, 200 néző. V.: Vá­mos T. Sopianae NFC: Kató - Szittár - Rácz, Nagy A., Lauer B. - Ivasivka (Brettl), Rippel (Kovács), Duduka, Szászi - Lauer É., Arnold. Edző: Hu­ny ady Tibor. G.: Schumi, (o) Azonnali kérdés Deutsch Tamáshoz Az országgyűlés keddi plenáris ülésén, az azonnali kérdések között Csizmár Gábor (MSZP) azt kérdezte Deutsch Tamás­tól, hogy milyen újabb sikert hozó lépésre készül, miután nincs szervezeti és működési szabályzata a tárcának, és a sportági szakszövetségek nem jutnak hozzá a forrásokhoz.--------------------------------------- Gábor, mint az Állampolgári BUDAPEST Ta nulmányok Központja Közhasznú Társaság alapítója aggodalmát, hiszen a társaság eddig évente milliós nagyság- rendű összegeket kapott ifjú­sági célú pénzekből: „ezzel a gyakorlattal ez a kormány szakít, a szomorúságát pedig értem” - mondta. Deutsch Tamás miniszter úgy ítélte meg, hogy a szocialista képviselő „karikatúrája” fény­évekre van a tényéktől. Le­szögezte: januártói a tárca új sportfinanszírozási rendszert vezetett be, szakítva azzal, hogy az állami pénzek egy ré­sze „asztal alatt”, ellenőrizet­lenül használódjon fel. Csiz­már Gábor viszontválaszában közölte, hogy a miniszter tör­vénytelenül avatkozott bele az MLSZ működésébe, nemzet­közi botrányt okozva. Szerinte a tárca sok mindennel szakí­tott, aminek helyébe nem állí­tott semmit. Felvetette: nem gondolja-c Deutsch, hogy be kellene nyújtania lemondását? Deutsch váíasza: érti Csizmár Sajnos, nemcsak a pályákon nagy a küzdelem Michel Piatini reformtervei A FIFA reformtörekvéseiben segédkező francia Michel Pia­tini (képünkön) szerint a kétévenkénti világbajnokság rend­szerének bevezetéséhez mindenképpen egy olyan verseny- naptár szükséges, amelyben csak évi 30 nap szünet lenne. PÁRIZS Az egykori Európa-bajnok el­képzelése szerint februártól decemberig tartana a nemzeti és a nemzetközi szezon és csak december közepétől ja­nuár közepéig lenne holtidény.- Nem egyszerű feladat a naptárreform, rengeteg egyez­tetésre van szükség. A nemzeti bajnokságok mellett a konti­nentális kupákat és a különféle nemzetközi bajnokságokat is össze kell hangolni - mondta Piatini, aki szerint 2005-től léphetne érvénybe az új fut- ballkalendárium. Piatini el­mondta, hogy a FIFA százéves fennállására, 2004-re tervezett Centenáriumi Kupa ügyében tovább tárgyal Sepp Blatter elnökkel. Ä tornára a ter­vek szerint az eddigi vb-k aranyérme­sei: Uruguay, Olaszország, Németor­szág, Brazí­lia, Anglia, Argentína és Franciaország kapnak meghívót. Sorsolás a Magyar Kupában A Magyar Labdarúgó Szövet­ségben kedden elkészítették a Magyar Kupa elődöntőinek pá­rosítását. A mérkőzéseket ápri­lis 14-én rendezik, a továbbju­tás egy találkozón dől el. Az elődöntő párosítása: DVSC-Epona - Győri ETO FC, Lombard FC Tatabánya - Vác- Zollner FC. A találkozókat Debrecenben és Tatabányán játsszák a nemzetközi kupasza­bályok szerint (döntetlen esetén hosszabbítás, majd tizenegye­sek következnek a döntőbe ju­tásért). Ford Olimpiai ötpróba PÉCS Múlt héten rajtolt a Ford Olimpiai ötpróba országos szabadidősport-akció, amely jövő nyárig tart. Ez most szombaton Pécsett is kínál mozgási lehetőséget. Március 27-én rendezik meg a Makár Tanya Sportközpontban a gyalogtúrát, erre 7.00-9.00 között folyamatosan lehet je­lentkezni a helyszínen. Három Hírös-kupa úszóverseny KECSKEMÉT A pécsi úszók két elsőséget és több értékes helyezést szerez­tek a hagyományos Hírős- kupa úszóversenyen, Kecs­keméten. A versenyen több, mint három­százan indultak az ország min­den tájáról. Első lett: Párkányi Eszter (TÁSI, 50 gyors, 29,86). Ma- kány Balázs (ANK, 50 hát, 32,80) Második helyen végzett az ANK sportolói közül: Jaka- bos Zsuzsa (50 hát, 38,04 és 100 mell, 1.33,97), Feller Dé­nes (50 hát, 31,68 és 200 gyors, távot lehet teljesíteni, a 30 km­esnél 8, a 15-ösnél 4, a 7,5 km­esnél 2 óra a szintidő. Nevezési díj nincs, de a próbakönyv ki­váltása 500 forintba kerül. A későbbiekben, minden további próbán 200 forintért lehet majd rajthoz állni. Pécsett lesz isko­lák és családok versenye, külön ajándékokkal. Az országos és a pécsi ren­dezvényről további részletekkel a 06/30/8000-555 vagy a 30/2020005-ös telefonon szol­gálnak. H. L. 2.04,41). Harmadik helyezést szerzett: Kriván Ivett (TASI, 50 mell, 37.14 és 100 mell 1.18,96), Gelencsér Máté (ANK, 100 pille, 1.08,25. Ne­gyedik lett Jeszenszki Szabina (TÁSI, 50 gyors). Ötödikként csapott a célba Szennyai Tímea (ANK, 50 gyors) és Boquet Bence (TÁSI, 50 gyors). Hato­dikként végzett: Szennyai Tí­mea (ANK, 100 pille), Nemes- kéry Gergely (ANK, 50 gyors), Horváth Gergő (TÁSI, 100 pille). Az összesített pontverseny­ben az ANK 6. lett 54 ponttal, a TÁSI a nyolcadik helyet sze­rezte meg 35 ponttal. B. L. Cégünk hosszú távra min. 45 személyes autóbusszal rendelkező, megbízható BUSZVÁLLAKOZÓKAT KERES Dél-Dunántúl környékéről. Feltételek:- friss műszaki vizsga- biztosítás Jelentkezni: 96/206-857-es telefonszámon lehet. Tájékoztattuk kedves ügyfeleinket, hogy a Ferencesek 1. sz. alatti hlrdetésfelvevő Irodánk március 8-ától felújítás miatt zárva tart. Hirdetését feladhatja: Hunyadi út 11. (hirdetését telefonon Is feladhatja: 505-067 Engel J. u. 8. Nagy Lajos klr. útja 14. Mikrokamatok, makrolehetőségek. Vegye szemügyre a Peugeot akciós finanszírozási ajánlatát! Most kamatmentesen vagy meglepően alacsony kamatokkal vásárolhat új Peugeot gépjárművet. Amennyiben csökkentett futamidős ajánlataink közül választ, a Peugeot most átvállalja Ön helyett a törlesztő részletek egy részét. További meglepetésünk, hogy kezelési költség fizetése egyik ajánlatunkat sem terheli. Fenti ajánlatunk 1999. április 30-ig érvényes és vonatkozik minden új Peugeot gépjárműre - a 206-os modellek kivételével. * Az ajándék klímaberendezés csak a 406 típusokra érvényes. További információért keresse márkaképviseletünket! HivatalosTeugeot márkaképviselet és szerviz: AUTÓSZÍqET Pécs, Siklósi üt 122. SzEkszÁnd, Tartsay üt 8. TeI./Fax: 72/450 505 TeL/Fax: 74/515 008 PEUGEOT Ha most vásárol Peugeot 406-os gépkocsit - az amúgy is rendkívül gazdag felszereltségei - egy ajándék klímaberendezéssel* teheti teljessé\ vagy ilyen összegben kérhet egyéb extra felszerelést. i ímu trade Teiza/sit-sso Pécs HOzrahtSr u 8 NVITVflTHHTRS: HÉTFŐ - PÉNIEH: 7.30-18.3 SZOMBAT: 7.30-12.30 TRVflSZI GUMlVflSHR fi PNEU-TRRDE-nél! 900 x 020 garn.: 22 000.­1S.S x H38 garn.: 47 000.- 8,25 x 20 garn.: 21 000,­Ha roncs az abroncs - PNEU TAHOE - hogu rovábö forogjon a heréh» Opel, Suzuki, Renault Bácska Gumi akció! Eredeti, francia, 1999-es gyártású Michelin gumiköpenyeket sike­rült beszereznie a Bácska Gumi Kft.-nek - amint arról Balassa Sándor ügyvezető igazgató tájé­koztatta az Új dunántúli Naplót. A hír elsősorban azokat az autósokat érdekelheti, akiknek Opel Astrájuk (175/70 R13), Suzuki Swiftjük (155/70 RÍ 3) vagy Renault 19-esük (165/70 RÍ3) van, hiszen az MXT jelzésű abroncsok eddig hiánycikknek számítottak. A Bácska Gumi (Pécs, Siklósi út. 26. Tel.: 72/413- 200) rendkívüli tavaszi kedvez­ménnyel, 20 százalékkal a listaár alatt kínálja az eredeti francia Michelin gumikat, különleges akció keretében. (11540) I IU> ETÍSEIKET LADHATIÁK AZ faxízAavom is AZ ÚJ DM —BE SUZUKI SUZU KI-VARGA LÁNYCSÓK 1992-1999. Lánycsóknál balra - cserélheti jobbra! HITELAKCIÓ ÁPRILIS 30-ig! ÚJ SUZUKI MÁR 20% ELŐLEGTŐL 72 HÓNAPOS TÖRLESZTÉSSEL, AKÁR KEZELÉSI KÖLTSÉG NÉLKÜL! SWIFT 1.0 GLS „SAFE” egyedi felszereltséggel most csak 1.699.000 Ft-ért! (sportülés, autóhifi, elektromos ablak és tükör, alufelni, spoiler stb.) További akciós modelljeink: SWIFT 1.0 és 1.3 GLS SEDAN 1.6 MANAGER Orvosoknak, gyógyszerészeknek, közalkalmazottaknak, köztisztviselőknek, taxisoknak, gépjárműoktatóknak, újságíróknak további kedvezmények! Mozgáskorlátozottak utalványát elfogadjuk. Használt autót beszámítunk. HASZNÄLT SUZUKIK MÁR 20% ELŐLEGTŐL Cím: Lánycsók, az 57. j. út mellett Nyitva: h-p.: 8-17.30, szó.: 8-15, vas.: 8-12 óráig. Tel./fax: 69/364-494. Tel.: 60/466-247. Szerviz: 60/377-390 Ugyanitt eladó: Ford Escort kombi 1.6 CLX ’97 Irányár: 2.100.000 Ft Audi 80 2. Oi 03 Irányár: 2.100.000 Ft SUZUKI, jól jár vele. ( VILLANYMALOM ) 7633 Pécs, Szigeti út 69. Telefon: 72/313-182 5 kg-os finomliszt 220-Fl 190 Ft j 38 Fl/kg (áfás ár!) j Pécs, Ferencz u. 10. Osztrák csiszolt, csomagolt FENYÖLAMBÉRIA KEDVEZŐ ÁRON! Müanyaglambéria-akció! 890 Ft/rn Szegélylécek lambériák Párnafák % Hajópadlók Mennyezetburkolók ^Kapcsok istel Tel.: 72/333-608, 333-324^/ «•Ibi Vtf siiJsjy,^ K ^ v ■ .. Az új 3-as BMW 1,6-os motorral Tegye magasabbra a mércét! Legyen részese annak a minőségi ugrásnak, amit az új BMW 316i nyújt Önnek. Kiváló menettulajdonságai mellett kategóriájában egyedülállóan, szériafelszerelésként elektromos kipörgésgátló vonóerő-szabályzóval (ASC+T), 6 légzsák szavatolja az utazás biztonságát. 1.800.000,- Ft kezdőrészlet befizetésével Ön már tulajdonosa lehet egy 5.990.000,- Ft-os listaárú* autónak. Mikor vezetett utoljára egy nagyon jó autót? *128 HUF/DEM árfolyamon számítva Az év dealere Schneider & Soós Autó Kft. JÖI 7630 Pécs, ajjfv Buzsáki út 1-3. Telefon: (72) 539-000 A vezetés élménye

Next

/
Oldalképek
Tartalom